Sant Kirpal Singh

A legfőbb erény

Ha összhangban van, amit gondolunk, ami a szívünkben, a lelkünkben van és amit kimondunk – az mind igaz. Ha nincs meg ez az egység – az hazugság. Ide tartozik az is, amit megpróbálunk Isten elől elrejteni. Ha valami ott van mélyen bennünk, de mást gondolunk, és egy harmadikféle dolgot mondunk ki – akkor nem lehetünk hitelesek.

Két fiú keresett fel egy spirituális tanítót. Ő beszélgetett velük, majd mindkettőjük kezébe tett egy galambot azzal a feladattal, hogy ott öljék meg, ahol senki sem látja ezt. Az egyikük nagyon eszes volt, elbújt egy fal mögött, azonnal elvégezte a feladatot. A másik reggeltől estig ide-oda rohangált, de nem talált helyet, ahol úgy tudta volna megölni a madarat, hogy közben senki se látja. Késő éjjel e szavakkal tért vissza a tanítóhoz: „Nem találtam ilyen helyet. A madár mindenütt látott engem.” A tanítója azt felelte: „Készen állsz a beavatásra.” Ha tudatában vagyunk annak, hogy Isten minden rezdülésünket ismeri, akkor nyilvánvaló számunkra, hogy semmit sem titkolhatunk el Őlelőle.

Én arra a következtetésre jutottam, hogy az igazságban élés a legnagyszerűbb erény. Ha eszerint élünk, az kiváltja a Mester elégedettségét. Ezért mindig azzal bíztattam a satsangi társaimat: „Menj, és őszintén mondd el a Mesternek, hogy mit tettél!”

Lehet, hogy másokat félre tudunk vezetni, valameddig képesek vagyunk eltitkolni dolgokat, de Ő bennünk mindent lát. Ugye, a sötét tetteket sötétben követik el? Ha valami helytelent teszünk, majd megkérdezik, hogy elkövettük-e, és hazudunk, az előbb-utóbb úgyis kiderül. Az igazságban élés a legnagyszerűbb dolog. Én így éltem – mindannyiunknak erre van szüksége.

A dolgok elleplezése, az őszinteség hiánya még a Mester előtt is – ez mind előfordul a tanítványoknál. Azt gondoljuk, hogy elég eszesek, ügyesek vagyunk ahhoz, hogy sikerrel vezessünk félre másokat. Én mindig azt kérem tőletek: „Légy hű önmagadhoz, az igazi valódhoz!” Ha rosszul teszünk valamit, ne csapjuk be se magunkat, se a Mestererőt!

Bár a Mester pontosan tudja, hogy milyenek vagyunk, és látja az elkövetett hibáinkat, bűneinket is, nem fedi fel, nem kürtöli világgá, hanem igyekszik mások elől eltakarni azokat. Mi viszont mit teszünk? Mint a pestissel fertőzött patkány, úgy hurcolunk szerteszét a másokról szóló meséket.Mégha vannak is hibák másokban… mit tesz a sárral összemaszatolt gyermekkel az édesanyja? Nem bántja ezért, hanem tisztára mossa.

Ha egyre közelebb kerülünk a bensőnkben Istenhez, akkor tudjuk: „Ő mindig lát engem.” Akkor természetesen ennek megfelelően igyekszünk élni.

Akkor vagyunk hitelesek, ha a szív, az agy és a száj összhangban van. Ha azt, ami a szívünkben van, az elménk megvizsgálja, és igaznak találja, akkor ez tudatosul bennünk. Az igaz ember ezt nyilvánítja ki a kommunikációi során.

Időnként mondunk valamit, amit másképp gondolunk. Mesterkedünk, elterelő manővereket teszünk, megkerüljük, elpalástoljuk az igazságot. Pedig Ő mindent lát. Amikor egy gyermek látja, hogy az édesanyja a közelében dolgozik, semmitől sem fél. Tudja, hogy gondoskodik róla. Ha eljutottunk arra a felismerésre, hogy Isten mindenütt jelenvaló, hogyan titkolhatnánk el bármit is Ő előle? Nyugodtan, nyitottan vállaljuk fel mindazt, ami a szívünkben, az elménkben és a szánkon harmóniában van – ugyanis az az igazság.