Sant Rajinder Singh

Az adás öröme

Részletek egy 2008. novemberi chicagói satsangból. A teljes előadás januárban jelenik meg dvd formájában

A jellemző az, hogy a hálánkat szavakban juttatjuk kifejezésre, például, ha megajándékoznak bennünket a születésnapunkon, vagy ha valaki szívességet tesz nekünk. A köszönet kifejezése nagyobbrészt megmarad a szavak szintjén.

Vajon miért mondunk köszönetet? Azért, mert megajándékoztak bennünket. A hálánkat ennek viszonzásával is kinyilváníthatjuk. A hálatelt szavaknál ugyanis sokkal többet fejeznek ki a tettek: az adás, az adakozás. A lényeg az, hogy ilyenkor örömöt adunk valaki másnak. Ez nem az a helyzet, amelyben kötelességszerűen, kényszeredetten, a szokásokat követve veszünk ajándékot valakinek, hanem az, amikor a bensőnkből eredő örömet, vidámságot, szeretetet nyújtunk másoknak. Ez az, ami számunkra is igazán üdvös, jótékony hatású.

Mi, akik nagy szerencsénkre eljuthattunk egy tökéletes Mester lábához, nagyon sok kegyért lehetünk hálásak Istennek. Az első az emberi születésünk. Egy lélek a 8,4 millió életforma bármelyikét felöltheti. Köszönjük meg az Úrnak, hogy kiválasztotta a lelkünket, és emberi formát adott neki! Lehetőséget kaptunk az önfelismerésre, Isten megtalálására, a születések és halálok kerekéből való kiszabadulásra. A következő ajándék: egy tökéletes Mester lábához kerülhettünk. Köszönjük meg a Mesternek a Naam kincsét, amelyet a beavatáskor nyújt át nekünk! Összekapcsol bennünket Isten Fényével és Hangjával a bensőnkben, amire a magunk erejéből képtelenek lennénk. Megnyitja a harmadik vagy egyszemünket, eltávolítja a bensőt eltakaró vasfüggönyt, megnyitja a befelé vezető kaput. Megtanítja, hogyan emelkedjünk a testtudat fölé, hogy utazni tudjunk a spirituális régiókban. Mindez hatalmas adomány számunkra.

Mindezért cserébe mit kérnek tőlünk? Azt, hogy éljünk tisztán. Folytassunk vegetáriánus életmódot, hogy a lehető legkisebbre mérsékeljük a teremtésben naponta okozott kárt! Mindannyian naponta sokféle pusztítást okozunk. A légzéssel sok baktériumot ölünk meg. Járás közben akaratlanul is rengeteg rovart taposunk el. Még a növények fogyasztásával is bizonyos karma terheket veszünk magunkra, bár ez a lehető legkevesebb, ha így táplálkozunk. Mindezek miatt rendkívül fontos a napi meditáció, mert ezzel a naponta termelt karmákat eltöröljük. A gondolataink, a szavaink és a cselekedeteink – mind karmikus tettek. Ha élünk ezzel a hatalmas lehetőségünkkel, akkor tapasztalni fogjuk, hogy csökkennek a terheink. Ez az, amit kérnek tőlünk. Legyünk hálásak azért, mert a beavatással összekapcsolódtunk az Istenerővel, és így lehetőségünk van a karmikus adósságaink napi elrendezésére.

Az igazi adakozásról fontos felismernünk, hogy az nem korlátozódik a családunkra, a szomszédainkra, a közösségünkre, hanem mindenkire kiterjed, mert a másikat önmagunkhoz tartozónak, velünk egynek tekintjük. Sant Darshan Singh egyik verse így szól erről:

Mások a hozzátartozóikat és rokonaikat is
magukra hagyták,
Én még az idegeneket is
szívem lakóivá tettem.

Ez annak felismerését jelenti, hogy mi mindannyian Isten egyetlen nagy családjához tartozunk. A látásmódunk általában nagyon behatárolt. Ezen a szűk körön belül vannak a közeli rokonaink, a hozzánk közelálló személyek. Másoktól viszont elhatároljuk magunkat. Korlátokat emelünk olyan alapon, hogy valaki a saját országunkhoz, közösségünkhöz, vallásunkhoz, hitünkhöz, kultúránkhoz tartozik vagy nem, egyforma a társadalmi helyzetünk vagy eltérő. Falakkal vesszük körül magunkat. Ezek miatt érezzük mindenki mástól különbözőnek magunkat. A dualitás szemlélete az ok, amiért nem ismerjük fel a mindenki másban is ott élő Istent.

Pedig minden szentírás erre emlékeztet bennünket. Isten nem az egekben vagy egy hegytetőn található meg a fizikai mindenségben. Ő mindannyiunkban benne él. Akkor pedig miben különbözünk egymástól? Valóban eltérőek az arcvonásaink, sokféle a külső megjelenésünk, a nyelvhasználatunk. Ám ezek csak külsőségek. Benső vonatkozásban egyek, lényegileg azonosak vagyunk. Ehhez szükséges kapcsolnunk magunkat. Ekkor a

Azzal tehát, hogy naponta időt találunk a meditációra, valójában saját magunkon segítünk. Ez az az idő, amikor kitárjuk magunkat az Úr előtt, Őrá figyelünk, a testünk és az elménk csendjében Őt hallgatjuk, és így feltárul előttünk az Ő édes akarata. A meditáció nagyon-nagyon fontos eszköz, hiszen a napi karma terheinktől megszabadulva elindulhatunk az örök Otthonunk felé. A meditációban ráhangolódunk Isten Fényére és Hangjára. Megtapasztalhatjuk azt az örömöt és békességet, amely az Istenerővel való benső kapcsolat gyümölcse. Amikor összhangba kerülünk a bennünk zengő Isteni Hangáradattal, akkor fel tudunk emelkedni a fizikaiból az istenibe. Így beteljesülhet a cél, amiért ebbe a világba érkeztünk. A szentek és misztikusok azt kívánják, hogy mind valósítsuk meg ezt. Hogyan érhetjük el ezt az állapotot? Úgy, hogy minden helyzetben csak adunk.