Sant Rajinder Singh

Hazur szeretete

Az évnek ebben az időszakában a nagy Mesterre, Hazur Baba Sawan Singhre emlékezünk. A Nyugaton élők közül sokan úgy ismerték meg ezt a tanítást, ahogy Ő sok-sok évvel ezelőtt megjövendölte: „Ez a tanítás nagy gyorsasággal fog elterjedni Nyugaton.” Láthatjuk, hogy ez a tanítás, amely ötven évvel ezelőtt még csak Keleten volt hozzáférhető, manapság a világ minden részébe mélyen gyökeret vert. Hazur kegyének és szeretetének köszönhető, hogy a földön nagyon sok lélek életében helyet kapott a spiritualitás. Hazur Baba Sawan Singh rengeteg időt fordított arra, hogy ezt a tanítást megossza az emberekkel. Több mint 125 ezer embert avatott be. Elképzelhetjük, hogy ennek érdekében azokban az időkben mennyit kellett utazgatnia, és mily sokan keresték fel Őt az élete során!

Fizikailag ma már csak kevesen élnek az Ő beavatottjai közül. Annak nagy része, amit ma Hazur tanításaiból ismerünk, Sant Kirpal Singh és Sant Darshan Singh kegyéből jutott el hozzánk. Hazur élete két dolgot mutat meg nagyon világosan. Az egyik a céltudatossága, az eltökéltsége volt, hogy meg akarta ismerni az igazságot. Ennek érdekében mindenfelé kutatott, és ez addig tartott, amíg rá nem talált a Mesterére, Baba Jaimal Singhre. Ezután nagyon szorgalmasan végezte a spirituális gyakorlatait. Nemcsak meghallgatta a tanítást, hanem hosszú órákat meditált, és ezért el is érte a célt, amelyért rendíthetetlenül dolgozott: lelke egyesülését Istennel. Élete másik aspektusa az etikus életvezetés volt, mivel megértette, hogy ez a spiritualitás alapköve, ezért nélkülözhetetlen a célba jutáshoz.

Nekünk is erre a kétféle szenvedélyes, lelkes elkötelezettségre van szükségünk. Minden szent és misztikus azt vallja, hogy megfelelő bázist, alapot kell teremtenünk ahhoz, hogy fel tudjunk szárnyalni a bensőbe. A mi támaszpontunk ez a test, amelyben a lelkünk él, és amelynek segítségével kölcsönhatásban vagyunk a világgal. Ebben a testben élve van lehetőségünk a végső célunk elérésére. Ezért tartsuk ezt tisztán! Építsük bele az életünkbe az etikai értékeket! Éljünk szeretetben, becsületesen, igazságban, alázatban, másokat szolgálva, együttérzően. Ha tisztán, bűntelenül élünk, akkor a lelkünk lakhelye tiszta lesz. A kiindulópont, az „alapkő” tisztasága kulcsfontosságú, elengedhetetlen a spirituális felemelkedéshez.

A szentek mindig azt kérik: „Ébredj fel, emelkedj fel, és ne állj meg a célig!” Először is fel kell ébresztenünk magunkat abból a mélységes álomból, amelyben nem ismerhetjük meg a valóságot. Az életünk általában ebben az álom-állapotban folyik. Az érzékek szintjén élve csak a fizikai világot tapasztaljuk meg, és ezt képzeljük a valóságnak. Az érzékeinknek hiszünk. A szentek azt kérik, hogy emelkedjünk a fizikai tudatosság fölé, mert a valóság nem a fizikai, mentális, az érzelmi vagy az intellektuális szinten létezik, hanem a spirituális régiókban. Azokat kell felkutatnunk. Erre mind képesek vagyunk, de ehhez erőfeszítést szükséges tennünk.

Először is azt kell megértenünk, hogy hova kell eljutnunk. Ha végigalusszuk a földi életünket, ha nem ébredünk rá a tényre, hogy a fizikai léten túl is van valami, akkor az történik velünk, mint az álomban: a felébredésig valóságnak hisszük. Ezért arra van szükségünk, hogy spirituálisan ébredjünk öntudatra, mert ekkor felismerjük, hogy az emberi létezésünknek még ebben az életben elérhető célja van, és ez a lelkünk egyesülése Istennel. Ezután pedig a lépéseinket ebbe az irányba szükséges irányítanunk.

Általában a következő folyamat megy végbe: amikor spirituálisan feleszmélünk, feltámad bennünk a vágyódás: célba szeretnénk érni. Elkezdjük keresni az Igazságot. Így eljutunk egy tökéletes Mester lábához. Ekkor lázas izgalomban élünk. Végre felébredtünk a szendergésünkből. Érezzük, hogy mennyire fontos a célunk megvalósítása. Megkapjuk a beavatást a benső titkaiba. Lelkesek vagyunk, hiszen végre az útra kerülhettünk. Igyekszünk időt találni a meditációra. Tapasztalatokat szerzünk az isteniségről. Minden nagyszerűen alakul.

Idővel azonban a világi tevékenységek így vagy úgy elkezdenek magukhoz vonzani bennünket. Belül közben a következőket érezzük: megtaláltuk az utat, a Mestert, ezzel elvégeztük a magunk dolgát. Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy az útra kerüljünk, és most már a Mestererő felelőssége, kötelezettsége az, hogy célba juttasson bennünket. A zajló élet ügyei a legkülönfélébb irányokba vonzzák a figyelmünket, és egyre kevesebb hangsúlyt fektetünk arra, hogy úgy kövessük a spirituális utat, ahogy kell. Már a benső utazás sem annyira fontos, sürgős számunkra, mint korábban. Ahogy egyre jobban belegabalyodunk a világi dolgainkba, már nincsenek spirituális tapasztalataink. Azt hajtogatjuk: „Ó, oly nehéz meditálni!” „Meditálok, de semmit sem érek el vele.”

Ám, ha alaposan szemrevételezzük, hogy mit is csinálunk, akkor két területen fogunk hiányosságokat tapasztalni. Az egyik: nem vagyunk annyira etikusak, mint amilyennek tartjuk magunkat. Ha lelkiismeretesen megvizsgáljuk, hogyan vezetjük az életünket, felismerjük, hogy sokat hazudunk, az egónk sokszor jut szóhoz, és nem vagyunk annyira segítőkészek, mint lehetnénk. Hallunk az etikai értékekről, beszélünk róluk, de nem formáljuk át azoknak megfelelően az életünket, nem ültetjük mélyen magunkba, nem gyakoroljuk őket.

Ha visszatekintünk arra, miként folynak a mindennapjaink, úgy tűnhet számunkra, hogy sokat meditálunk. A valóságban azonban a meditációra szánt időmennyiség minimális, igen kevés. Ahogy a benső tapasztalatunk egyre kevesebb, úgy csökken a lelkesedésünk is, amely a célunk felé ösztönözne bennünket. Mik az ezzel kapcsolatos hátsó gondolataink? Megkaptuk a beavatást a benső misztériumaiba, és újra meg újra azt halljuk, hogy maximum négyéletnyi lehetőségünk van a célba jutásra még akkor is, ha most nem végezzük el a munkánkat. Akkora erővel ragad magával bennünket a világ, hogy lassanként elfelejtjük a célt, nem szentelünk figyelmet neki.

Igyekezzünk eljutni a Mesterünk sugárzó formájához! Idővel, etikusan élve elérjük Őt a bensőben. Ekkor kezdődik az igazi spirituális utazásunk, amelyen Ő lesz a vezetőnk. Időt szükséges találnunk a meditációra, hogy elérhessük a sugárzó formát, majd pedig arra, hogy még messzebbre mehessünk: a fizikaiból az asztrális, onnan a kauzális, majd a szuprakauzális szintre, míg végül megérkezünk Sach Khandba, ahol a lelkünk egyesül Istennel.