Sant Darshan Singh

A soha el nem múló boldogság

A napokban rábukkantam az Aladdin és a csodalámpa című történet egy feldolgozására. Úgy találtam, hogy ez a népszerű mese olyan példázattá formálódott át, amelyből a felnőttek is sokat tanulhatnak. A történet hőse Aladdin, egy szegény, de gondtalan fiú, aki egy csodálatos lámpáshoz jutott. Egy dzsinn ura lett, aki a fiú minden kívánságát teljesítette: hatalmas vagyon, fényűző palota, szép feleség és egy nagy királyság feletti uralom. Ám az összes vágyának a beteljesülése és a különleges pozíciója egyre több problémával járt együtt. Végül Aladdint már annyira nyomasztották a gondok és az aggodalmai, a félelmei, hogy egyre jobban vágyott a korábbi szegényes, de szabad, felhőtlen életére. A dzsinn azonban nem rendelkezett olyan erővel, amellyel ezt a kívánságát teljesíthette volna, és a mágikus lámpa mindörökre eltűnt. A történet szomorú vége: ahelyett, hogy Aladdin boldogan élt volna, a világ leghatalmasabb és leggazdagabb embereként egyre boldogtalanabbá vált.

Mi is olyanok vagyunk, mint Aladdin. Az egész életünket azzal töltjük, hogy a boldogságra a vagyonban, a hatalomban, a világi sikerekben szeretnénk rátalálni. A mágikus lámpa és a szellem segítségével a történet hőse képes volt a vágyai valóra váltására, és eközben túl későn ismerte fel, hogy az igazi örömöt és megelégedettséget nem a világi tárgyak birtoklása és a mások feletti uralom hozza el. De Aladdin helyzetétől eltérően nekünk nincs csodalámpánk. Teljesen belemerülünk a vágyaink hajszolásába. Soha nem állunk meg, hogy azok igazi értékét mérlegeljük, vagy elgondolkozzunk azon, hogyan lelhetnénk rá a megelégedettségre.

A boldogság olyan állapot, amelyben a miénk az, amit nagyon jónak tartunk, amire erősen vágyunk. Azért nem vagyunk képesek elérni a boldogságot, mert aminek a megszerzésére törekszünk, valójában az a boldogtalanságunk lényegi oka. Azt reméljük, hogy a családi életen, a gazdagságon, a hírnéven keresztül révbe jutunk. A boldogságot keressük az alkoholban, a kábítószerben, az érzéki örömökbe veszve. Ám hatása múlékony, és az üresség, a boldogtalanság, a beteljesületlenség érzését hagyják bennünk.

Látjuk, hogy mennyi fájdalom, szenvedés, csalódottság, kiábrándultság van a világban. Az angol író, Thackeray azt kérdi: „Ki boldog ezen a világon? Ki igazán megelégedett?” Az elménkben felmerülő vágyaink őrült hajszára kényszerítenek bennünket. Ám ha ezek közül valamit sikerül is elérnünk, hamar ráununk, és valami új kívánság köti le a figyelmünket. Így, mint a farkát kergető kutya, körbe forgunk, morgunk és csaholunk, végül kimerülten összeesünk, vagy végül felismerjük, hogy teljesen hiábavaló, kárbaveszett volt az igyekezetünk.