Sant Kirpal Singh

Szeretet és fogékonyság

A Guru az isteni mámor Óceánja. Aki fogékonnyá válik, az a javára fordíthatja a Mestere spirituális kisugárzását. Esetenként ez akkora hajtóerőhöz juttatja a lelket, hogy képes a bensőbe emelkedni. Nem számít, hogy mások mit fecsegnek az ilyen, számukra felfoghatatlan helyzetekről. Vajon nem emiatt nevezték az emberek Guru Nanakot sarlatánnak, csalónak? Amikor Hazur egy faluba látogatott, tégladobálással fogadták.

A szentek királyokként ülnek az Úr ölében. A külső szemlélő számára átlagos emberi lényeknek tűnnek. Shamas Tabrez Sahib azt kérte: „Ne nézd a szakadt ruhámat, hanem tekints belém! Ekkor megpillantod a hatalmas Királyságot, amelynek én vagyok a Királya.” Guru Nanak pedig azt mondta: „A tökéletes Guru egyetlen pillantással megmentheti valaki lelkét.” Időnként, amikor Hazur felállt, és az emberek a darshanért elvonultak előtte, volt, aki lélekemelő kegyben részesült. Az illető teste szoborrá meredt. Kik részesülhettek ebben az áldásban? A fogékonyak. Persze voltak olyanok is, akik amiatt panaszkodtak, hogy Maharaj Ji nem megértő irántuk. Valójában a Mester szeretetének a befogadása a benső érzékenységen és a tanítvány valódi szeretetén múlik. Ezek nélkül a földi küldetésünk célja nem teljesíthető be.

Bhai Nandal szavaival: „A spirituális Mesterem egyetlen felemelő pillantása elegendő nekem.” Hafiz pedig azt kérte: „Adj nekem egyetlen kortyintásnyit a mámorod italából! Ha valaki kétezer korsónyi bort iszik, attól sem válik ennyire megrészegültté.” Az egyik világi, a másik spirituális bor, mennyei ital. E kettő össze sem hasonlítható. Én pontosan arra helyezem a hangsúlyt, hogy kik képesek hozzájutni ehhez az isteni kincshez. A bensőleg érzékenyek. Ez miként fejleszthető? Szeretettel. Mi ennek a szeretetnek a jele? A tanítvány megtartja a figyelmét a helyes irányban: a Mestere édes emlékezetében él.

Shamas Tabrez Sahib egy meglepőnek tűnő kijelentést tesz: „Ha csak egy szót is kiejtek, akár az egész világ megittasul tőle.” A spirituális Adeptusok ilyen kincsekkel rendelkeznek. Ő így folytatja az előbbi gondolatot: „Ha a krematóriumban elégetnek vagy elföldelnek, a maradványaim megtisztítják a talajt. Ha azután az ott elvetett mag őrleményéből készül a csapati, annak a készítője és az elfogyasztója is eufóriás lesz. A kemencéből, amelyben ilyen kenyér készül, szintén a mámor sugarai lövellnek ki.” Csupán a lélekből fakadó szeretet tesz képessé valakit ennek az Erőnek a befogadására.

Vajon egy igazi szerető alkalmazkodik-e a szeretett személyhez? Krisztus azt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok!” (Jn 14,15) Szeressük Istent, és mivel Ő mindenkiben jelen van, mindenkit szeressünk! Hadd kérdezzem meg tőletek: „Mennyibe kerül a szeretetteljes, a kedves beszéd?” Ha mindenkivel így kommunikálunk, akkor egy másik erényt is gyakorlunk. Ez pedig az alázat.

Gyakran csak egy felszínes gesztus a kedves megnyilvánulás, pedig Guru Nanak azt mondja: „A kedvesség és az alázat az erényesség és szívjóság esszenciája.” Valójában az összes etikai érték lényege. Megkérdem újra: „Mibe kerül a figyelmes, kedves, támogató megnyilvánulás?” Ha valaki haragra gerjed, forr a vére, akkor hangosan, esetenként üvöltve közli a mondandóját. Ha ez átlép egy határt, megmérgeződünk a saját dühünktől. Ehelyett milyen reagálási módot válasszunk? „Ó, Nanak! A Naam mámora éjjel és nappal hozzáférhető.” Ha megízleljük, a hatása a nap 24 órájában velünk marad.

A benső megrészegülés nem érhető el könyvek olvasásával. Élet csak életből fakadhat. Amilyen a társaságunk, olyan színűvé válunk. Ezért azok elméje lecsendesedik, akik fogékonyan ülnek a tökéletes Mester lábánál, és a külvilágról megfeledkezve koncentrálnak befelé. Ha az ilyen személyek elméjét valaki nekiállna keresni, nem találna rá. Ha teljes odaadásban fogadjuk be a Mesterünk darshanját, akkor ott többé nem jut szóhoz az énség, az ego. Csak a mi igazi valónk és a Guru marad meg. Ekkor megtapasztaljuk, hogy a vétkeink gyökerestül megsemmisülnek. Ez nagyon egyszerű alapelv, amivel a filozófia semmit sem tud kezdeni. Próbáljuk ki néhány napig ezt a hiánytalan önfeladást, és megfigyelhetjük a hatalmas változást önmagunkban!

Újra kihangsúlyozom, hogy ennek a benső állapotnak az elérése érdekében nem kell megválnunk az otthonunktól, és egy dzsungelbe vonulnunk. Vegyük végre észre az Úr jelenlétét a családi tűzhelynél, a gyermekeinkben! Krisztus szavaival: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek.” (Jn 13,34) A szentek azt kérik, hogy senkit se gyűlöljünk, hanem minden kapcsolatunk szeretetre épüljön! Ez a benső nyitottság, a lelkünk erejére hangolódás gyümölcse.