Spirituális programok Chicago térségében
2011-04-22
Április 24-én „A viszontagságok kezelése” címen hangzott el a Mester húsvéti üzenete az illinoisi Wyndham Lisle Hotelben tartott vasárnapi satsangon.
Mindenkinek boldog húsvéti ünnepeket kívánt, majd arról beszélt, hogy Jézus és a múltban élt más szentek, misztikusok sok megpróbáltatáson mentek keresztül. Mégis békések és nyugodtak maradtak. Megtanulhatjuk tőlük a saját gondjaink kezelését. Ők a követendő példák előttünk. Megmutatják, hogy milyen irányban haladjunk előre. Ők számunkra az utunkat bevilágító fény.
Milyen nehézségek adódhatnak a mindennapjainkban? Megbetegedhetünk, vagy a családunk egy tagja lesz súlyos beteg. Komoly anyagi gondjaink is adódhatnak. Lehet, hogy az országunk gazdasági helyzete is válságos, és a cég, ahol dolgoztunk, kényszerül az elbocsátásunkra. Lehetséges, hogy a saját vállalkozásunk ügye áll nagyon rosszul. Az emberi kapcsolatainkban is feszültségek, gondok adódhatnak: a családon belül, a baráti vagy olyan viszonyban, ahol ezt korábban fel sem tételeztük. Olyannak tűnik az élet, mintha a gondok egymás nyomában járnának.
Mit szükséges tennünk a viszontagságok idején? A szentek tanításában az összes élethelyzetre megtaláljuk a megoldást, a gyógyírt. Sant Darshan Singh szerint a viszontagságok egyetemes ellenszere:
Az egész légkör táncol, és a serleg mámorba esett,
hiszen e napon a tavasz üzenetével érkezel.
Mit teszünk a nehézségek idején? Először minden erőnket, képességünket bevetve magunk próbáljuk megoldani a problémánkat. Ha ez nem sikerül, akkor imádkozni kezdünk Istenhez, a Mesterünkhöz. Ha a könyörgésünk a szívünk legmélyéből fakad, akkor Isten valamilyen módon gondoskodik arról, hogy könnyen tudjunk áthaladni a nagy gondot okozó helyzeten. Az Ő együttérzésének köszönhetően eljutunk a spirituális Mester lábához.
Az Ő jelenlétében tartózkodás olyan, mintha beköszöntene a tavasz. Lehet, hogy kívül fagy és hideg van, de mi menedékre leltünk. A Mester fizikai jelenlétében „Az egész légkör táncol, és a serleg mámorba esett.” Miért? Mert Ő, aki ráhangolódott az isteniségre, képessé tesz bennünket ugyanennek megtapasztalására a bensőnkben. Bármilyen nehézség legyen az életünkben, az ennek a benső tapasztalatnak a hatására eltűnik.
Mit tesz ilyenkor a Mester? A figyelme segítségével a mi figyelmünket, amely általában a külvilágban kóborol, befelé fordítja. Mialatt ugyanis a világban a figyelmünk, annak színeire festődünk. A Mester jelenlétében a figyelmünk befelé fordul, és az Ő segítségével és vezetésével felemelkedhetünk az öröm és boldogság spirituális régióiba.
A „Ne aggódj! Légy boldog!” mondás nagyon találóan fejezi ki, hogyan szükséges töltenünk a napjainkat. Soha ne feledkezzünk meg földi létünk igazi céljáról! Mindig ez lebegjen előttünk! Tegyünk meg ennek érdekében minden tőlünk telhetőt! A szeva segít bennünket. Ha feladatot vállalunk a közösségben, azt szorgalmasan végezzük is el. Erre számítanak a többiek, megbíznak az ígéretünkben.
Használjuk a naplót, hogy tisztán lássuk, hol a figyelmünk a nap során, mennyit sikerült fejlődnünk! Az életünk nagyon értékes, és az a fontos, hogy az erőfeszítéseinket a legjobb képességeink szerint összpontosítsuk a célunkra.
Bízzunk meg Istenben, és éljünk az “Édes a Te akaratod” alapelv szerint. Isten minden öröm és boldogság forrása. Éljünk az Ő édes emlékezetében! Így el fogjuk érni a létezésünk végső célját.
A Mester a közös meditáció után a gyermek satsangon is megünnepelte a húsvétot.
Április 30-án, szombaton délután gyönyörűen feldíszített nagy sátrat állítottak fel a Spiritualitás Tudománya chicagói központja előtti térségen, amely teljesen megtelt a világ minden részéből érkezett satsangiakkal. Az együttlét különlegességét az adta, hogy ezen a napon ünnepelte meg a Mester és Rita Ji a 35. házassági évfordulójukat.
A satsang témája a sikeres házasság titka volt. Minden házasságban két különböző típusú ember köti össze az életét. Némely tulajdonságokat a gondolkodásmódunknak megfelelően jóknak, másokat rosszaknak tartunk. A társak tanulják meg, hogy a másik erősségeit lássák meg, azokat értékeljék nagyra! Mint házastárs, a gyengeségeink tekintetében korlátozzuk magunkat, azoknak ne adjunk nyomatékot! – tanácsolta a Mester.
Sant Darshan Singh gyakran beszélt arról, hogy a szén sok rétegének a lecsiszolásával tűnik elő a gyémánt a maga szépségében. A Mester az, aki tökéletes szépségű, ragyogóan tiszta gyémánttá farag, finomít bennünket, így a lelkünk vissza tud térni Istenhez.
Mialatt áthaladunk az életen, a karma terhek – a szamcsita, sors és az általunk újonnan okozott krijamána karmák – kezeléséhez segítséget kapunk. Akár egy szobrász a márványdarabból, úgy faragja le rólunk a Mester a tökéletlenségeinket, míg végül a maga teljes dicsfényében előtűnik a lelkünk tündöklése, az eredeti tisztasága, így készen áll az Istennel való egyesülésre. Ezek a nagy szentek igyekeznek fellobbantani bennünk az Isten iránti szeretet tüzét, a vágyat, a szenvedélyt az Ő megismerésére, annak igényét, hogy célba akarunk jutni.
Sokan megkérdezik: „Mitől működik jól egy házasság?” A válasz: „Amelyik házaspár helyesen meditál, békésen és nyugodtan fog élni egymással, mert spirituális szinten jól megértik a másikat.”
Ha spirituális értelemben nem ismerjük meg az énünket, akkor fizikai, mentális, érzelmi szinten sem tudjuk önmagunkat sikeresen kezelni. Ha tapasztalatot szerzünk a lelkünkről, arról, hogy Isten egy része vagyunk, akkor szeretet tölti be az életünket, az árad ki belőlünk az egész környezetünkre, mindazokra, akikkel találkozunk, beszélünk. Így békés, nyugodt és sikeres lesz az életünk.
A Mesternek a földi és isteni szeretetről, valamint a boldog és békés társkapcsolatról szóló gyönyörű satsangját közös meditáció, majd az évforduló megünneplésére tortavágás követte.
Május 1-én, a vasárnapi satsangra ragyogó napsütésben, kellemes tavaszi időben került sor a chicagói központ előtt felállított sátorban, amely zsúfolásig megtelt a satsangiakkal és az út iránt érdeklődőkkel.
A Mester a satsangja témájául a „Spirituális látás”-t választotta. Ennek bevezetéseként a tavaszi nagytakarításról, a házban és a ház környezetében keletkezett hibák kijavításáról és más, ebben az évszakban szokásos tevékenységekről beszélt. Ezek a ténykedésekkel tisztává, rendbe tesszük a környezetünket. Örömünket leljük ennek látványában és a természet szépségében.
A spirituális látás segítségével tisztázhatjuk magunkban az életünk célját, és világosan megértjük, hogy mit szükséges tennünk a lelkünk érdekében ezen a világon. Sajnos az időnk java részét a fizikai, mentális és érzelmi igényeink kielégítésére szenteljük, és nagyon ritkán gondolunk a spirituális valónkra, pedig az a lényünk lényege.
Miért nem tiszta a spirituális látásunk? Az elme, az anyag, az illúzió fátylai miatt képtelenek vagyunk megtapasztalni magunkban az Istenerőt. A figyelmünk az öt érzékszervünk keresztül a külső világ felé irányul. A világot a benne lévő dolgokkal együtt állandónak véljük, pedig az egész nem több, mint egy megállóhely, egy átmeneti tartózkodási hely, és a bérelt kocsit, vagyis a fizikai testünket egy idő múlva vissza kell adnunk. Mindezek miatt igazán csupán annak van értelme, ha olyan tevékenységeket folytatunk, amelyek örökkévaló lelkünk javát szolgálják. Csak úgy válhat tisztává a spirituális látásunk, ha Isten az első az életünkben, és a spirituális feladataink elvégzése kap előjogot a mindennapjainkban.
Sant Darshan Singh verssorai arra biztatnak bennünket:
Tudasd a boldogító hírt azokkal, akik a pillantásodat szomjazzák,
hogy a Szeretett Lény teljes dicsőségét várakozik ránk a tetőn.
A tető az egyszem, a harmadik szem. Ha bejutunk a bensőnkbe, ott találjuk a ragyogó, sugárzó Mesterünket. Azok fejlődnek spirituálisan, akikben ott lobog a vágy Isten megismerésére. Ha Őrá figyelünk, a kegye hatalmas bőségben árad ránk.
A satsang és a közös meditáció után a Mester bejelentette, hogy a napokban Indiába utazik. Mindenkinek nagyon szép nyarat kívánt. Majd sorról sorra haladva mindenkivel személyesen is találkozott.