Sant Rajinder Singh

Újévi Üzenete

2023. január 1.

 

A 2023. év beköszönte alkalmából szívből jövő, legmelegebb üdvözletemet küldöm mindannyiótoknak. Olyan évet hagyunk hátra, amelyben kihívást jelentett számunkra a világméretű járvány, bár az életünk sok területe újra megnyílt előttünk. Ez a megújult remény éve volt, hogy a dolgok lassan visszatérnek a normális kerékvágásba, amikor az emberek újra iskolába és munkába járnak, és ismét meglátogathatják a szeretteiket. Az elmúlt év tele volt viszontagságokkal.

Ide-oda sodródtunk a boldogság állapotából a szomorúságba, majd ismét az örömteliség időszakába. Az emberek keresik annak a módját, hogy megtalálják a lelki nyugalmat és egyensúlyt egy olyan életben, amely tele van változásokkal és folyamatos kihívásokkal.

Miközben örömmel várjuk az új esztendőt, és fogadalmakat teszünk, mindannyian tehetünk valamit annak érdekében, hogy rátaláljunk önmagunkban a békesség, a csend központjára, amely megvéd bennünket attól, hogy az élet nehézségei erőt vegyenek rajtunk.

A válasz egy szlogenben rejlik, amelyet az új évre szeretnék nektek adni:

 

Legyünk spirituálisan szabadok

2023-ban!

 

Lazíthatunk a kötelékeken, amelyek a csúcsok és mélypontok között folyamatosan változó világhoz kötnek minket. A lélek szintjén szabadok vagyunk. Az igazi valónk olyan, mint egy madár, amely magasra szárnyal, és kedve szerint bárhova elrepül. Sajnos, a lelkünk madara a fizikai testünk, az elménk és az érzelmeink kalitkájának a foglya lett. A figyelmünket fizikailag, mentálisan és érzelmileg is teljesen leköti, magához vonzza a lelkünk ketrecének külső környezete. Elfelejtettük, hogy az igazi énünk a lelkünk, amely most e külső korlátok között kénytelen lakozni.

Amíg az elme, az anyag és az illúzió rétegeire fókuszálunk, amelyek beborítják a lelkünket, az élet zűrzavarai, megpróbáltatásai hatással lesznek ránk. Ha viszont a lelkünkkel azonosulunk, spirituálisan szabadok lehetünk. Érintetlenül magasra szárnyalhatunk, akár egy sas, amelyet a világ súlya hiába próbál lehúzni, visszatartani.

Mi a spirituálisan szabaddá válás titka? Ennek kulcsa a benső Fényre és Hangra történő meditáció. Amikor meditálunk, a figyelmünket befelé összpontosítjuk, és így összekapcsolódunk a valódi énünkkel. A lelkünk székhelyére koncentrálva kerülünk összeköttetésbe a bennünk mindig ott zengő Fény-és Hangáradattal.

Ahogy egyre jobban belemélyedünk ebbe az Áradatba, ezzel a lelkünk utazni képes a spirituális régiókban, míg végül újra egyesül Istennel. A meditációnk tökéletesítése spirituálisan szabaddá tesz bennünket, így képessé válunk arra, hogy szabadon járjunk oda-vissza ebből a fizikai világból a magasabb szintű tudatosság spirituális szintjeire, ahol tartós boldogságot, állandó békességet és soha el nem múló üdvösséget élhetünk át.

  Amikor újévi fogadalmakat teszünk, határozzuk el, hogy napi rendszerességgel és pontosan fogunk meditálni, hogy megszabadíthassuk a lelkünket azoktól a kötelékektől, amelyek megakadályozzák, hogy boldogok legyünk! Így a lelkünk megtapasztalhatja az Istennel való egyesülést, és az ezzel járó üdvösséget, békességet és örömöt.

Mindannyiótoknak boldog Újévet kívánok, és azt, hogy Isten minden áldása áradjon rátok! Mind legyetek 2023-ban spirituálisan szabadok!

A legnagyobb szeretettel

 

 

Rajinder Singh

Kedves Testvéreim!

A 2022. év beköszönte alkalmából szívből jövő, legmelegebb üdvözletemet küldöm mindannyiótoknak. Mivel a világméretű járvány miatt már két nehéz éven mentünk keresztül, azért fohászkodom, hogy az élet a most következő évben mindenki számára jobb legyen.

Amikor elgondolkodtam azon, hogy mi legyen az üzenet és a jelmondat az új esztendőre, olyat akartam találni, amely a leginkább megfelel a kihívásokkal teli időkre, amelyeket most élünk át. Ezt a szlogent mindenki egyformán használhatja, függetlenül attól, hogy kiről van szó, hol él és mi történik az illető életében. Ez olyan, mint a Sarkcsillag, amely segít abban, hogy a most következő év a korábbiaknál jobb legyen. A jelmondat így hangzik:

Tapasztald meg a benső valódat 2022-ben!

Ez az üzenet egyetemes, és az élet összes területén élők átültethetik a gyakorlatba. Ha nagy kitartással, elszántan próbálkozunk, a külső életünk bizonyos területein változtatásokat érhetünk el. Mégis gyakran tapasztaljuk, hogy a velünk megtörténő dolgokat nem tartjuk az ellenőrzésünk alatt. Van azonban egy dolog, amelyet mindannyian képesek vagyunk irányítani, uralni, ez pedig a kapcsolat azzal, ami bennünk van. Mind rendelkezünk egy benső énnel, amely változatlan, állandó és örökkévaló. Ezt nem érintik meg a külső életünk fent és lent helyzetei. Mialatt a mindennapjainkban a boldogság és a szomorúság momentumait éljük át – amelyek gyakran ellenőrizhetetlenül érnek el bennünket – a bensőnkben ott van az elmúlhatatlan öröm helye. Induljunk el befelé, hogy ráleljünk, mert ez örök békességgel és boldogsággal fog megajándékozni bennünket! Ezért ez a jelmondat az egész év folyamán az iránytű lehet számunkra. Mind elindulhatunk befelé, és felfedezhetjük a lelkünket.

Hogyan szerezhetünk tapasztalatokat az igazi valónkról? A meditáció egyszerű gyakorlat, amelynek a segítségével a figyelmünket a bensőnkben rejtező kincsekre fókuszálhatjuk. Ha rálelünk önmagunkban erre a központra, akkor átéljük a teljes békét, örömöt, üdvösséget és a maximális tudatosság állapotát.

Erre rákapcsolódva soha el nem múló boldogságban fogunk fürödni, ami tökéletesen átalakítja az életünket. Benső erővel töltötté, és pozitív, optimista magatartásmódúvá formálódunk, ami segít abban, hogy túljussunk az élet megpróbáltatásain, kihívásain.

Miután belépünk 2022-be, naponta szenteljünk időt a meditációra, hogy mindannyian „megtapasztalhassuk a benső valónkat!”

A legnagyobb szeretettel,

 

Rajinder Singh

Június 20. vasárnap
Apák napja

Ezen a napon hálát adunk az édesapáknak, nagyapáknak és a dédszülőknek mindazért, amit nekünk adtak, értünk tettek. Tisztelettel gondolunk arra, aki erre a világra juttatott bennünket, segítette az első lépéseinket, megtanított beszélni, és a felnevelkedésünk során oly sokféle módon gondoskodott rólunk.

A tiszteletadás mellett azt kívánjuk, hogy minél több időt tölthessünk el a szeretett hozzátartozónkkal a jövőben is. A hála érzése kéz a kézben jár az alázattal. Egyébként az ego veszi át az irányítást. Ekkor úgy vélekedünk, hogy egyedül magunknak köszönhetjük azt, akik ma vagyunk; a kemény munkánk gyümölcse mindaz, amivel rendelkezünk.

Ilyen esetekben megfeledkezünk az édesapánktól kapott hatalmas segítségről. Ha azt kívánjuk, hogy a gyermekeink jól tegyék a dolgaikat, nemes legyen a viselkedésük, és az otthonunkban békesség, nyugalom uralkodjon, ennek megfelelően szükséges intéznünk a családi életünk összes ügyét!

Mialatt telik az életünk, mindenek megteremtője, vagyis a spirituális Apánk, Isten iránt is legyen hála bennünk! Hányszor jut eszünkbe, hogy Őneki köszönhetjük azt, akik ma vagyunk? Az apák napján gondolkodjunk el azon, hogy ki küldött bennünket ide! A lelkünk bármilyen más létformát is felölthetett volna. Isteni kegyből születhettünk emberi testbe. Egyedül ebben a formában rendelkezünk az ön- és Istenfelismerés összes feltételével, képességével.

Isten kegyével és segítségével a Fény, a szeretet, a tudatosság, az öröm és a boldogság olyan régióiba emelkedhetünk, amelyekről azelőtt fogalmunk se lehetett. Köszönjük meg a Teremtőnek, hogy ezt emberként megtehetjük! Fókuszáljuk a figyelmünket Őrá, és igyekezzünk minél jobban megismerni Őt! Ezt meditációban tehetjük meg.

Június 26. szombat
Térjünk haza Istenhez!

Az emberi születésünk célja az, hogy megtaláljuk az utat az örök Otthonunkba. Sajnos, célt tévesztettünk, és belebonyolódtunk az illúziók világának a látványaiba. Az itteni életünk megalapozására és a családunkról való gondoskodásra szenteljük magunkat. Az anyagi javak felhalmozása, a minél több ismeret megszerzése, a hírnévre törekvés, a szórakoztató dolgok hajszolása az, amitől hiábavalóan reméljük a tartós boldogságot.

A spirituális Mesterek ismételten arra emlékeztetnek bennünket, hogy a mostani földi életünk a lelkünk hosszú vándorlásának csupán egy kis szakasza, amelyet az örök Otthonába vezető utazása során megtesz. Ez a fizikai halál után is folytatódik. Ők azt kérik tőlünk, hogy a mostani életünkben tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy minél hamarabb befejeződhessen ez a vándorút.

Ahogy a misztikus chakor-madár a szemével szüntelenül nyomon követi a Holdat, ehhez hasonlóan őrizzük meg a figyelmünket Istenen! Ugyanis ahol a figyelmünk, azzá válunk.

Hadd maradjon a fejem odaadásra meghajoltan!
Ne engedd meg, hogy eltávozzak Tőled!
A kimerült Darshan a küszöbödön kívül
hol találhatna menedékre?

Sant Darshan Singh a verssoraival azt tanácsolja, hogy az Isten kegyeit kereső személy éljen Isten iránti odaadásban. Így érheti el, hogy védett legyen a maja világának a csábításaival szemben, és a lépései szilárdan, egyenletesen vezessenek Isten felé.

Június 27. vasárnap
Alakítsunk ki egészséges szokásokat!

Sok olyan napi tevékenységünk van, amelyek szokássá válnak. Ezek azután az életünk részei lesznek, még akkor is, ha tudjuk, hogy károsak a következményeik. Ismerjük a tudósok véleményét az alkoholfogyasztás, a cigarettázás szervezetünkre gyakorolt negatív hatásairól. Mégis szerte a világon embermillióknál talál süket fülekre a véleményük.

Megszoktuk, hogy számunkra csak az létezik, amit a fizikai érzékszerveinkkel felfogunk. Az így begyűjtött benyomásokat tekintjük a valóságnak. Az egész életünk ezen a színtéren telik el. Nem ismerjük fel, hogy amire szükségünk lenne, vagyis az igazi valónkat, a lelkünket a bensőnkben kellene felkutatnunk.

A szokásaink rabjai vagyunk. A reggeli ébredést követő előkészületek után a munkahelyünkre rohanunk. Majd az ottani feladataink elvégzése után hazatérünk, lazítunk, szórakozunk, olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyektől azt reméljük, hogy elégedettek leszünk.

Miként lehetne szakítani mindazokkal a berögzült tevékenységekkel, amelyek nem jók nekünk? Első lépésként azt kell megvizsgálnunk, mik a szemléletmódunk, az élethez való hozzáállásunk főbb jellemzői. Nyilvánvalóan a legfontosabb változtatás a figyelmünk befelé irányítása lesz.

Fektessük le a napi meditációnk alapjait!

Keressünk egy meditációra alkalmas lakrészt, ülőhelyet az otthonunkban! Miközben más tennivalók foglalnak le bennünket, mindig szem előtt lesz az a hely, ahova kizárólag a benső csend kedvéért fogunk visszavonulni. Ha megvan a kiválasztott időszak és a hely, akkor naponta vonuljunk vissza a bensőbe, hogy tapasztalatokat szerezhessünk a spirituális régiókról!

Tegyük pontossá a meditációnkat!

Egy bizonyos időbe bele fog telni, amíg a gyakorlás által finomra hangolódik a figyelmünk. Ha így teszünk, minden nap jobbak lesznek az eredményeink, vagyis ráhangolódunk Isten Fényére és Hangjára. Ha kialakul ez az új szokásunk, azt fogjuk tapasztalni, hogy betölt bennünket a boldogság.

További segítő tényezők: az alázat, az erőszakmentesség, az önzetlen szolgálat.

Mérlegelnünk szükséges, hogy minden gondolatunk, szavunk és tettünk megőrződik. Az erőszakosakért valamikor fizetnünk kell. Ha megértjük a karma törvényét, akkor úgy igyekszünk élni, hogy az összes megnyilvánulásunk szeretetteljes, kedves, békés legyen.

Formáljuk magunkat olyanná, hogy csak jogszerű, igaz dolgokat tegyünk! Mindenkihez egyformán legyünk méltányosak! Ez azt is jelenti, hogy ha valaki valóban segítségre szorul, ne válogassunk abban, hogy kinek segítünk, kinek nem.

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért – amiért a lelkünk, az igazi valónk emberi formát ölthetett – hogy beteljesülhessen a létezésünk végső célja!

Július 3. szombat
Emelkedjünk a gondok világa fölé!

Mindannyiunk életében megjelenhetnek a fizikai, mentális, érzelmi, anyagi és kapcsolati kihívások, nehézségek. Ilyenkor segítség után nézünk, és minden lehetséges eszközt megragadunk, hogy eltávolítsuk a tüskéket az életünkből, és élvezhessük a külső világ szépségeit. Eközben ezt a színteret tekintjük a valódi otthonunknak, és a testünket az igazi valónknak.

Az emberi test Isten temploma, amelyben a lelkünkkel együtt Ő is benne lakozik. A nagy Mesterek azt kérik, hogy ne vesztegessük el a végtelenül értékes emberi születésünkkel kapott időnket, hanem jussunk el Istenhez, akit úgy jellemeznek: Ő maga az igazság, a tudatosság és az üdvösség.

Ha így teszünk, akkor a külső világ problémái többé nem zavarnak meg bennünket, mert a bensőben meglelt Fény, szeretet, öröm elhozza a beteljesülést, a megváltást.

Ennek az üdvözítő állapotnak a bemutatásához Sant Darshan Singh egyik verséből idézett a Mester, amely szerint viruló virágok varázslatos szépsége és illata fogja kísérni az utunkat, ha megtaláljuk a kapcsolatot Isten Fényével és Hangjával a bensőnkben. A meditációban táplálékhoz jut, megerősödik a lelkünk, és eltűnnek a tüskék az életünk kertjéből.

Július 4. vasárnap
Határtalan bizalom Istenben

Július 4-e a függetlenség napja az Egyesült Államokban. Ez alkalomból a Mester a hallgatósága figyelmét először is azokra a hiedelmekre, tévképzetekre irányította, amelyek rengeteg ember életét alapvetően és károsan befolyásolják. Tele vagyunk kétségekkel és önbizalom-hiánnyal, főleg a hibáktól való megszabadulásra való képességeinket, és az isteni végcél elérhetőségét illetően.

A Mester rámutatott, hogy az emberiség történetében számtalan példa van a kihívások sikeres kezelésére, az akadályok legyőzésére. Gondoljunk a sokféle felfedezésre, újításra a szállítás, a gyógyítás és a technológia területén! Aminek rendületlen figyelmet szentelünk, amiért kitartóan dolgozunk, ott az összes akadályt el tudjuk hárítani az utunkból.

A lényegi kérdés az, hogy bízunk-e a sikerben, a saját erőnkben, képességeinkben, a kitűzött cél elérhetőségében? Ha csak a hibáinkkal, a gyengeségeinkkel foglalkozunk, akkor nem tudunk lépéseket tenni ennen az irányban. Álljunk pozitív magatartással a megoldandó feladatokhoz, tegyünk komoly erőfeszítéseket, és fókuszáljunk a célunkra!

Az igazi valónk a lelkünk, az isteni részünk az összes erőnk forrása. Ha rendszeresen meditálunk, akkor a Mester segítségével és vezetésével a lelkünk utazni tud a benső régiókban, és az ott megtapasztalt szeretet, öröm segítségével minden külső akadályon is túl tudunk jutni. Ekkor ugyanis rendíthetetlenné válik a bizalmunk Istenben, aki minden élethelyzetünkben a legjobbat adja nekünk.

Július 10. szombat
Őrizzük meg a nyugalmunkat! Éljünk békésen!

A kommunikációink során gyakran különféle vélemények fogalmazódnak meg, amelyek vitákká, veszekedésekké fajulhatnak. Ez minden érintettre negatívan hat. Nyugtalanságot, feszültséget, haragot válthat ki. Ilyen esetekben a felek meg vannak győződve arról, hogy az ő látásmódjuk a helyes, és nagyon nehéznek találják, hogy erről a vitapartnert meggyőzzék.

Az ilyen stresszes helyzetekben könnyebb másokat okolni az összes nehézségünkért. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a hibákat az embertársainkban keressük, és egyedül tőlük várjuk el a viselkedésük megváltoztatását.

Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk az életünket, kiderül, hogy mi magunk vagyunk a fájdalmaink, a nehézségeink okozói. A harag és a csalódottság belőlünk fakad, és tör a felszínre, amikor az interakcióink nem az általunk elvárt módon alakulnak. Ezzel azonban leginkább magunknak ártunk.

Mi a megoldás? Fejlesszük ki magunkban a helyes megértés képességét, és fókuszáljunk a saját megnyilvánulásainkra, gyengeségeinkre! Értsük meg, hogy nincs két olyan ember a földön, aki teljesen azonos módon gondolkodna, beszélne, viselkedne! Hiszen mindannyian eltérő körülmények közé születtünk meg, és más háttérrel rendelkezünk. A körülményektől függően még az is lehet, hogy valamilyen nézőpontból minden vélemény helyes.

A Mester azt tanácsolja, hogy a helyes megértés szellemében, a kommunikációink során is alkalmazzuk az „Élni, és élni hagyni!” elvet! Figyeljünk inkább a saját gyengeségeinkre, és igyekezzünk jobbá formálódni! Rá fogunk jönni, hogy a problémák gyökere az volt, hogy magunkat, a saját nézeteinket hibátlannak képzeltük.

Az igazi tanítvány a fizikai léttel járó kihívásokkal, erőpróbákkal szembekerülve is megtartja a figyelmét Istenen, és a nézetek ütközése során is megőrzi a nyugalmát. Nem befolyásolják a külső körülmények. Az a mi választásunk, hogy feszültségek között, vagy békességben élünk-e.

Július 11. vasárnap
Tapasztaljuk meg Isten jelenlétét az életünkben!

Ha magunkat jelentéktelennek, semmiségnek tekintjük Isten hatalmas teremtésében, hogyan tudnánk megteremteni a kapcsolatot Ővele?

A szentek és misztikusok arra emlékeztetnek bennünket, hogy a Teremtőnk bennünk él, és mindannyian képesek vagyunk arra, hogy ráleljünk. Ehhez nem kell elhagynunk az otthonunkat, a mindennapi életünk színtereit. Forduljunk befelé, és keressük meg a közvetlen kapcsolatot Isten két eredeti megnyilvánulásával, a Fénnyel és a Hanggal!

Napjaink életére az jellemző, hogy mindent azonnal akarunk. Ha azt reméljük, hogy Istent kitartó erőfeszítések nélkül is elérhetjük, akkor tapasztalni fogjuk, hogy ez nem így működik.

Mire van szükség? Mit kell tennünk? Legyen bennünk őszinte vágy Isten megismerésére! Kitartó igyekezetre, rendületlen fáradozásra van szükség a spirituális területen. Fontos, hogy napi rendszerességgel szenteljünk időt a spirituális gyakorlatainkra!

Első lépésként váljon szokásunkká a testünk és az elménk csendjében ülés! Napközben is mondjuk a simrant, mert így hamarabb lesz koncentrált a figyelmünk a meditációban! Ebben nagy segítségünkre van az is, ha etikusan, tisztán élünk, és ellenőrzés alatt tartjuk az egónkat, a gondolatainkat!

Július 17. szombat
Tisztánlátás a meditáció segítségévél

Az emberi természetre az jellemző, hogy a világról, annak működéséről az idősebbektől kapott információk, a saját korábbi tapasztalatok, és a megértésünk szintje alapján alkotunk véleményt. Az egónk gyakran kelti bennünk azt az érzést, hogy különbözünk másoktól, jobbak vagyunk az embertársainknál. A megtapasztalt külső különbségek hatással vannak az interakcióinkra, és gyakran úgy érezzük, hogy nekünk van igazunk. Ha ilyen szemlélettel élünk, sok stresszel, feszültséggel kell számolnunk.

Ha nyugodt, békés életre vágyunk, fejlesszük ki magunkban a tisztánlátás képességét! Mi szükséges ehhez? Ismerjük meg magunkat, a kapcsolatunkat Istennel, és értsük meg, miért küldtek bennünket ebbe a világba. Majd döntsünk arról is, hogyan fogunk ezután élni!

Lelkek vagyunk, a mindentudás Óceánjának a cseppjei. Erre a felismerésre a meditációban juthatunk el. Amikor a lelkünk összekapcsolódik Isten Fényével és Hangjával, fokozatosan lekerülnek a lelkünkről az elme, az anyag és az illúzió fátylai, amelyek a tisztánlátás akadályai.

A helyes megértés jó gondolatokhoz, szavakhoz és tettekhez vezet. Együttérző, igaz, alázatos és önzetlen módon fogunk élni. Osztozni fogunk mások fájdalmában, és a dualitás világából az egység, az egyetemes összetartozás felfedezése felé haladunk.

Amikor a meditációban megtapasztaljuk Isten jelenlétét, egyre erősödik a meggyőződésünk, hogy bármi történik a világban és a mi életünkben, az mind Isten akarata szerint megy végbe.

Július 18. vasárnap
Fedezzük fel az isteniség kincseit a bensőnkben!

Sok időt és rengeteg energiát fektetünk az anyagi javak felhalmozásába, amelyek idővel elvesztik a varázsukat, és új dolgok után futunk. A korábban annyira áhított tárgyak a padlásra vagy a pincébe kerülnek, helyet adva az új szerzeményeknek. Emberi lényként oly sok mindent elértünk, amik végül mégsem szolgálták a legnagyobb javunkat. E kincseink közül a legnagyobb maga az emberi születésünk, mert lehetőséget kaptunk Isten felismerésére.

Rendelkezünk a vivék, a helyes és a helytelen megkülönböztetésének a képességével, és ráébredhetünk az igazi valónkra, a lelkünkre. Ehhez meg kell tanulnunk a testi tudatosság fölé emelkedés módszerét, a meditációt. Így képessé válunk az élet titkainak és az isteniség kincseinek a felfedezésére. Mindezekhez nem juthatunk hozzá az elmebeli képességeink fejlesztésével. Sant Darshan Singh tanácsa így hangzik:

Mondd az intellektusod sötétjének,
keresse a szeretet mámorát!
Ezen mámor nem egyéb,
mint ragyogó, tiszta Fényesség.

A Teremtőnk ereje bennünk van, és ez a mi legértékesebb kincsünk. Ne hagyjuk, hogy ezek rejtettek és elfeledettek maradjanak! – kérte a Mester. Találjunk időt a csendben ülésre, hogy átélhessük Isten jelenlétét a mindennapjainkban!

Július 24. szombat
Uraljuk az egónkat, hogy megtapasztalhassuk Istent!

A Mester a satsang bevezetéseként emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy július 27-én lesz Hazur Baba Sawan Singh (1858-1948) születésének 163. évfordulója. Az Ő jövendölése szerint a nyugati világban is hamarosan felvirrad a spiritualitás Napja. Ez azóta be is következett.

Az emberi lény hajlamos arra, hogy az örömöt, a soha el nem múló boldogságot a külső világban keresse. Ha azután megjelennek a nehézségek, a kihívások az életben, felmerül bennünk a kérdés, hogy mi az emberi lét értelme. Az, aki komoly kutatásba kezd, előbb-utóbb eljut oda, hogy szeretné megismerni, megtalálni Istent.

Az igazi valónkat és a Teremtőt az elménk, az egónk fala választja el tőlünk a bensőnkben. A dualitás érzete okozza a feszültségeket az életünkben, és tart távol bennünket a benső csendtől, amelyben megismerhetjük a Teremtőnket. A sikeresség érdekében uralnunk kell az egónkat, ami megoldhatatlan feladatnak tűnhet. Segítségre van szükségünk, amit a spirituális Mesterünktől kapunk meg.

A satsangokon feltárja előttünk az igazságot: nem a testünk, hanem a lelkünk az igazi valónk, amelyet mindannyian képesek vagyunk megismerni önmagunkban. Elmagyarázza, hogyan szükséges vezetnünk az életünket, hogy az békés, nyugodt legyen. A szeretet, az alázat, az együttérzés, a tisztaság, a becsületesség és az önzetlenség segítségével szilárd alapot tudunk teremteni a spirituális utazásunkhoz. Megtanítja a meditáció módszerét, és a beavatáskor összekapcsolja a lelkünket az Istenerővel.

Ez az az Erő, amely képes elsöpörni az Istenhez vezető utunkból az egót, mint akadályt. Isten szeretetében fürödve, lépésről-lépésre haladva, el fogjuk érni a végső célunkat.

Július 25. vasárnap
Mesterek napja

A satsang bevezetéseként Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő, amely arról szólt, hogy Isten a mi oltalmazónk, örök társunk, jótevőnk.

Ezután Sant Rajinder Singh arról beszélt, hogy a Mesterek napja 1981-ben Sant Darshan Singh kezdeményezésére jött létre. Amerikába látogatásakor azt tapasztalta, hogy májusban megünneplik az anyák napját, júniusban az apák napját. A Mesterek napja célja, hogy Mesterünk előtt is kifejezzük a tiszteletünket. Ő az, aki a spirituális célunkba elvezet bennünket. Ő a jelzőtűz előttünk, utat mutat számunkra az illúziók földjének sötétségében. Az Ő irányításával és áldásával még ebben az életben elérhetjük az örök boldogságot.

Szerte a világon ez olyan nap, amelyen azonos céllal közösen ünnepelnek az eltérő utakat követő emberek. Lehet, hogy különféle ösvényeken haladunk Isten felé, vagy az azonos ösvényen belüli pályaívek különböznek egymástól, ám mindannyian a Forrásunkhoz igyekszünk vissza.

A Mesterek napján az egységet ünnepeljük – függetlenül attól, milyen ösvényen és hogyan érjük el a célt – és megemlékezünk a szentekről, misztikusokról, prófétákról és a különféle vallások alapítóiról, akik mind azért jöttek a világba, hogy Istenre irányítsák az emberek figyelmét.

Ezen ünnepi alkalommal Hazur Baba Sawan Singh születésének az évfordulójáról is megemlékezünk, aki a misztika és a vallások összehasonlító tudományának tudósa is volt. Naponta több mint 18 órát dolgozott, és még 90 évesen is fürge léptű volt, energiától duzzadt. „A lustaság táplálja a negatív gondolkodást, így minden bűn szülőanyja” – szokta mondani, figyelmeztetve tanítványait, hogy mindig foglalják le magukat jó és hasznos munkával. Semmi olyat nem követelt meg tőlük, amit maga ne tett volna meg.

Amikor ezen a napon a saját Mesterünkre gondolunk, akkor a figyelmünk Istenen van, hiszen az Ő küldetése az, hogy a lelkünket újraegyesítse Istennel. Elfelejtettük, hogy kik vagyunk valójában. Teljesen az illúziók világára összpontosítunk, mert ezt valósnak hisszük. A tökéletes szent, a Mester mindig arra kér bennünket: szabaduljunk meg az anyag, az elme, az illúzió fátylaitól, hogy megtapasztalhassuk a lelkünket, az igazságot.

A Szeretett Mester, Sant Kirpal Singh gyakran mondta: „Nehezebb valódi értelemben vett emberré válnunk, mint Istenre rátalálnunk.” Ha megtanuljuk, hogyan éljünk a magasztosabb természetünk szerint, biztosan megláthatjuk az Urat.

Május 22. szombat
Válasszuk Istent!

A Mester a satsangon arról beszélt, hogy a vágyaink térítenek el bennünket a spirituális célunk valóra váltásától. Kétféle erő működik az emberben: az egyik a léleké, amely Isten része, és lépéseket igyekszik tenni Őfelé; a másik a vágyaké, amelyek az elménkben merülnek fel. Ez utóbbiak nyugtalanságot, bizonytalanságot keltenek bennünk, miközben a lelkünk békességre vágyik.

A vágyak növelik az egónkat, elbizakodottá tesznek. Az egoista számára a saját érdekei a legfontosabbak. A lelkünk az alázat forrása. Amikor az irányítás a lelkünké, akkor az egység és összetartozás tudatában segíteni, szolgálni kívánunk másokat.

Amikor a figyelmünk megmarad a világban, akkor teljesen belemerülünk a különféle tevékenységekbe, ezekben keresve a boldogságot. Ha azonban Isten felé szeretnénk haladni, akkor uralni szükséges a vágyainkat, kívánságainkat, és meg kell őriznünk a figyelmünket azon, ami igazán fontos az életben.

Az emberi lény állapota olyan, hogy bár tudjuk, mit szükséges tennünk, mi a legjobb számunkra, mégis engedünk az elménknek, az érzékeinknek, és olyasmiket választunk, olyan döntéseket hozunk az életben, amelyek nem jók nekünk, mert messze ragadnak bennünket az igazi célunktól.

Sant Darshan Singh verssorai arról szólnak, a külső csábítások ellenére hogyan őrizhetjük meg a figyelmünket Istenen:

A szomorúság ezen éjszakáján
nincs szükségem se gyertyára, se lámpára.
Mert amikor Rád emlékezem, ó, Szeretett Lény,
nincs más, csak Fény.

Amióta a lelkünk elválasztódott Istentől, sötétségben, fájdalomban él. A rátelepedett sötét felhőket külső lámpák fénye, csillárok csillogása nem képes eloszlatni. Ha viszont befelé fordítjuk a figyelmünket, megtapasztalhatjuk Isten Fényét. Az ragyogóvá teszi a lelkünket, amely így táplálékhoz jut, megerősödik, ráébred az igazi természetére. Mialatt a meditációban ülve ismételjük a simrant, egyre jobban bele tudunk merülni az Istenre való édes emlékezésbe.

Május 23. vasárnap
Hogyan haladjunk sikeresen előre az isteni ösvényen?

A Mester a satsang bevezetéseként arról beszélt, hogyha bármely életterületen sikeresek szeretnénk lenni, elkötelezett, odaadó munkát kell végeznünk. Sokan tévesen feltételezik, hogy ebben nagy szerepe van a véletlennek és a szerencsének. Valójában a rendszeres erőfeszítéseknek köszönhetően fokozatosan kifejlődnek bennünk azok a képességek, amelyek bármely életterületen eredményessé teszik a munkánkat.

Mindazok számára, akik a spirituális területen kívánnak előrehaladni, a cél az isteni egység elérése. A nagy szentek és misztikusok írásai arról tanúskodnak, hogy ők már valóra váltották az Úrral való egységet. A kérdés az, hogy vajon mi is eljuthatunk-e ebbe a spirituális magasságba?

Bármilyen világi szaktudás megszerzése, a jártassá, a képzetté válás kemény munkát igényel. Az érettségivel záródó tanulási folyamat 12 évet igényel. A tanárok által irányított képzési folyamat részeként vannak, akik a házi feladataikat is szorgalmasan elkészítik. A gondosan, figyelmesen tanulók jó eredményeket érnek el a középiskolai vagy egyéb teszteken. Ők már azt is tudják, hogy milyen irányban kívánják tovább mélyíteni a tudásukat: tudományos, művészeti vagy egyéb tanulmányokat kívánnak-e folytatni. Erről az iskolai eredményeik és a felsőoktatási területek ismerete alapján születik meg a végső döntésük.

Újabb évek telnek el tanulással, a diploma megszerzéséig. Aki még magasabb tudományos fokozat elnyerésére törekszik, legalább 22-23 évig tanul. Az orvosi területen még ennél is több évig tartó előkészülettel válhatunk szakemberré. Egyáltalán nem könnyű a diploma, a doktori és egyéb tudományos fokozat megszerzése. Állandó, és ráadásul egyre fokozódó erőfeszítésekre van szükség. Csak a kitartó igyekezettel érlelhetők meg a vágyott gyümölcsök.

A spirituális területen a végcél a Teremtő megismerése, és az egyesülés Ővele. E munka során feltárulnak előttünk az élet és a halál titkai. Választ kapunk arra, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt, hova megyünk innen, amikor a fizikai életünk véget ér. Vajon benne maradunk a lélekvándorlás kerekében, vagy elérhetjük az egyesülést Istennel? Sikerül a szentek és misztikusok által elért magasságba emelkednünk?

„Amit egy ember meg tud tenni, arra egy másik is képes.” Mindannyian rendelkezünk a közös küldetésünk megvalósításához szükséges képességekkel. Miként ismerhetjük meg a lelkünket? A testi tudatosság fölé kell emelkednünk. Erre mindannyian képesek vagyunk. Ez szívósság, áldozatos elhivatottság kérdése. Azok fognak célba érni, akik szenvedélyesen keresik a választ az élet alapkérdéseire. Csak elkötelezetten végzett munkával fejthetjük meg az élet titkait, és a Teremtővel való kapcsolatunk lényegét.

A kutatás általában a szentírásokban kezdődik, amelyek mondanivalóját meg kell értenünk. Ehhez szakértőre, spirituális Vezetőre van szükségünk, aki otthonos ezeknek az anyagoknak a helyes értelmezésében. E tudomány alkalmazásának a területén az olvasmányokon túl, benső szemmel látásra van szükség. A rendszeres meditáció révén egyre több spirituális kinccsel gyarapodunk. Így mind tisztább képet kapunk a valóságról. Isten bennünk él. Erről csak a kitartóan, szorgalmasan végzett spirituális gyakorlatok révén szerezhetünk bizonyságot. Ez természetesen idő kérdése is. Csak a rendszeresség juttathat célba bennünket.

Május 29. szombat
Megemlékezés (Barsi Bhandara) Sant Darshan Singhről az eltávozásának évfordulóján 1. nap

Sant Darshan Singh 15 évig tartó spirituális munkásságát követően 1989. május 30-án hagyta itt a földi világot. Eltávozásának a 32. évfordulóján Sant Rajinder Singh egy különleges online programon emlékezett meg a nagy Mesterről.

Bevezetésként Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő a 16. században élt költő-szenttől, Dadu Sa-hibtól:

E kegyetlen élet még most sem kímél engem.
Már oly hosszú ideje nem láttam Őt,
ó, a szépséges Szerelmemet!
Az éjszaka négy órája négy eonként múlt el,
mielőtt beköszöntött a hajnal.

A megígért idő eljött,
de Ő még mindig nem érkezett meg.
A szívem tolvaja miért késlekedik?
A maga valóságában még sohasem láthattam Őt,
még nem jelent meg előttem.

A Tőled elválasztott szerelmes türelmetlen,
ahogy a holdmadár vágyik a Hold után, ó, Dadu!
Már oly hosszú ideje nem láttam Őt,
Ó, a szépséges Szerelmemet!
E kegyetlen élet még most sem kímél engem.

Sant Darshan Singh a végtelen szeretet és együttérzés megtestesülése volt. Számtalan léleknek segített, hogy megszabaduljanak a fájdalomtól, a szomorúságtól, és ráhelyezte őket az Istenhez visszavezető útra. Mindazok, akik tanácsért, irányításért Őhozzá fordultak, mosollyal az arcukon távoztak, és úgy érezték, hogy a Mester őket szereti a legjobban.

Bár fizikailag Ő már nincs velünk, de nem hagyott el bennünket. Velünk van, vezet minket a célunk felé, ami az önfelismerés és Isten megtalálása.

Dadu Sahib himnusza az igazság keresőjének az életéről szól. Tudja, hogy a figyelme szétszóródott a világban, és Isten kegye, együttérzése nélkül nincs reménye arra, hogy kiszabaduljon a maja fogságából. Azért fohászkodik, hogy sikerüljön megtapasztalnia Isten Fényét és Hangját, és ezzel az Áradattal utazva a bensőben véget érhessen az eonok óta tartó elszakítottsága Istentől.

Arra vágyik, hogy a teljes figyelme Istenen legyen, és képes legyen az egész éjszakát meditációban tölteni:

A Tőled elválasztott szerelmes türelmetlen,
ahogy a holdmadár vágyik a Hold után, ó, Dadu!

A szentek azért érkeznek a világba, hogy a támogatásukkal a javunkra fordíthassuk a különleges lehetőségünket, az emberi születést. Amikor szükséglet támad, az ilyen szentek, mint Darshan Mester, segítenek, hogy elérhessük Istent.

Ha a nappali órákat teljesen igénybe veszi is a munkánk, éjszaka emlékezzünk Istenre! Az idő ugyanis, amelyet erre az életre kaptunk, mind kevesebb lesz, és hiábavalóan telik el, ha nem érjük el a végső célunkat. Sant Kirpal Singh azt mondta, hogy az éjszaka egy dzsungel.

Ha napközben nem találunk időt a meditációra, akkor a sötétség óráit fordítsuk a javunkra! Így egyre közelebb kerülhetünk Istenhez, megismerhetjük, megtapasztalhatjuk az Ő jelenlétét önmagunkban, és ki fogunk kerülni az életek és halálok kerekéből. Formáljuk az életünket olyanná, amire Darshan Mester mutatta a példát, és gyorsan haladjunk a benső ösvényen előre! Az Ő kegye bennünk, velünk van. Ha spirituálisan fejlődünk, meg fogjuk tapasztalni Isten szeretetét önmagunkban, ami hatalmas hajtóerőt ad a célunk felé vezető úton.

Május 30. vasárnap
Darshan-emlékprogram 2. nap

Sant Rajinder Singh a satsangon a költő-szent életére és tanítására emlékezett. Azt mondta: „Ma, amikor a világ minden részéből Sant Darshan Singh édes emlékezetében jöttünk össze, fontos annak a megértése, miről szólt az Ő élete. Ültessük bele Darshan Mester alapelveit a saját életünkbe, mert valójában csak így telhetnek a napjaink a korábbiaknál jobb módon!”

Az Őt felkeresőket hitüktől, képzettségi szintjüktől, vagyoni állapotuktól, nyelvhasználatuktól, kulturális hovatartozásuktól függetlenül örömmel, derűvel, boldogsággal, ajándékozta meg. Ő valóban hitt az összes élet egységében.

Sant Darshan Singh egész élete maga volt a szolgálat, függetlenül attól, hogy az illetőket jól ismerte vagy alkalomszerű együttlétről volt-e szó. Állandóan készen állt az emberiség és az egész teremtés megsegítésére. Adni, adni és adni – ez volt az élete mottója.

A szolgálat alapelvét vizsgálva ez elválaszthatatlan a szeretettől. Darshan Mester élete egyetlen szóba foglalva: „szeretet.” Ezzel az isteni szeretettel, amely az egész lényét betöltötte, a Mestere, Hazur ajándékozta meg. Ezt Ő mindenkivel megosztotta, akivel csak találkozott.

Az élet valamennyi területéről érkezőknek egyformán lehetőségük volt a Vele való találkozásra. Miután meghallgatta a fájdalmakkal, a problémákkal küszködőket, mindig talált megoldást a gondjaikra. Így az emberek megkönnyebbülten távoztak Tőle. Nagyon fontos feladatának tartotta, hogy enyhítsen az emberek nehézségein, és helyette öröm, megelégedettség költözzön az életükbe. Mindannyiunknak ezt tanácsolta:

Szeretettel ölelj át minden embert,
és a szeretet zápora hulljon, bármerre is jársz!

Számára nem létezett idegen. Ha valakivel találkozott, nem a külső formáját, hanem Isten jelenlétét látta meg az illetőben. Sokan nem értették, miért hajtott fejet a tanítványai előtt. Ugyanis azt mindenki természetesnek vette, hogy egy tanítvány így fejezi ki a tiszteletét a spirituális Mestere előtt. De Ő vajon miért teszi ezt? „Amikor találkozom valakivel, Isten és a Mesterem Fényét látom benne” – ez volt a magyarázata.

Mások a hozzátartozókat és rokonokat is magukra hagyták;
Én még az idegeneket is a szívem lakóivá tettem.

Tehát az Ő látásmódja szerint mindenki egy és azonos. Amikor most Őrá emlékezünk, ismerjük fel, hogyan vezette az életét! Mialatt telnek a mindennapjaink, sok fent és lent helyzettel szembesülünk. Sokszor „barátokra és másokra” osztjuk a körülöttünk élőket. Ha valaki megbánt bennünket, igyekszünk minél távolabb kerülni tőle. Darshan Mester azonban őket is átölelte, noha olyan is akadt köztük, aki nagy fájdalmat okozott neki.

Ha baráti kezet nyújtunk annak, aki sértő, bántó módon viselkedett velünk szemben, ettől mindkét fél élete jobb lesz. Az ilyen kapcsolatokban növekszik a harmónia, a békesség, a szeretet, és eltűnik a zűrzavar. Ugyanis minél több a fájdalmas aktivitás az életünkben, annál nehezebbé válik az elménk lecsendesítése. A testünk és az elménk nyugalma nélkül viszont nem tudunk befelé koncentrálni, meditálni, összekapcsolódni az Istenerővel a bensőnkben.

Ő azt kívánta, hogy éljünk kiteljesedett életet a földön, és közben leljünk rá Istenre. Az általa bevezetett új kifejezés, a „pozitív misztika” segít ennek megértésében, és gyakorlatba ültetésében.

Azt mondta, hogy e világba érkezve elsősorban magunkért tartozunk felelősséggel, ami az önfelismerés és Isten megtalálása. Ám kötelezettségeink vannak a családunk, a rokonaink, a barátaink, a szomszédaink, a munkatársaink, a városunk, az országunk és az egész világ irányában is. Mialatt ezeknek eleget teszünk, találjunk rá Istenre! Mindezek mellett a napunk 10%-át fordítsuk a spirituális gyakorlatainkra! Fontos, hogy találjunk időt önmagunkra! Ha napi 2 és fél órányi időt a spirituális oldalunk fejlesztésére szentelünk – miközben a világban ellátjuk a feladatainkat – rálelhetünk Istenre.

Június 5. szombat
Tartsuk a szemünket a célon!

A mai satsang témája az volt, mit kell tennünk annak érdekében, hogy még ebben az életben elérhessük a spirituális célunkat.

A fizikai világban élve hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az anyagi dolgok birtoklása, és az ezen a színtéren elért sikereink hozzák el számunkra a vég nélküli boldogságot, a beteljesülést. Ám, mialatt belemerülünk a különféle tevékenységekbe, magunkra öltjük e világ színeit, és a csábító dolgok teljesen lekötik a figyelmünket.

A gondolatok, a vágyak, a kívánságok az elménkben merülnek fel, és ha a földi időnket ezek valóra váltására pazaroljuk, ez visszatart bennünket a benső fejlődés lehetőségétől.

Isten megismerése érdekében a spirituális régiókban kell utazást tennünk.

Ahogy reményeim karavánja előrehaladt, minden közelgő útkanyarulatot tévesen célomnak tartottam.

Darshan Mester a versben arra figyelmezteti a benső mindenség felfedezőit, hogy ott is sok akadályba ütközhetünk. A negatív erő, Kál félrevezethet bennünket, miközben már abban reménykedünk, hogy a végső célunk közelében járunk.

Arra van szükségünk, hogy szokásunkká váljon a napi meditáció. A rendszeres gyakorlás által egyre hatékonyabbá, eredményesebbé válik e technika alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy hosszú időn keresztül leszünk képesek a testünk és az elménk csendjében befelé fókuszálni a figyelmünket, és megmaradni Isten édes emlékezetében. A spirituális Mesterek nemcsak megmutatják nekünk a helyes, az Isten felé vezető ösvényt, hanem társként mellettünk állnak a benső utazáson, és megóvnak bennünket a csapdáktól, a tévutaktól. Isten neveinek az ismétlése a benső megismerésének a kulcsa – minél erőteljesebb a simran, annál gyorsabb a fejlődésünk.

Június 6. vasárnap
Meditáció: túl hamar feladjuk

A satsangon a Mester a türelem és az állhatatosság fontosságára helyezte a hangsúlyt, ami nélkül nem érhetjük el a spirituális célunkat.

>A sikeresség érdekében a testünk és az elménk csendjében szükséges meditálnunk. Ez könnyű feladatnak tűnhet, ám a gyakorlatba ültetéskor rögtön azzal a ténnyel szembesülünk, hogy az elménk ellenáll, és ezerféle világi gondolattal igyekszik lefoglalni a figyelmünket.

Sokak számára küszködés a meditációhoz szükséges benső csend állapotának elérése, és hamar feladják a kísérletezést. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy képesek vagyunk tartósan koncentrálni egy-egy olyan világi feladatra, amely érdekel bennünket: egy festmény megalkotására, éneklésre, valamilyen zenemű elsajátítására, versek megtanulására. Ezek lefoglalják a fizikai érzékeinket, a látást, a hallást, és közben örömöt nyújtanak.

Amikor visszavonulunk a benső csendbe, a lelkünk juthat hatalmas élvezetekhez azzal, ha megtapasztaljuk Isten Fényének és Hangjának a csodálatos megnyilvánulásait. Ezek szebbek, mint bármi ezen a világon, hiszen mindaz, amit a fizikai érzékeinkkel felfogunk, csak tükörképe annak, aki a benső mindenségben vár ránk.

A mi részünkről türelemre, kitartásra és szorgalomra van szükség. Őrizzük meg a figyelmünket annak a közepén, ami előttünk elterül, és az állhatatos erőfeszítéseink gyümölcseként egy gyönyörű új világ fog feltárulni előttünk. Mindannyian képesek vagyunk a benső utazás megtételére, a kérdés csupán az, hogy mennyire összefogott a figyelmünk, és mekkora türelemmel folytatjuk a rendszeres gyakorlást.

Június 12. szombat

Sant Darshan Singh verse megmutatja az irányt, ahol meg kell őriznünk a figyelmünket az élet kihívásai közepette.

Ez az állhatatlan világ
szüntelenül változtatja a színeit.
Ó, Uram! Én viszont folyamatosan
fejet hajtok a küszöböd előtt.

Az élet színei folyamatosan változnak. Ezen a világon semmi sem állandó. Az egész bolygót sújtó járvány is egyszer véget fog érni. Mialatt a sokféle zűrzavarral és nyugtalansággal szembesülünk, meg kell tanulnunk hogyan találjunk rá a békességre és a harmóniára, mert így megőrizhetjük a figyelmünket azon, ami valóban fontos az életben.

Sokan vállalnak fel fárasztó, sok nehézséggel teli zarándokutakat a világ távoli részeibe, nem tudva, hogy amit keresnek, az bennünk van. Isten megtapasztalása érdekében a testünk és az elménk csendjében a lelkünknek kell utazást tennie. A meditációban a figyelmünket az illúziók színteréről a szeretet és a szépség benső világába fordítjuk. Ha sikerül megőriznünk magunkban ezt a szeretetet, ez békés és boldog állapotban visz át bennünket az élet nehéz, kihívást jelentő helyzetein.

Június 7-vel kezdődött el az a 100 napos időszak, amely Sant Darshan Singh születésének 100. évfordulóján, szeptember 14-én ér véget. Maharaj Ji arra bátorít mindannyiunkat, hogy naponta annyit meditáljunk, amennyit csak tudunk. A nagy Mesterek útmutatása szerint legalább napi két és fél óra meditáció hatalmas hajtóerőt nyújt a spirituális fejlődésünkhöz. Ha az egyéb tevékenységeink menete nem teszi lehetővé, hogy ezt egyben végigüljük, akkor nyugodtam osszuk több időegységre a meditációnkat, de alkalmanként ez legalább harminc perc legyen! Minél több időt szentelünk a spirituális gyakorlatainkra, annál hamarabb szerzünk tapasztalatokat az igazi természetünkről, és így egyre közelebb kerülünk a Teremtőnkhöz.

Június 13. vasárnap
Ébredjünk rá a valódi énünkre a meditációban!

A napjaink a legkülönfélébb tevékenységekbe merülten telnek el. Az érzékeink szintjén élve a fizikai, mentális és érzelmi területen keressük a boldogságot. A Teremtő helyett az ajándékainknak adjuk a figyelmünket, amelyek magukhoz csalogatnak bennünket a fizikai érzékeinken és az elménkre ható különféle ingereken keresztül. Azzal a ténnyel, hogy többek vagyunk, mint a fizikai valónk, a legtöbbünk csak valamelyik hozzátartozónk halálakor szembesül. A teste nem változik, miközben az azt működtető erő, a lélek, az isteni rész eltávozik belőle.

A szentek és misztikusok arra emlékeztetnek bennünket, hogy az emberi születés a lehetőségünk arra, hogy túlhaladjunk a testünk és a környezete megismerésén, ugyanis spirituális szinten is képesek vagyunk a tapasztalatszerzésre. A meditáció segítségével utazást tehetünk a benső régiókban, így fokozatosan feltárulhat előttünk a létezés valósága. A spirituális utazás során ébredünk rá arra, hogy a fizikai szinttel egyidejűleg működő hatalmas mindenségnek a földi világ csak egy sokadik tükörképe, és mi egyetemesen összetartozunk egymással, a Mindenhatóval. Az összeköttetést a szeretet ezüstfonala biztosítja.

Erről minden ember tapasztalatot szerezhet. A meditáció, a Fény- és Hangáradattal utazás segítségével hozzáfoghatunk a benső világ felfedezéséhez, a lelkünk megismeréséhez.

Június 19. szombat
Fényben élés

Maharaj Ji a közelgő apák napja kapcsán kihangsúlyozta, hogy Isten mindannyiunkat nagyon szeret, és azt kívánja, hogy lássuk meg az Ő jelenlétét minden emberben, az egész teremtett mindenségben.

Az ember jelenlegi állapota olyan, hogy valóságként tekint az illúziók e világára. A gondolatok, a vágyak és a törekvések mechanizmusán keresztül teljesen leköti a sokféle tevékenység; a gazdagság, a hírnév hajszolása, a versengés. E folyamat során felemésztődik az értékes földi időnk, és teljesen szem elől tévesztjük az emberi létezés valódi célját.

Sant Darshan Singh következő verssorai szerint az elménk háborgató törekvései ellenére megtanulhatjuk, hogy ne legyünk a rabszolgája.

A világ nem tartja ellenőrzés alatt a gondolataimat.
Még a legsötétebb éjszakában sem leltem sötétségre.

Az élet viharai, az ár-apály helyzetek közepette is élhetünk a Fényben. Ez csak úgy lehetséges, ha még a napi teendőink végzése közben is Istenen tartjuk a figyelmünket – mondjuk a simrant. Az édes emlékezéssel horgonyt vetünk az Ő szeretetében. Ha a meditációban átéljük az Úr szeretetét és Fényét, akkor többé a külső világban sem találunk sötétséget. Megtanuljuk, hogy állandóan a Fényben éljünk.

Május 1. szombati satsang
Ha az élet citrommal kínál meg, készítsünk belőle limonádét!

A fent és lent helyzetek az életünk velejárói. Sok esetben élünk át fájdalmat, szenvedést, amely vagy bennünket talál meg, vagy a szeretteinket éri el váratlanul. A kihívások az emberi léte-zés olyan történései, amelyeket nem tudunk ellenőrzés alatt tartani. Amit uralhatunk: a reakcióink ezekre a helyzetekre.

Nagyon sokan választják a panaszkodást, a kritizálást, kesergést, pedig más módon is megbirkózhatunk a viszontagságokkal: „Ha az élet citrommal kínál meg bennünket, készítsünk belőle limonádét!” – javasolta a Mester.

Ne hagyjuk, hogy a nehézségek zűrzavarossá tegyék az életünket! Tanuljuk meg a nyugalmunk megőrzését, mert így hatékony megoldásokat találhatunk a problémáinkra! Az édesség, amit a citromhoz adhatunk: Vezessük az életünket szeretettel telten! Ez távolítja el az élet nehézségeinek a savanyú ízét.

Ha a figyelmünket befelé koncentráljuk, és a meditációban megtapasztaljuk Isten szeretetét, a Fényt, ez erőt ad ahhoz, hogy sikerrel oldjuk meg az előttünk álló, nagy kitartást és türelmet igénylő helyzeteket. Ha megbízunk Istenben, akkor annak tudatában élünk, hogy Ő ismeri a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket, és azt adja, ami a legjobb számunkra.

Amikor nehéz idők járnak, sokak hite megrendül Istenben. Ez az elménk mesterkedése miatt van. Szenteljünk rendszeresen minél több időt a meditációra, mert a bensőben átélt isteni szeretet egyre több édességgel fogja betölteni az életünket. Így az élet próbáit sikerrel tudjuk kiállni.

Tegyük ezt annak tudatában, hogy a folyamatosan változó fizikai világban a nehézségek sem maradnak meg örökre. Túl fogunk jutni rajtuk. Ezt az életet azért kaptuk, hogy sikerüljön örökre kiszabadulnunk a lélekvándorlás kerekéből, és visszatérjünk Istenhez. Váltsuk valóra a küldetésün-ket!

Május 2. vasárnap
Hozzuk felszínre az isteni kincseket a meditációban!

Maharaj Ji egy farmer és a három fiának a történetén keresztül azt szemléltette, hogyan ássuk ki és élvezzük az isteniség kincseit a meditáció segítségével. A farmer mielőtt meghalt, elhitette a lusta gyermekeivel, hogy aranyat ásott el a farmon. A kincskeresés évei alatt a fiai megtanultak gaz-dálkodni, és sikeresebb lett az életük, mintha valóban aranyra leltek volna.

A szentek, a nagy Mesterek egyöntetűen azt jelentik ki, hogy az örök életet biztosító kincsek forrása Isten, aki ott lakozik mindannyiunkban. A spirituális Mesterünk vezetésével és segítségével megtanulhatjuk a módszert, amellyel hozzájuthatunk a bensőnkben lévő gazdagsághoz. Fordítsuk a javunkra a spirituális szemünket, amely a két szemöldök között és mögött helyezkedik el! Ezt a be-avatáskor megnyitja a Mesterünk. Ha megtanuljuk a technikát, amellyel az éltető isteni energiánk a lelkünk székhelyére koncentrálódik, meg tudjuk tapasztalni a benső látványait.

Az etikus élet a spiritualitás alapköve. A harag, az érzékiség, az erőszak, hazugság és az ego olyan, mint a gyom. Ezeket el kell távolítanunk magunkból, hogy minél gyorsabban tudjunk haladni a célunk felé. Ugyanis ezek megakadályozzák az isteni kincsekhez jutást. Azt kérik tőlünk, hogy legyünk erőszakmentesek, becsületesek, alázatosak, szeretetteljesek, gon-doskodók, önzetlenül szolgálók, együttérzők. Építsük bele az életünkbe ezeket az etikai értékeket, hogy a beavatással elültetett spirituális mag gyorsan fejlődhessen!

Meditáljunk napi rendszerességgel, amilyen szorgalommal ástak a történet szereplői! Hiszen a spirituális gyakorlataink segítségével a bensőnkben végzünk kincskereső munkát. Ennek minden nap lesznek eredményei. Átélhetjük az Isteni Fényt és Hangot, és eközben bővelkedni fogunk a bé-kességben, örömben és üdvösségben, amik az isteniség termései.

Ezek megtöltik az életünket nyugalommal, harmóniával. Szeretetteljessé és figyelmessé válunk a kapcsolatainkban. Ez azért üdvözítő állapot, mert így egyre közelebb kerülünk a Teremtőnkhöz.

Sokan nagyon nehéz feladatnak tartják Isten megtapasztalását. Ha a figyelmünk megmarad a külső világban, akkor ez valóban lehetetlenség. Tanuljuk meg a befelé koncentrálást, amelyhez a segítség meg fog érkezni! Isten kegyéből az életünk minden helyzetében megkapjuk a szükséges támogatást.

Ha a testi tudatosság fölé emelkedünk, és utazunk a benső régiókban, akkor tudatosul ben-nünk, hogy a lelkünk örökkévaló. Csak a fizikai test mulandó. Ám, amíg benne élünk, a lelkünk léte tőle független állapotban megtapasztalható. Ennek helyszíne a benső mindenség, amely a fizikaival egyidejűleg létezik. Ott ráébredünk a halhatatlanságunkra. Isten nekünk adta az örök életet, amelyre a bizonyságot önmagunkban szerezhetjük meg. Forduljunk hát befelé, és szolgálja a javunkat az isteniség összes kincse! Így beteljesül a cél, amiért ide küldtek bennünket.

Május 8. szombat
A bizalom minden nehézségen átsegít

Napjainkban az egész világot érintő hatalmas kihívás a pandémia, így az egyik legfontosabb kérdés az, hol és hogyan találhatunk erőt és bátorságot a fizikai, érzelmi, mentális, anyagi problémá-ink sikeres kezeléséhez. Hiszen sok kedves hozzátartozónk, barátunk hagyott itt bennünket örökre, vagy kritikus állapotban van. Világszerte számtalan embernek okoz hatalmas gondot a napi megél-hetés.

Soha nem képzeltük volna, hogy ilyen helyzetbe kerülünk. Hogyan lehet túlélni ezeket az idő-ket? Hiszen a külső állapotok annyira rettenetesek, hogy nagy kérdés, miként juthatunk erőhöz? A történelem azt mutatja, hogy az emberi lény életében sok olyan alkalom volt már, amikor az életkö-rülmények világszinten gyötrelmessé, szinte elviselhetetlenné váltak. Az elmúlt évszázadban a há-borúk mellett, nagy járványok is kitörtek, vagy más sorscsapás érte az embereket. Sokunk szemé-lyesen igazolhatja, hogy az élet előbb-utóbb újra elindult.

Fontos megértenünk ennek a négy szónak az értelmét: „Egyszer ez is elmúlik." A gondok, a problémák jönnek, de el is mennek. Hogyan tarthatjuk magunkat egyensúlyban a gondok idején? Nagy kitartásra, türelemre van szükségünk. Milyen erő az, amely kiemel bennünket a nehézségek közül?

Minden szentírás szól arról, hogyha megbízunk Istenben, minden problémával képesek le-szünk szembenézni. Az, aki megőrzi a figyelmét Istenen, sikerrel tud átmenni a fent és lent helyze-teken. Ha a külső körülmények rosszul alakulnak, annak érdekében, hogy erőhöz, sok energiához jussunk, teremtsünk kapcsolatot a bennünk élő Istennel! Így akkora támogatást kapunk, hogy az élet viszontagságai többé nem rendítenek meg, nem terítenek a földre bennünket.

Amikor a meditációban tapasztalatokat szerzünk a valóságról, akkor annak szenteljük az éle-tünket, hogy elérhessük az egyesülést a Teremtőnkkel. Ennek érdekében mit kell tennünk? A külső világ helyett fókuszáljunk befelé! Mindannyian bővelkedünk a benső kincseiben.

Guru Arjan Dev szavaival: „Minden, amit keresünk, a benső Otthonunkban van.”

Kabir Sahib kijelentése pedig így hangzik: „Istenből ered a Fény, amelyből minden élő megszületett. Mivel az egész mindenség ebből származik, ki lehetne jó vagy rossz?"

Ébredjünk rá a tényre, hogy ez a világ a káprázatok színtere. A valóság megismerése érdeké-ben forduljunk befelé, ahol végtelenül értékes isteni kincsek várnak ránk!

Azóta, hogy eljöttünk Istentől, a lelkünk álomállapotba merült, megfeledkezett az isteni erede-téről. Isten Fénye és Hangja teszi képessé a lelkünket, hogy felébredjen a Csipkerózsikáéhoz hason-ló álomállapotból.

Sant Darshan Singh szavaival:

A Te hívásod a szunnyadás századaiból ébresztett fel.
Meghallva a Te énekedet
a lélek felszárnyal, és vidáman dalol.

Amikor a meditációban a lélek meghallja a Mennyei Muzsika magával ragadó dallamait, örömében mámorosan énekel. A Hangáradat elsöpri az eonok óta tartó szenvedés emlékeit, amelyek azóta sokasodnak, hogy az igaz valónk Istentől elszakítottan létezik. A végső egyesülés is az Isten-erő segítségével valósulhat meg.

A külső világban a fájdalmas dolgok bármikor megjelenhetnek. A mi dolgunk azonban az, hogy bátran nézzünk szembe velük. Isten ehhez rendületlen kitartást tud adni nekünk. Minden szük-séges erő, képesség ott van bennünk, csak a figyelmünket szükséges helyes irányban tartanunk. En-nek eszköze a simran és a bhajan gyakorlása, a meditáció. Ez az egyetlen módja annak, hogy a ja-vunkra tudjuk fordítani a spirituális kincseket.

Május 9. vasárnap

Mi május első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját, a világ más részein pedig e hó máso-dik vasárnapján emlékeznek meg arról a szeretetről, vég nélküli gondoskodásról, amelyben az édes-anyák részesítik a gyermekeiket.

Maharaj Ji a satsang bevezetéseként kiemelte, hogy anyánk az első oltalmazónk, tanítónk, vezetőnk, aki segít annak elsajátításában, hogyan éljünk békésen és boldogan a világban. Az anya valójában Isten kiterjedése, és az ő szeretetében Istennek az összes gyermeke iránt érzett szeretete jut kifejeződésre.

Mi mind Isten részei, lényegileg egyek és azonosak vagyunk. Ha ezt felismerjük, akkor ráéb-redünk a szeretetre is, amely minden élő formát egybekapcsol.

A Mester ezután arról beszélt, hogyan építsük bele az életünkbe az anyánktól kapott szerete-tet, hogy a lehető legjobb módon vezethessük az életünket. Vigyünk szerető kedvességet a körülöt-tünk élők életébe! Ahogy az édesanyánk kedves szavakkal emelt fel bennünket, bármilyen nehéz helyzetbe kerültünk, letörtünk, mi is töltsük meg figyelmességgel, szeretettel az interakcióinkat, a tetteink nyújtsanak kényelmet, vigaszt az embertársainknak!

Ahogy az anyák mindig bátorítják, biztató szavakkal erősítik a gyermekeiket a nehéz helyzetekben, mi is mindig csak a pozitív dolgokra koncentráljunk, és ezekben erősítsünk másokat is!

Használjuk arra Isten ajándékait, amelyekben kegyesen részesített bennünket, hogy önzetle-nül segítsünk másokon, a képességeink és lehetőségeink szerint hozzájárulva ahhoz, hogy mindany-nyiunk számára békésebb, boldogabb hely legyen ez a bolygó!

Amikor a meditációban megtapasztaljuk a kapcsolatunkat Istennel, egyre csak növekedni fog bennünk a szeretet. Ez békéssé, megelégedetté, őrőmtelivé fogja tenni az életünket.

Május 15. szombat
Türelem az isteni ösvényen

A mai satsang témája a türelem és az elnézés gyakorlatba ültetésének a fontossága volt. A lel-künk eonok óta kering a lélekvándorlás kerekében, és különleges áldásként kapta meg az emberi születést. E létformában, amely a teremtés legmagasabb szintje, minden képességgel, feltétellel ren-delkezünk ahhoz, hogy vissza tudjunk térni Istenhez. Lényegbevágó fontosságú, hogy megértsük a földi létünk célját, és folyamatosan ebbe az irányba tegyük a lépéseinket!

Sant Darshan Singh egyik verse arról szól, hogy Isten gyújtja fel bennünk a vágyakozást a lel-künk megismerésére, az örök Szeretett Lény felkutatására, ami azért nélkülözhetetlen a végső cél valóra váltásához, mert erről a világ dolgaiba merülten könnyen megfeledkezünk.

A Szeretett Lény szeretete
nem más, mint szakadatlan vágyódás,
ahogy elmúlik a találkozás,
máris a következőre várakozom.

Annak érdekében, hogy előre tudjunk haladni a spirituális úton, meg kell őriznünk a figyel-münket Istenen, annak ellenére, hogy az elménk – a világi örömök, szórakozások szerelmese – azt számtalan irányban igyekszik magával ragadni.

Rendületlenül, állhatatosan meditáljunk, még akkor is, ha látszólag nem tapasztalunk fejlő-dést! – tanácsolta a Mester. Nap mint nap erőfeszítésekre, szorgalomra és nagy türelemre van szük-ségünk a meditációban és a mindennapjaink folytatásában, hogy a nehézségek, a kihívások idején is békések, nyugodtak tudjunk maradni. Ne hagyjuk, hogy az elménk cselvetései bármilyen területen meghátrálásra kényszerítsenek bennünket!

A türelem, az állhatatosság lényegi jelentőségű az Istenhez visszavezető úton. Bármilyen ne-hézség, probléma merül fel, ne engedjük, hogy a harag eluralkodjon rajtunk! Ez ugyanis zűrzavart, fejetlenséget okoz az életünkben.

Minden körülmények között őrizzük meg a nyugalmunkat, mert a csendes, békés elme a me-ditációnkban is fontos segítő tényező! Ha sikerül összekapcsolódnunk az Isteni Fény- és Hangár-adattal, nincs az a külső erő, amely képes lenne megzavarni, magával rántani bennünket.

Isten ültette belénk az Ő megismerésének a vágyát, és ez a maga teljességében ki fog bonta-kozni, ha kitartóan, elkötelezetten tesszük a lépéseinket a helyes irányban.

Május 16. vasárnap
A kihívásokat változtassuk lehetőségekké!

A vílágszintű járvány mindenki számára hatalmas erőpróbát jelent. Támaszkodjunk a benső erőnkre és az Istenbe vetett bizalmunkra! Így váljunk győztessé ebben a küzdelemben! E biztató szavakkal vezette be a Mester a vasárnapi satsangját.

Nagyon nehéz időket élünk át. Embermilliárdokat érint a vírus-helyzet érzelmileg, fizikailag és gazdaságilag is. Ám a történelem tanúsága szerint az ilyenfajta küzdelmekből az emberiség mindig győztesen került ki. Már számtalan, látszólag áthidalhatatlan akadállyal is megbirkózott; sok esetben az újítások, a találmányok segítségével. Többek között ilyen volt a tűz, a kerék felfedeése, az űrhajók megalkotása. Ugyanebben a szellemben folyik a vakcinák gyors kifejlesztése, amelynek a segítségével az egész nemzetközi közösség száll szembe a vírussal. Sokkal gyorsabban folynak ezek a munkák, mint bármikor korábban, amikor valamilyen súlyosan fertőző kórral kellett szembeszállni.

Legyünk biztosak abban, hogy az elkötelezett, őszinte erőfeszítéseink segítségével az élet összes területén el tudjuk érni azt, amit célul tűztünk ki magunk elé! Nézzünk mélyen magunkba, és becsüljük fel, hogyan fordíthatjuk a kihívásokat lehetőséggé, amelyeket megvalósítva hihetetlen magasságokba szárnyalhatunk!

Ha képtelenek vagyunk változtatni azokon a külső körülményeken, amelyek küzdelemre késztetnek bennünket, nézzük meg, miként formálhatjuk magunkat olyanná, aki a korábbiaknál sokkal jobban képes kezelni a kihívásokat!

A pandémia az otthonunkban tartózkodásra kényszerít bennünket. Tekintsük ezt egy esély-nek, alkalomnak arra, amellyel élve erősebbé tudjuk tenni a kapcsolatainkat a szeretteinkkel. Az extra időnket, amelyet egyébként például utazással töltöttünk el, fordítsuk olyan képességek kifej-lesztésére, amelyeknek a jövőben hasznát vesszük! A legnagyobb javunkat az szolgálja, ha a koráb-biaknál sokkal több időt szentelünk a meditációra. Nemcsak Isten szeretetében fürödhetünk, hanem rengeteg erőhöz is juthatunk, ami nagy segítséget jelent a külső nehézségek nyugodt kezelésében, megoldásában.

Ne aggódjunk! – kérte a Mester. Éljünk annak tudatában, hogy a lelkünk hatalmas erejére tá-maszkodva sikerrel fogunk megküzdeni a mostani viszontagságokkal. A fény mindig ott van az alagút végén. "

Április 17. szombat
Élni és élni hagyni: a Föld napja

Minden évben április 22-én ünnepeljük meg a Föld napját. Ma a Mester a bolygó erőforrásai felhasználásával kapcsolatos felelősségünkről beszélt, amellyel jó állapotban őrizhetjük meg az ökológia környezetet a jövő nemzedékei számára.

Annak érdekében, hogy az emberi születés végső célját valóra válthassuk, mindent megkaptunk Istentől a túléléshez: levegőt, vizet, gyümölcsöket, zöldségeket, magokat, hogy táplálhassuk a testünket, és napfényt, amely melegen tart bennünket és a földi élővilágot. Az Ő összes ajándékával nem élünk megfelelő módon, mert többet veszünk el, mint amennyit visszaadunk. Nem törődünk azzal, hogy így kimerülnek az erőforrások, a következő generációk túlélésének a feltételei.

Az elmúlt száz évben – a fejlődés nevében – folyamatosan romlik a levegő minősége. Épületek és utak építése céljából hatalmas területeken irtják ki a fákat, amivel sok állat- és madárfajt fosztanak meg az élőhelyétől, a vizek szennyezése pedig az ottani életformák létét sodorja veszélybe. Emellett a táplálkozás céljára közülük rengeteg élet megy veszendőbe.

Maharaj Ji azt kérte, hogy tanuljunk meg élni és élni hagyni. Ez a nap különösen alkalmas arra, hogy végiggondoljuk, hogyan kellene kezelnünk a Földet, hogy a jövőben ne csak folyton elvegyünk, de adjunk is. Csak a valóban szükséges mennyiséget vegyük igénybe! Éljünk a megosztás és az önzetlen segítés szellemében!

Ha a meditáció révén tapasztalatokat szerzünk a fizikain túli mindenségről, akkor felismerjük az egyetemes összetartozásunkat a lelkünk szintjén, és szeretet lesz bennünk Isten egész teremtése iránt. Az összes vallás alapját is a szeretet és az erőszaknélküliség képezi. Éljünk ilyen szemléletmóddal! Tekintsünk mindenkit hozzánk tartozónak! Így képessé válunk arra, hogy könnyítsünk mások terhein, enyhítsük a fájdalmaikat, a szenvedéseiket.

Április 18. vasárnap
Készítsünk spirituális mérleget!

Az Egyesült Államokban április 15-e az adóbevallások elkészítésének a határideje. Ebből az alkalomból annak fontosságára hívta fel a Mester a figyelmet, hogy az életünk menetéről, annak vezetéséről is célszerű leltárt és átfogó felmérést készítenünk.

A világi életben igyekszünk észszerűen gazdálkodni, a minimumra csökkenteni a kiadásainkat, a tartozásainkat, és a lehető legnagyobb haszonra szeretnénk szert tenni. A spirituális mérleg elkészítésénél fontos, hogy felismerjük, hogyan telnek a mindennapjaink. Vajon a gondolataink, a szavaink és a tetteink szeretetteljesek, helyesek? Békességet viszünk velük mindazok életébe, akikkel a legkülönfélébb helyzetekben kapcsolatba kerülünk?

A negatív, bomlasztó megnyilvánulásainkat az adósságaink közé kell felvennünk, a tiszteletteljes, a szerető kedvességgel, a derűvel teli, a segítőkész interakcióinkat pedig az érdemeink között tarthatjuk nyilván. Mindezeket a leltárokat naponta célszerű elkészítenünk a spirituális naplónk segítségével. Ugyanis csak így láthatunk tisztán a szükséges változtatások, a pozitív dolgaink megerősítése, valamint a gyengeségeink kiküszöbölése ügyében. Ne halogassuk ezt a munkát az életünk végéig, amikor a végső mérleg elkészül! Most tegyük meg a szükséges lépéseket!

Ahogy a világi életben a könyvelő segíti a vállalkozói tevékenységet, a spirituális területen a Mestertől kapjuk meg a szükséges irányítást és vezetést. Ő pontosan ismeri a teremtés törvényeit, a nehézségeket, a buktatókat, valamint azt, hogy a meditáció és a tiszta, etikus életvezetés révén miként kerülhetünk egyre szorosabb kapcsolatba a Teremtőnkkel.

Amikor megtapasztaljuk önmagunkban az Isten Fény- és Hangáradatot, a szeretetet, békességet és a boldogságot, ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy az egész környezetünk békésebbé, szeretetteljesebbé váljon.

Április 24. szombat
Spirituális aranybányászat

A mai satsangon a Mester a meditációnak a spirituális kincsbányászatban játszott kulcsszerepével foglalkozott.

A földi létünk célja az igazi valónk felismerése, és annak a Forrásával való egyesülése. A lelkünk a spirituális aranyunk, ezt kell felfedeznünk, kiásnunk és felszínre hoznunk. Az Istennel való egyesülés érdekében tökéletessé szükséges formálódnunk. Ez mindannyiunk számára elérhető cél.

Ehhez a legelső tennivalónk az, hogy a rengeteg hibánk tudatára ébredjünk. A Mesterünk megtanítja, hogy készüljünk fel erre a bányászatra a szilárd etikai alap megteremtésével. Tartsuk állandó ellenőrzés alatt az egónkat, és éljünk szeretetben, alázatban, igazságban, erőszakmentesen! Figyeljünk oda a szükséget szenvedők igényeire, és nyújtsunk nekik önzetlenül segítő kezet! Ha így telnek a mindennapjaink, lassanként megszabadulunk a hibáktól, és igaz emberré formálódunk.

Az aranybányász nem azért dolgozik, hogy a földet és sarat eltávolítsa, hanem a célja az arany megtalálása e sok tonnányi egyéb anyag alatt. Csak ezen van a figyelme. A Mester egy történettel is illusztrálta ezt a gondolatot. Eszerint egy nagyon sikeres üzletember beosztott munkatársai közül is sokan lettek milliomosok. A kérdésre, hogy miként érte ezt el, az volt a válasza, hogy mindig a jó, értékes oldalukat erősítette, nem a hibáiknak adta a figyelmét, és ezt a példát követték a munkatársai is.

Ehhez hasonlóan a szentek és a misztikusok, akik tudatában vannak a hibáinknak, a tévedéseinknek, a mélyen bennünk rejlő – az elme, az anyag és az illúzió rétegei által befedett – spirituális arany megtalálására ösztönöznek bennünket. Ők e munkaterület szakértői, tudják, hogy hova és hogyan kell ásnunk, hogy a lelkünket a felszínre tudjuk hozni. A feladat elvégzése azonban rajtunk múlik.

A meditáció módszere az eszköz, a folyamat, amelyben összehangolódunk az Isteni Áradattal. Ez lemossa az „aranyról”, a lelkünkről a sok rátapadt szennyréteget. Ehhez a figyelmünket meg kell őriznünk a lelkünk székhelyén, ahonnan kezdetét veheti a spirituális utazásunk a benső régiókban.

Istennél senki sincs közelebb hozzánk. Mi a teendőnk annak érdekében, hogy rátaláljunk?

Sant Darshan Singh ezt így öntötte verssorokba:

Teljes bizonyossággal rátalálhatsz Istenre.
Csak annyit kell tenned,
hogy adj felhajtóerőt a lelkednek!
Ő közelebb van hozzád a saját ütőerednél.
Csupán őszintén kell kiáltanod Őutána.

Április 25. vasárnap

Ezen a satsangon a Mester arra helyezte a hangsúlyt, hogyan segít a meditáció a nyugodt, türelmes, szeretetteljes benső állapot kialakulásában, és mások megértő kezelésében.

Megfigyelhetjük, hogy amikor nem az elképzeléseink, elvárásaink szerint alakulnak a dolgaink, vagy mások viselkedése kikezdi a türelmünket, gyakran reagálunk ösztönösen, megfontolás nélkül, haraggal telten. Ha az ilyenfajta megnyilvánulások lényegi okát keressük, azt látjuk, hogy a kommunikációinkra is jellemző a kapkodás, a sietség, ahogy ez az összes egyéb tevékenységünknél is jelen van.

Jellemző módon túl sok tennivalót zsúfolunk össze, és az ütemtervek, a határidők, az elvégzendő tennivalók listájának a nyomása alatt telnek a napjaink. Az előítéletek, az előre kialakított vélemények megmérgezik a kapkodó eszmecseréinket, és olyan feszültségeket, szembenállásokat okozunk velük, amelyekkel sebeket ejthetünk. Az ilyen helyzeteket később nehezen tudjuk elrendezni. A megoldás kulcsa: Legyünk türelmesek és megértők az interakcióinkban!

Mivel az életünk végső célja messze túl van a napi élet történésein, fontos, hogy úgy kezeljük az összes élethelyzetünket, hogy a gondolataink jók, a szavaink kedvesek és megnyugtatók legyenek, a tetteinkkel nyújtsunk vigaszt és megkönnyebbülést az embertársainknak!

Ha a meditációban a békesség, a nyugalom és a szeretet Forrásával kapcsolódunk össze, ez segít abban, hogy türelem jellemezze a viselkedésünket. Mindig hagyjunk magunknak egy kis időt, mielőtt reagálunk! Így a korábbiaknál sokkal kevésbé lesznek ösztönösek, meggondolatlanok a megnyilvánulásaink.

Február 27. szombat

Fejlesszük a benső látást, hogy megtapasztaljuk Istent!

A mai satsangon Maharaj Ji először arról beszélt, hogy a látás az uralkodó érzékünk. A benyomások java részét a szemünkkel gyűjtjük be. Ami látható, arról az információ így jut el az agyunkba, amely ezután elemzi és értelmezi a kapott adatokat. A szemünk segít a fizikai világ dolgainak megismerésében. A tudósok megállapítása szerint az átlagember az információk 83%-át a szemén keresztül gyűjti be. Isten keresésében is sokan hagyatkoznak a szemükre, a külső világban, hegyekben, dzsungelekben, sivatagokban kutatva Őutána. Ám Isten a külső szemünkkel nem látható meg.

Viszont minden emberi lény rendelkezik egy kapuval, amely a spirituális világok felé nyílik. Ez ott van mindannyiunkban: ez az egyszem vagy harmadik szem. Ezt a bejáratot egy Istent felismert lény, a tökéletes élő Mester szeretettel teli pillantása képes megnyitni. Erre a szent beavatáskor kerül sor.

Ha a figyelmünket a külső világ helyett a lelkünk székhelyére koncentráljuk, tapasztalatokat szerezhetünk a fizikain túli mindenségről. Ez Fénnyel telített, és amikor egy lélek Isten megtalálása érdekében elindul a benső ösvényen, egyre több szeretetet, békességet, boldogságot él át. Ahogy a meditációban egyre szorosabb lesz a lelkünk kapcsolata Isten Fényével és Hangjával, ettől az Erőtől lemosódnak róla az anyag, az elme, az illúzió szennyrétegei, és visszanyeri az eredeti tisztaságát. Mit fognak eredményezni a benső tapasztalataink? Mi fog történni?

Sant Darshan Singh szavaival:

Bekövetkezik az egyesülés a Fénnyel,
és mámorban fürödve tekintünk szét.

A spirituális igyekezetünknek és a Mester kegyének köszönhetően válunk képessé a testi tudatosság fölé emelkedésre. A bensőben fejlődve a Fényben fürdő lelkünk, ez az apró, fényes lángocska belemerül Istenbe, és hatalmas lánggá válik.

Problémák, gondok csak ebben a világban vannak, mert a lelket beborító fátylak eltakarják előlünk a valóságot. A földi színtér olyan hely, ahol a karmák működnek, ezért a szomorúság, a szenvedés mindig az élet része marad. Ha viszont a lépteink ezen a színtéren túlra, a bensőbe vezetnek, akkor üdvösséggel teli világba jutunk.

Ha sikerül lecsendesítenünk az elménket, amely mindig igyekszik akadályokat állítani a benső fejlődésünk útjába, és rendszeresen elvégezzük a simran és bhajan gyakorlatokat, akkor egyre több tapasztalatot tudunk szerezni az isteni részünkről, a valódi énünkről. Ennek hatására a mindennapi életünk is megszépül, békések, nyugodtak leszünk, és a benső boldogság akkor is velünk marad, amikor visszatérünk a mindennapi tevékenységeink végzéséhez.

Amikor belemerülünk a meditációba, a külvilág dolgai többé nem zavarnak meg bennünket. Amint rátalálunk a bensőben a Fény ösvényére, elérhetjük a teljes tudatosság, a megvilágosodás állapotát.

Február 28. vasárnap

Szolgáljuk egymást önzetlenül!

Az elmúlt év során a szemtanúi lehettünk annak, hogy mily sok ember segített másoknak, attól függetlenül, hogy ismerték-e az illetőt, vagy számukra ismeretlenről volt szó. Közülük elsősorban az orvosok és a nővérek azok, akik a frontvonalon dolgoznak, mások a gondozás területén teszik a dolgukat fáradhatatlanul, hogy megmentsék az embertársaik életét.

Nagy számban vannak olyanok, akiknek nem áll a rendelkezésére minden olyan eszköz, amellyel megvédhetik magukat, mégis részt vállalnak az embertársaik életének a megmentésében.

Az önzetlenség azt jelenti, hogy úgy könnyítünk a nehéz helyzetbe került embertársainkon, hogy ezért cserébe semmit nem várunk el sem fizikai, sem más területen. Gondoskodni kívánunk mindenki másról, mert közel érezzük őket magunkhoz.

Sok esetben természetesen ismert annak a személye, aki segít, és azé is, aki a törődésben részesül. Erre példa a beteg és az orvosa kapcsolata. Az önzetlen szolgálatra viszont gyakran úgy kerül sor, hogy senki nem tud róla, hogy az honnan ered.

E csodálatra méltó példák sokasága mellett ugyanakkor vannak, akik csak a saját érdekeiket nézik, csak kapni akarnak, nem figyelnek oda még arra se, ha fizikai közelségükben szorulna valaki segítségre. Róluk szól Sant Darshan Singh:

A Holdat és a csillagokat már meghódítottuk.
De ó, jaj! A szomszédunk szívéhez közelebb nem jutottunk!

A verssorok mondanivalója az, hogy fel kellene ismernünk mások szükségleteit. A kölcsönös megsegítésre küldtek ide bennünket. Céllal élünk itt. Ez a járvány megmutatja, hogy mekkora szükségünk van egymásra. Ennek megértését igazolja napjainkban a számtalan önfeláldozó ember példája.

A vers nemcsak a közelünkben lakókra utal, hiszen a világban élő összes embertársunk a szomszédunk. Ugyanis elsősorban mind emberi lények vagyunk. Továbbá a közös hit és ország, mint lakhely is összeköthet bennünket. Ám a lényeg: mindannyian lelkek vagyunk, Isten részei. Ez a szál fon egybe mindannyiunkat.

Ezt a látásmód-változást kell mindannyiunknak megtapasztalnia. Ennek módszere a meditáció, a figyelmünk befelé fókuszálása. Az önzetlen szolgálat jutalmai egyenértékűek a meditációéval, hatalmas spirituális nyereségekre tehetünk szert a szükséget szenvedőkről történő gondoskodással.

Március 6. szombat

A kedvesség átformáló ereje

Sokféle ajándékot adunk és kapunk az életünk során. Ezek az anyagi tárgyak egy időre a hasznunkra vannak, de nem maradnak meg örökké. Egy tolvajról szóló történettel, akinek a szent az egyetlen értéket jelentő ingét is odaadta, azt magyarázta el a Mester, hogyha szeretetet és kedvességet adunk, annak átformáló hatása van mások életére.

Minden hit elismeri az aranyszabályt, amely szerint azt add másoknak, amit kapni szeretnél. Ha az embertásainkat mosollyal az arcunkon fogadjuk, ha a szeretet itatja át a szavainkat, ha elismerjük mások sikereit – ezek apró dolgoknak tűnnek, ám hosszú távon mindenki számára nyugodt, békés, kellemes környezetet biztosítanak. Ezzel elnyerjük mások szívét. Arra is emlékeztette a Mester a hallgatóságát, hogy mennyire fontos mindannyiunknak a mások szolgálatában élés.

Sant Darshan Singh verssorai arra ösztönöznek bennünket:

Sajátodként ölelj át minden embert,
és a szeretet zápora hulljon, bármerre is jársz!

Sokszor érezzük azt, hogy bizonyos emberek annyira kedvesek számunkra, mint a családunk tagjai. Gyakori, hogy velük azonos a vallásunk, közös a kulturális környezetünk, ugyanabban az országban élünk. Ám mit tanítanak a szentek? Mindenki Isten gyermeke. Az összes emberi lény az Ő nagy családjának a tagja. Akkor vajon hogyan szükséges élnünk? Isten szeretete sugárzódjon belőlünk mindenkire, akivel csak találkozunk!

Ám a szeretetet csak akkor vagyunk képesek megosztani másokkal, ha azt előbb mi magunk is megtapasztaljuk. Ha ez megtörténik, bármennyit szét tudunk osztani belőle. Általában azt feltételezzük, hogy Isten távol van tőlünk, és azt sem tudjuk, hol lelhetünk Őrá.

Tulsi Sahib ezért azt tanácsolja:

Tisztítsd meg a szíved legbenső kamráját,
ha a Szeretett Lény érkezésére vársz!

Erre van szükségünk, ha a maga teljességében be szeretnénk fogadni Isten szeretetét. Éljünk erőszakmentesen, alázattal telten, becsületes és együttérző módon, tisztán, önzetlenül! Ha találkozni akarunk Istennel, vissza kell vonnunk a figyelmünket a külső világból, amely oly sokféle tevékenységgel, szórakozással köt le bennünket, meggátolva a benső találkozás lehetőségét.

Aki maga szeretetben él, azt kívánja, hogy ne csak az ő élete legyen boldog, hanem mindenki másé is. Ez a látásmód abban is segít, hogy gyorsabban fogunk spirituálisan fejlődni.

A nagy szentek arra ösztönöznek minket, hogy induljunk el befelé, és ott fedezzük fel az igazságot, a valóságot. Ekkor fogunk ráébredni arra is, hogy a fizikai szint az illúziók, a szüntelen változás, a mulandóság világa. Mindannyian a soha el nem múló örömöt, boldogságot keressük, amelyre a saját bensőnkben lelhetünk rá.

Március 7. szombat

Az elménk vessen horgonyt Istenben!

Az életünk minden napján kihívásokkal szembesülünk, amelyek fizikai, mentális és érzelmi jellegűek is lehetnek. A környezetünkből érkező nyugtalanság, zűrzavar nagyon megnehezíti, hogy a meditációban csendben ülve, koncentráltan tudjunk befelé figyelni.

Egy tengerbe ágyazódott kőszikla példájával azt magyarázta el Maharaj Ji, hogy nekünk is stabil alapra van szükségünk az életünk folyton változó külső feltételei között. A történetben szereplő szent ezt a tanácsot adta a folyton áradó gondolatai miatt a meditációval küszködő fiatalembernek: „Az elméd a gondolatok által erősen képes a befolyása alatt tartani. Mivel semmihez nem vagy erősen odarögzítve, ami szilárd, az elméden keresztül a külső környezeted történéseihez kapcsolódsz. Ahhoz, hogy nyugodt, boldog, örömteli, békés lehess, olyan valamiben kellene horgonyt vetned, ami tartós, soha el nem múló. Jelenleg a teljes figyelmed a külső világé, ahol minden ideiglenes. Amíg arra fókuszálsz, ami változó, átmeneti jellegű, soha nem leszel képes pontosan meditálni.”

A helyes meditáció érdekében ne csak a testünk nyugalmáról gondoskodjunk. Ez a könnyebbik feladat. A nehezebbik az elménk lecsendesítése.

Mi a teendőnk? Az elménk Istenbe vessen horgonyt! A tv segítségével rengeteg csatorna érhető el. Ezek mind a fizikai világ dolgaihoz kapcsolódnak. Ám Istennek is van csatornája. Jelenleg az érzékeink a figyelmünket a külső világhoz kötik, de képesek vagyunk az isteni csatornára is ráhangolódni.

Itt jut szerephez Isten neveinek a mentális ismétlése – a simran. Így az elménk Istenre összpontosul, vagyis ahhoz kapcsolódik, ami tökéletesen stabil. Már semmi nem tudja magával ragadni, ami változékony. Ebben a nyugalmi állapotban, amelyben a fizikai érzékeinket már visszavontuk a külső világból, örömmel tapasztaljuk, hogy a figyelmünk már a spirituális területen van.

A lényeg az, hogy vessünk horgonyt Istenben, vagyis abban, ami rendíthetetlenül szilárd! Ekkor megtapasztalhatjuk az Isten által nekünk tartogatott örömöt, boldogságot.

Március 13. szombat

A mai satsangon a Mester az etikus életvezetés fontosságáról, és a meditáció lelket megerősítő szerepéről beszélt, amely segít, hogy közelebb kerüljünk Istenhez.

Mindannyian a jelenleginél jobb életre vágyunk, és keressük a módját, hogy ezt meg is tudjuk valósítani az életünk pénzügyi, fizikai, mentális és érzelmi területén. Egyre több pénzhez szeretnénk jutni, hogy az összes vágyunkat megvalósíthassuk. A fizikai fittségen kívül jobb kapcsolatokra is törekszünk. Az elménk és az érzékeink szintjén élve, testnek tartva magunkat, úgy gondoljuk, hogy minden, amire szükségünk van, elérhető, megszerezhető a fizikai világban.

A szentek ismételten arra emlékeztetnek bennünket, hogy a testünk, az elménk és a szívünk csak a halál pillanatáig működőképes. A lelkünk élteti ezeket a részeinket, egy „gépezetet”, amely valamennyi ideig a lélek bérelt lakhelye. Az emberi lény végső célja a lelke és az Istennel való kapcsolata felfedezése és megerősítése. Ha azonban úgy telik el az életünk, hogy teljesen betöltik a külvilági tevékenységek, és nem ébredünk a lelkünk tudatára, akkor továbbra is Istentől elválasztott marad az igazi valónk, amelyet vastagon befednek az elme, az anyag és az illúzió fátylai.

Ha nem ébredünk rá a világ illuzórikus természetére, akkor a lelkünk továbbra is szenvedni fog a harag, a kapzsiság, az érzékiség, a ragaszkodás és az ego által okozott fájdalmaktól. Ha a dolgaink nem az elképzeléseink szerint alakulnak, könnyen haragra gerjedünk. A folyton megjelenő új vágyak a kapzsiság melegágyai. Majd ragaszkodunk a szerzeményeinkhez, nem akarjuk elveszíteni azokat. Az egónk hiteti el velünk, hogy jobbak, intelligensebbek, mindenképp mások, különbek vagyunk, mint a többi ember, akik a környezetünkben élnek.

A nagy Mesterek ismételten elmagyarázzák, hogy a jobb élet kulcsa az, ha táplálékhoz jut, és megerősödik a lelkünk. Ehhez először is az etikus életvezetéssel teremtsünk szilárd alapot! Éljünk erőszakmentesen, alázatosan, tisztán, szeretetteljesen, becsületesen, másokat önzetlenül szolgálva!

Maharaj Ji emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy „minden bennünk van, semmi nincs kívül.” Fordítsuk a legnagyobb javunkra mindazokat a képességeinket, amelyeket az emberi születéssel megkaptunk!

Ha Isten Fényére és Hangjára meditálunk, a lelkünk táplálékhoz jut, és fokozatosan lekerülnek róla a szennyrétegek, amelyeket az elménkkel, az érzékeink működtetésével hordtunk rá. A meditáció révén egy újfajta, pozitív látásmódhoz jutunk: a nehézségek el fognak tűnni az életünkből, és a bensőnkben átélhetjük a soha el nem múló örömöt, boldogságot.

Március 20. szombat

Ez a nyugati féltekén a tavasz első napja, amelyen Sant Rajinder Singh arról beszélt, hogy befelé fókuszálva megtapasztalhatjuk a spirituális kikeletet.

Maharaj Ji a természet gazdagságát tárta a hallgatósága elé, kiemelve annak két oldalát, megnyilvánulási módját. A föld támogatja, táplálja, fenntartja a sok milliónyi teremtmény – az emberek, az állatok, a madarak, a rovarok, a fák és a többi növény életét. Mindemellett földrengések rázhatják meg a földet, hirtelen vulkánkitörések kipusztítják az életet a hatókörükben. A tavak, a folyók, az óceánok vize számtalan életformát táplál, ugyanakkor egy felhőszakadás vagy árvíz nyomán rengeteg kár keletkezhet. A tűz fényt és hőt biztosít, ellenben, ha fékezhetetlen, rettenetes pusztítást hagy maga után a természetben, az emberi környezetben és életben is. A levegő teszi képessé minden életforma számára a túlélést, a tornádók, a hurrikánok viszont veszélyt jelentenek mindenre és mindenkire, akik az útjukba kerülnek.

Majd a Mester a tavasszal új életre ébredő természet szépségét mutatta be. Ennek is van egy másik oldala, de ezt nem a rombolás, a pusztítás jellemzi, mert a lélek ébredéséről van szó, arról, amikor az útkereső felismeri az igazi természetét, és nekifog a spirituális utazásnak, hogy elérhesse a Forrását. Ezt az állapotot gyakran hasonlítják a tavaszi ébredéshez, a szirombontáshoz, a kivirágzáshoz.

Amikor tudatossá válunk a lelkünkre, mint az igazi természetünkre, és megértjük, hogy mi az életünk küldetése, elkezdünk vágyódni Isten után.

Egy igazi tanítvány csak két állapotot ismer – elszakítottság és egység. Mindkét esetben a figyelmünk irányáé a felelősség, és mi döntünk arról, hogy azt mire koncentráljuk. Az első állapotban a lélek senyved, szomjúhozik. Amikor viszont a meditációban kapcsolatba kerül az Isteni Fény- és Hangáradattal, táplálékhoz jut, megerősödik. Ahhoz, hogy utazni tudjon a bensőben, segítségre és vezetésre van szüksége, amit a spirituális Mesterétől kap meg. Ő az, aki megnyitja a benső szemet, és összekapcsolja a lelket az Istenerővel.

Maharaj Ji arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy minden, amit keresünk, bennünk van. Kívül a maja, az illúziók, a dualitás világában hiába keresünk. Csak a bensőnkben élhetjük át a soha el nem múló boldogságot. E cél valóra váltása rendszeres önelemzéssel, etikus életvezetéssel és meditációval kezdődik. Csak így haladhatunk gyorsan Isten felé.

Március 21. vasárnap
A lélek megszépítése

A tavasz a remény, a boldogság, az öröm ideje, hiszen véget értek a hideg, barátságtalan, sivár téli napok. A fű kizöldül, a fák, a növények, a virágok új életre kelnek. Sant Darshan Singh azt mondta az egyik versében, hogy a természet felkészült a Szeretett Lény fogadására.

Az évszakok váltakozása arra emlékeztet bennünket, hogy a lélek is keresztülmegy ugyanazokon az állapotokon, amelyek a külső világban az egyes szezonokat jellemzi. Amikor elválasztódott Istentől, az úgy ismert, mint a lélek sötét éjszakája, a fájdalom, a teljes fényhiány ideje. Azután Isten kegyéből megkaphatjuk az emberi születés ajándékát – a lehetőséget az önvalónk felismerésére, a spirituális napfényben fürdőzésre, a visszatérésre Istenhez. Ez tehát a tavasz ideje a lélek számára.

Rajtunk múlik a választás, hogy felkészítjük-e a lelkünket az Istenhez való visszatérésre, vagy egyre több mindent akarunk megismerni a fizikai világból, és olyan tevékenységekbe merülünk bele, amelyek segítségével anyagi javakat igyekszünk felhalmozni, és emellett a kapcsolataink ápolása foglalja le az összes időnket és a figyelmünket.

Mit jelent a lélek megszépítése? – tette fel a kérdést a Mester. Akkor lesz ilyen az igazi valónk, ha megtapasztaljuk a szeretetet, az erőszakmentességet, az egységet, az alázatot, az együttérzést és az önzetlen szolgálatot. Arra van szükségünk, hogy rendszeres önvizsgálattal megtisztítsuk a lelkünket a rárakódott szennyeződésektől. Így azt fogjuk tapasztalni, hogy az életünk összes területén sikerül megtennünk azokat a lépéseket, amelyek egyre közelebb juttatnak bennünket Istenhez.

Március 27. szombat
Nyerjük meg az élet játszmáját meditációval!

Az enyhébb idő beköszöntével sok ember életében fontos szerephez jut a sport. Különféle mérkőzéseket játszanak, és a csapatok bajnoki versenyeken mérik össze az erejüket. Vannak köztük egyéni sportok, mint a tenisz vagy csapatjátékok is, mint a futball, a kosárlabdázás.

Van egy különleges verseny, amely nem néhány hétig, hónapig tart, hanem a teljes életünk a színtere. Ez a játszma a lelkünk és az elménk között folyik. A lélek szeretne célba jutni, az elme pedig igyekszik ezt megakadályozni.

A lelkünk törekvése az, hogy felismerje önmagát, és Istent, majd egyesüljön Ővele. Ezt az elménk a gondolatok küldésével, a figyelmünk elterelésével kívánja megakadályozni. A zavaró gondolatok a múltunkhoz, a jövőhöz is kapcsolódhatnak. Emellett sokféle dolog miatt nyugtalankodunk. Az aggodalom keltésével – sok egyéb eszköz bevetése mellett – az elménk a célunk elérésétől akar visszatartani.

A lelkünk tudatos, Isten része, telített az Ő Fényével és szeretetével. Táplálékra, gondozásra volna szüksége. Ám az elménk arra használja az erejét, hogy az igazi valónk ne ismerhesse fel önmagát.

Nézzük meg, mi történik akkor, amikor meditálni akarunk, hogy megismerhessük Istent, a valóságot! Mit tesz az elménk, amikor leülünk meditálni?

Az elme nagyon leleményes, és olyan kihívásokkal bombázza a lelkünket, amelyeknek az végül nem áll ellen. Így bár meditálni akartunk, könnyen úgy múlik el a nap, hogy nem koncentráltunk az igazi valónkra. Önzetlenül szeretnénk segíteni az embertársainkon, hiszen egylényegűek vagyunk, másokat hozzánk tartozónak érzünk. Az elménk azonban meggyőz bennünket arról, hogy nagyon elfoglaltak vagyunk mással, az illető nem is igazán szorul segítségre, vagy valami egyéb kifogást talál. Az ilyen gondolatokkal nemcsak a segítő kéz nyújtását, hanem az erre való lehetőség felismerését is igyekszik megakadályozni.

Az elménk az elterelő gondolatokkal, aggodalom keltésével, fellelkesítve vagy letörve tart a markában bennünket. Nem akarja, hogy a lelkünk célba jusson. A világ dolgainak az élvezetére ösztönöz. Igyekszik lehúzni, a földi világhoz kötni bennünket.

A szentek viszont azt kívánják, hogy nyissuk tágra a korlátozott látókörünket. Ismerjük fel, hogy a fizikain túl is van élet! Benső tapasztalatszerzésre buzdítanak minket, ami azután mindig velünk marad. Tekintsük az emberi testet egy laboratóriumnak! Itt olyan tapasztalatokat szerezhetünk a lelkünkről, amelyekhez a külvilágiak nem is hasonlíthatók. A fizikai érzékeinken keresztül árad kifelé a figyelmünk. Így jutunk benyomásokhoz a fizikai színtérről, amely anyagi összetételű. A szentek a maja világának nevezik.

Fókuszáljuk a figyelmünket befelé! Így felfedezhetjük azokat a régiókat, amelyek Fénnyel töltenek be bennünket, békét nyújtanak. Itt ismerhetjük fel az igazságot. Ezek a régiók távol tartanak minket az erőszaktól, a féltékenységtől. Harmóniába fogunk kerülni az isteniséggel. Arra van szükségünk, hogy megtanuljuk az utazást a spirituális szinteken. A meditáció az a módszer, amellyel a figyelmünket a külső világból befelé tudjuk koncentrálni.

Minél tovább időzünk a bensőben, annál több csodában részesülünk. Fényben és szeretetben utazunk a földi világból a mennyekbe, a spirituális birodalmakba. Megtapasztaljuk a lélek-mivoltunkat, majd pedig az egységet Istennel. Így teljesül a cél, amiért emberként e világba érkeztünk.

Március 28. vasárnap

Bevezetésként a Mester a Holi ünnepe alkalmából köszöntötte a hallgatóságát. Ez olyan fesztivál, amelyet Keleten, főleg Indiában ünnepelnek meg. Az emberek színes vízzel locsolják le egymást. E vidám játék közel hozza az emberek szívét egymáshoz, és ez a játék egyben a tavasz, a megújulás jelképe. Fontos, hogy megértsük, mi ennek az ünnepnek az igazi értelme – emelte ki a Mester

A tavasz csak néhány napig tart.
Ó, elme! Itatódj át az isteniség színeivel!
Kereplők és ütőhangszerek nélkül,
maguktól zengenek a melódiák.
Szimfóniák nélkül
minden pórusunk eufórikus állapotban énekel.
Az alázat és megelégedés sáfrányszínű
szalagjával díszítve
áradjon a szereteted mindenkire!

Mira Bai

A lelkünk eonok óta él a Forrásától elszakított állapotban, vándorol a teremtésben, és vágyódik a hazatérés után. Az emberi születéssel megkaptuk a lehetőséget, hogy kikerülhetünk a karma kerekéből. Bár hosszúnak tűnhet az emberi élet, de rendkívül rövid, ha a lelkünk vándorlásának hatalmas időtávlatához viszonyítjuk.

Rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehetőséggel, Isten szeretetének a színét magunkra öltve a meditációban. Az isteni melódiák, a Szimfóniák Szimfóniája ott zeng az egész teremtésben. Ha ezt megtapasztaljuk a bensőnkben, akkor az isteni szeretet színeit ölti magára a lelkünk – ez az igazi Holi.

Éljünk tisztán, etikusan, mert így az életünk nyugodt, feszültségektől mentes lesz! A meditációban a külvilág mulandó örömeiről a figyelmünk Isten soha el nem múló szeretetére irányul át. Amikor a lélek elkezd utazni a bensőben, lekerülnek róla az elme, az anyag, az illúzió takarói, és fokozatosan előtűnik az eredeti ragyogása, és a lényegi jellemzői: a szeretet, a Fény és a tudatosság.

A Holi fesztivál tehát arra emlékeztessen bennünket, hogy a még rendelkezésünkre álló idő alatt igyekezzünk Isten szeretetének a színeibe öltözni! Ugyanis a szeretetben élés, annak szétárasztása az egyetlen módja annak, hogy túljussunk az elme által emelt akadályokon, és beteljesüljön a földi létünk küldetése.

Április 4. vasárnap
Az isteni teremtés tökéletessége

A tavaszi megújulás, újjászületés volt a témája a mai satsangnak. Ahogy eltűnik a sötét, hideg tél, ez arra emlékeztet bennünket, hogy eljött a remény ideje. Bármilyen nehéz volt eddig az életünk, ez jobbá fordulhat.

Mialatt interakcióban vagyunk az embertársainkkal, általánosan jellemző módon másokat akarunk megváltoztatni a saját igényeink és elképzeléseink szerint. Ennek azután sokféle nehézség és zűrzavar lesz a következménye, ami akadályt jelent a spirituális fejlődésünkben.

Annak érdekében, hogy mindenkit sajátunkként öleljünk át, Isten szemével szükséges látnunk másokat. A Mester példaként a naplementét említette meg, amelynek varázslatos színeit mindig megbámuljuk, és eszünkbe sem jutna, hogy valamit változtassunk rajta. Isten teremtésében nekünk semmit sem kell kijavítanunk, helyreigazítanunk, mert az úgy tökéletes, ahogy van.

Ugyanezt az elvet kellene követnünk az embertársainkkal kapcsolatban is, ami akkor fog valóra válni, ha megváltozik a látásmódunk: ha felismerjük Isten szüntelen jelenvalóságát mindenben és mindenkiben. Valójában valamilyen okból minden úgy jó, ahogy van, ahogy valami bekövetkezik.

Ha felismerjük Isten jelenlétét, akkor többé nem mások hibáin lesz a figyelmünk, sőt, mindenkit Isten kiterjedésének fogunk látni. A spirituális fejlődésünk érdekében magunkat szükséges jobbá formálnunk. Ennek eszköze az önelemzés és a meditáció.

Április 10. szombat
Az emberi élet felbecsülhetetlen kincsei

Maharaj Ji a mai satsangon annak fontosságáról beszélt, hogy ismerjük fel, miért kaptuk meg ezt az életet, és hogyan teljesíthetjük be a földi küldetésünket.

Sokan nem találják meg a helyes irányt, emiatt sok időt és energiát fektetnek be olyan tevékenységekbe, amelyek nem segítenek a végső cél megvalósításában. Ez az életünk felbecsülhetetlen kincsünk. Arra van szükségünk, hogy ne csak a világi eredmények eléréséért tegyünk erőfeszítéseket, hanem ismerjük fel a lelkünket, és találjuk meg az utat, vissza Istenhez. Ennek érdekében ne a világ, hanem Isten színeit öltsük magunkra! Vagyis váljunk fogékonnyá Isten szeretetére, éljünk etikusan, erőszakmentesen, igazságban, alázatban, önzetlenségben!

A benső mindenség matematikája különbözik a külső világétól, amelyben egy meg egy az kettő. A bensőben egy meg egyből egy lesz. Amíg az egónk uralja az életünket, addig Istentől elválasztottnak érezzük magunkat. A dualitás világának a szemléletével élve viszont nem térhetünk vissza Istenhez. Arra van tehát szükségünk, hogy Isten jellemzőit ültessük bele a mindennapi életünkbe.

Isten benne él minden élő formában, ám amíg az embereket, az állatokat, a madarakat, a rovarokat csak a külső megjelenési formájukban szemléljük, addig a különbözőségen van a figyelmünk. A fizikai érzékszerveink alkalmatlanok annak az egységnek és azonosságnak a felismerésére, ami a lelkünk tapasztalata, mialatt a Fény- és Hangáradattal utazik a bensőben. Ott ugyanis felismerjük az egyetemes összetartozást és az azonosságot – az éltető Istenerő jelenlétét minden élő formában.

Április 11. vasárnap
Kulcsok a sikeres benső utazáshoz

A Mester a satsang bevezetéseként arról beszélt, hogy a NASA mérföldkőhöz érkezett a külső világtér felkutatásában, ugyanis február 18-án a Persevarence nevű rover, marsjáró valódi kitartással mintegy hét hónap alatt tette meg a Marsig a 300 millió mérföldes utat, hogy az élet nyomai utáni kutatásokat végezzen a bolygó felszínén. Sok éves megfeszített munka gyümölcse ez a technológiai siker.

Ez olyan értelemben jó hír a spirituális úton utazók számára, hogy kellő kitartással, állhatatossággal a benső világtér is kikutatható. Több segítő tényező is rendelkezésünkre áll, de mindenekelőtt tudnunk szükséges, hogy mi a célunk. Ez a lelkünk és Isten megismerése.

Az utazás megkezdésekor olyan ismeretekre, tudásra szükséges építenünk, amelyek napjainkban már közismertek, mindenki számára hozzáférhetők. Ez a szentek, a spirituális Mesterek tanítása, akik minden korban eljönnek közénk, és megosztják velünk a személyes tapasztalataikat Istenről. Ők a megfelelő módszert is átadják nekünk: az elménk és a testünk csendjében fókuszáljuk a figyelmünket, a lelkünk erejét a bensőnkbe!

A fizikain túli világok felfedezéséhez nélkülözhetetlen az uralkodó szenvedély, Isten megismerésének a vágya és az Őiránta érzett olthatatlan szeretet. Továbbá szükségünk van egy, a benső mindenséget tökéletesen ismerő vezetőre, a spirituális Mesterre, aki a beavatáskor megnyitja a bensőbe vezető kaput, az egyszemet, és a figyelmével, a simrannal felhajtóerőt ad a lelkünknek.

Az utazás sikerességének előfeltétele a kitartásunk, ami azt jelenti, hogy függetlenül a kudarcoktól, az esetleges csalódásoktól, állandóan dolgozunk a technikánk javításán, vagyis napról napra meditálunk, míg az tökéletessé nem válik.

Mindannyiunk születési előjoga Isten megismerése. A lényegi kérdés az, hogy minek adjuk a figyelmünket. Ha a spirituális világokra koncentrálunk, egyre több ismerethez jutunk a benső mindenségről, és rendületlenül fogunk haladni a szeretet és a Fény útján előre, Isten felé.

Február 13. szombat

A mai satsangon arról beszélt a Mester, hogyan ébredhetünk rá Isten szeretetének a szépségére, és miként vethetünk horgonyt az Ő szeretetében az életünk során.

Gyakran érezzük azt, hogy másoknak jól alakul az életük, miközben nekünk sokféle kihívással kell szembenéznünk. Minden erőnket bevetjük a jobb élet reményében, abban a hitben élve, hogy ez egyedül a mi erőfeszítéseinken múlik.

A Mester kiemelte, annak érdekében, hogy úgy éljünk, ahogy kell, nagyon fontos a helyes megértés. Ugyanis ebből születnek a jó gondolatok, helyes szavak és tettek. Elmondta, hogy a kegyes Mester, Sant Darshan Singh nagy részletességgel tárja elénk a spiritualitás útját, és azt, ahogy a mindennapjaink telnek. A lényegi kérdés az, miként formálhatnánk jobbá a földi létünket.

Ő sok alkalommal kiemelte: „Soha ne érezzük azt, hogy magunkra hagyottak vagyunk!” Amikor ugyanis valaki problémákkal szembesül, úgy érzi, hogy mindenki elfordult tőle. Sok más esetben feltételezzük, hogy Isten is cserben hagyott bennünket. Ilyenkor megfeledkezünk arról, hogy Ő minden pillanatban gondoskodik rólunk. Az a mi hibánk, hogy ezt nem ismerjük fel. Ha nem is ébredünk rá az isteni támogatásra, az attól még velünk van.

Az érzékeink szintjén élve a földi világot tekintjük az egyedül létezőnek. Minél több ismeret megszerzésére törekszünk, mert azt reméljük, hogy így jobb helyzetet tudunk teremteni magunknak a világban. Egyáltalán nem tudatosul bennünk, hogy a fizikai világ a maja, a káprázat szintje, és amíg teljesen ez köti le a figyelmünket, képtelenek vagyunk rálelni a bennünk rejtező igazságra, arra, hogy valójában lelkek vagyunk, Isten részei.

A fizikai világgal egyidejűleg a tudatosságnak sok más szintje is létezik, a Fény, a szeretet és a szépség csodálatos régiói. Ezeket mind képesek vagyunk bejárni, ha a meditációban ráhangolódunk az Isteni Fény- és Hangáradatra. Ezzel utazva ráébredünk a lelkünkre és visszatalálunk Istenhez.

Ezután Sant Darshan Singh verssorait idézve a Mester arról beszélt, mit szükséges tennünk annak érdekében, hogy beteljesíthessük az emberi születésünk célját:

Teljes bizonyossággal rátalálhatsz Istenre.
Csak annyit kell tenned,
hogy adj felhajtóerőt a lelkednek.
Ő közelebb van hozzád a saját ütőerednél.
Csupán őszintén kell kiáltanod Őutána.

Február 14. vasárnap

A szív szeretettel telített

Ezen a napon Maharaj Ji arra helyezte a hangsúlyt, hogy a külső életünk sokféle gondja, nehézsége közepette is képesek vagyunk szeretetben és örömben élni, ha a figyelmünket megőrizzük Istenen, és nem hagyjuk, hogy a negatív külső hatások letörjenek, cselekvésképtelenné tegyenek bennünket.

Az elmúlt évben a vírusjárvány miatt kialakult helyzet megmutatta, hogy mindannyian összeköttetésben vagyunk egymással. Általában másoktól különbözőnek tartjuk magunkat. Ennek az az oka, hogy a figyelmünk megragad az élet külső oldalán. Ám valójában összetartozunk: az isteni szeretet ezüstfonala köt össze bennünket. Isten egy része ott van mindannyiunkban. Ha túlhaladunk az élet felszínén, perifériáján, ahol a nagy többség élete telik, nyilvánvalóvá válik az egységünk és a lényegi azonosságunk.

Olvashatunk a Teremtőről és a teremtésről, a kettő közti kapcsolatról. Ám mindaddig nem lesz teljes és világos képünk róluk, amíg nem szerzünk személyes benső tapasztalatokat. A szentek és misztikusok minden időkben az igazság megismerésére ösztönözték az emberiséget. Arra, hogy ismerjük meg a létezésünk valóságát: mindannyian az egyetlen Teremtő gyermekei vagyunk. Az Ő örök jelenvalósága a meditációban, az Isteni Fény és Hang segítségével tapasztalható meg.

Amikor a lelkünk a fizikai testtudat fölé emelkedik, elkezdünk utazni a Fénnyel és szeretettel telített benső régiókban. Ezekben a tudatosság mértéke sokkal magasabb, mint a fizikai világban. Ekkor feltárul előttünk a valóság, megismerjük az igazi természetünket.

Kevés az olyan szent, aki költeményekbe tömöríti a tanítását – mondta a Mester. A költemények hatalmas mélységű bölcsességet sűrítenek néhány verssorba. Ezután Sant Darshan Singh verssorait idézte, amelyek arról szólnak, milyen változást eredményez az életünkben Isten szeretetének az átélése:

Isten szeretetétől az élet mámorossá válik.
Ezt a Fényt megtapasztalva a szív szeretettel telítődik.

A költő-szent szavai szerint Isten szeretetétől az életünk megtelik mámorral. Általában hogyan vélekedünk az életünk folyásáról? Úgy érezzük, hogy az egyik nehézséget követi a másik. Különösen az elmúlt év okozott számtalan gondot rengeteg embernek. Nagyon sokan elveszítették a munkájukat. Nem volt módunk a szeretteinkkel való találkozásra. A lakásba bezártság, a kimozdulás gátoltsága csak tovább növelte a feszültséget. Sokaknak az is nagy gondokat okozott, hogyan kerüljön étel az asztalukra. Ha ennyiféle probléma, csapás sújt le ránk, akkor az az érzés támad bennünk, hogy ennek már soha nem lesz vége.

Sant Darshan Singh mit tanácsol nekünk? Azt kívánja, hogy legyünk mámorosak Isten szeretetétől. Ugyanis ez gyönyörűvé varázsolja az életet. Ilyenkor mindent nagyon szépnek látunk. Isten szeretete teszi ilyenné az életünket. Ha tehát örömtelik, boldogok, megelégedettek szeretnénk lenni, éljük át az Ő édességét!

A verssorok tanúsága szerint a benső utazással, az isteni mámor megízlelésével ismerjük meg a valódi énünket. Miután telítődünk az isteni szeretettel, és az kisugárzódik másokra is, az életünk és az otthonunk a korábbiaknál sokkal békésebb lesz.

A szentek és misztikusok mindig is azt kívánták, hogy földi mennyországban éljünk. Mindannyian dolgozhatunk ennek az állapotnak az eléréséért, amely örömteli, boldog, gondok és problémák nélküli. Ez akkor válhat valóra, ha rálelünk az isteniség Forrására önmagunkban.

Február 20. szombat

Kapu Istenhez A mai satsangon a Mester arról beszélt, hogy Isten után vágyódva az emberek vég nélkül keresgélnek a külső világban. Egy kis példázattal világított rá ennek a helyzetnek a képtelenségére. Egy hal, amely a természetes közegében, a vízben élt, szomjasan kutatott a víz után. Ugyanígy nem vagyunk tudatában annak, hogy körülölel bennünket Isten szeretete, benne fürdünk, és mégsem ismerjük fel az Ő szüntelen jelenlétét. Darshan Mester ezt az igazságot így önti versbe:

Amikor a szeretettel teli pillantásod rám vetült,
ezt a sivatag homokja
összes szemcséjének a szívében is felfedeztem.

A lelkünk csepp a mindentudás Óceánjából, és ahogy minden egyes homokszem magában hordozza az egész sivatag lényegét, a csepp, vagyis a lelkünk is rendelkezik az isteni Óceán összes jellemzőjével. Amikor a meditációban tapasztalatot szerzünk az igazi természetünkről, és az Istentől már eonok óta tartó elszakítottságunkról, akkor uralkodó szenvedélyünkké válik az Ő megkeresése, és a visszatérés Őhozzá.

A testünknek kilenc olyan nyílása van, amelyek a külső világ felé nyílnak (a két szem, a két fül, az orrnyílások, a száj és a két alsó nyílás).

Van azonban egy tizedik kapu is, a két szemöldök között és mögött, amelyet a lélek székhelyének nevezünk. Mialatt a testünk és az elménk csendjében meditálunk, a lélekáramok visszahúzódnak ide. Ha összekapcsolódik a figyelmünk, vagyis ez az áramlat az Isteni Fény-és Hangáradattal, akkor megkezdődhet a spirituális utazásunk a bensőnkben, amelyen a Mesterünk lesz a védelmezőnk és vezetőnk.

Február 21. vasárnap

Hatoljunk át az akadályokon, jussunk el a Fénybe!

Az életünk során nagyon sok kihívás, erőpróba vár ránk. Esetenként fizikai, anyagi problémák adódnak, vagy eltávozik egy szeretett, hozzánk közelálló személy, és érzelmileg nagyon nehéz feldolgozni a hiányát. Azok közül, akik igyekeznek csendben ülni, meditálni, rátalálni Istenre, sokan tapasztalják azt, hogy az élet nehézségei akadályt jelentenek a spirituális fejlődésükben. Becsukják a szemüket, megpróbálnak maguk elé koncentrálni, de a gondolatok elkezdik bombázni őket, magukkal ragadva a figyelmüket.

Fontos felismernünk, hogy a benső utazásunk megkezdése előtt meg kell tisztulnia a lelkünknek, és Istennek tetsző életet szükséges folytatnunk.

Egy vízvezetékszerelő érdekes történetén keresztül a Mester arra mutatott rá, hogy olyanok vagyunk, mint egy vízlevezető cső. Egész nap gondolkodunk, és idővel az érzékiség, a harag, a kapzsiság, a ragaszkodás és az ego annyira eluralja az életünket, hogy teljesen eldugítják ezt a képletes csővezetékünket. Tisztító folyadékra van szükségünk, amely egyébként ott van bennünk: ez Isten Ereje, az Ő Fénye és Hangja. Ez hozta létre az egész teremtést, ott rejtezik mindannyiunkban. Ha a meditációban összekapcsolódunk vele és etikus módon élünk, akkor végbemegy a megtisztulás folyamata.

Individuális lényként kétféle lehetőség közül választhatunk. Hagyjuk a lelkünket beszennyezett állapotban, de akkor esélyünk sincs a valóság és Isten felfedezésére, vagy elindulunk a megtisztulás útján a helyes gondolatok, szavak és tettek, valamint a meditáció segítségével.

A fizikai valónk csendje érdekében szükség van egy mechanizmusra. Ez a simran, Isten neveinek mentális ismétlése. A meditációban ennek segítségével érhetjük el, hogy a testünk és az elménk már nem zavar meg bennünket. Így túl tudunk jutni az általuk emelt akadályon, és a Fény régiójába, a spirituális szintekre emelkedünk, amelyek telítettek Isten szeretetével és Fényével.