Sant Kirpal Singh

A NAAM VAGY AZ IGE

Finom kommunikáció folyik az öntudatlan lélek és az ismeretlen valóság misztériumai között. Egy-egy különleges pillanatban az élet szövete egy adott ponton széthasad; és a tudatlanság fátylaiba burkolt rejtett igazság előtör. Ez csupán akkor történik meg, mikor valaki képes kiszabadítani a lelkét az élet tényszerű körülményei közül. John Keats, a nagy romantikus költő így beszél erről az áldott helyzetről:

Mikor köszönt be a boldogság? Amikor a jelek azt mutatják:

az elménk készen áll arra, hagy barátságot kössön az isteniséggel,

szövetséget az isteni Lényeggel, míg teljesen átváltozva, átformálódva

fénylővé és a tértől megszabadulttá nem válik.

Az igazság titka az emberi lény kicsiny , magasabb rendű énjében" rejlik — a látszólag jelentéktelen énben — amely nem dobható félre

következmények nélkül. Az igazi önvalóban található meg, amely majdnem beleveszett az elme és anyag hatalmas örvényébe. Egyszer

azonban magától nagyszerű dolog következik be. Beköszönt az ébredés ideje: a lélek széttöri az élet börtönrácsait, kikerül az érzékek

hálójából, amelyek eddig folyamatosan befonva tartották. A belső embernek, a testben rejtező léleknek előbb meg kell

szabadulnia a külső ember csápjaitól, amelyek az anyaghoz és elméhez kötözik, mielőtt az igazi én a testi tudatosság fölé emelkedhetne, És

felismerhetné a kozmikus tudatosságot. Mindez nem valami elméleti kitalálás — ahogy sokan gondolják — hanem gyakorlat kérdése: az

önelemzésen és az érzékek visszahúzásán alapul. Mivel az önfelismerés megelőzi az Istenfelismerést, a szenték

időtlen idők óta hangsúlyozzák az , “Ismerd fel magad!” fontosságát. A görögök erre a “Gnothe seauton”, a rómaiak a , “Nosce teipsum”

fejezéseket használták. Ahhoz, hogy valaki felismerhesse az igazi valóját, le kell választania magát az érzékek világáról. Jézus is erre

gondolt, amikor azt tanította: “Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt, aki elveszti az ő életét énértem, megtalálja azt.” (Mt 10.39)