Hazur Baba Sawan Singh

Sohase feledkezzünk meg a simranról!

Az elme sok okból vonakodik attól, hogy befelé forduljon, és a meditációt nem találja élvezetesnek. Amikor valaki elkezd meditálni, tartsa az elméjét felügyelet alatt! A lényeg az, hogy zabolázzuk meg az elménket, a figyelmünk ne induljon el kifelé!

Ha ez mégis megtörténik, minden pillanatban hozzuk vissza! Fontos, hogy az elménk értse meg, hogy a következő egy-három órát meditációban fogjuk tölteni, és ezt ne zavarja meg azzal, hogy bármiféle gondolattal szórakozzon. Ha felmerülnek a gondolatok, dobjuk azokat félre! Idővel az elménk megszokja, hogy megmaradjon a bensőben, és ekkor elkezdi élvezni annak édességét.

Időnként az történik, hogy az elmének nincs ínyére a meditáció. Ez jellemző módon akkor következik be, amikor valami nagyon nyugtalanít, idegesít bennünket. Ilyen esetekben magyarázzuk el az elménknek, hogy a sorsunk el van rendelve, az már a születésünk idején eldőlt, és ezen nem tudunk változtatni. Ami előre meg van írva, az mindenképp bekövetkezik. Akármennyit aggódunk, az nem válik a javunkra. Bármi is a nyugtalanságunk oka, találjuk meg a módját, hogy sikerüljön lecsendesednünk, és ne engedjük, hogy a zaklatott gondolatok megzavarják a meditációnkat!

Amikor befejezzük a spirituális gyakorlatot, tegyünk hatékony lépéseket annak érdekében, hogy egyszer és mindenkorra sikerüljön az idegeskedés végére járnunk. Ha nem tartjuk féken az elménket, akkor akár a hatórányi meditációnk sem lesz sikeres, eredményes.

A nap folyamán, ha alkalmunk van egy kis sétára, a tanulás kis szüneteiben, vagy bármi egyéb, nem mentális tevékenység közben foglaljuk le az elménket a simrannal! Úgy aludjunk el, hogy ismételjük a simrant, és amikor felébredünk, azt fogjuk érezni, mintha abba sem hagytuk volna az ismétlését. Ha kialakítjuk a simran állandó gyakorlásának ezt a szokását, akkor a meditáció alatt is képessé válunk az elménk ellenőrzésére.

Az elme az egyetlen ellenségünk ezen a világon. A Védák, a Shastrák és a többi szent könyv mind arra törekszik, hogy megtanítsa, hogy vonjuk ellenőrzésünk alá az elménket. Ne csüggedjünk, ne veszítsük el a reményünket! Állhatatosan haladjunk előre az úton! Egyszer a simran tökéletessé fog válni, és megáldatunk az erővel, amely egy robogó vonatot is képes megállítani. Ily hatalmas a simran ereje!

Akár szeretik a hozzátartozóink, akár nem, soha ne adjuk fel a simran ismétlését! Akkor se tegyünk így, ha úgy vélekedünk, hogy egy életnyi meditáció sem hozott megfelelő eredményeket!

Abban nincs semmi rossz, ha egy satsangi arra vágyik, hogy egy hozzátartozója vagy ismerőse beavatottá váljon. Igyekezzünk finoman elmagyarázni neki a tanítás alapjait, a beavatás feltételeit, és az illető csak akkor kérje a beavatást, ha őszintén vágyik rá. Nincs értelme, hogy bárkit is erőszakoljunk ebben az ügyben, ugyanis ekkor karma terhet veszünk magunkra. Az nem baj, ha imádkozunk valaki beavatásáért, de tudnunk szükséges, hogyha ezt nem rendelte el az Úr, akkor az ima nem nyer meghallgatást.