Az Isten iránti odaadásról
Kérdés-felelet Sant Rajinder Singhgel
Kérdés: Az Isten iránti odaadásról szeretnélek kérdezni. Tanítványként milyen lépéseket kell tennünk, hogy át tudjuk adni magunkat a Mindenhatónak?
Sant Rajinder Singh: Úgy gondolom, mielőtt elindulnánk ebbe az irányba, meg kell értenünk, miért fontos rábízni magunkat Isten akaratára. Mivel emberi testben lakozunk, és elménk szintén együtt él velünk, hatalmas az egónk. Az ego magában hordozza a kettősséget, a megosztottságot, mert ahol jelen van, ott megjelenik az az érzés, hogy különbek vagyunk másoknál. Valahányszor ez történik, létrejön az elkülönülés állapota.
Az élet célja, hogy lelkünket újraegyesítsük a Teremtővel, hogy beleolvadjunk Istenbe. E cél érdekében tartsuk távol magunkat a megosztottságtól. Ismerjük fel: nincsen különbség Isten és miközöttünk, hiszen egyek vagyunk Ővele. Ha azonban folyton úgy gondoljuk, hogy mások vagyunk, sohasem leszünk képesek egyesülni Istennel.
Isten minden szeretet óceánja. Isten a mindenségtudat, az igazság, a Fény és a tisztaság óceánja. Csak akkor merülhetünk bele Istenbe, ha mi is ebbe az állapotba kerülünk. Egy nagy szent csodálatos szavai szerint a Gangesz vizét szentségesnek tartják. Ahhoz, hogy egy csöpp összevegyülhessen a vizével, ugyanolyan tisztának kell lennie, mint a Gangesz maga, hiszen a szenny nem válhat eggyé a tisztával. Ha újra egyesülni szeretnénk Istennel, nekünk is a tisztaságot, a szeretetet és az őszinteséget kell kifejlesztenünk magunkban. Ha szeretnénk elérni ezt az állapotot, akkor szabaduljunk ki az „elme, anyag és illúzió” kelepcéjéből. Azzal kezdődik igazi odaadásunk, hogy megingathatatlan az Istenbe vetett hitünk, és az „Édes a Te akaratod” szellemében élünk.
Emberi lényként mindannyian egyfolytában gondolkodunk: „Hogyan intézzük ezt a dolgot, hogy elérjük célunkat? Mit tegyünk, milyen dolgokat kell véghezvinnünk egy bizonyos cél érdekében?” Azonnal nyugtalanság vesz erőt rajtunk, ha tenni próbálunk valamit, de az eredmények nem az elvárásaink szerint alakulnak. A legjobb életelv az lenne: mindig minden tőlünk telhetőt megtennénk, és nem aggódnánk a végeredmény miatt.
A példa kedvéért tételezzük fel, hogy asztaliteniszező vagy. Nyilván az összes mérkőzést meg szeretnéd nyerni. Hogy minden egyes mérkőzéseden győztes lehessél, hosszú órákon át gyakorolsz. Edzeni jársz, helyesen táplálkozol, és mindent megteszel a cél érdekében. Ha ezek után, tegyük fel, mégis elvesztesz egy mérkőzést, akkor sem szabad elcsüggedned, hiszen valószínűleg a többi játékos is hasonló módon készült fel. Talán az ő céljuk is az, hogy minden mérkőzést megnyerjenek. Ha minden tőled telhetőt megteszel, és feltétlenül számítasz a győzelemre, de néha-néha mégis veszítesz, azt könyveld el Isten akaratának. A vesztés által alázatot nyerhetünk. A vereséged lehetőség arra is, hogy a másik játékosnak örömet szerezzél. Sok olyan oka lehet a történéseknek, melyekről nincs tudomásod. Elképzelhető például, hogy valakinek a szüleit kell boldoggá tenni győzelmével. Saját szintünkön nem vagyunk tisztában mindezekkel a körülményekkel. Nem helyes, ha elkedvetlenedve így sóhajtozunk: „Soha többet nem fogok ennyit küszködni, hiszen képtelen vagyok győzni!”
Azt gondolom, hogy az isteni akarat elfogadásának állapota nem egyenlő a semmittevéssel, az ilyen gondolkodással: „Semmi gond, Isten majd mindent elrendez.” Ez elkényelmesedéshez és ellustuláshoz vezet, és azt mondatja velünk: „Ó, itt van Isten! Ő majd mindenről gondoskodik. Miért kéne bármit is tennem?” Ha szeretnénk, hogy odaadóak legyünk Isten iránt, és ha igazán alá akarjuk rendelni magunkat Istennek, akkor minden lehetséges helyzetben nyújtsuk képességeink legjavát: akár tanulunk vagy dolgozunk, akár családtagjainkkal foglalkozunk, vagy éppen valakinek segítünk az utcán.
Minden egyes helyzetben nyújtsuk képességeink legjavát! Tegyük a legjobbat, amit csak tudunk, de ne aggódjunk a dolgok kimenetele miatt!
Emberi lényként, cselekedjük a tőlünk telhető legjobbat, és a többit bízzuk Istenre! Ha így teszünk, a világon semmi sem fog többé nyugtalanítani bennünket. Csak ezután kezdünk az „Édes a Te akaratod” alapelv szerint élni. Akkor válunk tökéletesen odaadóvá Isten akarata iránt, ha igazán éljük ezt az elvet.