Sant Rajinder Singh

Éljünk erőszak és ragaszkodás nélkül!

Mahatma Gandhi erőszakmentesen, erős jelleme segítségével vezette India népét a függetlenséghez. A következő érdekes történet a ragaszkodásnélküliségéről szól.

Egy alkalommal éppen egy vonatra akart felszállni, amikor az egyik cipője lecsúszott a lábáról, és beszorult a vagon alsó részébe. Megpróbálta kiszedni, de nem sikerült. Az végül leesett a sínek közé. Sokan álltak körülötte, és figyelték őt. Azt látták, hogy amikor nem tudta kiszabadítani a cipőjét, levette a másikat is a lábáról, és bedobta a másik mellé. A többi utas meglepődve figyelte, hogy mit tesz, majd megkérdezték: „Miért tetted ezt?” Gandhi válasza így hangzott: „Ha egy szegény ember megtalálja a cipőt a sínpályán, akkor legalább használni is tudja, mert ott van a párja is.”

Gandhi látásmódjából nagyon sok mindent megtanulhatunk. Először is, a legtöbb embert felzaklatná, ha elveszítené a fél cipőjét. Az ügyetlenségük miatt haragudnának magukra, és a veszteség elszomorítaná őket. Ha nem lenne náluk másik pár cipő, akkor vagy mezítláb kellene folytatniuk az utat, vagy elhalasztanák az utat, amíg egy másikat vesznek. Az egész utazásukat idegeskedéssel, elkeseredéssel színezné a cipő elvesztése.

Gandhi vajon mit tett? Nem hagyta, hogy a fél cipő elvesztése megzavarja. Sőt, ebben a kellemetlen helyzetben egy ragyogó ötlete támadt. Ha így már úgysem veheti hasznát a cipőjének, akkor legalább valaki máson segíthet. Rögtön arra gondolt, milyen szép napot szerezhet annak a szegény embernek, akinek talán egyáltalán nincs is cipője.

Hányan képesek közülünk arra, hogy egy rossz helyzetet jóra fordítsanak? Vajon meg tudjuk-e látni egy nehéz helyzet jó oldalát is? Hányan képesek a negatív dolgokat pozitívvá alakítani? Gandhi viselkedéséből megtanulhatjuk, hogyan fordítsunk egy problémát, egy nehéz helyzetet a magunk vagy mások javára.

Ez a Gandhiról szóló kis történet a személyisége egy másik fontos jellemzőjére is rávilágít: a ragaszkodásnélküliségére. Ha semmitől sem függünk, akkor szabadok vagyunk. Ha valaki nagyon fájlalná a cipője elvesztését, akkor az egész utazása és a napja mérgelődésben, bosszankodásban, szomorúságban telne el. Az aggodalommal, az idegeskedéssel a végtelenül értékes időnket pazaroljuk.

Gondoljuk végig, hányféle tárgyhoz, dologhoz ragaszkodunk! Ezek mind megkötnek bennünket. Van, aki a pénzéhez és a vagyontárgyaihoz kötődik. Ha valamilyen anyagi kárunk keletkezik, attól teljesen kétségbeesünk. Ahelyett, hogy előretekintve azon gondolkodnánk, hogyan kereshetünk pénzt a jövőben, az köti le a figyelmünket, hogy a múltban is hányszor ért már bennünket valamilyen csapás. Ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, hogy a több pénz érdekében dolgozzunk, aggodalomban és nyugtalanságban töltjük az időnket. A veszteség tudata annyira eluralkodik rajtunk, hogy nem fordítjuk a jelen pillanatot, mint lehetőséget a hiányok pótlására, a nyereséghez jutásra.

Vannak, akik számára a hírnév, az elismertség a rendkívül fontos. Annyira nyugtalankodnak amiatt, hogy milyen az elismertségük, mit gondolnak mások róluk, hogyha valaki kritikus megjegyzést tesz rájuk, ezt csapásként élik meg. Zaklatottak, mérgesek lesznek, dührohamot kapnak vagy depresszióssá válnak. Már az is kibillenti őket az egyensúlyukból, ha valaki javaslatot tesz nekik, kritizálja az ötleteiket, vagy valamire figyelmeztetni szeretné őket. Annyira fontos nekik a híresség, mások véleménye, hogy emiatt így fecsérlik el az értékes lélegzetvételeiket. Aludni sem tudnak amiatt, amit mások mondtak nekik. Ahelyett, hogy a történteken túllépve, pozitív magatartással haladnának tovább, egy-egy ilyen helyzet szabályosan kiüti őket.

Az értékes légvételeink pazarlása helyett inkább nyugodtan, racionálisan gondoljuk át azt, amit valaki mondott, és nézzük meg, van-e benne akárcsak egy szemernyi igazság! Ha igen, akkor tekintsük a dolgot egy lehetőségnek arra, hogy jobbá tudjuk formálni az életünket! Ha igaztalannak érezzük azt, amit mondtak nekünk, akkor tekintsük a dolgot úgy, hogy a másik részről valami félreértés történt! Ezután két lehetőség közül választhatunk: megpróbáljuk tisztázni a dolgot, és annak kimenetelétől függetlenül továbbhaladunk, vagy nem foglalkozunk a másik észrevételeivel, mert úgy érezzük, hogy azoknak nincs semmi alapja. Ezek a lehetőségeink arra, hogy ne kössön meg bennünket a „jó hírnév”-re törekvés, a másoknak megfelelés igyekezete.

Szabadok lehetünk az olyan szokások kötelékeitől, amelyek kimerítik az energiáinkat. Ha nem ragaszkodunk a pénzhez, a vagyontárgyakhoz, a hírnévhez, ha kifejlesztjük magunkban az ezektől függetlenség szokását, akkor örömöt lelünk ebben a szabadságban.