Sant Kirpal Singh

A spiritualitás ABC-je

A teremtés legmagasabb szintű megnyilvánulása az emberi lény – Isten után az első. Gondoljuk el, mekkora szerencse, ha valaki elnyeri az emberi születést, hiszen még az istenségek és istennők is sóvárognak utána! Mi, akik most élvezhetjük ezt a hatalmas áldást, tekintsük magunkat végtelenül szerencsésnek, és legyünk hálásak Istennek, amiért ránk áradt a kegye!

Rendelkezünk egy fizikai formával és intellektussal is, de a lényeg az, hogy a valódi énünk a lelkünk, vagyis tudatos teljességek vagyunk.

Az idők folyamán jelentős fejlődést értünk el, ami a külső világra vonatkozó ismereteinket illeti. Sokat tudunk az emberi test működéséről, annak helyes ellátásról, gondozásáról, az azt romboló tényezőkről, a betegségek gyógymódjairól. A tudományos munkának köszönhetően az egész fizikai létterületet illetően rengeteg ismerethez juthatunk hozzá. Bár az intellektus használatával hatalmas fejlődést értünk el, mégsem vagyunk boldogok.

Kabir Sahib ezt így fogalmazza meg: „Bármerre nézek is, azt látom, hogy az emberek boldogtalanok.” Ha elgondolkodunk a szavain, igazat fogunk adni neki.Az ember fia nem megelégedett. Valamilyen formában mindenki szenved – fizikai, mentális vagy érzelmi okokból. Az egész világ folyamatosan keresi a tartós boldogságot. Mi okból hajtja magát valaki a kimerülésig a munkában? Miért vágyunk jó egészségre? Mi céllal teszünk mindent ezen a világon? Abban a reményben, hogy az igyekezetünk eredménye valamennyi boldogság lesz. Ám a szomorú tényt nem ismerjük fel: világi dolgokból nem származhat az annyira vágyott gondtalanság, derű, harmónia. Rossz irányban keresünk. Az igazság az, hogy ezt egyedül önmagunkban lelhetjük meg, ugyanis a lelkünk a Lélekfeletti része, aki örökkévaló, maga a teljes bölcsesség, öröm és üdvösség. Mi kisebb méretarányban, de ugyanazokkal az értékekkel rendelkezünk, mint az Úr.

A testünket étellel látjuk el, az intellektusunkat olvasással, írással, gondolkodással. Mi a lélek tápláléka? Az Élet Kenyere. Hogyan lelhetünk rá az igazi boldogságra? Úgy, ha a lelkünk újra egyesül a Lélekfelettivel, hiszen csepp az teljes tudatosság Óceánjából, amely az egész teremtés fenntartója, működtetője. A lelkünk azonban nem erős, mert nem jut hozzá az Élet Kenyeréhez, a Naamhoz, az Igéhez. Az ugyan ott van mindannyiunkban, és bizonyos esetekben meg is nyilvánul – ők a Mahatmák, a megvilágosodott lelkek – a legtöbb esetben azonban rejtve marad az egész emberi élet során.

Minden emberi lény hasonló módon születik meg, és két kézzel, lábbal, szemmel, füllel, stb. rendelkezik. A test-házban, Isten templomában benne lakozik ennek Alkotója és a lélek is, mégsem nem jutunk hozzá az Élet Kenyeréhez és Vizéhez. Bár ez éltet bennünket, ennek nem vagyunk a tudatában, ugyanis a figyelmünk állandóan kifelé irányul.

Amíg a testben élünk, mindent megteszünk érte, büszkélkedünk vele; ugyanakkor a lelkünk szempontjából a foglyai vagyunk, amíg a fenntartó, az ellenőrző Erő szabaddá nem tesz bennünket. Hogyan tapasztalhatjuk meg ennek jelenlétét önmagunkban? Az érezékszerveinkkel sehogy. Előbb egy időre le kell csendesítenünk az elménket és az érzékeinket, sőt még a pránák működését is.