Sant Rajinder Singh

Adakozással adj hálát!

Amikor hálát adunk, annak a leggyakoribb oka az, hogy kaptunk valamit másoktól. Ha valóban ki akarjuk fejezni a köszönetünket azért, mert szeretettel gondoltak ránk, örömöt kívántak nyújtani nekünk, akkor mi is vállaljunk önzetlenül részt az embertársainkról való gondoskodásban! Ez egy módja annak, hogy továbbadjuk másoknak azt a sok jót, amit kaptunk. Így nemcsak elfogadók leszünk, hanem mi is adakozókká válunk. Mások, akik rászorulnak, a törődésünk, az ajándékaink címzettjeivé válnak.

A szentek és a spirituális Mesterek az önzetlenség csodálatra méltó példái. Semmit sem akarnak maguknak azoktól, akiket meditációra tanítanak. Ők már mindent megkaptak, amire szükségük volt, hiszen felismerték Istent, a teljes boldogság és szeretet Forrását. Egyek lettek Ővele.

Ha mámorító üdvösség tölt be bennünket, mi más hasonlítható ehhez az érzéshez? Sajnos, megfeledkeztünk a velünk született szeretetről. Ezért a világ játékszereiben igyekszünk örömre, megelégedettségre, vigaszra találni.

A szentek figyelmének középpontjában az embertársaik szenvedéseinek enyhítése áll. Ezért hatalmas áldozatokra képesek. Ők tudják, hogy az egyetlen dolog, ami maradandó értéket képvisel, az Isten iránti szeretet, valamint az Őbelőle kiáradó Fény és Hang. Ha a meditációban kapcsolatba kerülünk az Istenerővel, megtapasztalhatjuk ezt az isteni mámort, amely azután az egész valónkat átjárja. Ha ezt sikerülne elérnünk, akkor mi is túláradnánk a szeretettől, és ezt sugároznánk mások felé.

A szentek élete a rendkívüli nagylelkűségüket példázza. A fizikai valójukat, az idejüket és az anyagi forrásaikat is mindig arra szentelték, hogy bátorítást, segítséget és békét nyújtsanak mindenkinek, aki hozzájuk fordult.

Kirpal Mester a keresetéből rendszeresen vásárolt gyógyszert és élelmet a rászorulóknak. Elment a kórházakba, és segített azoknak, akik nem engedhették meg maguknak, hogy ételt és orvosságot vegyenek maguknak. Ezt még akkor is megtette, ha a következő fizetéséig bizonyos szükségletekről le kellett mondania. Egyszer a saját nagybátyja is kórházba került, ezért elment meglátogatni, hogy élelemmel és gyógyszerekkel segítse. A szomszédos ágyban egy idős férfi feküdt, akivel senki sem törődött. A férfi olyan gyenge és vézna volt, hogy a bőre alatt látni lehetett a csontjait. Még a takarója sem volt rajta. Sant Kirpal Singh megkérdezte tőle:

„Mit tehetek érted?" Hirtelen könnyek törtek elő az idős férfi szeméből, és azt mondta: „Sok éve már, hogy valaki megkérdezte tőlem, mit tehet értem.”

A Szeretett Mester meghatódott, és elhatározta, hogy segít a férfin. Ugyanúgy kezdett gondoskodni róla, mint a nagybátyjáról. Tejet és gyümölcsöt vitt nekik, és fizette a gyógyszereiket. Ekkoriban a családoknak maguknak kellett gondoskodniuk az ápoltak élelméről és a kórházi orvosi költségekről, mivel nem létezett egészségbiztosítás. Bár Sant Kirpal Singh csekély fizetést kapott a munkahelyén, minden pénzét arra költötte, hogy segítsen rajtuk. Emiatt egy ideig kenyéren és vízen élt.

A nagybátyja furcsának találta a rokona viselkedését, hiszen a legtöbben csak a közvetlen családtagjaikkal törődtek, különösen, ha azoknak nem voltak saját anyagi forrásaik. Nem hagyta szó nélkül a történteket, hanem azt kérdezte:

„Az természetes, hogy mindent megteszel értem, mert a nagybátyád vagyok. Ám azt látom, hogy ez az öregember, akinek nincs pénze arra, hogy honorálja a szolgálataidat, ugyanolyan bánásmódban részesül tőled, mint én.”

Sant Kirpal Singh gyönyörű válasza összecsengett az összes nagy szent gondolkodásmódjával:

„Tisztelt bácsikám! Ti mindketten egyformák vagytok számomra. Neki ugyanolyan joga van hozzám és a szolgálataimhoz, mint neked. Valójában az egész teremtésnek ugyanilyen joga van hozzám. Azért jöttem, hogy mindenkit szolgáljak.”