Sant Darshan Singh

Isten, egyedül csak Isten

Bár a szentek azért jönnek a világba, hogy szabaddá tegyenek bennünket e világ rabságából, mennyire kevesen hajlandók figyelni rájuk! Az érzékeink tele vannak a külső formákkal és hangokkal, az elménket és a lelkünket behálózták, körülfonták a világi csábítások, szórakozások. Az igazság az, hogy ebben a folyamatban nemcsak Istent feledtük el, hanem az igazi valónkra se emlékezünk.

Mivel csak az foglalja le a figyelmünket, hogy mások mivel rendelkeznek, tele vagyunk irigységgel és értelmetlen álmodozással. Ha elfogultság nélkül, tárgyilagosan elemezzük saját magunkat és a körülöttünk élőket, meglepődünk, hogy mennyi időt és energiát vagyunk képesek a másokról folytatott beszélgetésekre, a kritizálásra fordítani!

Ha a saját fizikai, anyagi vagy mentális előrehaladásunkat értékeljük, azt alighanem leszögezhetjük, hogy bizonyos területeken előbbre jutottunk, de a szomorú tény az, hogy a pletykálkodás, a mások ügyeinek megtárgyalása mennyire lefoglalja a figyelmünket. Valójában pedig nagyon kevés időnk van önmagunkra, Istenről nem is beszélve.

Sant Namdev azt mondja: „Amíg csak a világra gondolunk, nem állunk készen Isten fogadására.” Egyedül Őneki szükséges adnunk a figyelmünket, ha azt szeretnénk, hogy Ő a miénk legyen! Atyánk mindenki másnál közelebb van hozzánk. Egyetlen út vezet Őhozzá: a szeretet ösvénye, a szereteté, amely minden egyebet feléget. Ha teljesen átadjuk magunkat ennek a szeretetnek, akkor annyira elveszítjük a lényünket benne, hogy még saját magunknak sem vagyunk a tudatában.

Az egyik versem így festi le ezt az állapotot:

A Szeretett Lény futó pillantásába tökéletesen belefeledkeztem,
Ó barátom! Mondd, milyen Ő, mert te talán megnézted!

Ezt a szeretetet a spirituális Mestertől szívjuk magunkba. Ez olyasmi, amit nem lehet megtanulni, csak elkapni, befogadni. A Mesterlelkeket teljesen átitatja az isteni szeretet, és ez sugárzódik belőlük, bármerre is járnak. Emberi lényeknek tűnnek, mint mi, de többek, mint gondolnánk. Minél többet fogunk fel az Ő isteniségükből, annál nyilvánvalóbb számunkra, hogy mennyire nem ismerjük Őket. Ez azért van így, mert egyre tudatossá válunk az Ő határtalanságukra – arra, amit személyiségként magukban hordoznak –, és egy olyan dimenzióra, amely messze meghaladja a felfogóképességünket.