Sant Rajinder Singh indiai programjairól 2020.08.22-09.06.
2020-08-22
Augusztus 22. szombat – Emlékezés Param Sant Kirpal Singhre
Augusztus 21-én volt a 46. évfordulója annak, hogy Sant Kirpal Singh (1894.febr.6-1974.aug.21.) eltávozott az örök Otthonába. A megemlékező online program egy dokumentumfilmmel kezdődött, amely a Szeretett Mester életéről és a tanításáról szólt. Fiatal korától kezdve uralkodó szenvedélye volt a spiritualitás, ami az Isten utáni szüntelen vágyódásában és intenzív kutatásában nyilvánult meg – emelte ki a film kommentátora.
A spirituális Mestere, Hazur Baba Sawan Singh irányításával be tudta teljesíteni az Istenfelismerés célját, és számtalan léleknek nyújtott segítséget abban, hogy ők is visszataláljanak Istenhez. A Vallások Világközösségének négy nagy konferenciáján (1957., 1960., 1965. és 1970.) elnökölt. A Sant Mat hagyomány első olyan spirituális Mestere volt, aki a Nyugat földjére lépett, és három nagy világkörüli utat tett (1955-ben, 1963-ban és 1972-ben).
A spiritualitást mindenki számára hozzáférhető tudományként mutatta be. 1974 februárjában Ő elnökölt a Delhiben megrendezett I. Emberi Egység Konferencián, amelyen sok ezren vettek részt, köztük az egész világból érkezett számos civil és vallási vezető is. Ennek a találkozónak a fénypontja Sant Kirpal Singh előadása volt, amelyen kiemelte: az emberi egység közös alapja az embertársaink önzetlen szolgálata és az Istenerőbe vetett rendíthetetlen bizalom. Kijelentette: „Látom az Aranykor hajnalának a sugarait.”
Ő volt az első szent, aki 1974. aug.1-re meghívást kapott az indiai parlamentbe, ahol annak fontosságát hangsúlyozta: a spiritualitásnak bele kell épülnie egy ország kormányzásába.
A mai megemlékező program azzal kezdődött, hogy Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő Dadu Sahibtól, amely az örök Szeretett Lény, Isten utáni vágyódásról szólt.
Sant Rajinder Singh a satsang bevezetéseként kiemelte, hogy Kirpal Mester nem hagyott el bennünket, hanem türelmetlenül várja, hogy a fizikai testtudat fölé emelkedjünk, találkozzunk Ővele a bensőben, ahol a kísérőnk lesz a spirituális világokon keresztül hazavezető utazásunkon.
Az Ő lényegi üzenete ez a hat szó: „Légy jó! Tégy jót! Válj eggyé!” Ebbe bele van sűrítve a spiritualitás lényege: Miként vezessük az életünket, hogy beteljesülhessen az emberi születésünk küldetése? A „Válj eggyé!” cél csak a „Légy jó! Tégy jót!” szavakba foglalt feladataink megvalósítása útján érhető el. A lelkünknek szilárd etikai alapra van szüksége, amelyről, mint egy kilövő állomásról elindulva nekivághatunk a benső utazásnak. Éljünk igazságban, legyünk alázatosak és erőszakmentesek gondolatban, szóban és tettben, személyes előnyök keresése nélkül segítsünk másokat! Fontos, hogy szeretetteljesek és empatikusak legyenek a másokkal folytatott interakcióink. Tudatosan élve fokozatosan meg tudunk szabadulni az olyan vétkektől és morális gyengeségektől, mint a harag, a kapzsiság, a ragaszkodás, az érzékiség és az ego. Sant Kirpal Singh gyakran kiemelte: „Nehéz igaz emberré válnunk, de ha ezt egyszer elérjük, már könnyű Istenre rátalálnunk.”
A Mata Ji által előadott himnuszt elemezve a Mester elmagyarázta, hogyan tapasztalhatjuk meg Isten szeretetét, és válthatjuk valóra ennek az életnek a célját: Éljünk Isten emlékezetében, és legyen uralkodó szenvedélyünk az Ő megtalálása! Váljon az Isten iránti szeretetünk oly hatalmassá, hogy ne tudjanak magukkal ragadni, földre teríteni bennünket az életünk viszontagságai! Őrizzük meg a figyelmünket Őrajta, és azért fohászkodjunk, hogy még az utolsó lélegzetvételünk előtt találkozhassunk Ővele!
Maharaj Ji ezután arról beszélt, hogy az Istentől való elválasztottságunk lényegi oka az egónk, amelyen nehéz úrrá lennünk. Csak akkor válunk képessé az ellenőrzésére, amikor megtapasztaljuk Isten szeretetét és jelenlétét önmagunkban, és meglátjuk Isten Fényének ragyogását mindenkiben, mert ekkor felismerjük az egyetemes összetartozásunkat.
Ez a szeretet a meditációban tapasztalható meg. Legyünk olyanok, mint a misztikus csakor madár, amely folyamatosan szemmel követi a Holdat, anélkül, hogy önmagára, a teste egyre kényelmetlenebb helyzetére gondolna. Ezt vireh -nek, Isten iránti egypontú figyelmű sóvárgásnak nevezik. Isten megtalálásának a kulcsa: „Ahogyan gondolkodunk, olyanná válunk.” Adjuk a figyelmünket Istennek a bensőbe fordulás rendszeres gyakorlásával! – tanácsolta a Mester, mielőtt meditációba helyezte a hallgatóságát.
Augusztus 23. vasárnap
A satsang témája Sant Kirpal Singh élete és spirituális munkássága volt. A Szeretett Mester az együttérzés, az isteni szeretet és az önzetlen szolgálat példaképe volt. Fáradhatatlanul tett erőfeszítéseket azért, hogy az emberek ráébredjenek a lényegi benső azonosságunkra, ami az egység és a világbéke megteremtésének a kulcsa.
Ehhez először az igazi természetünkről, a lelkünkről szükséges tapasztalatokat szereznünk. Ezt követően azt is felismerjük, hogy Isten egy része mindenki másban is ott van. Ekkor a dualitás és az illúziók világából az élet egyetemes egysége felismerésének a szintjére emelkedünk.
Amikor megtapasztaljuk Isten jelenvalóságát az életünkben, alázatossá válunk, ezzel kövezve ki az utat az önző énünk felszámolásához. Az egónk uralásával másokat szolgálva élünk, így jutva egyre közelebb Istenhez – hiszen az önzetlen szolgálat gyümölcsei egyenértékűek a meditációéval.
Sant Kirpal Singh azt tanácsolta, hogy a napunk egytized részét – napi két és fél órát – szenteljük meditációra. Így még ebben az életünkben egyek lehetünk a Teremtővel. Amíg azonban nem ismerjük fel a lényegi egységünket, addig megmaradunk a létezésünk felszínén. Mi ugyanis anyagi takaróval befedett spirituális lények vagyunk. „Ember! Ismerd fel magad!” – a Szeretett Mester ezen szavait idézve Maharaj Ji kiemelte: ennek az életnek az igazi célja az, hogy önmagunkban mélyre hatolva megleljük a válaszokat az élet titkaira: „Kik vagyunk? Mi az ittlétünk célja? Honnan jöttünk, és innen hova megyünk?” E kérdések mindegyikére választ találunk a meditációban.
Az olyan nagy szentek, mint Sant Kirpal Singh, azért érkeznek a világba, hogy ráébresszenek bennünket az igazi tennivalóinkra, és megértessék velünk: az emberi születéssel elnyert előjogunk Isten megismerése.
Augusztus 29. szombat
A Mester a satsang bevezetéseként Sant Darshan Singh verssorait idézve az igazi valónkra emlékeztetett bennünket:
Csupán csöppek vagyunk
az isteni szépség egyazon kútjából;
Csupán hullámok a szeretet hatalmas tengerén.
A fizikai világba bezártan képtelenség megértenünk, hogy kik vagyunk valójában, és hogyan szükséges vezetnünk az életünket. Belefeledkezünk a különféle világi tevékenységekbe, amelyek a lelkünk szempontjából nem szolgálják a javunkat. A szentek és a spirituális Mesterek minden időkben azért érkeztek a világba, hogy rámutassanak: a mostani földi létünk alatt az első és legfontosabb feladatunk annak felismerése, megtapasztalása, hogy nem a testünk, az elménk, az intellektusunk, az érzelmeink az igazi valónk, hanem lelkek, Isten részei vagyunk.
Mivel Őbelőle származunk, rendelkezünk az Ő jellemzőivel. Ezt azért nem ismerjük fel, mert a lelkünket befedik az elme, az anyag és az illúzió fátylai. Atyánk az isteni szépség kútfője, és az Ő cseppjeiként mind e szépség megnyilvánulásai vagyunk. A bensőnkben magunkban hordozzuk a szeretet, az együttérzés, az alázat, az igazságosság erényeit, és rajtunk múlik, hogy ezek az isteni tulajdonságok beleépülnek-e az életünkbe. Ha ez megtörténik, akkor egy folyóhoz válunk hasonlatossá, amely gazdaggá teszi a földet, amelyen keresztülhalad; mi is felemelően hathatunk mindazokra, akikkel kapcsolatba kerülünk.
Isten szeretetének megosztása érdekében először nekünk szükséges felfedeznünk önmagunkban az isteniség kincsestárát és a spirituális Áradatot, amellyel visszautazhatunk a Forrásunkba. Az egység és az univerzális szintű összetartozás tudatosulásával „adni, adni, adni fogunk, ameddig élünk.”
Augusztus 30. vasárnap
Ezen az online satsangon Maharaj Ji a sikeres spirituális utazás két alapvető fontosságú tényezőjéről beszélt. Az első a célunk pontos meghatározása, amihez tisztáznunk szükséges, hogy kik vagyunk és miért születtünk meg a földi világba. Ha a figyelmünk megmarad a fizikai szinten, csak olyasmivel fogunk foglalkozni, ami a testünknek, az elménknek és az intellektusunknak válik a hasznára.
A spirituális fejlődés másik lényeges segítő tényezője: Váljon uralkodó szenvedélyünkké Isten megtalálása!
A meditáció az a mechanizmus, amelynek a segítségével be tudjuk teljesíteni a magasztos küldetésünket. Ennek igazi célja a lelkünk kiszabadulása a karma kerekéből, a megvilágosodás elérése. Amíg ezt nem ismerjük fel, addig csak a spirituális gyakorlatok végzésének mellékhatásait fogjuk élvezni, amelyek fizikai szintű jótétemények: megszabadulás a stressz következményeitől, koncentráltság, stb.
Ahogy bármilyen világi törekvésünk valóra váltásához napi rendszerességgel szükséges elkötelezett erőfeszítéseket tennünk, Isten megismerése sem történhet meg pillanatok alatt. Ennek érdekében e célt szükséges az első helyre tennünk az életünkben. A napi két és fél órányi meditáció segítségével finomra tudjuk hangolni magunkat, így készen állunk az isteni célunk beteljesítésére.
Szeptember 5. szombat
Sant Rajinder Singh a satsangon a folyamatos vágyódás és a rendszeres meditáció fontosságáról beszélt, ha rá szeretnénk lelni Istenre. Az emberi születés a ritka és különleges lehetőség erre, ugyanis csupán ebben a formában rendelkezünk az Istenfelismerés összes feltételével.
Reméltem, hogy a Pohárnok érkezésével
a szomjam lecsendesedik.
De jaj, Ő jött, majd elment,
és a szomjam még nagyobb lett.
Sant Darshan Singh verssorai az Isteni Pohárnok küldetéséről szólnak. Mivel megfeledkeztünk a spirituális örökségünkről, a szentek azok, akik újra fellobbantják bennünk a szeretet tüzét. A figyelmükkel és a szeretetükkel egyre csak fokozzák bennünk az Isten utáni vágyódással teli szomjúságunkat.
Istent a szentek úgy mutatják be, hogy Ő maga az igazság, a tudatosság és az üdvösség. Mi, emberi lények, lényegileg azonosak vagyunk Ővele.
Az igaz élethez az út az etikai értékek elsajátításán keresztül vezet el. Úgy válhatunk spirituálisan tudatossá, ha a testi tudatosság fölé emelkedve megismerjük az igazi valónkat, a lelkünket. Az Isteni Áradatra hangolódva tudunk hazautazni az üdvösség Óceánjába. Arra van szükségünk, hogy az isteni szeretet iránti szomjúságunk egyre csak növekedjen, mert „akik szeretnek, azok találnak rá Istenre.”
Szeptember 6. vasárnap
A satsang Isten mindenütt jelenvalóságáról, és annak szükségességéről szólt: megtegyük mindazokat a lépéseket, amelyek végül eljuttatnak bennünket Őhozzá.
Az emberi természet jellemzője az elvárás, amely gyakran befolyásolja a világi erőfeszítéseink nagyságát és tartósságát, de kiterjed az Istennel való kapcsolatunkra is. Ennek megfelelően a Határtalant bizonyos formában képzeljük el, és arról is előzetes elképzeléseink vannak, hogyan szeretnénk találkozni Ővele.
Valójában az isteniség számtalan formában van jelen a világban, és bármilyenben eljöhet hozzánk. Erre példaként mesélte el a Mester annak a gazdag embernek az esetét, aki meghívta Istent a házába, és nap mint nap gazdag lakomákkal készült a fogadására. Az ebédidőben hozzá bekopogó éhes, viseltes öltözetű kéregetőket három napon át elzavarta, arra gondolva, hogy nem fogja az Istennek fenntartott helyet odaadni nekik az asztalánál. Végül kénytelen volt belátni, hogy az oly nagyon várt vendége kereste fel őt a koldusok köntösében.
Isten megtapasztalásának a kulcsa: szabaduljunk meg az egónktól és az elvárásainktól! Legyünk nyitottak, fogékonyak mindannak a befogadására, amit az Úr kíván küldeni nekünk! Isten szeretetének az átélése érdekében éljünk alázatban, és értsük meg az igazságot, ismerjük fel a valóságot még a mostani fizikai létezésünk alatt!
Amíg megmarad a figyelmünk a fizikai szinten, itt keresve spirituális tapasztalatokat, addig nem tudunk összekapcsolódni Istennel. Ekkor úgy viselkedünk, mint a pézsmaszarvas, amely mindenfelé fut az édes illatot keresve, miközben az őbelőle árad ki. Amikor viszont a meditációban ráébredünk az igazi valónkra, a lelkünkre, akkor felfedezzük, hogy tudatos, szeretettel, Isteni Fénnyel és Hanggal telítettek vagyunk.
Fontos annak felismerése, hogy az Istenerő határtalan, és bármilyen formát felölthet. A szentírások két eredeti megnyilvánulási formájáról beszélnek: a Fény- és Hangáradatról, amely ott zeng bennünk és az egész mindenségben.
Ha szorossá válik a kapcsolatunk ezzel az Erővel, akkor kitisztul a látásunk, és megértjük, hogy mi az emberi létezés célja. Felismerjük, hogyan működik a lélekvándorlás, a karma kereke, és azt is, hogy megkaptuk a különleges lehetőséget a hazatérésünkre. Ekkor arra fogunk törekedni, hogy hatékony legyen a spirituális fejlődésünk, előrehaladásunk a benső spirituális utazáson. Ennek legfontosabb eszköze a meditáció, amely kisöpri belőlünk a sötétséget, és a benső Fényben tisztán meglátjuk magunk előtt a hazafelé vezető utunkat.