Április 16-án, szombaton kérdés-felelet volt a chicagói központban. Az első kérdést egy kolumbiai satsangi tette fel: „Hogyan tarthatjuk meg a kapcsolatunkat a Naammal, amikor fizikailag távol vagyunk a Mestertől?”

A Mester válasza: „A Sant Mat útjának szépségét az adja, hogy mi sohasem vagyunk távol a Mestererőtől. Úgy tűnhet, hogy fizikailag elválasztottak vagyunk, ám Isten Ereje mindig bennünk van. A benső titkaiba való szent beavatáskor a Mester sugárzó formája helyet foglal itt, a lélek székhelyén. Ez a számunkra jól ismert forma segít bennünket az Istenerő felismerésében. Amikor meditálunk, akkor képesek vagyunk Őt elérni, megtapasztalni a bensőnkben. Ha az elme csendjében ülve túlhaladunk a Fényen, a benső égen, csillagokon, végül eljutunk a Mester sugárzó formájához.

A külső világban esetleg időnként úgy érezzük, hogy fizikailag elszakítódtunk a Mesterünktől, ám a valóságban ez sohasem történik meg. A lényeg az, hogy érjünk el egy olyan állapotot, amelyben állandóan megtapasztaljuk az Istenerőt a bensőnkben!

Hogyan fogadhatjuk be Isten kegyét? Egyedül alázattal. Az Istenbe vetett bizalom és az alázatos, szerény életvitel teszi lehetővé, hogy egyre többet tapasztaljunk meg az Istennel való bensőséges kapcsolatunkból.

Valójában Isten soha nincs távol tőlünk, hiszen bennünk lakozik, csak mi nem vagyunk képesek ezt felismerni, átélni. A meditáció az eszköze annak, hogy megtapasztaljuk Isten jelenlétét az életünkben. Függetlenül attól, hogy Kolumbiában, Afrikában, Európában, valahol Keleten vagy a Föld más részén élünk-e, állandóan közel vagyunk a Mesterünkhöz, Istenhez.”

A második kérdés: „Hogyan teremthetünk megfelelő egyensúlyt a meditáció, a szeva és a világi kötelezettségek teljesítése között?”

Maharaj Ji annak fontosságát emelte ki, hogy mielőbb oldjuk meg ezt a kérdést. Ennek érdekében gondoljuk át és térképezzük fel, hogy mivel telik egy-egy napunk! Ez segít annak meghatározásában, hogy mi kapjon benne elsőbbséget. Emberi születésünk igazi célja Isten megismerése. Ha ezt megértjük, akkor úgy állítjuk sorrendbe a feladatainkat, úgy szervezzük át a napi életünket, hogy mindig jusson idő a meditációra és a szevára. Mellettük természetesen lássuk el a családi és egyéb kötelezettségeinket is! Sant Kirpal Singh és Sant Darshan Singh élete azt példázza, hogy ez lehetséges, és közben meg tudjuk találni Istent.

Éljünk szeretetben, alázatban, Istenbe vetett bizalommal és odaadással. Vezessük a naplót, mert ez a hibák felismerése mellett abban is sokat segít, hogy meglássuk, mivel megy el az időnk! Így nemcsak helyes módon töltjük a napjainkat, hanem mindig kiegyensúlyozottak is leszünk.

A harmadik kérdés: „Hogyan ültethetjük magunkba a Mester sugárzó formája elérésének a vágyát?”

Maharaj Ji azt válaszolta, hogy a beavatáskor néhány ígéretet teszünk: vegetáriánus módon fogunk táplálkozni, meditálunk, gondoskodunk a megélhetésünkről, önzetlenül szolgálunk másokat, etikusan, békésen, nyugodtan élünk. A Mestererő, amely beavatja a lelket, megígéri, hogy visszaviszi Istenhez. Ettől kezdve a Mester felelőssége a lélek hazavitele. Ő állandóan a mi érdekünkben munkálkodik. Ha betartjuk, amit magunkra vállaltunk, akkor tudatos munkatársai lehetünk a Mesternek, együtt dolgozhatunk Vele a célunk érdekében.

Akkor látjuk meg igazán, hogy a Mester mit tesz értünk, amikor elérjük az Ő éteri alakját a bensőnkben. Ekkor kezdődik meg igazán a spirituális utazásunk, amelyen Ő a mi állandó társunk, vezetőnk, védelmezőnk. Fontos felismernünk, hogy korlátozott idővel rendelkezünk ebben az emberi testben, amelyben megkezdhetjük a hazautazást.

„Mi történik a halál idején a beavatott és a nem beavatott lelkével?” A Mester a kérdésre válaszolva elmagyarázta, hogy a beavatott karmája a beavatáskor a Mestererő kezelésébe kerül, amely eltörli az elmúlt életek alatt összegyűlt hatalmas tárház, vagyis szamcsita karmát, és segítséget nyújt a pralabda, a sors karma elviseléséhez. Ha tanítvány a Mester útmutatásainak megfelelően etikusan él, rendszeresen meditál és önzetlenül szolgál, akkor a léleknek nem marad karma terhe a halál idején. Így a Mestererő kegyével kikerül a lélekvándorlás kerekéből, és visszatér az örök Otthonába. Ha valamennyi krijamána, napi karma megmarad, akkor a Mestererő vagy egy benső régióba viszi a lelket, ahol addig marad, amíg eltörlődik a maradék karmája, és akkor hazatérhet, vagy visszaküldi egy újabb emberi életre. A beavatott számára biztosított a kegy, hogy nem születik meg az emberinél alacsonyabb szintre.

A nem beavatott lélek halála idején elkészül az összegzés a karmikus tetteiről, és visszaküldik a lélekvándorlás kerekébe egy újabb létezésre.

Az utolsó kérdés: „Hogyan tisztíthatjuk meg ’a szívünk legbenső kamráját’, hogy Isten eljöjjön hozzánk?” A Mester elmagyarázta: ahhoz, hogy a lelkünk elmerülhessen Istenben, szeplőtlenül tisztává kell válnia. Olyanná, amilyen eredetileg volt. Ennek érdekében, mialatt a világban élünk, tartsuk a figyelmünket Istenen. A meditáció, a szeva, a satsangon való részvétel, a Mester fizikai jelenlétében tartózkodás, a simran állandó gyakorlása, amely a Mesterre való édes emlékezés állapotában tart bennünket – ezek lecsendesítik az elménket, megtisztítják a lelkünket a rárakódott szennyeződésektől, így megtapasztalhatjuk Istent.

Ha mindezeken kívül az életünkbe ültetjük az etikai értékeket, használjuk a naplót, hogy fokozatosan megszabaduljunk a hibáinktól, akkor befogadjuk az Úr kegyét, ami a legfontosabb a hazafelé vezető utazásunkon. Így megtesszük az összes szükséges lépést a lelkünk, a szívünk legbenső kamrájának a megtisztítása érdekében.

Április 23-án, szombaton szintén kérdés-felelt volt a központban. Sok százan jöttek össze a az egész világból, hogy együtt élvezzék a Mesterrel a húsvéti hétvégét.

Az első kérdést a gyermek satsang egyik fiatal tagja tette fel: „Ha Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk, miért van oly sok fájdalom a földön?”

Maharaj Ji azt válaszolta, hogy Isten valóban boldognak szeretne látni bennünket. A fájdalmat végsősoron a saját tetteink okozzák. Isten a mi szerető Atyánk, ezért nem erőszakolja ránk az akaratát. Megáldott bennünket valamennyi szabad akarattal, amellyel választhatjuk azt, hogy közelebb kerülünk Őhozzá, de azt is, hogy távolodunk Őtőle. A külső világ csábításai, vonzó tevékenységei, szórakoztató dolgai miatt vonjuk el a figyelmünket Istenről – és ez okozza a fájdalmainkat.

A három alsó világban ugyanis a karma törvénye működik. A jó gondolatainkért, szavainkért és tetteinkért jutalmat kapunk, ám a harag, az érzékiség, a kapzsiság, a ragaszkodás és az ego messze visz bennünket Istentől, és ezekkel mi magunk vetjük el a szenvedéseink magját. A múltbeli karmáink miatt bizonyos nehézségek jelentkezhetnek az életünkben, de megtanulhatjuk, hogyan éljük át ezeket a viharokat fájdalom nélkül. Ez akkor következik be, ha megbízunk abban, hogy Isten örökké figyel ránk, tudja, hogy mi a jó nekünk, és vezet bennünket.

Az Isten iránti bizalmunk és szeretetünk egyre növekedni fog, ha megtapasztaljuk az Ő jelenlétét önmagunkban. Ha meditálunk, átéljük Isten Fényét és szeretetét, és minden atomban meglátjuk az Ő jelenlétét. Használjuk fel jól ezt az emberi születésünket! A helyes irányba figyelve fedezzük fel, hogy Isten mily nagyon szeret bennünket!

A második kérdés: „Hogyan gazdagíthatjuk a meditációs tapasztalatainkat?”

A Mester válasza: Isten megismerésének és a szeretete megtapasztalásának a kulcsa a meditáció. Ez a rendszeresség és a szorgalmas gyakorlás által lesz jobb. A sikeres meditáció három előfeltétele: a pihent test, az erőfeszítések rendszeressége és az elme lecsendesítésének a képessége. Akkor meditáljunk, amikor a testünk pihent és a figyelmünk teljesen éber. A rendszeresség azt is jelenti, hogy naponta lehetőleg azonos időszakban végezzük a spirituális gyakorlatainkat. Ha több hónapon keresztül így teszünk, az elménk könnyen felveszi ezt a szokást. Ha ez kialakul, akkor a testünk is éber marad. A harmadik tényezőt illetően a simran nélkülözhetetlen az elménk csendjének megteremtéséhez. Maradjunk meg Isten édes emlékezetében akkor is, amikor nem meditálunk! Ez ugyanis sokat segít a figyelmünk koncentrálásában, amikor legközelebb leülünk meditálni.

Egy ide kapcsolódó további kérdés kapcsán a Mester kiemelte, hogy a meditáció gyakorlása során ne felfelé tekintsünk, hanem szemmagasságban 20-25 cm-re egyenesen előre. Az arcunk és a szemünk izmait ne feszítsük meg!

„Mit jelent az, hogy a makrokozmosz benne van a mikrokozmoszban?” – hangzott el a következő kérdés.

A lelkünk, amely a testünket élteti, Isten része – kezdte a Mester a magyarázatot. A Teremtő az egész teremtésében jelen van. Ezt az igazságot a mentális képességeinkkel nehéz felfognunk, de bármikor megtapasztalhatjuk, amikor a lelkünk képessé válik a testi tudatosság fölé emelkedésre.

Az utóbbi évtizedek tudományos kutatásai sorban igazolják a szentek időtlen tanításait, így azt is, hogy minden anyag szívében ott vibrál a fény és a hang, a Teremtőerő, a makrokozmosz.

A kenyerünk becsületes módon való megkeresésével kapcsolatban Maharaj Ji kifejtette, hogy a spirituális úton valóban arra ösztönöznek bennünket, hogy etikus módon gondoskodjunk a megélhetésünkről. Vizsgáljuk meg, hogy mik az alapvető szükségleteink, és utána dolgozzunk azok kielégítése érdekében, de úgy, hogy használjuk a képességünket a jó és a rossz megkülönböztetésére. Általános az a hiedelem, hogy a több pénz jobban boldogít. Nézzük meg, hogy keressük meg a pénzünket! Mivel minden gondolat, szó és tett magvetés, amely meghatározza az aratásunkat, a tisztességes életvitel elengedhetetlen a spirituális úton való előrehaladásunkhoz.

A bibliai tanács: „Szeresd az ellenségedet!” (Máté 5:43). „Hogyan tegyük ezt meg?” – kérdezte valaki. A Mester rámutatott, hogy az erőszakmentesség a Sant Mat tanításának lényegéhez tartozik. Ne álljunk bosszút, ne adjuk vissza a kölcsönt, hanem legyünk türelmesek, tartsuk ellenőrzés alatt az indulatainkat, az érzéseinket, és kezeljük a helyzetet békés módon! A harag és az ellenséges viselkedés mélyén félelem bújik meg. Nekünk az a dolgunk, hogy a bennünk lévő félelemtől igyekezzünk megszabadulni.

Akkor válunk félelemnélkülivé, amikor valami nálunk erősebbe tudunk kapaszkodni, ami stabilitást ad nekünk. Ez egyedül abból származhat, hogy tudjuk, Isten nagyon szeret minket, és Ő mindig velünk van. Ez segít abban, hogy állandóan a szeretet állapotában tudjunk maradni, és ez elsöpri az összes félelmünket. Így minden nehéz helyzetet békésen, nyugodtan tudunk fogadni, így azt is, ha valaki nagyon haragosan viselkedik velünk szemben. A higgadtságunk egyébként nagymértékben kihat az egész környezetünkre, és segít az indulatok hullámainak lecsillapításában.