Spirituális programok Naperville-ben
2009-08-10
Két nagyközönségnek szóló előadás augusztus 15-én és 16-án
Az első program Chicagóban, a spanyolul beszélők közössége részére szerveződött. Az előadás címe: „A család és Isten szeretete.” A második előadást a Mester az Illinoisban lévő Benseville városában tartotta meg. Az előadás címe: Megváltás meditációval.”
Az egyik résztvevő a következőket mondta el a rendezvényekről: „Ez a hétvége megmutatta nekem, hogy a spirituális Mester és az Ő közössége miként ölel magába oly sokféle kultúrát. Szombaton spanyol családi fesztiválra került sor, vasárnap pedig – a Krisna születésnapjához kapcsolódó ünnepségsorozat keretében – egy hindu templomban hangzott el a Mester előadása. Mindkét helyen a meditáció semmi máshoz nem hasonlítható spirituális jótéteményeiről beszélt, amelyeket attól függetlenül élvezhetünk, hogy milyen közösséghez tartozunk, milyen nyelven beszélünk, mik a hagyományaink, a kulturális szokásaink.”
A spanyol fesztiválnak a chicagói Saucedo Scholastic Academy adott otthont. Volt élő muzsika, nagy választékban kínáltak finom vegetáriánus ételeket, főzési bemutatókat, fizikai jógafoglalkozásokat tartottak, és a gyermekeket is sokféle játékos program várta. Ez igazi családi ünnep volt, amelyen a hangsúly arra esett, hogyan élhet spirituális egységben minden ember Isten nagy családjában.
A Mester előadása előtt Mata Rita Ji egy szép himnuszt adott elő a szentírásokból. Majd a Mester arról beszélt, hogy mindannyian közvetlenül kapcsolódunk az Úrhoz. Ha rendszeresen és odaadóan meditálunk az Isteni Fényre és Hangra, be tudjuk teljesíteni emberi születésünk végső célját, és elérjük az egyesülést Ővele. A satsangot beavatás követte.
Augusztus 16-án délután Sant Rajinder Singh a „Megváltás meditációval” című előadását egy hindu templomban, a bensewille-i Manav Seva Mandirban tartotta. Ez a nap, a Krisna Janmashtami, fontos hindu ünnep, amikor Krisna születésnapjáról emlékeznek meg. A hívek bhajanokat, odaadó énekeket énekelnek ilyenkor a templomban.
A Mester előadása előtt Mata Rita Ji egy szép shabadot (himnuszt) adott elő. A Mester az igazi természetünkről és az élet céljáról beszélt. A legtöbben csupán testnek tartják magukat, pedig az igazi valónk a lelkünk – mondta. Ezt a meditációban fedezhetjük fel, amikor a testünk és az elménk csendjében összekapcsolódunk Istennel, és szeretettel tápláljuk a lelkünket. Majd szeretettel biztatta a hallgatóságát: mind teljes bizonyossággal elérhetjük a megváltást, ha a figyelmünket a lelkünk székhelyén tartjuk. A spirituális fejlődést etikus életvezetéssel szükséges megalapoznunk. Ezután a Mester részletesen elmagyarázta a Fényre való meditáció technikáját, majd pedig meditációba helyezte a hallgatóságát. Az előadás után az új érdeklődőkkel találkozott, végül prashad osztásra került sor.
Az ez után következő Janmashtami aarti programra (felajánlás Krisna tiszteletére), meghívták a Mestert és a satsangiakat.
Satsangok Sant Kirpal Singh (1894-1974) tiszteletére
Augusztus 22-én, szombaton, Sant Kirpal Singh eltávozásának az évfordulójára emlékezve (a bhandara ünnepén) a spirituális Mester elmagyarázta, hogy Sant Kirpal Singh volt a Sant Mat útjának első nagy Mestere, aki a lábát a Nyugat földjére tette. Ugyancsak emlékeztette a hallgatóságát a Szeretett Mester időtlen mondásaira: „Go Jolly!” („Haladj vidáman előre!”) és „Be Good, Do Good, Be One.” (Légy jó! Tégy jót! Válj eggyé!”) Ezek az alapelvek irányt mutatnak számunkra az életünk helyes vezetéséhez, így egyre közelebb juthatunk Istenhez.
Sant Kirpal Singh azt kérte, hogy legyünk boldogok és örömtelik minden helyzetben. Az élet viharai idején ne feledkezzünk meg arról, hogy „egyszer ez is elmúlik!” Így benső nyugalommal tudunk keresztülhaladni a nehéz időszakokon. Minden szent és misztikus arra ösztönöz bennünket, hogy pozitív szemlélettel nézzünk az életünkre. Az a mi karmikus örökségünk, ami 75%-ban előre el van rendelve. Ennek megértése segíthet abban, hogy magyarázatot találjunk az életünk nagyobb történéseire.
Sant Kirpal Singh nekünk adta az önelemzést segítő naplót, amely segít abban, hogy jók legyünk és jót tegyünk, és az egész atmoszférát jóság és öröm töltse be körülöttünk. Ha kialakítjuk magunkban az erőszakmentesség, az igazságosság, az alázat, a tisztaság, az együttérzés és az önzetlen szolgálat erényét, akkor valóban vidám lesz az életünk. A nagy szentek életére való igazi emlékezés az, ha az ő tanításaik szerint élünk. A meditáció segítségével tudjuk táplálni a lelkünket, és ez hatalmas erőt ad az élet minden helyzetében.
Az esti szellő nem hozza el a zefírt,
ha csak nem követjük a Szeretett Lény ösvényét.
Sant Kirpal Singh
Augusztus 23-án, vasárnap a Mester Wyndham Lisle Hotelben tartott satsangot, amelyen tovább folytatta a visszaemlékezést Sant Kirpal Singhre. Azt mondta, hogy a nagy szentek szeretete és spirituális üzenete szerte a világon nagy átformálódást hozott. Általában másokat szeretnénk a igényeink, az elképzeléseink szerint átformálni, de nekünk önmagunk megváltoztatására szükséges összpontosítanunk – emelte ki a Mester.
Sant Kirpal Singh híres mondása így szólt: „Törődj a magad dolgával!” A mi feladatunk az, hogy a spirituális napló segítségével odaadóan dolgozzunk a személyes átformálódásunkon. Az emberi természet ellenszegül a változásnak. Ám, ha olyan környezetben élünk, amely a jobbá formálódásra ösztönöz bennünket, akkor önmagunkba tekintve igyekezni fogunk megismerni az igazi mivoltunkat, és az erőfeszítéseink gyümölcseként meg fogjuk tapasztalni a személyes átformálódásunkat. A szentek és misztikusok biztosítják számunkra az ehhez megfelelő körülményeket. Ők olyanok, mint a bölcsek köve, amely a fémet arannyá változtatja.
Ők arra tanítanak bennünket, hogy üljünk a benső csendben, összpontosítsuk a figyelmünket befelé, hangolódjunk rá Isten csatornájára, és emelkedjünk a fizikaiból a spirituális világokba. Ha megtapasztaljuk a bensőben Isten szeretetét, ez hatalmas változást fog hozni az életünkben. A satsang közös meditációval zárult. "