Sant Rajinder Singh

A valóság felismerése

Hatalmas kincsek rejtőznek bennünk, de nem ismerjük fel azok igazi értékét. E világ jelentéktelen, silány dolgait halmozzuk fel, amelyek nem sokat érnek, miközben bennünk rejtezik Isten teljes királysága, a mindenség összes kincse. Mi kívül keressük azt, ami csak néhány pennyt ér. Olyanok vagyunk, mint ez a festőművész, aki néhány aprópénzért adta oda a munkáját, miközben mások felismerték, hogy az sokkal többet ér.

Ott van bennünk a Naam hatalmas kincsestára. A beavatottakat a tökéletes Mester összekapcsolja Isten Fényével és Hangjával, amit a meditációban tapasztalhatunk meg. A lelkünk a teremtés szintjein keresztülhaladva visszajuthat Istenhez, és belemerülhet a mindentudás, a Fény és a szeretet Óceánjába.

Mi azonban könnyelmű és dőre módon az időnket értéktelen és haszontalan világi dolgok, előnyök megszerzésére pazaroljuk. Nem az Adományozó, hanem az ajándékok után futunk. Az idő nagyon értékes. Vajon hogyan használjuk fel a nekünk juttatott lélegzeteket? E világ rövid életű, mulandó dolgait hajszoljuk, vagy arra fordítjuk, hogy felfedezzük a bennünk lévő kincsestárat? Igyekszünk jól ápolni a testünket, sok időt fordítunk az étkezésre, ruházkodásra, ahhoz hasonlóan, ahogy a festőművész az értékes tehetségét is néhány pennyt érő ételre és szállásra pazarolta, miközben a műve ennek sok százszorosát érte. Mi is sokkal értékesebbek vagyunk, mint gondolnánk. Hiszen a lelkünk felbecsülhetetlen kincs. Egy Istennel. Ha meditálunk, rátalálunk a mérhetetlen benső gazdagságra, és ekkor a legjobb módon használjuk fel az emberi születésünket.

Ha a meditáció révén megértjük, hogy mi az igazán fontos, akkor az életünk megváltozik. Bölcs döntéseket tudunk hozni arról, hogyan töltsük az időnket. Többé nem merülünk bele olyan tevékenységekbe, amelyek távol tartanak bennünket a spiritualitás gyémántjának a felismerésétől. Nem fogunk e világ értéktelen kövei után kapkodni, hogy azokkal játsszunk. Tudni fogjuk, hogy mi vezet a Fénybe, és mi a sötétségbe; mi sodor az illúzió világának mélységeibe, és mi segít bennünket vissza, Istenhez.

Sant Darshan Singh az egyik versében a következőket mondja:

Egy napon véget ér az utazás ebben
a hatalmas kiterjedésű teremtésben.
Az ember, teljesen kimerülve
végül visszatér Hozzád, ó, Uram!

Az emberiséget szüntelen vágy hajtja, hogy felfedezze ennek a fizikai univerzumnak a legtávolabbi területeit is, hogy felkutasson mindent, ami ezen a világon megismerhető. Ám végül kimerülünk. A személyes életünkben elérkezünk egy ponthoz, amikor belefáradunk a világ élvezeteibe, és rájövünk, hogy még mindig hiányérzet, űr van bennünk. Ekkor az emberi születés ajándékát, a megkülönböztetés képességét használva felismerjük, hogy mi az igazi érték. Ez vagy az életünk vége felé következik be, vagy akkor, ha a világban elért dolgok többé nem tesznek boldoggá bennünket. Ebben a reménytelennek tűnő helyzetben Isten felé fordulunk, mert rájövünk, hogy Ő a mi egyetlen és az igazi kincsünk. Elhatározzuk, hogy visszatérünk Őhozzá. Ekkor ránk árad a kegye, és ráhelyez bennünket az Őhozzá visszavezető útra.

Eljutunk a tökéletes Mesterhez, aki a lélek-űrhajónkat a világ helyett Isten felé fordítja. Majd hajtóenergiával látja el, lángra lobbantja az isteni szikrát, és az űrhajónk a külső helyett a benső világtérbe szárnyal. Vagyis megkapjuk a szent beavatást, a Mester személyes figyelmével feltöltött öt Istennevet, a simrant, megtanítja, hogyan meditáljunk Isten Fényére és Hangjára. Így képessé válunk arra, hogy a fizikai szinten túlhaladva felfedezzük a benső szintek csodálatos szépségét. Ezeken végigutazva a lelkünk végül belemerül Istenbe.