November 7. szombat

Ezen a satsangon a Mester arról beszélt, hogy a spirituális utunk lényege a szeretet és a szolgálat. Mindannyian fájdalmaktól, szomorúságtól mentes, békés, örömteli, boldog életre vágyunk, de a mi vagy a szeretteink életében elkerülhetetlenül megjelennek a kihívások, a nyugtalanságot keltő helyzetek. Vajon így miként érhetjük el és őrizhetjük meg a békesség, a kiegyensúlyozottság állapotát?

Ha ilyen kérdés merül fel bennünk, a nagy szentek és misztikusok életét tekintjük a követendő példának. Ők ugyanis megtestesült szeretetként éltek. Sant Kirpal Singh gyakran emlékeztetett arra: „A szeretet csak szolgálatot és önfeláldozást ismer.” A szeretet minden helyzetben adásra, megosztásra ösztönöz bennünket. A történelem számtalan olyan esemény emlékét őrizte meg, amelyben szeretetből egyesek még az életüket is feláldozták, hogy megmenthessék a bajba került, sok esetben számukra ismeretlen embertársaikat. Segítségnyújtás közben öröm, békesség és nyugalom tölt be bennünket.

Sant Darshan Singh következő verssorai arra mutatnak rá, hogy a világi dolgokkal és tevékenységekkel zsúfolt életünk során a külső univerzum legtávolabbi részeit is igyekszünk felkutatni, felfedezni, miközben nem vagyunk tudatában a körülöttünk élők gondjainak, nehézségeinek.

A Holdat és a csillagokat
már meghódítottuk,
De sajnos a szomszédunk szívéhez
nem jutottunk közelebb!

Az időnk java részét anyagi javak és ismeretek gyűjtésére fordítjuk, mert úgy érezzük, hogy anyagilag sikeresebb lesz az életünk. A boldogulásért folytatott küszködéseink közepette a körülöttünk élőket „mások”-nak tekintjük. Ha viszont segítő kezet nyújtunk egymásnak, nemcsak béke és öröm tölti be az életünket, de hozzájárulunk ahhoz is, hogy lejöjjön a mennyország a földre. Ehhez az szükséges, hogy mindenki iránt szeretet legyen bennünk. Ez egyetlen módon lehet a miénk: ha felismerjük a lelkünket és megtapasztaljuk Isten szeretetét önmagunkban.

Ennek módja a figyelmünk befelé fordítása a meditációban. Mindannyian tudatos teljességek vagyunk, amiről a benső Fény- és Hangáradatba belemerülve szerezhetünk tapasztalatot. Ekkor felismerjük, hogy mindannyiunk éltetője az Istenerő, és a szeretet fonala egyetemesen összeköt bennünket. Mivel így senki sem lesz számunkra idegen, automatikusan segítő kezet nyújtunk másoknak, hogy könnyítsünk a nehézségeiken, szenvedéseiken.

Nem könnyű befelé koncentrálnunk a napi életünkkel járó számtalan szórakoztató és figyelemelterelő tényező miatt. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy minden, amire szükségünk van, a bensőnkben rejtezik! – emelte ki a Mester. Emberi lényként Isten megáldott bennünket a lelkünk és az Ő felismeréséhez szükséges összes képességgel, ezért egyedül rajtunk múlik, hogy mire fordítjuk a végtelenül értékes földi időnket. A benső tapasztalatoknak köszönhetően erősödik meg a bizalmunk Istenben, és így állandóan új erőhöz jutunk annak érdekében, hogy a korábbiaknál is nagyobb erőfeszítéseket tegyünk a végső célunk elérése érdekében. Isten kegye minden lépésünknél segít, támogat, oltalmaz bennünket.

November 8. vasárnap

Sant Rajinder Singh ezen a satsangon az ima természetéről, és az Isten akaratában élés titkáról beszélt.

Mindannyian arra vágyunk, hogy az imánk meghallgatásra találjanak. Függetlenül attól, hogy azt, amit kérünk, mi jónak tartjuk magunknak, és ennek érdekében mit ajánlunk fel cserébe az Úrnak, egyes imáinkba foglaltak megvalósulnak, mások viszont nem. Ha nem kapjuk meg azt, amiben reménykedtünk, megrendülhet a hitünk Isten létezésében.

Maharaj Ji arra hívta fel a figyelmünket, hogy a megértésünk a „Mi jó nekünk?” kérdését illetően a világban szerzett ismereteinktől és tapasztalataiktól függ – ez pedig nagyon behatárolt. Egy történet szerint az olajválság idején egy nagy autók sikertelen eladásával foglalkozó amerikai üzletember arra vágyott, hogy más országban kereskedhessen. Az álma teljesült. Japánban ébredt, ahol közismerten csak kisméretű autókat vásárolnak az emberek. Így ő cseberből vederbe került: ott sem talált vevőket az autóira. A Mester a történettel arra mutatott rá, hogy nem árt óvatosnak lennünk a kívánságainkkal, mert lehet, hogy olyasmiért fohászkodunk, ami végül nem szolgálja a javunkat.

Az ima meghallgatásával kapcsolatos az a feltételezésünk: a Teremtő annyira elfoglalt, hogy nincs tudatában a mi igényeinknek, szükségleteinknek, nincs ideje ránk, ezért nekünk kopogtatnunk kell az Ő ajtaján, hogy emlékeztessük a kéréseinkre. Függetlenül attól, hogy idővel felismerjük-e a tényt, az Úr mindig azt adja, ami a legjobb számunkra. Sokszor utólag, esetleg csak évekkel később ébredünk rá erre az igazságra.

Hogyan juthatunk el az isteni bölcsességbe vetett kevés bizalom állapotából oda, hogy teljesen az Ő akaratára hagyatkozunk? Az ide vezető első lépés az igazi természetünk, a lelkünk, az éltető erőnk felismerése. Jelenleg ugyanis a világban működve a testünkkel és a külső címkéinkkel azonosulunk. Ha a meditációban a fizikai szintről az isteniség régióiba emelkedünk, megtapasztaljuk Isten jelenlétét és szeretetét önmagunkban – így válik erőssé a bizalmunk Őbenne.

Többé nem kétkedünk Isten határtalan bölcsességében, és elfogadjuk, amit ad, hiszen egyedül Ő tudja, hogy mi a legjobb számunkra.

Mit kíván nekünk Isten? Azért ajándékozott meg bennünket az emberi születéssel, hogy végre kikerülhessünk a lélekvándorlás kerekéből, véget érhessen az eonok óta tartó elválasztottságunk Őtőle. A hazavezető lépéseinket a rendszeres meditáció segítségével gyorsíthatjuk fel, miközben olyan örömöt, boldogságot élünk át a bensőnkben, amilyenről soha azelőtt fogalmunk sem lehetett.

November 14, szombat

Diwali, a fény fesztiválja szerte a világon gyertyagyújtással, tűzijátékkal kísért örömteli ünnep. A Mester ennek a napnak a spirituális jelentőségét és azt elemezte, hogyan élhetünk Diwali szellemében a mindennapjainkban.

Sant Darshan Singh verssorait idézve a Mester azt mondta, hogy Isten Fénye és az isteniség kincsei ott vannak mindannyiunkban. Ha a meditációban befelé fókuszálunk, minderről személyes tapasztalatot szerezhetünk. Az ott átélt határtalan örömhöz, boldogsághoz semmi sem hasonlítható ezen a világon, amely a maja, az illúzió földje, egy hely, ahol ledolgozzuk a múltból hozott karmáinkat. Ezek a költő-szent szavaival „a szomorúság felhői”, vagyis fizikai, mentális, érzelmi, pénzügyi vagy kapcsolati nehézségek, problémák, amelyekkel az életünk során szembesülünk.

Ezek jönnek és mennek, miközben mi menedékre lelhetünk a Isteni Fényben, és élvezhetjük az Úr szeretetét. Ha horgonyt vetünk a bensőnkben, akkor többé nem félünk a sötét felhőktől, nem zavarnak meg bennünket az élet zivatarai. Minden nap lépéseket tehetünk azért, hogy egyre szorosabb legyen a kapcsolatunk a benső mindenséggel – ekkor folyamatos Diwali ünneppé válik az életünk.

Bárcsak túlcsordulna mindenki kezében a boldogság kelyhe!
Bárcsak a Fény ege borulna rá minden udvarra!
Ez Darshan fohásza mindenkiért minden este,
hogy a remény lámpása ragyogja be az életüket.

A Mester ezután a Holira, vagyis a színek fesztiváljára hivatkozott. Ez az ünnep is az öröm és a boldogság szimbóluma. Azt kívánta, hogy akkora üdvösséget és harmóniát éljünk át a meditációban, hogy a napjaink a Holi színeiben, az éjszakáink pedig Diwali fényeiben ragyogjanak. Így teljesen átformálódunk. Eltűnik az életünkből a lehangoltság, a negativitás, a sötétség, és a remény lámpása fogja bevilágítani az Istenhez visszavezető utunkat.

Isten édes akaratát elfogadva fogunk élni, annak tudatában, hogy egyedül Ő ismeri a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket, és mindig a gondunkat viseli. A spirituális erőfeszítéseinknek köszönhetően így végül az apró láng, a lelkünk bele fog merülni Isten hatalmas Lángjába, Fényébe, a Lélekfelettibe.

November 15. vasárnap

A mai satsang az önzetlen szolgálatról és arról szólt, hogyan építsük bele ezt az erényt az életünkbe. A szentek és misztikusok mindig nagy fontosságot tulajdonítanak az önzetlen segítségnyújtásnak, mások elvárások, és a viszonzás igénye nélküli segítésének. Azt, ha valaki terhein így könnyítünk, vagy az emberek kisebb-nagyobb csoportjait így szolgáljuk, Keleten szevának nevezik.

Mindenekelőtt az egónk felügyeletére van szükségünk, arra, hogy ne tekintsük magunkat cselekvőnek, ha mások érdekében bármilyen munkát önzetlenül szeretnénk elvégezni. A szeva lehetőség arra, hogy eszköznek tekintsük magunkat az Úr kezében, aki így rajtunk keresztül könnyít mások gondjain, szépíti meg az embertársaink életét.

Az nagy áldás számunkra, ha alkalmat kapunk az önzetlen munkavégzésre, és nemcsak azért, mert lehetőségünk nyílik az alázat erényének a kifejlesztésére, hanem azért is, mert az így töltött időnk spirituális áldások tekintetében egyenértékű a meditációval.

Az aranyszabály szerint: „Azt add másoknak, amit kapni szeretnél!” Rengeteg helyzet adódik az életben, amikor fizikai, mentális, érzelmi és spirituális jellegű szevát végezhetünk. Ezt soha ne tekintsük kötelességnek!

Hogyan szolgáljunk? Először is, a csoportban végzett munka során alkalmunk nyílik arra, hogy megtanuljunk másokkal harmóniában együttműködni.

Továbbá legyenek szeretetteljesek a gondolataink, a szavaink és a tetteink! Mosollyal az ajkunkon lássuk el a feladatainkat!

A csoportban végzett munka hatékonyabb lesz, ha megtanuljuk a konfliktusok kezelését. A feszültségek, viták, szembenállások gyakoriak az életben, amikor több embernek szükséges valamilyen közös célért együttműködnie. Fontos, hogy vitás helyzetekben őrizzük meg a nyugalmunkat, úgy keressük együtt a leginkább célravezető megoldást! – emelte ki a Mester. A konfliktusok sikeres kezelése érdekében meg kell tanulnunk figyelmesen meghallgatni másokat. Emellett a saját viselkedésünket és reagálásainkat is kövessük figyelemmel! Ennek eszköze az önelemzést segítő napló. Ha megtanulunk erőszakmentesen, becsületesen, alázatos és együttérző módon élni, az pozitív hatással lesz a körülöttünk élőkre is.

A Mester Mahatma Gandhi példájával erősítette meg, hogy mennyire hatékony a békés, erőszakmentes megoldások alkalmazása, hiszen India az ő irányításával így nyerte el a függetlenséget.

Az önzetlen szolgálat során megnyílik a szívünk, és annak kincseit osztjuk meg másokkal.