Sant Kirpal Singh
Az örvendetes dolog, hogy egy jobb világ megteremtésére vágyunk, aggódunk az emberi faj jövője miatt, és reménykedünk, hogy a megváltás a jó munka, a tiszta élet gyümölcseként magától jön el. Ez nemes idea, de ennek hatékony gyakorlati kivitelezése érdekében először gyönyörű virággá szükséges formálnunk önmagunkat, mert ennek az illata és az édessége majd valóban magától, a legtermészetesebb módon árad ki mindenkire. Az utunkat nem tudjuk teljesen megtisztítani a tövisektől, a bogáncsoktól, a keserű dolgoktól, de felvehetünk egy jó erős bakancsot, hogy megvédjük a lábunkat a sérülésektől.
Nélkülözhetetlen az etikus, tiszta életvitel, de legalább egy kis bizalomra és elkötelezettségre is szükség van, mert súlyos stresszhelyzetben, nagy nyomás alatt fennáll a megbotlás vagy az elcsúszás veszélye. Akkor lesz kiegyensúlyozott, harmonikus az életünk, ha teljessé válik a benső meggyőződésünk, erős az Istenbe vetett bizalmunk. A Mester az Ő végtelen kegyével és szeretetével segít, hogy mindezt sikerüljön elérnünk.
Egy gyermek szerető atyjához hasonlóan fontos nekem a ti boldogulásotok. Remélem, hogy a nagyon elfoglalt, dolgos életetekben igyekeztek naponta valamennyi időt találni, amikor teljesen visszavonultok a külső világból, a környezetetekből, a testetekből, és szeretettel telten ráhangolódtok a lelketekre, az Isteni Fényre és a Mennyei Muzsikára. Ha napról napra fejlődtök a bensőben, akkor eléritek azt a rendíthetetlen benső állapotot, amely védelmet nyújt a napi élet viharaiban.
Ahogy az élet más területein, így az isteni gondviselés tekintetében is működik a kereslet és a kínálat törvénye. Ha élvezhetjük annak a jótéteményeit, hogy előrehaladunk az Istenhez vezető ösvényen, az egyedül a Mesterem kegye. Ha valaki a szent Otthonba vezető úton lehet és célba érhet, az a létező legnagyobb kiváltság, amelyben egy emberi lény részesülhet. Ez az értünk munkálkodó Mestererő hatalmas áldása, Isten ajándéka, amelyhez a Mesteren keresztül juthatunk hozzá.
Kérem, hogy tegyétek a dolgotokat, hogy naponta fejlődve élvezhessétek az igazi békességet és a benső üdvösséget! A figyelmem mindig veletek van. Az életben sok a nehézség, a küszködés. Át kell jutnotok rajtuk! Így számolódnak fel a karmák. Tegyétek ezt jókedvűen, vidáman! Veletek van a Mestererő, amely minden szükséges segítséget és védelmet megad, soha nem hagy magatokra benneteket.
Rákerültetek az Istenhez visszavezető ösvényre, amely a lehető legtermészetesebb és a legkönnyebb út. Ne térjetek le róla! A testi tudatosság fölé kell emelkednetek, hogy a bensőben szárnyalva személyesen megtapasztalhassátok: a tudatosság végtelen óceánjának a cseppjei vagytok.
Szeretet áradjon belőletek az egész teremtésre! A Mestererő kegye hatalmas bőségben árad rátok. Azt aratjátok, amit elvettek. Legyen ez a fizikai utazásotok etikus, együttműködő, részvéttel telített és béketűrő. Ezen erények nélkül nagy spirituális szárnyalás nem lehetséges.
Legyetek éberek! Hiszen a tökéletesedés felé vezető úton vagytok. Még nem értétek el a tökéletességet. A Mestererőbe vetett teljes bizalommal, kitartóan és gondosan végezzétek el a napi spirituális munkátokat!
A bátorságot próbára tevő helyzetekkel szembesülhettek. Ezek azonban csak átmeneti útszakaszok az életben. Ne csüggedjetek el! Ismerjétek fel, hogyan kerüljetek túl rajtuk! Száraz parton nem tanulhattok meg úszni. Át kell haladnotok a megpróbáltatások, a kelepcék, a tévedések vizén, de a Mester kegye mindig veletek van.