A Mester indiai programjai 2012. május 15-június 3.
2012-05-15
Május 15. kedd
A szokásos keddi kérdés-felelet program során a Mester a napi meditáció fontosságát emelte ki, amely nélkülözhetetlen a gyors spirituális fejlődéshez. Mindazok, akik hatalmas szerencséjükre az élő Mester lábához kerültek, mindenképp el fogják érni az emberi létezés végső célját. A karmájukon, amely akár könnyű, akár nehéz, a Mestererő segítségével túl fognak jutni. A lelkük megszabadul, és egyesülni fog Istennel. Ennek gyorsasága a mi erőfeszítéseinktől függ, amelyhez mindig megkapjuk az isteni kegyet.
A program a Kirpal Baghban közös meditációval zárult.
Május 17. csütörtök
Ezen az estén a sangat egy videót nézett meg Sant Darshan Singh egyik világkörüli útjáról. Majd közös meditáció következett, amelyből már a Mester hozta vissza a sangatot, és darshanban részesítette. A Mester áldására várakozva külön csoportban ültek azok, akik nap mint nap a Sant Darshan Singh Dhamban, a közösség új ashramjában dolgoznak, hogy őszre elkészüljön az a hatalmas fedett terület, ahol majd a nagy programokat tartják.
Május 18. péntek
Az esti program kezdetén az egyik indiai testvérünk elénekelte Sant Darshan Singh egyik gyönyörű gázeljét, majd a Mester angol nyelven tartott satsangot. A spirituális út két alapelve megértésének a fontosságáról beszélt. Az egyik: a lelkünknek találkoznia kell Istennel. A második: e cél csak a bensőnkben tett spirituális utazással érhető el.
Ennek érdekében meg kell tanulnunk a testünk és az elménk lecsendesítését. Az utóbbi feladat hatalmas kihívás számunkra. Mindaz, ami a nap folyamán történik velünk, nagy hatással van a meditációnkra. Ha a napi dolgainkat Isten édes emlékezetében tesszük, ha rendszeresen végezzük az önelemzést, ha beleültetjük az etikai értékeket az életünkbe, és megtanuljuk, hogy a körülöttünk élőkben Isten képmását lássuk meg, akkor könnyűvé válik az elménk lecsendesítése, amikor leülünk meditálni.
A program közös meditációval folytatódott, és darshannal zárult.
Május 19. szombat
Ezen az estén Maharaj Ji a spiritualitás három alappillére – a meditáció, a satsang és a szeva – fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy az elménk milliónyi kifogást, trükköt alkalmaz, hogy távol tartson bennünket ezektől a spirituális tevékenységektől. A meditáció közben világi gondolatokkal és vágyakkal foglal le bennünket. A satsangon ülve a környezetünkön van a figyelmünk, a problémáinkon töprengünk. A szevára pedig egyszerűen nem találunk időt, vagy úgy érezzük, hogy az éppen adott munka, segítési lehetőség nem nekünk való.
A Mester azt tanácsolta, hogy rendszeresen végezzük el a spirituális gyakorlatainkat, ha fejlődni szeretnénk. Fordítsuk a legnagyobb javunkra a satsang spirituálisan töltött légkörében eltöltött időt azzal, hogy a figyelmünket megőrizzük a bensőnkben! Keressük az alkalmakat mások önzetlen segítésére, mert ezzel leginkább a saját lelkünket szolgáljuk!
Május 20. vasárnap
A vasárnapi satsangon a Mester arról beszélt, hogy bárhol és bármikor meditálhatunk. Ha megpillantjuk a bensőnkben a Mester sugárzó alakját – ami mindenki számára az isteniség tanúbizonyságát nyújtja –, akkor oly hatalmas spirituális mámort élünk át, amelynek boldogsága, szépsége és ereje a fizikai világban semmihez sem hasonlítható.
A satsang után a Mester darshanban részesítette a sangatot, mialatt körbejárt a Kirpal Baghban.
Május 21-26. hétfő-szombat
A Mester esti 20-30 perces satsangját követően ezen a héten is közös meditáció következett, illetve szerdán órákig tartó darshan volt a Kirpal Baghban. Maharaj Ji az etikus életvezetés fontosságát emelte ki, és esténként egy-egy etikai értéket elemzett. Az ellenük vétett hibák elkerülésének szükségességéről, a napló vezetésének sokféle előnyéről, spirituális jótéteményeiről beszélt.
Az életünk kezdeti szakaszában sokat tanulunk a szüleinktől, majd a tanárainktól is, de ezek az új ismeretek, a kialakuló szokásaink mind a fizikai világhoz kapcsolódnak, annak megismerésében segítenek, az ahhoz való jobb alkalmazkodásra készítenek fel. Egyedül a spirituális Mesterünk képes összekapcsolni a lelkünket Isten Fényével és Hangjával, és csak az Ő segítségével, vezetésével térhetünk vissza Istenhez. E cél valóra váltása érdekében napi rendszerességgel, odaadóan végezzük el a spirituális tennivalóinkat! Ennek egyik fő területe a hibáinktól való megszabadulás, a tiszta élet elérése. A nap folyamán rendszeresen ellenőrizzük, hogy hol van a figyelmünk! Őrizzük meg azt a lélek székhelyén! Ne térjünk le a szeretet ösvényéről! Az ima és a hála óriási hajtóerőt ad a jobb emberré formálódásunkhoz – emelte ki a Mester.
Május 27. vasárnap
A vasárnapi satsang témája az élő Mester fontossága volt. Maharaj Ji arról beszélt, hogy sokan élünk úgy, hogy igyekszünk kedvező képet kialakítani magunkról a környezetünkben. Végül még magunk is elhisszük azt, amilyennek mutatjuk magunkat. Arról azonban soha ne feledkezzünk meg, hogy Isten, a Mester elől semmit sem rejthetünk el! Minden pillanatunkat, az összes gondolatunkat, szavunkat és tettünket ismerik. Ezért az önámítással egyedül a saját benső fejlődésünket hátráltatjuk.
A meditáció és a szeva nagyon fontos segítő erőnk a megtisztulás folyamatában. Az önzetlen szolgálat végzése közben ügyeljünk arra, hogy ne jusson szerephez az egónk!
Május 28. hétfő
A Mester ezen az estén is az önzetlen szolgálatról beszélt: az igazi szeva nagy hajtóerőt ad a lelkünknek, felgyorsítja a spirituális fejlődésünket, közelebb visz bennünket a végső célunkhoz. Ha segítünk másokat, megkönnyítjük valaki életét, akkor az isteni lényeget szolgáljuk őbenne – és elégedetté tesszük a Mestert.
Május 29. kedd
Ezen a satsangon, amely Sant Darshan Singh eltávozása 23. évfordulójának az előestéjén hangzott el, a Mester a szeretet és az alázat mélységeit tárta a sangat elé, és azt, hogy ezek nélkül nem érhetjük el az emberi élet célját. Emlékeztette a sangatot a kegyes Mester feltétel nélküli szeretetére és hatalmas alázatára, amellyel a nap 24 órájában az egész emberiséget szolgálta. Ő segített nekünk, hogy meglássuk és meghalljuk azt, ami fizikai szemmel nem látható és fizikai füllel felfoghatatlan.
Május 30. szerda
23. Barsi Bhandara (Az eltávozás évfordulója)
Az egész világból sokan érkeztek Sant Darshan Singh (1921-1989) eltávozása 23. évfordulójának emlékünnepségére.
A spirituális felkészítést a Mesterétől, Hazur Baba Sawan Singhtől és az édesapjától, Sant Kirpal Singhtől kapta. 1974-1989 között Ő vitte előre a spiritualitás nagy isteni művét. A Sawan Kirpal Ruhani Mission vezetőjeként negyven országban 550 központot hozott létre. Spirituális munkássága ideje alatt épült fel a Kirpal Ashram. A Vallások Világközössége titkos szavazással megválasztott első elnöke volt, és Ő szervezte meg Delhiben az Emberi Egység 15. Konferenciáját. A négy világkörüli útja során (1978, 1983, 1986 és 1988) számtalan vallási, szociális és politikai személyiséggel került kapcsolatba. Az élet minden területéről nagyon sok, a béke és a spirituális fölemelkedés után vágyódó emberrel találkozott. A tisztelet és megbecsülés jeleként, számos város kulcsát vehette át.
Kora legkiválóbb misztikus költőjeként négyszer nyerte el az Urdu Akadémia nagydíját.
Az emlékünnepség kezdetén Darshan Mester tanítványai személyes történeteket osztottak meg a hallgatósággal. Gázelek (urdu nyelven írt versek) és shabadok (himnuszok a szikh szentírásból a Guru Granth Sahibból) hangzottak el. Mata Rita Ji egy shabadot adott elő, amely arról szól, hogy a tanítvány mily nagyon vágyódik a Satguruja darshanjára. A Mester sok kis történetet, anekdotát mesélt el, amelyek mind Sant Darshan Singh hatalmas szeretetéről és önfeláldozó spirituális szolgálatáról szóltak. Azt kérte, hogy e nagy költő-szent példáját követve kezeljünk mindenkit szeretettel, kedvesen, és sajátunkként öleljük át őket.
Majd azt tanácsolta, hogy ne büszkélkedjünk a fizikai és anyagi előmenetelünkkel, eredményeinkkel, hiszen mindenünk egyedül Isten kegye és áldása. Ne feledjük el, hogy Isten a „Szövőmester”, aki az életünk kelméjét gyönyörűen és hibátlanul szövi meg. Legyünk hálásak az Ő számtalan áldásáért! A felfuvalkodott ego útja helyett válasszuk az alázat ösvényét, mert egyedül ez vezet el Istenhez!
Május 31. csütörtök
Ezen a napon több ezren részesültek a Kirpal Baghban a szent beavatás ajándékában.
Kora reggel a Mester Mata Rita Ji és a fia, Dr. Kunwarjit Singh társaságában ellátogatott Burariba, a Sant Darshan Singh Dhamba. A közösség hatalmas ashramja, amelynek területe meghaladja a negyven hektárt (100 acre) Delhi külső övezetében helyezkedik el. A következő években ez lesz a Sawan Kirpal Ruhani Mission fő központja. Itt kényelmes elhelyezést tudnak majd biztosítani a Mestert egyre növekvő számban meglátogató tanítványoknak és új érdeklődőknek. Naponta sok százan végeznek itt szevát, akik India minden részéből érkeznek ide.
Június 1. péntek
Az angol nyelvű satsangon a Mester arról beszélt, hogy először is a földi létezésünk értelmét, célját kell tisztán megértenünk, hogy tenni tudjunk érte. Az emberek többségének az élete a túlélésért folyó küzdelemben telik el, vagy nagyobb kényelmet, biztonságot akarnak itt teremteni saját maguk és a szeretteik részére. Emberi ésszel felfoghatatlan kegy az, ha eljutunk az élő Mester lábához, aki feltárja előttünk az élet misztériumát.
A mi igazi célunk a Teremtővel való egyesülés elérése, amely felé az első lépés az etikus élet, az alázat, az erőszakmentesség, a tisztaság, az igazságosság, a szeretet, az együttérzés, mások önzetlen szolgálata.
A spirituális keresést Maharaj Ji az arany utáni kutatáshoz hasonlította. Mélyre kell érte ásni, rengeteg követ, földet kell elhordani, mire hozzá lehet jutni ehhez az értékes fémhez. A mi utunkba nehézségek formájában az elménk hordja ezeket a köveket és egyéb szennyet. Az igazi arany bennünk van, azt kell kiásnunk. Az igaz emberré válás a mi kihívásunk – ahogy Sant Kirpal Singh gyakran mondta. Ha ezt elérjük, már nem nehéz Istent megtalálnunk. Az isteni erények szerinti élettel az elme összes akadályát el tudjuk hárítani az utunkból. Ha az igazi természetünkre, a lelkünkre koncentrálunk, el fogjuk érni a célt, függetlenül attól, hogy milyenek voltak a múltbeli tevékenységeink. Szenvedélyes lelkesedésre és az igazság megismerésének az olthatatlan vágyára van szükségünk. Ezek adják a hajtóerőt az erőfeszítéseinkhez, amelyek teljes bizonyossággal meghozzák a gyümölcsüket.
Június 2. szombat
Ezen az estén a téma az ima fontossága és ereje volt. Állandóa fohászkodunk az Úrhoz, és a földi élet összes területével kapcsolatban kérjük az Ő segítségét – mondta a Mester. Egészséget, anyagi biztonságot kérünk Istentől. Az érzelmi, a kapcsolati gondjaink megoldását reméljük az imáink meghallgatásától. Tünékeny dolgokért imádkozunk Istenhez, apró örömökért és nagy kényelemért. Inkább kérjük Tőle a spirituális beteljesedés elérését, azt, ami e röpke földi lét elmúltával örökre boldoggá teszi a lelkünket! – tanácsolta a Mester
Június 3. vasárnap
Ez volt az utolsó vasárnapi satsang, mielőtt a Mester elindul a görög és az olasz útra. A 45 fok körüli hőséget némiképp enyhítette a satsang előtti felhőszakadás.
A Mester kihangsúlyozta, hogy egy tökéletes Mester tanítványa a spirituális Mesteren keresztül munkálkodó Istenerő védelmébe kerül. Ez nem korlátozódik arra az időre, amikor a Mester fizikai jelenlétében vagyunk, mert a spirituális Mester örökké a tanítványával van. A benső spirituális utazásán kívül a földi léte összes fent és lent helyzetében segíti őt. A Satguru darshanját bármikor megkaphatjuk, ha a rendszeres meditáció segítségével spirituálisan fejlődünk, és elérjük a bensőnkben a Mesterünk sugárzó, éteri alakját.
Sant Rajinder Singh június 7-én Indiából elrepül az európai programja első állomására, Athénba.