Sant Rajinder Singh

Osszuk meg az isteni mézet!

Részlet

Egy gyönyörű királynéról szóló mese szerint a fák alatt pihenve szeretett gyönyörködni a természet szépségében. Egy napon, amikor fölpillantott a fára, meglátott egy lép körül repkedő méhet. Mialatt ott üldögélt, valami az arcára csöppent. Amikor az ajkára is került belőle, akaratlanul megnyalta. Meglepődött, hogy milyen édes. Arra gondolt: „Ez a valami különlegesen finom. Beletehetném a teába. Nagyon finom íze lenne tőle.”

Megkérte a szolgáit, hogy gyűjtsenek össze valamennyit az ismeretlen édességből, és vigyék a palotába. Majd a királyné próbaképpen különféle ételek ízesítésére kezdte használni. Ő fedezte fel a mézet, és rájött, hogyan készítik a méhek. Addig folytatta a kísérletezést, amíg végül kiismerte, miként gazdagítható mézzel az ételek és az italok íze.

Ezután megtanította a királyság lakóit is arra, hogyan hasznosítsák a mézet a konyhában. Hamarosan nagyon népszerűvé vált ez az új édesség, amelyet akkor más országokban még egyáltalán nem ismertek. Egy idő múlva tovaterjedt a híre, de a királyné megparancsolta az alattvalóinak: tartsák titokban, hogy miként keletkezik a méz. Így, bár az emberek mindenfelé hallottak erről a finom édességről, de a királyság lakói közül senki se fecsegte ki a titkát.

Évekkel később a királyné lánya meghívást kapott egy másik ország uralkodójától, hogy látogassa meg őt. A hagyományoknak megfelelően ilyenkor ajándékot illett vinni. A hercegnő gondolkodóba esett, vajon milyen különlegességgel lephetné meg a vendéglátóját. Megkérdezte erről az apját is. Ha valakinek problémája támad, igyekszik egy bölcs segítségét kérni. A király ezért a vidék legbölcsebb emberéért küldetett, hogy megtudják, mi lenne a legkülönlegesebb ajándék, amit a hercegnő magával vihetne az uralkodónak. A bölcs elgondolkodott, majd azt felelte: „A titok, hogy miként keletkezik a méz.”

A hercegnő törte a fejét, hogy mitévő legyen, hiszen ezt nem volt szabad megosztani a királyságon kívül élőkkel. Hogyan vihetné magával ezt az ajándékot az édesanyja tudta nélkül?

Végül megtalálta a megoldást: méheket fog vinni az uralkodónak. Megkérte az egyik szolgálóját, hogy rafinált kontyba tűzze fel a haját, így a méhek petéit a hajtincsei közé rejthette. Ezt követően útnak indult. Mivel senki sem láthatta a tojásokat a hajában, így ki tudta csempészni azokat a királyságból.

Amikor megérkezett a távoli országba, egészen addig gondját viselte a petéknek, amíg azokból kikeltek a méhek. Azután megvárta, amíg a méhek kifejlődtek, és mézet készítettek. Ezt odaajándékozta az uralkodónak, aki nagyra értékelte a becses ajándékot. A hercegnő ezután beavatta őt a titokba, hogy miként készítik a méhek a mézet.

Az uralkodó vigyázott a méhekre, amelyek aztán egyre több petét raktak, elszaporodtak, és hamarosan több ezerre nőtt a számuk. Ezt követően az uradalmában élők is elkezdték használni a mézet. Ő ugyanis – a mézet felfedező királynővel ellentétben – nem tartotta titokban a méz keletkezésének a folyamatát. Ennek köszönhetően lassanként a világ más népei, az egész földkerekségen mindenki megismerte a méz titkát.

Ez a képzeletbeli történet szép analógia, amely a Mesterek és szentek szerepét szemlélteti. Ők nem a földi méz, hanem az isteniség édes nektárjának rejtélyét osztják meg az egész világgal. Feltárják a szenvedő emberiség előtt a titkot, hogyan találhatnak rá az isteniség nektárjára, amely visszavezeti a lelket Istenhez. A szentek és Mesterek minden korszakban megáldották ezt a földet a spirituális tanításukkal. Az ő kegyükből a vágyódó lelkek rátalálhatnak az Istennel való újraegyesülés útjára.

Ahogyan a történetbeli királynő titokban akarta tartani a mézkészítés tudományát, ugyanígy akarja Kál, a fenntartó erő eltitkolni előlünk Isten létezését, és azt, hogy visszatérhetünk Őhozzá. Tudatlanságban tart bennünket, így vakok vagyunk a legértékesebb ajándékunkra, a lelkünk és Isten megtapasztalásának a lehetőségére. Sűrű sötétség fedi be Isten létezésének tényét, azt, hogy a lelkünk egy rész Őbelőle, és újra elmerülhet Őbenne. A bennünket Istennel összekapcsoló mézédes isteni nektárt hívhatjuk Naamnak, Shabdnak, vagy Isteni Fénynek és Hangnak. Elfelejtettük, hogy valójában lelkek vagyunk, és annak sem vagyunk tudatában, hogy a Teremtő hazavár bennünket.

A Mesterek olyanok, mint a hercegnő. Ahogyan ő kitalálta, hogyan vigye ki a mézet az országból – annak ellenére, hogy a királynő ezt szigorúan megtiltotta –, a Mesterek is tudják a módját, hogyan ismertessék meg velünk a tudást az isteni mézről. Képesek összekapcsolni bennünket az isteni nektár Áradatával, az Istenerővel, amelynek segítségével hazautazhatunk Istenhez.

Hogyan teszik ezt? A beavatáskor megtanítják, miként találhatunk rá önmagunkban a spirituális mézre. Megnyitják a spirituális szemünket – a harmadik vagy egyszemet –, hogy a bensőben kapcsolatba kerülhessünk a szent Naammal, hogy megláthassuk Isten Fényét, és meghallhassuk Isten Hangját, a Mennyei Muzsikát. Olyan meditációs módszert tanítanak meg nekünk, amellyel a bensőnkben belemélyedhetünk az Isteni Fény- és Hangáradatba. Ekkor különféle benső látványok tárulnak fel előttünk.

A méhek méze nagyon finom. Ám a benső méz még az eviláginál is ízletesebb. E benső nektár Isteni Fényben tündököl, és elbűvölően dallamos a zengése. A meditáció során különböző színű fényeket látunk, valamint ragyogó csillagokat, holdat és napot. Majd elérkezünk a mindenség leggyönyörűbb megnyilvánulásához, a Mester éteri, sugárzó formájához. Ő lesz a mi vezetőnk a benső utazásunkon. A Mester egyre varázslatosabb világokba emel bennünket, mialatt az asztrálisból, a kauzálison át a szuprakauzális régióba visz bennünket. Végül elérjük a lélek örök Otthonát, Sach Khandot. Ott lelkünk újra elmerül Istenben.

Az emberiség számára nincs értékesebb kincs az Isteni Fénnyel és Hanggal való kapcsolatnál. Ahogyan a hercegnő a királysága legbecsesebb titkát, a mézkészítés módját adta ajándékba, a Mesterek Isten legértékesebb kincsét, a bennünk rejlő Fény és Hang nektárjával való összekapcsolódás titkát hozzák el nekünk.

A Mesterek önzetlenek és bőkezűek. A királynővel ellentétben, aki meg akarta magának tartani a titkot, a Mesterek nagylelkűen az egész emberiséggel szeretnék megosztani az ajándékukat. Az minden őszinte igazságkereső számára hozzáférhető. A világ összes országába eljuttatják, és vallási, kulturális hovatartozástól, társadalmi helyzettől, képzettségtől függetlenül, mindenki részesülhet belőle. Ahogyan a hercegnő a saját elhatározásából adta oda a mézet az uralkodónak, aki hagyta, hogy a mézkészítés tudományát bárki megismerhesse, ugyanígy teszik hozzáférhetővé a Mesterek a Naam ajándékát az egész földön.

Hogyan oszthatjuk meg mi is másokkal a benső isteni mézet? Hogyan lehetünk olyanok, mint a hercegnő, aki az egész világ javára cselekedett, amikor felfedte a titkot?

Ennek legjobb módja az, ha másokat ösztönző példaképpé válunk, mert akkor ők is részesülni szeretnének az isteni mézből. Hogyan formálódhatunk ilyenné? Mahatma Gandhi azt mondta: „Te magad légy a változás, amelyet másokban látni kívánsz!” Ez a mély értelmű kijelentés a kulcsa annak, hogyan késztethetünk másokat arra, hogy ők is megkóstolják az életünket átformáló isteni nektárt. Ahelyett, hogy megmondanánk másoknak, mit tegyenek és mit ne, a saját átalakulásunkkal mutathatjuk meg, hogy mit tehetnek meg saját maguk legnagyobb javára. Ha látják, hogy a Mesterek tanítása szerint élünk, akkor eldönthetik, hogy felvállalják-e ugyanezt a változási folyamatot.

Több módja is van annak, hogyan formálhatjuk magunkat olyanná, amit korábban másoknál szerettünk volna elérni. Ez három lépésből álló folyamat: az első a meditáció; a második az etikus élet; a harmadik pedig az, hogy mámoros, örömteli és boldog életet élünk. Ha felhagyunk azzal, hogy megmondjuk másoknak, miként tegyék a dolgaikat, ehelyett magunk kezdünk etikusan élni, meditálni, akkor a megtalált benső békénknek köszönhetően boldogságban fognak telni a napjaink. A mi átalakulásunk hatására mások önszántukból akarják majd követni a példánkat.