December 19. szombat

A satsang témája az volt, hogy mi a földi létünk célja, és azt miként érhetjük el a meditáció segítségével.

Egy napon véget ér
a vándorlás a hatalmas teremtésben.
A teljesen megfáradt ember végül
visszatér Hozzád, ó, Uram!

Sant Darshan Singh verssorait elemezve a Mester az érzékek szintjén élő emberi lény állapotát festi le, akinek a figyelme teljesen szétszóródik az illúziók világában. Mire vágyik? Minél több ismeretre a külső környezetéről. Igyekszik új tájakat felfedezni, kultúrákkal megismerkedni, sokféle kapcsolatot teremteni, és anyagi javakat felhalmozni.

E világot az egyedül létezőnek tekintve, minden időnket világi tevékenységekkel töltjük, azt remélve, hogy így sok örömhöz és megelégedettséghez juthatunk. Idővel kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a felfedező útjaink, az elért eredményeink, a birtokolt javaink nem nyújtanak tartós boldogságot, ráadásul múlékony természetűek. Elégedetlenség és elcsigázottság kíséri a vég nélküli igyekezetünket, amellyel valami állandó, maradandó után kutatunk az anyag folyamatosan változó világában. Az elmúlhatatlan boldogság utáni vágy, ennek keresése juttat el bennünket a szentek és misztikusok tanításához.

Ők azt mondják, hogy nem test vagyunk, és nem ez a földi színtér az igazi otthonunk. Lelkek, Isten részei lévén a célunk itt nem más, mint ennek felismerése, és Isten felfedezése önmagunkban. A lelkünk képes a fizikai szint fölé emelkedni, és beutazni a Fény, a tudatosság, a szeretet régióit. Az eközben átélt boldogság soha el nem múló, mert ennek Forrása, Isten örökkévaló.

A fizikai testünk és az elménk csendjében meditálva, egyre többet ízlelhetünk meg az isteni Nektárból. Ehhez erőlködés nélküli erőfeszítésre van szükségünk – emelte ki a Mester – ahogy a szitár pengetésével is akkor csalhatjuk ki a hangszerből a legszebb dallamokat, ha annak húrjai nem túl feszesek, de nem is túl lazák. A befelé összpontosításunk legyen kitartó, de ne erőltetett! Ne bizonyos tapasztalatok elvárásával üljünk a benső csendben, hanem a fohásszal, hogy azt adja nekünk Isten, ami a legjobb számunkra!

Az erőfeszítéseink lényege a következő legyen: Töltsünk minél több időt az Istenre való édes emlékezésben, amelynek eszköze a simran! Ha nap közben is ismételjük Isten neveit, akkor gyorsan és erőlködés nélkül tudunk befelé koncentrálni. -

December 20. vasárnap
Lassacskán, de lépésről lépésre haladjunk előre!

Sant Rajinder Singh ezen a napon a közös feladatunkról, a földi küldetésünk beteljesítésének a fontosságáról, valamint a sikert biztosító erőforrásainkról és a követhető példaképeinkről beszélt.

A legtöbbünket a túlélés célja és a boldogság keresése vezérli a földi élete során. Amikor nehéz időszak köszönt be, ez lehetőséget kínál egy kis szünet tartására, és annak végiggondolására, hogyan telnek a napjaink. Így juthatunk el ilyen mélyebbre hatoló kérdések megfogalmazásához: „Ki vagyok? Mi az ittlétem értelme? Hova kerülök, ha meghalok? Mi a kapcsolatom a Teremtővel? Miként lelhetek kívül és belül békére?” Óriási a kihívás, és nagy erőfeszítéseket kíván tőlünk, amíg az összes kérdésünkre megkapjuk a választ.

Ezután a Mester egy történettel példázta, hogy a kitartóan végzett apró munkákkal hatalmas dolgokat vihetünk véghez. Egy ember egész élete során egy magas hegyet teljesen megkerülve jutott el annak túlsó oldalára és a tengerhez. Kilencven éves korában arra az elhatározásra jutott, hogy az ükunokákig bezárólag az egész nagy családja nekifog a hegy teteje elhordásának. Hitt benne, hogy a sok kéz által lassacskán, apránként, de folyamatosan végzett munka végül meghozza a gyümölcsét.

Annak érdekében, hogy megismerjük a lelkünket és Istent, a meditáció csendjében szükséges ülnünk, a figyelmünket befelé koncentrálva. A Teremtő ugyanis benne él a teremtésében – a makrokozmosz a mikrokozmoszban.

Ennek megtapasztalása érdekében üljünk napi rendszerességgel meditációban! Az elménk csendjében a lelkünk megkezdheti az utazását Istenhez. A kitartóan megtett kis lépéseink eredményeként tudunk megszabadulni a hibáinktól, épülnek bele az etikai értékek az életünkbe, válhatunk alázatossá, erőszaknélkülivé, szeretetteljessé, másokról önzetlenül gondoskodóvá. Ezzel szilárd alapot teremtünk a spirituális küldetésünk beteljesítéséhez: a rendületlen kitartással végzett meditációnk segítségével valóra fogjuk váltani a magasztos emberi küldetésünket.

December 26. szombat

A satsang témája: „Hogyan tapasztalhatjuk meg az örömöt és a boldogságot az élet kihívásai közepette?”

Az ünnepnapokat mindannyian a szeretteink körében kívánjuk eltölteni. Ez az év nagy erőpróbát jelent az egész világ számára: sokan szenvednek fizikailag, mentálisan, érzelmileg és anyagilag. Elválasztódtunk a hozzánk közel állóktól, és a járvány, a betegség velejárójaként sokan elveszítették a munkájukat. Stresszes állapotban telnek a napok, és nem látszik a fájdalom és a bánat idejének a vége.

Ilyen időkben miként lelhetünk rá a békére és a boldogságra?

A szomorúság, amelyet az élet kirótt rám,
gyógyszerrel kezelhetetlen.
Ám a mosolyodtól a szívem bimbója azonnal kivirul.
Ó, Szeretett Lény!

Sant Darshan Singh szavait idézve a Mester elmagyarázza: az összes nehézségünk oka, hogy az Istentől eonok óta elszakadt lelkünkre a korábbi emberi születések során hatalmas karma teher rakódott. E szamcsita karma egy részére épül a jelenlegi életünk, a mostani sorsunk. Különböző időtartamú és jellegű örömteli és bánatot okozó helyzetekbe kerülünk. A napi gondolataink, szavaink és tetteink által gyártott karmák pedig hozzáadódnak a tárháznyi karmánkhoz. Az illúziók földi világában nem lehet reményünk a soha el nem múló boldogság elérésére – tette hozzá a Mester.

Ez akkor lesz a miénk, ha a figyelmünket az örök béke és üdvösség Forrására, Istenre fordítjuk. Ahogy egy síró gyermek vigaszra és biztonságra lel az édesanyja karjában, az összes külvilági nehézségünk közepette megtapasztalhatjuk a bensőnkben Isten közelségét, oltalmazó kezét és szeretetét.

Ha a mindennapok ilyen-olyan eseményeinek zajlása közben Isten felé fordítjuk a figyelmünket, megnyugtató frissesség fog átjárni, a világi problémák heve fölé emelve bennünket. Ha megtapasztaljuk magunkban a Fényt, és túljutunk a benső csillagos ég, Hold és Nap szintjén, akkor eljutunk a Mesterünk ragyogó benső formájához. Az Ő mosolya az összes probléma, gond emlékét is kitörli belőlünk. Tegyünk hát lépéseket azért, hogy a miénk lehessen a bennünk ránk várakozó üdvösség!

December 27. vasárnap
A legnagyobb ajándék

A satsang arról szólt, miként élhetünk a legjobb módon az életünk legnagyobb kincsével.

Az elmúlt napok az ajándékozásról, a megosztásról szóltak. Nem mindig tudjuk, hogy mit kezdjünk a szeretteinktől kapott karácsonyi meglepetésekkel. Ám az igazán fontos az, hogy a földi létünkkel Istentől nekünk juttatott legnagyobb ajándékot a javunkra fordítsuk.

Ha testnek, elmének, intellektusnak tekintjük magunkat, akkor ezek a területek ragadják magukkal a figyelmünket, nem ismerve fel, hogy a testünket éltető Erő, a lelkünk az igazi valónk. Az emberi születés a lehetőségünk a valódi természetünk felfedezésre, és kikerülésre a lélekvándorlás kerekéből.

Ha a meditációban megteremtődik a kapcsolatunk az Isteni Fény - és Hangáradattal, akkor ennek segítségével beutazhatjuk a spirituális régiókat. Eközben válik világossá számunkra, hogy Isten részei, a szeretet és a tudatosság cseppjei vagyunk. Teljesen megváltozik a látásmódunk: felismerjük az egységünket Istennel és az egész teremtésével. Ez az az állapot, amelyet a szentek megvilágosodásnak neveznek.

A satsang befejezéseként azt kérte a Mester: Fordítsuk a legnagyobb javunkra a még rendelkezésünkre álló időnket ezen a földön! Meditáljunk, adjunk hajtóerőt a lelkünknek, hogy a miénk lehessen mindaz a boldogság, békesség, üdvösség, amelynek megtapasztalására emberi születésünkkel szereztünk jogot.