A simran jelentősége
Hazur Baba Sawan Singh
Akár gazdag, akár szegény, aki a Naamra figyel, az a legszerencsésebb. A simrannal kapcsolatban azonban van egy titok. Sokan ilyen vagy olyan világi vággyal telt szívvel gyakorolják a simrant. Azok a legszerencsésebbek, akik a simrant bármilyen vágy vagy motiváció nélkül végzik.
Nem kétséges, hogy ha csupán egy kis világi vágyunk is van, az beteljesedik, de Kabir azt mondja, hogy mindenki közül azok a legszerencsésebbek, akik a simrant vágy nélkül végzik.
Egyszer Akbar király a dzsungelben vadászott, és megéhezett. Felkeresett egy földbirtokost, aki neki és a lovának ételt, italt adott. Mikor Akbar visszatért a palotájába, felfedte a kilétét, és megkérte a földbirtokost, hogy bármikor keresse fel, ha valami segítségre van szüksége. Egy kis idő múlva a földbirtokos segítségért érkezett hozzá. A király éppen magasba emelt kézzel imádkozott. Az ima után a földbirtokos megkérdezte a királyt, hogy mit csinált. A király azt felelte, hogy Istenhez imádkozott azért, hogy vágyai teljesüljenek, és hogy országa békés maradjon. Ennek hallatán a földbirtokos engedélyt kért, hogy elmehessen. Amikor a király távozásának okáról kérdezte, a férfi azt felelte: ő is ahhoz fog imádkozni, akitől a király is koldult. Káromlás volna bármit is kérni egy koldustól.
Az emberek csak akkor emlékeznek Istenre, ha bajban vannak,
De senki sem tesz így a kényelmes nyugalom idején.
Ha a boldogság idején is imádkoznánk, akkor nem létezne szenvedés.
Csak akkor gondolunk Istenre, ha megpróbáltatások érnek bennünket. Ha mindig Istenre emlékezünk, és mondjuk a simrant, akkor semmi baj sem érhet bennünket. A gondjaink és nyomorúságaink csak akkor jelennek meg, amikor bűnt követünk el, s távol vagyunk Istentől. Simran nélkül nem lel békét a lélek, és az akaraterőnk nem képes megerősödni. A simran gyakorlása óriási erőkhöz juttat bennünket. A legjobb mód, hogy elhárítsuk a bajt és a szomorúságot: végezzük az Úr simranját.
Egyszer Mózes úgy érezte, hogy egyedül ő Isten igazi szeretője, és azt akarta, Isten mutasson neki valakit, aki jobban szereti, és figyelmesebb Hozzá. Isten azt válaszolta, hogy nagyon sokan sokkal jobban szeretik Őt, és nemcsak emberi lények, hanem madarak és állatok is. Isten megkérte Mózest, hogy menjen el egy közeli fán ülő madárhoz, és képessé tette a madarak nyelvének megértésére. Mózes ellátogatott a madárhoz, és megkérdezte, hogy érzi magát, nincs-e szüksége segítségre. A madár azt felelte, hogy éppen az Istenre való édes emlékezésbe merül bele, és nincs ideje a beszélgetésre, de mivel Mózest a Szeretettel Lény, Isten küldte, beszélgessenek. Mózes felajánlotta, hogy szívesen nyújtana segítséget bármiben. A madár azt mondta, hogy nincs szüksége semmire, ám ha valaki közelebb hozná hozzá a távoli forrást, akkor megkímélhetné magát az ivóvízért való repülés fáradalmaitól, és így több ideje maradna Isten simranja számára. Mózes alázattal ismerte fel a madár odaadásának nagyságát.