A tanítvány szeretete
Bibi Laywanti visszaemlékezése Sant Kirpal Singhre
Hazur Baba Sawan Singh jelenlétében Sant Kirpal Singh nagyon ritkán szólalt meg. Bármit mondott Hazur, csak annyit válaszolt: „Igen, uram”. Számára nem létezett „ha” és „de”.
Ha Sant Kirpal Singhnek valami megtetszett, az első gondolata az volt, hogy megszerzi a Mesterének. Hazur nagyon szerette a könyveket. Ha Sant Kirpal Singh olyan könyvre bukkant, ami megnyerte a tetszését, és remélte, hogy örömet szerezhet vele Hazurnak, szerzett róla egy másolatot, és nagyon szépen lefűzve adta oda a Mesterének. Egyszer azért törte magát, hogy Hazurnak legyen egy selyem kabátja. Hazur soha nem fogadott el ajándékokat, de mivel láttam, hogy Sant Kirpal Singh mennyire komolyan gondolja ezt, úgy éreztem, hogy nem tagadhatom meg tőle a segítségemet. A selymet, amit megvásárolt, elküldtük a szabóhoz, aki megvarrta a kabátot. Amikor elkészült, Hazur tudni akarta, mennyibe került. Nem tudtam, de kitartó faggatására végül megmondtam, hogy ki vásárolta. „Szóval ti ketten összeesküdtetek ellenem” – mondta Hazur. Amikor Sant Kirpal Singh megérkezett, Hazur megkérdezte tőle, mennyibe került a selyem. Kicsit zavartan mondta, hogy nem emlékszik pontosan. Mire Hazur elővett egy százrúpiás bankjegyet, és odaadta neki.
Olykor, amikor Sant Kirpal Singh megérkezett, nevetve mondtam neki: „Bhapa Ji, ha felmégy Hazurhoz, mindig nagyon sokáig maradsz. Sajnálom, de ma nem engedhetünk be.” Ő nyugodtan megfordult, úgy, hogy vissza kellett hívnom: „Csak tréfa volt. Nyugodtan menj fel! Mindig szívesen látunk.” Annyira alázatos volt, és sohasem követelt magának jogokat, mint annyian mások.
Hazur a fenti szobájában szokott pihenni, és ide vonult vissza éjszakára is. Egy gyönyörű holdsütötte éjszakán Sant Kirpal Singh Hazurnál maradt jóval éjfél után is. Én is ott voltam. Amikor lejöttünk, Sant Kirpal Singh váratlanul újra vissza akart menni. „Bibi Ji, olyan csodálatos volt. Láttad? Az arca úgy ragyogott, még a Holdnál is fényesebb volt. Annyira csodálatos volt ma este. Szeretnék még egy darshant kapni Tőle. Csak még egyszer – csak egy percre.” Tiltakoztam: „Mostanáig Hazurral voltunk. Lehet, hogy már aludni kíván. Inkább ne zavarjuk.” „Csak egy pillanatra. Csupán egy pillantásra” – kérlelt Sant Kirpal Singh. Kitartását látva, visszamentem Hazurhoz, hogy megkérdezzem, visszajöhet-e hozzá. Hazur meghallgatott, majd azt mondta: „Ó, Kirpal egy szita, bizony, egy szita – és te is az vagy.” Azt hittem, hogy megfedd bennünket, ezért megkérdeztem: „Hazur, rosszak vagyunk? Arra gondolsz, hogy képtelenek vagyunk megőrizni a kegyed, és a szereteted, amellyel megöntözöl bennünket, és az keresztülfolyik rajtunk?” „Nem, nem, nem erre gondoltam” – nevetett Hazur. „Ha egy tanítvány igazán odaadó, akkor olyan, mint egy szita. Határtalanul sok kegyet és szeretetet képes befogadni. Akármennyit kap, még mindig szomjas, és még többre vágyik. Ugyanúgy képtelenség megtölteni, mint egy szitát.” Így hát lementem, és felvittem Hazurhoz Sant Kirpal Singhet.