Az emberi születés kivételes ajándék
Sant Rajinder Singh
Az emberi születés ajándéka nem azért adatott meg a lelkünknek, hogy csupán pénzkereséssel, a család felnevelésével teljen el az időnk, és aztán eltávozzunk innen. Azért kaptuk meg az emberi formát, mert ez az eszköz, amelynek a segítségével rátalálhatunk Istenre. Az ember az egyetlen ebben a fizikai világban, aki az isteni tudatosság megvalósítására teremtetett. Más életformák is rendelkeznek lélekkel, de azok a lelkek nem képesek arra, hogy az Istennel való egység tudatára ébredjenek. Nyomorúságos létezésük célja csupán a túlélés. Az állatokat a természet által irányított ösztönök uralják. Túlélési ösztöneik foglyaként küzdenek a táplálék megszerzéséért, és életük megvédéséért a ragadozókkal szemben. Nem képesek a létezésük értelméről való gondolkodásra. Rákényszerülnek adott létállapotuk elszenvedésére. Az emberi lényeknek azonban megadatott a lehetőség és képesség, hogy elgondolkozzanak a spiritualitásról. Megkapták a tudatosságot, amellyel össze tudják kapcsolni a lelküket Istennel. Ha nem élünk a lehetőséggel, hogy felfedezhetjük igazi önvalónkat, a lelkünket, és nem találjuk meg Istent, a Teremtőnket, akkor miben különbözik emberi létezésünk az alacsonyabb rendű fajokétól? Guru Tegh Bahadur azt mondja, értelmetlen az emberi lét, ha nem időzünk az Úrnál.
Ezzel kapcsolatos a történet egy nemesemberről, aki egy bolondot tartott a házánál. Az egyik napon a nemes egy sétapálcát adott a bolondnak, és így szólt:
– Tartsd magadnál ezt a botot mindaddig, amíg nem találkozol egy nálad nagyobb bolonddal!
Néhány évvel később a nemesember megbetegedett, és közelgett a halála órája. Az együgyű bement hozzá. A beteg így szólt:
– Hamarosan el kell hagynom téged.
– Hova mégy? – kérdezte a bolond.
– Egy másik világba – mondta a nemes.
– És mikor jössz vissza? Egy hónap múlva? – kérdezte az együgyű.
– Nem.
– Egy év múlva?
– Nem – válaszolt a beteg.
– Akkor mikor térsz vissza? – kérdezte újra.
– Soha – hangzott a válasz.
– Soha?
– Igen.
– Akkor viszont milyen előkészületeket tettél, hogyan készültél fel arra az életre, arra a világra, ahova most indulsz? – kérdezte a bolond.
– Egyáltalán semmit nem tettem – jött a válasz.
– Egyáltalán semmit? – csodálkozott a bolond. – Ebben az esetben vedd vissza ezt a sétapálcát! Minden együgyűségemmel együtt sem vagyok annyira bűnösen ostoba, mint te. Ha semmiféle módon nem készültél fel arra a világra, ahova készülsz, akkor bizony nagyobb bolond vagy, mint én.
Ne éljük le hiábavalóan az életünket! Ne legyünk olyan együgyűek, mint a nemesember, aki csak erre az életre rendezkedett be, és semmit sem tett a túlvilágiért! Ne tegyük életünk mindennapjait kellemessé úgy, hogy közben egyetlen gondolattal sem készülünk az Úrral való találkozásra a ránk váró világban. Érjük el emberként a lehető legtöbbet, és találjuk meg Istent még ebben az életünkben! Hogyan lehetséges ez? Erre adnak iránymutatást Guru Tegh Bahadur következő verssorai:
A világ koldus, mindennek
adományozója az Úr.
Nanak tanácsa: Időzz az Uradnál,
ó elme, hogy minden
feladatod végére érj!