Sant Kirpal Singh

Hogyan fejlesszük a fogékonyságunkat?

1. körlevél
1969.június 13.

Kedveseim!

Az elmúlt két év alatt a külföldi levelezésem megduplázódott, és rendkívüli módon megemelkedett az időtartam, amit erre kell fordítanom. Ugyanakkor az indiai kötelezettségeim is hatalmas mértékben megnövekedtek.

Az ezzel a levelezéssel töltött idő java részét megtakaríthatnám, ha a csoportvezetők és a különböző országok satsangi közösségeinek vezetői nagyobb szerepet vállalva elvégeznék a rájuk bízott feladatokat. Vagyis: gondoskodnának a saját térségükben a beavatottakról, a satsangra látogató új útkeresőkről, és serényen végeznék a tanítás elterjesztését az utunk után érdeklődők körében.

A levelekben nekem feltett kérdések zöme ráadásul a nagy Mesterek tanításának alapkérdéseire vonatkozik. Ezekre a felvetésekre a csoportvezetők nemcsak képesek lennének választ adni, hanem ez az ő vállalt kötelezettségük. Minden ilyen jellegű kérdésre ott a válasz a könyvekben, amelyeket írtam. Ezek a könyvek és brosúrák a spiritualitást szinte minden szempontból felölelik. Minden kérdésre ott a válasz bennük, amit az új útkeresők vagy a már útra helyezett gyermekeim feltesznek, ezek mégis egyre növekedő mértékben áradnak hozzám.

Eljött az idő, hogy a satsangi közösségek képviselői és a satsang csoportok vezetői gondolják át, hogy mire vállaltak kötelezettséget. Mostantól pedig az eddigieknél jóval nagyobb felelősséget vegyenek magukra! Legyenek megfelelő ismereteik a tanításról, hogy válaszolni tudjanak nemcsak a mi utunkkal kapcsolatban, hanem az összehasonlító vallástudománnyal összefüggésben felvetődő kérdésekre is, különös tekintettel azokra a kitételekre, amelyeknél a Mesterek összehasonlítást tesznek a Bibliában foglaltak és a Surat Shabd Jóga között.

Ha egy csoportvezető úgy érzi, hogy nem tud kielégítő választ adni egy kérdésre, forduljon az adott sangat vezetőjéhez, és ha ő sem képes tisztességesen kezelni a kérdést, csak akkor küldjétek azt hozzám.

Még néhány szót szeretnék fűzni a számtalan személyes problémához, amelyekkel kapcsolatban a kedves testvéreim úgy hivatkoznak rám, mint aki azonnal feloldja, megszünteti azokat. Miközben örülök a helyes iránymutatásnak, minden beavatottat szeretnék emlékeztetni arra, hogy a mindannyiunkban benne élő és értünk munkálkodó Mestererő gondoskodik rólunk. Az összes gondunkat megoldja, ha fogékonnyá válunk rá. Ennek eléréséhez egyrészt szorgalmas igyekezetre, másrészt annak a ténynek az alapos megfontolására van szükség, hogy a Mestererő iránti fogékonyság kifejlesztésével meglepő, fantasztikus dolgokra válunk képessé. A fogékonyság a kulcs, amellyel nemcsak az anyagi nehézségeinket tudjuk megoldani, hanem a Mennyei Királyság kapuját is ez nyitja ki.

Beavatáskor a Mester a saját életimpulzusával ad hajtóerőt a lelkünknek. Ha mi Őrá emlékezünk, akkor Ő a teljes szívével és lelkével ránk gondol. Ő nem a test. Ő a testet öltött Ige. Váljon a tanítvány fogékonnyá, hogy a legnagyobb javára legyen a Mestererő! Addig azonban lehetetlenség ennek a benső érzékenységnek a kialakulása, amíg a tanítvány fenntartás nélkül nem engedelmeskedik a Mester útmutatásainak. Ha gondosan ügyelünk a Mester szavainak a betartására, ez annak a jele, hogy növekszik Őiránta a szeretetünk. Minél nagyobb ez a szeretet bennünk, annál fogékonyabbá válunk a Mestererőre.

Elég gyakran érzem a szükségességét annak is, hogy bizonyos félreértéseket tisztázzak a beavatással kapcsolatban. Ekkor valamennyi tapasztalat mindig mindenkinek megadatik, több vagy kevesebb – ami a beavatott spirituális hátterétől függ. Ám előfordul, hogy az illető annyira feszült, hogy ez a Mestererőre való fogékonyságát igen nagymértékben csökkenti a beavatása idején. A legjobb eredmény úgy érhető el, ha valaki a beavatáskor pihent, feszültség nélküli, teljesen friss. Ám mindezzel együtt túlzottan nagy hangsúly helyeződik ezekre a beavatáshoz kapcsolódó kezdeti élményekre. Amikor valaki az élő Mestertől megkapja a beavatást, ez Isten kegyének első jeleként árad a lélekre. A legfontosabb az, hogy ezek a mindenség legszerencsésebb lelkei, hiszen Isten ajándékaként összekapcsolódhatnak a Naammal, a szent Igével. Egyedül Isten kegyéből lehet valaki beavatott.

A legnagyobb szolgálat, amelyet egy tanítvány a Mesterének tehet, hogy alkalmas kehellyé válik a Mestererő befogadására, és teljesen ráhangolódik a Naamra, amellyel összekapcsolódott. Ám ez időbe telik. A spirituális út nem könnyű, és szigorú önfegyelmet kíván. Örökké éberen kell ügyelnünk arra, nehogy valami el tudjon téríteni bennünket a spirituális úttól. Valóban szó szerint kell követnünk a Mester rendelkezéseit, útmutatásait, és rendszeresen időt szükséges szentelnünk a meditációra. Legyünk úrrá az önszereteten, amely olyan, mint egy mindent elemésztő tűz! Tanuljuk meg Istent szeretni, mert ez minden szennytől megtisztít bennünket!

A beavatás azt is jelenti, hogy az élő Mester elfogadta a jelentkezésünket, és beiratkoztunk a spiritualitás egyetemére. Nagy tévedés, ha azt hisszük, hogy ezzel diplomát kaptunk. Nézzünk erre egy ideillő világi példát! Ha egy diák egyetemi felvételt nyer, túlárad a boldogságtól. De azt tudja, hogy ettől ő még nem mehet a rektorhoz, hogy diplomát követeljen tőle. Tisztában van azzal, hogy kemény munka, szorgalmas tanulás vár rá, hogy a sok év alatt sikerrel tudjon keresztülmenni az előírt vizsgákon és a végső megmérettetésen is, mielőtt a kezébe kaphatja a végbizonyítványát. Ha nem teszi meg a szükséges erőfeszítéseket, nincs oka a meglepődésre, ha nem sikerülnek a vizsgái. A záróvizsgák letétele után a főiskolai vagy egyetemi hallgató egy olyan oklevelet kap a kezébe, amely feljogosítja a posztgraduális tanulmányok folytatására.

Ha ennyire sok kitartó munkát, fáradozást kíván a világi tudás egy szintjének az elérése, mennyivel több erőfeszítésre és fegyelemre van szükség ahhoz, hogy valaki érdemessé váljon, felkészüljön mindannak a befogadására, amivel a Mester meg szeretné őt áldani.

Mindaddig, amíg a tanítvány a bensőben fejlődve, előrehaladva már élvezi a közvetlen kapcsolatot a benső Mesterrel, hatalmas szüksége van a külső, a fizikai Mesterébe vetett bizalomra. A Mester nem fedi fel egyszerre a teljes nagyságát, hanem csak annak arányában, amilyen lelkesen, szenvedéllyel teszi az erőfeszítéseit, fejlődik a tanítványa az úton. Ugyanolyan a helyzet, mint egy világi tanár-diák kapcsolatban: ahogy a tanuló fejlődik, egyre többet és többet kap a tanára képességeiből. A Mester először olyan számunkra, mint egy szokásos tanár, vagy mint egy jó barát, egy jóakarónk, aki tanácsokkal lát el bennünket. Idővel megmutatkozik előttünk az Ő tökéletes spirituális szakértelme, majd meglátjuk a Satgurut, aki a Sat, az Igazság megtestesülése. Ezen a szinten a Mester és Isten számunkra egybeolvad, nincs különbség köztük.

Végül még azt kívánom kiemelni, hogy a beavatás nem jelent rózsaágyat a tanítvány számára. Önmagunk megtisztításában a fizikai és mentális szenvedéseknek megvan a maguk szerepe. Ki az, aki sohasem küszködött, kínlódott az élete során? A beavatás után megkezdődik a folyamat, amelyben a lélek fokozatosan megszabadul a terheitől. Ez gyorsan és boldogan is végbemehet, ha a tanítvány megőrzi a szívében a Mestere édes emlékezetét, és arra törekszik, hogy az életszemlélete vidám maradjon. Ahogy a tanítvány fejlődik az úton, egyre több spirituális erőben részesül, és a külső nehézségek elvesztik a fullánkjukat, bénító, lehúzó erejüket.

Azt kívánom, hogy mindannyian gyorsan haladjatok előre az úton, és ahogy spirituálisan fejlődtök, a belőletek ragyogó Fény legyen az ösztönzés forrása az embertársaitok számára.

Remélem, hogy ez a levél nagy erőfeszítésekre fog ösztönözni benneteket, mert így – amikor eljön az idő, hogy Isten akarata szerint közétek mehetek – nagyobb jótéteményekhez fogtok jutni a fizikai Mester jelenlétéből.

A legjobb kívánságokkal és szeretettel
Kirpal Singh