Június 16. szombat – Kérdés-felelet
Benedictine University

Maharaj Ji a kérdés-felelet program keretében arról beszélt, hogyan segít a meditáció a munkahelyi konfliktusok kezelésében.

Minden ilyen szervezeti felépítés magában hordozza a feszültségek kialakulásának a lehetőségét. A bármilyen szintű csoportban dolgozók úgy érzik, hogy a felettük lévők csak az ő munkájuk gyümölcseiből élnek, csak a nevüket adják az ő erőfeszítéseikhez. Manapság különböző kultúrákból származó és eltérő hátterű emberek dolgoznak együtt. A legkülönfélébb helyzetekben adódhatnak feszültségek, ha a megértésünk, az elvárásaink, a reakcióink eltérnek másokétól.

Ha összekapcsolódunk Isten Fényével és Hangjával, a benső energiával, akkor békések, kiegyensúlyozottak, boldogok, örömtelik leszünk, amit a külső ügyek nem befolyásolhatnak. Ha ezt valóban felismerjük, megértjük, akkor semmiféle világi dolog többé nem kelt bennünk feszültséget. A zűrzavar ott lehet a környezetünkben, de ránk nincs hatással. Ellazult állapotban a munkahelyi és egyéb tevékenységeinkkel, a személyes viszonyainkkal, a más kultúrák szokásaival kapcsolatos látásmódunk egyre tisztább, jobb lesz. Ha meditálunk, és kellőképp koncentráltak vagyunk, a korábbiaknál sokkal nagyobb teljesítmény elérésére válunk képessé.

Június 17. vasárnapi satsang
Doubletree Oak Brook

A Mester az apák napja alkalmából először a fizikai apánkkal való kapcsolatunkról beszélt. Lehet, hogy nincs túl sok ideje ránk, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem törődik velünk, hiszen értünk dolgozik. Ez a szép ebben az emberi kapcsolatban, amit tisztelet illet meg. Miután felnevelkedünk, megházasodunk és gyermekeink lesznek, a mi életünkben is megjelennek a szülői feladatok, kötelességek.

Az apák napján ismerjük fel, hogy Isten miként tölti be az életünket a segítő, irányító, védelmező erejével, és szeretettel, örömmel! Noha Isten mindannyiunkban benne lakozik, mi nem élünk azon a szinten, amelyen állandóan tudatosak lennénk az Ő jelenlétére. A Teremtőnk tökéletesen tisztában van ezzel a hiányosságunkkal. Ezért fizikai apát ad nekünk, aki az anyagi világ szintjén törődik velünk. A szüleink tanítanak meg enni, gondoskodnak az ételről, a ruháról, arról, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Ez egyáltalán nem könnyű feladat. Keményen megdolgoznak azért, hogy megfelelő, sőt kényelmes körülményeket teremtsenek a családjuk számára. Mindig a legjobbat akarják nyújtani a gyermekeiknek, hogy nekik az övékénél szebb, jobb legyen az életük.

Ám nem ennyi a földi létünk célja. Miért vagyunk itt? A küldetésünk az egyetemes Atyánkkal, a Teremtőnkkel való kapcsolatunk megszilárdítása. Ezt a viszonyunkat Ővele csak emberi testben ismerhetjük fel, tehetjük szorossá. Isten ehhez most minden feltételt, eszközt megadott, az összes szükséges képességgel megáldott bennünket.

Az élet fent és lent helyzeteiben megtapasztalhatjuk az Ő támogatását, oltalmát. Elkerülhetetlenek az időszakok, amikor betegség, érzelmi, mentális problémák jelennek meg az életünkben. A nehézségek idején mindig megérkezik az Ő gyámolítása, a segítsége, még akkor is, ha ez nem tudatosul bennünk.

Ezen az ünnepnapon emlékezzünk a gondoskodásra, a vezetésre, amelyben a Teremtő részesít mindannyiunkat! – kérte a Mester. Megáldott bennünket egy fizikai édesapával, akivel ezen a szinten tudunk kommunikálni, és aki az érzékek világában irányítja az életünket.

Ám ha Isten fellobbantja a bensőnkben a szeretet lángját, a földön élve a spirituális Atyáink, Mestereink szeretetét és örömét is átélhetjük. Ők az élet viszontagságai idején mindvégig mellettünk állnak. A fő céljuk, törekvésük a benső fejlődésünk elősegítése, hogy még ebben az emberi testben élve rátalálhassunk Istenre, és szorossá váljon a kapcsolatunk Ővele. Azt kívánják, hogy sikerüljön megtapasztalnunk önmagunkban az isteniség számtalan megnyilvánulását. Ezért a tudatosságunkat a fizikaiból a spirituálisba emelik. Így még a mostani földi létünk alatt részesülhetünk a bennünk lévő isteni kincsekből.

Június 23. szombat – Kérdés-felelet
Midwest Conference Center

Maharaj Ji a bevezetőjében arról beszélt, hogy sok anyagi, érzelmi, mentális és fizikai nehézséggel, helyzettel szembesülhetünk. Sajnos vannak olyan időszakok, amikor ezek megjelennek az életünkben. Fontos, hogy ne törjünk le, ne essünk kétségbe. Ismerjük fel, hogy az adott szituáció mindig a legnagyobb javunkat szolgálja! Alapvető fontosságú, hogy bármilyen életszakaszban vagyunk is, élvezzük azt, becsüljük meg, és a figyelmünk mind inkább csak a célunkon legyen, amiért ide megszülettünk! Hatalmas zűrzavar, felfordulás van körülöttünk, a külső környezetünkben. A nagy Mesterek azt kérik, hogy tartsuk távol magunkat a világ zajától, ami megakadályozza, hogy a meditáció csendjében hozzájussunk az igazi tudáshoz!

Az együttléten az egyik kérdés ez volt: „Hogyan segít hozzá a meditáció a megbocsátás megtanulásához?” A Mester kiemelte, hogy a megbocsátás nagy erény.

Sok olyasmi történhet meg velünk, amit nem kívánunk magunknak. Ha ilyen helyzet adódik, nem tudunk túllépni rajta, mert folyton azon járnak a gondolataink: „Miként eshetett ez meg velem? Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyesmire vetemedik.” Sokan nem képesek elengedni a történteket, sőt a „fogat fogért” elvet követik. Ha nem békélünk meg, nem adjuk át a múltnak a sérelmet, akkor mielőtt elkezdenénk meditálni, jönnek a gondolatok, és lefelé húzó spirálba kerülünk. Ha viszont magunk mögött hagyjuk a dolgot, akkor a történtek ellenére meg tudunk bocsátani a másiknak. Így a meditációban könnyűvé válik az elménk lecsendesítése.

Csak a testünk és az elménk nyugalmában juthatunk benső tapasztalatokhoz. Tehát a megbocsátás egyedül feledéssel lehetséges. Ilyen benső állapotban egyre jobb lesz a meditációnk.

Június 24. vasárnapi satsang
Midwest Conference Center

Sant Rajinder Singh a satsangon a létezésünk valóságáról, az életünk valódi céljáról, és arról fejtette ki a gondolatait: mire jutunk a világi dolgainkba merült, és folyamatosan széttöredezett figyelemmel.

Sokan közülünk úgy haladnak át az életen, hogy csak azzal foglalkoznak, amit a napi kötelezettségeiknek tekintenek: munkába járás, önmaguk és a családjuk ellátása. Ezek a tevékenységek mindannyiunk idejéből rengeteget kötnek le.

Úgy tűnik, hogy az önmagunkról való fizikai, mentális és érzelmi gondoskodás, a kapcsolatok ápolása, a barátokkal való együttlétek mellett más már nem fér bele a napjainkba.

Ha valamikor időt szánunk arra, hogy elgondolkodjunk az életünk alakulásán, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy valójában mi történik itt velünk. Csak annyi az egész, hogy igyekszünk gondoskodni magunkról és a családunkról, finomra hangoljuk az intellektusunkat, és gondozzuk a kapcsolatainkat? Azért kerültünk ebbe az állapotba, mert a teljes figyelmünk a fizikai érzékeinken van. Ezeken keresztül vagyunk kölcsönhatásban a világgal.

Vagy több ennél ez az emberi élet? Isten gyermekei vagyunk. A küldetésünk az, hogy Istent tegyük boldoggá; az Őhozzá vezető ösvényt kövessük; és végül egyesüljünk Ővele. Az a feladatunk, hogy a Teremtőnk értékeit ültessük bele önmagunkba. Érjük el a célt, ami az isteniségben létezés!

Június 30. szombat – Kérdés-felelet
Benedictine University

A Mester az ego természetéről és arról beszélt, hogyan lehetünk úrrá az önmagát erősítő és igazolni igyekvő énünkön. A meditációé a kulcsszerep – emelte ki. Az ego az egész napunk kísérője. Azt az érzést kelti bennünk, hogy nincs nálunk ügyesebb, okosabb, szebb, stb. Nekünk mindenhez hozzá kell jutnunk, amire igényünk, vágyunk támad. Ha valakin eluralkodik az önös valója, akkor úgy él, hogy senkivel sem törődik.

Ha hagyjuk, hogy az egónk félrevezessen bennünket, akkor elkerülhetetlenül megjelennek a nehézségek az életünkben. Ezt a részünket csak egyetlen módon vonhatjuk a felügyeletünk alá: azzal, ha felismerjük, senki mástól nem különbözünk. Természetesen a külsőnket tekintve mindannyian egyediek vagyunk. Ám a fizikai sokszínűségünk csak az élet felszínéhez tartozik.

Ha a létezésünk mélyén felfedezzük a valódi énünket, akkor arra is ráébredünk, hogy lényegileg egyformák, azonosak vagyunk. A lelkünk egy Istennel. Ha eljutunk a megértésnek erre a szintjére, akkor azt, akivel találkozunk, a Teremtő részének, kiterjedésének látjuk. Olyan, mint mi. Az egység és az összetartozás tudatában többé már nem merül fel az ego kérdése.

A Mesterek azért helyeznek nagy hangsúlyt a meditációra, mert csak így tapasztalhatjuk meg a spirituális tudatosságunkat. Ekkor a lehető legjobb módon vezetjük az életünket. Ha a testtudat szintje fölé emelkedünk, akkor képessé válunk az egónk uralására, és felfedezzük a mindannyiunkat összekötő szeretet-fonalat.

Július 1. vasárnapi satsang
Benedictine University

A Függetlenség Napja alkalmából a Mester arról beszélt, hogyan szabadulhatunk meg az aggodalmainktól. Sajnos, ez az életünk szerves része. A nyugtalankodásunk oka lehet a fizikai kondíciónk, az anyagi ügyeink, egy szeretett személy betegsége, továbbá olyasmi, ami már megtörtént, vagy esetleg bekövetkezhet. Annak ellenére sodródunk ilyen helyzetbe, hogy ebből semmi jó nem származik. Így senkinek nem lesz jobb a saját egészségi állapota vagy másoké, a pénzügyi helyzete sem javul, és az egyéb nehézségek sem tűnnek el.

A pszichológusok, pszichiáterek szerint az emberek egy része a jövőtől fél, olyasmik miatt szorong, ami soha nem következik be: lesz-e munkájuk, megbetegednek-e ők vagy valamelyik családtagjuk. Ám ezek csak félelmek, nem válnak tényekké. Vannak továbbá olyanok is, akik amiatt nem lelnek nyugtot, ami valamikor megesett velük. Pedig azon többé nem változtathatunk. Az az idő már elszállt. Az emberek harmadik része az éppen adott nehézségek, problémák miatt nyugtalankodik, de semmit sem tesznek a helyzet megváltoztatásáért.

A Mester azt tanácsolta: ha nehézségek jelennek meg az életünkben, gyötrődés helyett inkább tárjuk fel azok okait, és tegyünk lépéseket a gondjaink felszámolására! A lényeg annak meglátása, hogy az emberi létünk alatt semmi sem véletlenszerű, hanem Isten irányítása alatt van. Ő a sorsunk kormányzója. Ha ez tisztázódik bennünk, akkor tudni fogjuk, hogy mindig az következik be az életünkben, ami a leghelyesebb számunkra. Annak megértése, hogy mindig az a legjobb nekünk, amilyen helyzetben éppen vagyunk, eltűnteti belőlünk az aggódást.

Július 7. szombat – Kérdés-felelet
Benedictine University

Mialatt telik az életünk, sokféle fájdalom, csalódás érhet bennünket, aminek a fő oka a fizikai világ változékonysága, az állandóság hiánya. Lehet, hogy a szüleinktől vagy más szeretett személytől kell örökre megválnunk. Előfordul, hogy a kapcsolatainkban soha nem várt, fájó változások következnek be, és a hozzánk közelálló, szeretett személyek valamilyen okokból az idők során messzebbre sodródtak tőlünk.

Egyszer a szüleink, a házastársunk, a gyermekeink is mind elmennek. Egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kezelni. Ám annak megértésével, hogy ez mindannyiunk sorsa ezen a világon, nekifogunk a soha el nem múló keresésének.

Mi az, ami örök? Csak a Teremtőnk. Ekkor elkezdjük keresni a kapcsolatunkat Ővele. Az Ő szüntelen jelenvalóságának a felfedezésével kezdődik meg a spirituális ébredésünk, tudatosabbá válásunk. Igyekszünk szorosabbá fonni az összetartozásunkat Istennel. Az öröm, a boldogság, amit eközben érzünk, folyamatosan megmarad. Mi ugyan meghalunk, Isten azonban nem. Ő akkor is meg fog maradni, ha nekünk innen el kell mennünk. Ha itt jól tettük a dolgainkat, ha Őérte éltünk a fizikai testünkben, akkor egyesülünk Ővele.

Sant Darshan Singh azt mondta: „A szeretet csak elkezdődik, de véget sohasem ér.” Egyedül Isten szeretete ilyen. A többi valamikor, valamilyen okból befejeződik. Ez lehet a halál, egy félreértés, messze sodródás, vagy bármi egyéb. Az isteni szeretet azonban elmúlhatatlan. Ezért kérik a szentek, hogy a világ helyett adjuk a teljes figyelmünket Istennek, mert akkor rálelünk a külső környezetünkben hiába keresett örök boldogságra.

Július 8. vasárnapi satsang
Benedictine University

Ezen a délutánon a Mester az előadásában a hangsúlyt a földi élet illuzórikus természetének a feltárására helyezte. Majd a lelkünk utazásának leírásán keresztül világított rá arra, hogyan szabadulhatunk ki a káprázat fogságából, és válthatjuk valóra az emberi születés célját.

A fizikai világban élve az illúzió minden oldalról körülzár bennünket. Nagyon könnyű mindent valóságosnak, sőt az egyedüli létezés részének tekinteni. Az összes erőfeszítésünk célja az, hogy ez jól teljen. Keményen dolgozunk, hogy gondoskodjunk magunkról és a családunkról. Sok időt szentelünk a kapcsolataink ápolására, azok megőrzésére. A szórakozások keresése is része a mindennapjainknak. Úgy vélekedünk, hogy ennyiből áll maga az élet.

Többnyire akkor fordulunk a spiritualitás felé, amikor erőt próbáló időszakot élünk át. Ekkor az illúzió fátyla fellibben, és felismerjük, hogy valójában nem test, elme, érzelmek vagyunk, hanem az igazi valónk a lelkünk, amely Isten része. Ettől kezdve arra összpontosítunk, hogy megtapasztaljuk az Istennel való egység örökre megmaradó örömét, békességét, szeretetét.

Az igazi valónkat beburkoló illúzió-takaró annyira vastag, hogy nagyon nehéz megszabadulnunk tőle. Ám így vagy úgy, de ez végül sikerülhet. Ahogy a jégtömböt is össze lehet zúzni, a bennünket körülölelő fagyos tél ereje is megtörhet, és ekkor felvirrad számunkra a tavasz ideje. Ez akkor következik be, amikor a spirituális Mester megjelenik az életünkben, és az Ő vezetésére bízhatjuk magunkat. Az Ő irányításával és oltalmában képessé válunk a bensőbe emelkedésre.

A Mester megnyitja a bensőnkbe vezető kaput. Megtanuljuk, hogyan használjuk a spirituális szemünket. A kikelet azzal virul ki bennünk, hogy egyre szorosabb lesz az összetartozásunk az Istenerővel. Mindannyian képesek vagyunk arra, hogy ezzel az Erővel a benső mindenségbe szárnyaljunk, és elérjük a végső célunkat.

Július 14. szombat – Kérdés-felelet
Benedictine University

„Milyen az igazi vágyódás?” – erre a kérdésre a Mester azt válaszolta, hogy ez egyedül Isten ajándéka.

Először is ismerjük fel a Teremtővel való kapcsolatunk fontosságát, lényegi jellemzőit, és azt, hogy ennek örömét miként tapasztalhatjuk meg! Mentális szinten azt szükséges tisztáznunk, hogy mi az igazán fontos számunkra az életben. Ehhez információkat szerezhetünk a könyvekből, valaki mástól, vagy lehetnek olyan kezdeti tapasztalataink is, amelyek alapján eldöntjük, hogy ebben az irányban akarunk továbbhaladni.

Amikor a tevékenységeinket rangsoroljuk, hogy mit akarunk tenni ezután, akkor nyilván az kerül a listánk legelejére, ami a legfontosabb nekünk. Ha a célunk az igazi valónk megismerése, és az isteniség kincseinek felfedezése, akkor megjelenik bennünk a vágy a célunk valóra váltására. Ekkor már a helyes irányban, Isten felé fogunk haladni.

Július 15. vasárnapi satsang
Benedictine University

Maharaj Ji a bevezetőjében annak fontosságára helyezte a hangsúlyt, hogy keressük Isten társaságát, ha örök boldogságra vágyunk. Valójában e cél beteljesítésére kaptuk meg Őtőle az emberi születés ajándékát.

Az elménk még a vakációnk ideje alatt is teljesen a külvilág dolgaira irányítja a figyelmünket. Abban reménykedünk, hogyha valóra válnak az elképzeléseink, akkor felhőtlenül boldogok, elégedettek leszünk. Ám ha teljesülnek a kívánságaink, ennek az öröme nem tart sokáig, mert hamarosan megjelennek az újabb vágyaink. Így működik az elménk, mialatt folyamatosan a külső környezetünkön tartja a figyelmünket.

Ha akadályok jelennek meg az elképzeléseink, az igényeink megvalósulásának az útjában, nagyon haragosak leszünk. Kapzsivá válunk, ha abból, amire szükségünk van, elégedetlenül egyre többet akarunk. Ha megszerezzük a kívánt dolgot, ragaszkodunk hozzá. Szóval bármilyen területre visz bennünket az elménk, a helyzetek haraggal, keserűséggel, nehézségekkel zárulnak.

Egy másik választási lehetőség az, hogy az Úrral megyünk szabadságra. Ez milyen fajta pihenés? Felfedezzük a bennünk rejtező nyugalmat, csendet, és képessé válunk a testi tudatosság fölé szárnyalásra. A Teremtő állandó jelenlétének a megtapasztalásával a benső békesség és egyensúly állapotába kerülünk. Ő mindig velünk van. Ha az állandó, a változatlan mellett kötelezzük el magunkat, az végleg a miénk lesz.

Július 21. szombat – Kérdés-felelet
Benedictine University

A Mester a hála fontosságával kapcsolatban feltett kérdésre azt válaszolta, hogy ez legyen a spirituális utazásunk állandó kísérője. Fogadjuk el, bármi történik az életünkben! Ugyanis minden a magasztos Istenerő irányításával megy végbe.

Még a szél se fúj, a fűszál sem hajlik meg másként – csak az Ő akarata szerint. A hálánkban az fejeződik ki, hogy boldogan elfogadjuk, akármilyen állapotba helyez az Úr bennünket. Ugyanis megbízunk Őbenne, és mindent, ami minket ér, amit kapunk, Isten ajándékának tekintjük. Így valóban az „Édes az Ő akarata!” alapelv szerint élünk.

A hála kifejlődéséhez alázatra van szükségünk. Vegyük alaposan szemügyre, hogy milyen az igazi állapotunk, és gyomláljuk ki a hibáinkat, mindazt, ami nem segít rajtunk! Így egyre közelebb kerülünk a tökéletesség állapotához, amelyben lekerülnek a lelkünkről a szennytakarók, és felismerjük, hogy egylényegűek vagyunk Istennel.

Július 22. vasárnapi satsang
Benedictine University

A Mester hatalmas örömmel nyugtázta, hogy a következő héten kerül sor az „új otthonunk” felavatására. Majd részletesen elemezte a világi tevékenységekbe merült emberi lény igazi valójának az állapotát. Eonokkal ezelőtt választódtunk el a Forrásunktól. Azóta kering a lelkünk az életek és a halálok kerekében. A mostani életünk a különleges lehetőségünk arra, hogy kimeneküljünk a lélekvándorlás csapdájából.

Sajnálatos módon az a jellemző helyzet, hogy megfeledkezünk Istenről. A kicsi baba még Őbenne létezik, de minden módon csak azt tanítják meg neki, hogyan éljen, viselkedjen ebben a világban. Az ehhez szükséges képességek kifejlesztése folyik a szülői házban és az iskolában is. Pedig, ha a gyerek kicsi korától kezdve azt látja, hogy a szülei meditálnak, vegetáriánus módon táplálkoznak, etikusan élnek, követni fogja a példájukat.

Ha fel kívánjuk fedezni az élet igazi célját, akkor a létezés felszíne helyett hatoljunk annak mélyére! Döntsük el, hogy mi az igazán fontos számunkra, és az kapjon elsőbbséget a tevékenységeink sorában! Ha még ebben az életünkben rá szeretnénk lelni Istenre, akkor ne várjunk tovább, hanem napi rendszerességgel meditáljunk!