Sant Kirpal Singh

A spirituális fejlődés előfeltételei

(Részlet)

Az elmúlt napokban öt előadás hangzott el a spiritualitás különböző aspektusairól. A cél az, hogy előrehaladjunk ezen az ösvényen. Ennek van néhány lényegi előfeltétele. Ha ezek nincsenek jelen, akkor nincs fejlődés.

Az első a rendszeresség. Naponta többször eszünk a testünk fenntartása érdekében, ám a fő cél, amiért e világon vagyunk, hogy a lelkünknek adjunk táplálékot. Ez az Élet Kenyere és Vize. Ebből a kezdőtőkét a beavatáskor már mindannyian megkaptátok.

Az első teendő tehát a rendszeresség. A rendszeresség csak akkor juttatja a beavatottat kiváló minőségű táplálékhoz, ha pontosan tölti az önvizsgálatot segítő naplót. Nagyon sokan elhanyagolják, nem törődnek a napló vezetésével. Ennek pedig az a következménye, hogy nem egyenletes a fejlődés az ösvényen. Az érintettek néha előrehaladnak, máskor elakadnak, sőt visszalépnek. Többek között ez okból kértem azt a napló töltéséhez adott iránymutatásban, hogy senkivel szemben ne legyünk rosszindulatúak gondolatban, szóban vagy tettben. A gondolatoknak ugyanis nagy az ereje.

Felmerülhet a kérdés: „Mit tegyek, ha valaki rosszat mond vagy tesz ellenem?” A vért nem lehet vérrel lemosni. Erre csak az Élet Vize képes. Lehet, hogy valaki ellenséges, támadó módon mond olyasmit, amit nem helyesel bennünk, vagy egy közeli barát siet szeretettel telten a tanácsaival a segítségünkre. Először is nézzünk önmagunkba! Ha úgy vélekedünk, hogy szerintünk igazságtalanul bántanak bennünket, mérlegeljük nyugodtan, hogy van-e az elhangzottakban bármennyi igazság! Ha van benne valami, amire sokkal jobban kellene ügyelnünk, akkor legyünk hálásak érte! Ha úgy érezzük, hogy nincs igazuk, akkor így fohászkodjunk: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

Ez az egyetlen megoldás, mert egyébként ezek a gondolatok végig ott fognak motoszkálni a fejünkben. Nem lesz nyugtunk tőlük. Ahányszor visszavonulnánk a benső csendbe, mindig elő fognak bukkanni, meg fogják zavarni az összpontosításunkat a meditációban.

A második az őszinteség. Nincs színészkedés, pózolás - a szívünknek, a beszédünknek és a gondolatainknak összhangban kell lenniük. Csak az a megnyilvánulás tekinthető igaznak, amelynél ez a három dolog harmóniában van. Néha mondunk valamit a külső látvány kedvéért, miközben a szívünkben és az elménkben egészen mást rejtegetünk. Adjunk ennek a dolognak különleges figyelmet! Ezt helyettünk senki más nem teheti meg. A hamissággal legelőször önmagunkat tévesztjük meg. Ám nemcsak magunkat csapjuk be, hanem a bennünk élő Istent is. Ő ott van, és az összes cselekedetünket figyeli. Sőt szerető Atyánk még azt is tudja, hogy mire vagyunk hajlamosak.