Sant Kirpal Singh

Adakozás és tisztességes kenyérkereset

Tegnap arról beszéltem, hogy adakozzunk önzetlenül, vagyis ne várjunk el érte semmit, mert egyedül ez lehet gyümölcsöző! Adjunk azoknak, akik erre valóban rászorulnak, a szegényeknek, az ínségben sínylődőknek, az árváknak, az özvegyeknek, akikkel senki sem törődik, akik szégyellnek koldulni, és akik esetenként öngyilkosságot követnek el a megélhetési gondjaik miatt. Az ilyen embereken segíteni kell. Ennek megszokott módja az, hogy olyan helyre adunk pénzt, ahol ezreket, milliókat gyűjtenek össze jótékonysági célokra. Ám sajnos léteznek olyan helyek, amelyek ezt nem fordítják a kitűzött célra, hanem csak gyűjtik a pénzt. Bár a pénz ott van, de így mihez járulunk hozzá? Az adományunknak el kell jutniuk a valóban rászorulókhoz, illetve azt a kijelölt célra szükséges fordítani. Bár a nehéz helyzetben élők közül sokan tartózkodnak a kéregetéstől, de a Mestert felkeresik, rábízva a gondjaikat. Ha Őneki adjuk az adományunkat, Ő a megfelelő helyre fogja azt juttatni!

Ha önzetlenül adunk pénzt, ez olyan, mintha a magunk számára halmoznánk azt fel. A tizedik szikh Guru azt mondta: „Örülök, amikor valamit mások szájába adhatok, mert az ő szájuk az enyém. Az ő gyomruk az enyém. Csak az ilyenfajta szolgálatot tartom becsben, másfélét nem.”

Ha dollármilliónyi adományokat gyűjtenek össze bizonyos helyekre, ennek a vége – a sok pénz miatt – mindig valami összeütközés. Amikor a pénzt fel akarják használni, nehézségek merülnek fel. Vannak ugyanis olyanok, akik azokon élősködnek, akik a becsületesen megkeresett pénzükből adományoznak. Mi lesz ennek a következménye? Azok számára, akik mások adakozásából bármilyen hasznot húznak, ez cukorral bevont méreggé válik.

Tételezzük fel, hogy valaki ad nekünk valamit, amivel az illetőnek bizonyos szándéka van, valamilyen ellenszolgáltatást vár tőlünk! Ha nem áll módunkban ezt megtenni, akkor ez a mi tartozásunk marad vele szemben.

Jobb, ha a homlokunk verítékével keressük meg a kenyerünket, és azt önzetlenül osztjuk meg másokkal. Nem a viszonzás reményében, hanem azért, mert ők a testvéreink Istenben. Az összes lélek a bennünk élő Isten gyermeke. Ebből a nézőpontból kiindulva osztozzunk másokkal, akiknek erre valóban szükségük van! Csak így tudunk spirituálisan fejlődni. Ha így adakozunk, az énünk kitágul. Egy pici öröm is társul hozzá, de ez természetes.

A rászorulók támogatásán kívül vannak még nagyon nemes célok, amelyekre adományokat fordíthatunk: amelyek lehetővé teszik, hogy együtt üljünk Isten emlékezetében, és megtaláljuk az utat Őhozzá.

A régi időktől, Ábrahám korától fogva a bölcs emberek az egytized adományozását írták elő. Ha ez nem lehetséges, adjunk ennél sokkal kevesebbet, huszad, harmincad, negyvened részt vagy egy rúpiát! A lényeg az, hogy ezt – a lehetőségeink függvényében – a másokkal osztozás szellemében tegyük! Ha valaki egy dollárt keres egy hónapban, és annak az egytizedét önzetlenül odaadja, az értékesebb, mintha valaki ezreket keres, és ebből csak öt dollárt ad. A Mesterek soha nem utasítják vissza az egy rúpiát, hanem azt is a szokásos módon elkönyveltetik.

A Mesterünk, Hazur azt szokta mondani: „Ha egytizedet adsz, és az év végén összesítést készítesz, azt, amit adtál, megtakarítottad azzal, hogy nem voltál beteg.” A legelső dolog az, hogy magunk keressük meg a betevő falatunkat. Én nem fogadok el adományt a nem beavatottaktól, hiszen ki tudja, hogyan keresték meg a pénzüket. Ha a beavatottak nem tisztességes módon jutnak bevételhez, természetesen annak is meglesz a következménye. A Mestererő gondoskodik annak elszámolásáról.

Először adjunk valamennyit, majd egyre többet, míg végül mindenestül odaadjuk magunkat a Mesterünknek: a testünket, az intellektusunkat, a lelkünket. Minél kötetlenebbé válunk az összes dolgunktól, annál szabadabbak leszünk, és így egyre közelebb kerülünk Istenhez. A szentek erre a saját életükkel mutatnak példát.

Krisztus azt mondta: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Mt 19,24) Majd azt kérte: „…a mid van, oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem.” (Luk 18,23) Lassanként odaadjuk mindenünket Istennek.

A Mesterek az életünk, a spirituális fejlődésünk minden szakaszára tanácsot adnak: először is éljünk etikusan, osztozzunk másokkal, azután szenteljünk időt a lelkünkkel való kapcsolat megteremtésére, amelynek energiája élteti a testünket. Tegyünk mások javára! Csak az ilyen személy nevezhető igazán embernek. Hiszen még az állatok is gondoskodnak a saját gyermekeikről. Ha csak ennyit teszünk, miben különbözünk tőlük? Ha megfelelő módon cselekszünk, akkor meg fogunk változni.

Keleten az a szokás, hogy a hónap első napján végiggondolják, mit fognak abban a hónapban tenni. A Mesterek mindig azt kérik tőlük, hogy forduljunk a helyes irányba. A különleges üzenet erre a hónapra a következő: „Amit elvetettél, az napfényre kerül.” vagy „Ki mint vet, úgy arat.” Ha valami nehézség merül fel az életünkben, az a múlt visszahatása. Most helyezzük magunkat a helyes ösvényre! Ami miatt szenvedünk, az a saját tetteink következménye. Változtassuk meg a cselekedeteink irányát, és emlékezzünk Istenre! Ez a tanítás lényege. A Mesterek mindig ugyanazt kérik: kapcsolódjon össze a lelkünk Istennel, éljünk az Ő édes emlékezetében, és alaposan nézzünk utána annak, hogy miként keressük meg a kenyerünket.

Bármitől is szenvedünk, az a múlt következménye. A Mesterek azt mondják: „Nos, annak, amit tettél, meg kell adnod az árát, de a jövőre nézve változtasd meg az életviteledet!” Mivel azt aratjuk le, amit elvetettünk, ha jobb kilátásokra, szebb jövőre törekszünk, vessünk más módon! Akik adnak, azok kapnak. Akik nem adnak, hogyan is kaphatnának? Ha adunk a Természetnek, akkor annak viszonzása valamilyen más formában megérkezik hozzánk.

Kezdjünk ehhez hozzá még ma, és ne feledkezzünk meg Istenről! Vessük el ebben a hónapban magunk számára a fellendülés, a gyors fejlődés magjait! Az emberek általában a külsőségekhez ragaszkodnak, és valójában nem követik a tanítást, az üzenetet, amelynek nem annyi a célja, hogy fenntartsuk az életet, hanem az, hogy a jövőben fizikailag és a spirituálisan is boldoguljunk.