Sant Darshan Singh

A lelkünk ébredése

Amikor a lelkünk ráébred, hogy egylényegű Istennel, sóvárog az Ővele való egység után. Ám jelenleg a figyelmünk, amely a lelkünk külső kifejeződése, beleveszett az érzékeik játékába, és azokat nem tartja az ellenőrzése alatt. Ezért Istenhez fohászkodunk, hogy jöjjön, és mentsen meg bennünket. A normális folyamat az lenne, ha a lelkünk felügyelné az elménket, az pedig az érzékeinket. Ám ez a folyamat az ellentétébe fordult, és az érzékeink kedvük szerint magukkal ragadják az elménket. Mivel az elménk és a lelkünk egyaránt a testünkben lakozik, a lelkünk is beleveszett az érzékeink játékába.

Isten olyan rendszert működtet, amelyben egyrészt rengeteg kísértéssel, csábítással kerülünk kapcsolatba, másrészt azt kívánja, hogy úgy haladjunk keresztül rajtuk, hogy azok ne érintsenek meg bennünket, ne tudja-nak hatni ránk. A lelkünk úgy érzi, hogy ez a feladat meghaladja az erejét. Tehetetlenségében Istenhez kiált segítségért. A szív, a lélek legmélyéből fakadó kiáltást Isten meghallgatja. A tizedik szikh Guru, Gobind Singh Ji szavai szerint Isten előbb hallja meg a hangya sírását, mint az elefánt éktelen trombitálását.

Amikor az elválasztottság miatt szenvedő lélek Istenhez fohászkodik, Ő magára ölti egy emberi entitás, személyiség köntösét, és eljön ebbe a világba. A nagy szufi költő, Maulana Rumi gyönyörű verssorai így szólnak erről:

Hallgasd a fuvola elbűvölő dallamát,

és értsd meg, miről szól meséje;

a valóságban az elszakadás történetét mondja el:

ahogyan a lélek elválasztódott Istentől.

A lelkünk vágyódik az Istennel való újraegyesülés után. Ő pedig emberi testet ölt, és eljön a lelkünkért. Ez része annak a megállapodásnak, amely az idők kezdetén jött létre a negatív, az isteniség Forrásából kiáradó Erő, és a pozitív, a Forrásába visszatérő Erő között.

Azt mondják, hogy kezdetben az emberi testet öltött lelkek egy élet után egyenesen visszatértek Istenhez, és elmerültek Őbenne. Úgy tartják, hogy a negatív erő hosszú időt töltött önsanyargatással és meditációval. Ezért cserébe, jutalomként három adományt kért Istentől. Elsőként azt kérte, hogy amikor a lélek elhagyja az emberi testet, ne térjen vissza nyomban Istenhez, és ne egyesüljön azonnal Ővele. A második kérése az volt, hogy a testet öltött lélek egyáltalán ne emlékezzen az eredetére és elmúlt életeire. A harmadik kérése szerint, ha Isten azt akarja, hogy egyetlen lélek is eggyé váljon vele, akkor Ő maga öltse fel az emberi testet, jöjjön el a világba, és a lelket kizárólag satsangok, előadások útján vigye vissza magához, nem pedig itt, meg ott foly-tatott csodatevéssel. Isten az Ő bölcsességében megadta neki mind a három adományt. E megállapodás miatt jön el Isten emberi formában a földre.

Az Istenember a pólus, amelyen keresztül az Istenerő munkálkodik, megtanítja nekünk az életben meghalás művészetét. A testi tudatosság fölé emeli a lelkünket, átviszi a benső Holdon és Napon, majd szemtől szembe kerülünk a Mesterünk sugárzó alakjával. Ő a védőszárnyai alatt a magasabb benső szintekre visz minket. Majd a lelkünk beleolvad a Mesterbe, végül Istenbe. A spirituális utazásnak ez a két szintje szufi elnevezéssel: fana-fil-Sheik és fana-fil-Allah.