Június 20. vasárnap
Apák napja

Ezen a napon hálát adunk az édesapáknak, nagyapáknak és a dédszülőknek mindazért, amit nekünk adtak, értünk tettek. Tisztelettel gondolunk arra, aki erre a világra juttatott bennünket, segítette az első lépéseinket, megtanított beszélni, és a felnevelkedésünk során oly sokféle módon gondoskodott rólunk.

A tiszteletadás mellett azt kívánjuk, hogy minél több időt tölthessünk el a szeretett hozzátartozónkkal a jövőben is. A hála érzése kéz a kézben jár az alázattal. Egyébként az ego veszi át az irányítást. Ekkor úgy vélekedünk, hogy egyedül magunknak köszönhetjük azt, akik ma vagyunk; a kemény munkánk gyümölcse mindaz, amivel rendelkezünk.

Ilyen esetekben megfeledkezünk az édesapánktól kapott hatalmas segítségről. Ha azt kívánjuk, hogy a gyermekeink jól tegyék a dolgaikat, nemes legyen a viselkedésük, és az otthonunkban békesség, nyugalom uralkodjon, ennek megfelelően szükséges intéznünk a családi életünk összes ügyét!

Mialatt telik az életünk, mindenek megteremtője, vagyis a spirituális Apánk, Isten iránt is legyen hála bennünk! Hányszor jut eszünkbe, hogy Őneki köszönhetjük azt, akik ma vagyunk? Az apák napján gondolkodjunk el azon, hogy ki küldött bennünket ide! A lelkünk bármilyen más létformát is felölthetett volna. Isteni kegyből születhettünk emberi testbe. Egyedül ebben a formában rendelkezünk az ön- és Istenfelismerés összes feltételével, képességével.

Isten kegyével és segítségével a Fény, a szeretet, a tudatosság, az öröm és a boldogság olyan régióiba emelkedhetünk, amelyekről azelőtt fogalmunk se lehetett. Köszönjük meg a Teremtőnek, hogy ezt emberként megtehetjük! Fókuszáljuk a figyelmünket Őrá, és igyekezzünk minél jobban megismerni Őt! Ezt meditációban tehetjük meg.

Június 26. szombat
Térjünk haza Istenhez!

Az emberi születésünk célja az, hogy megtaláljuk az utat az örök Otthonunkba. Sajnos, célt tévesztettünk, és belebonyolódtunk az illúziók világának a látványaiba. Az itteni életünk megalapozására és a családunkról való gondoskodásra szenteljük magunkat. Az anyagi javak felhalmozása, a minél több ismeret megszerzése, a hírnévre törekvés, a szórakoztató dolgok hajszolása az, amitől hiábavalóan reméljük a tartós boldogságot.

A spirituális Mesterek ismételten arra emlékeztetnek bennünket, hogy a mostani földi életünk a lelkünk hosszú vándorlásának csupán egy kis szakasza, amelyet az örök Otthonába vezető utazása során megtesz. Ez a fizikai halál után is folytatódik. Ők azt kérik tőlünk, hogy a mostani életünkben tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy minél hamarabb befejeződhessen ez a vándorút.

Ahogy a misztikus chakor-madár a szemével szüntelenül nyomon követi a Holdat, ehhez hasonlóan őrizzük meg a figyelmünket Istenen! Ugyanis ahol a figyelmünk, azzá válunk.

Hadd maradjon a fejem odaadásra meghajoltan!
Ne engedd meg, hogy eltávozzak Tőled!
A kimerült Darshan a küszöbödön kívül
hol találhatna menedékre?

Sant Darshan Singh a verssoraival azt tanácsolja, hogy az Isten kegyeit kereső személy éljen Isten iránti odaadásban. Így érheti el, hogy védett legyen a maja világának a csábításaival szemben, és a lépései szilárdan, egyenletesen vezessenek Isten felé.

Június 27. vasárnap
Alakítsunk ki egészséges szokásokat!

Sok olyan napi tevékenységünk van, amelyek szokássá válnak. Ezek azután az életünk részei lesznek, még akkor is, ha tudjuk, hogy károsak a következményeik. Ismerjük a tudósok véleményét az alkoholfogyasztás, a cigarettázás szervezetünkre gyakorolt negatív hatásairól. Mégis szerte a világon embermillióknál talál süket fülekre a véleményük.

Megszoktuk, hogy számunkra csak az létezik, amit a fizikai érzékszerveinkkel felfogunk. Az így begyűjtött benyomásokat tekintjük a valóságnak. Az egész életünk ezen a színtéren telik el. Nem ismerjük fel, hogy amire szükségünk lenne, vagyis az igazi valónkat, a lelkünket a bensőnkben kellene felkutatnunk.

A szokásaink rabjai vagyunk. A reggeli ébredést követő előkészületek után a munkahelyünkre rohanunk. Majd az ottani feladataink elvégzése után hazatérünk, lazítunk, szórakozunk, olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyektől azt reméljük, hogy elégedettek leszünk.

Miként lehetne szakítani mindazokkal a berögzült tevékenységekkel, amelyek nem jók nekünk? Első lépésként azt kell megvizsgálnunk, mik a szemléletmódunk, az élethez való hozzáállásunk főbb jellemzői. Nyilvánvalóan a legfontosabb változtatás a figyelmünk befelé irányítása lesz.

Fektessük le a napi meditációnk alapjait!

Keressünk egy meditációra alkalmas lakrészt, ülőhelyet az otthonunkban! Miközben más tennivalók foglalnak le bennünket, mindig szem előtt lesz az a hely, ahova kizárólag a benső csend kedvéért fogunk visszavonulni. Ha megvan a kiválasztott időszak és a hely, akkor naponta vonuljunk vissza a bensőbe, hogy tapasztalatokat szerezhessünk a spirituális régiókról!

Tegyük pontossá a meditációnkat!

Egy bizonyos időbe bele fog telni, amíg a gyakorlás által finomra hangolódik a figyelmünk. Ha így teszünk, minden nap jobbak lesznek az eredményeink, vagyis ráhangolódunk Isten Fényére és Hangjára. Ha kialakul ez az új szokásunk, azt fogjuk tapasztalni, hogy betölt bennünket a boldogság.

További segítő tényezők: az alázat, az erőszakmentesség, az önzetlen szolgálat.

Mérlegelnünk szükséges, hogy minden gondolatunk, szavunk és tettünk megőrződik. Az erőszakosakért valamikor fizetnünk kell. Ha megértjük a karma törvényét, akkor úgy igyekszünk élni, hogy az összes megnyilvánulásunk szeretetteljes, kedves, békés legyen.

Formáljuk magunkat olyanná, hogy csak jogszerű, igaz dolgokat tegyünk! Mindenkihez egyformán legyünk méltányosak! Ez azt is jelenti, hogy ha valaki valóban segítségre szorul, ne válogassunk abban, hogy kinek segítünk, kinek nem.

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért – amiért a lelkünk, az igazi valónk emberi formát ölthetett – hogy beteljesülhessen a létezésünk végső célja!

Július 3. szombat
Emelkedjünk a gondok világa fölé!

Mindannyiunk életében megjelenhetnek a fizikai, mentális, érzelmi, anyagi és kapcsolati kihívások, nehézségek. Ilyenkor segítség után nézünk, és minden lehetséges eszközt megragadunk, hogy eltávolítsuk a tüskéket az életünkből, és élvezhessük a külső világ szépségeit. Eközben ezt a színteret tekintjük a valódi otthonunknak, és a testünket az igazi valónknak.

Az emberi test Isten temploma, amelyben a lelkünkkel együtt Ő is benne lakozik. A nagy Mesterek azt kérik, hogy ne vesztegessük el a végtelenül értékes emberi születésünkkel kapott időnket, hanem jussunk el Istenhez, akit úgy jellemeznek: Ő maga az igazság, a tudatosság és az üdvösség.

Ha így teszünk, akkor a külső világ problémái többé nem zavarnak meg bennünket, mert a bensőben meglelt Fény, szeretet, öröm elhozza a beteljesülést, a megváltást.

Ennek az üdvözítő állapotnak a bemutatásához Sant Darshan Singh egyik verséből idézett a Mester, amely szerint viruló virágok varázslatos szépsége és illata fogja kísérni az utunkat, ha megtaláljuk a kapcsolatot Isten Fényével és Hangjával a bensőnkben. A meditációban táplálékhoz jut, megerősödik a lelkünk, és eltűnnek a tüskék az életünk kertjéből.

Július 4. vasárnap
Határtalan bizalom Istenben

Július 4-e a függetlenség napja az Egyesült Államokban. Ez alkalomból a Mester a hallgatósága figyelmét először is azokra a hiedelmekre, tévképzetekre irányította, amelyek rengeteg ember életét alapvetően és károsan befolyásolják. Tele vagyunk kétségekkel és önbizalom-hiánnyal, főleg a hibáktól való megszabadulásra való képességeinket, és az isteni végcél elérhetőségét illetően.

A Mester rámutatott, hogy az emberiség történetében számtalan példa van a kihívások sikeres kezelésére, az akadályok legyőzésére. Gondoljunk a sokféle felfedezésre, újításra a szállítás, a gyógyítás és a technológia területén! Aminek rendületlen figyelmet szentelünk, amiért kitartóan dolgozunk, ott az összes akadályt el tudjuk hárítani az utunkból.

A lényegi kérdés az, hogy bízunk-e a sikerben, a saját erőnkben, képességeinkben, a kitűzött cél elérhetőségében? Ha csak a hibáinkkal, a gyengeségeinkkel foglalkozunk, akkor nem tudunk lépéseket tenni ennen az irányban. Álljunk pozitív magatartással a megoldandó feladatokhoz, tegyünk komoly erőfeszítéseket, és fókuszáljunk a célunkra!

Az igazi valónk a lelkünk, az isteni részünk az összes erőnk forrása. Ha rendszeresen meditálunk, akkor a Mester segítségével és vezetésével a lelkünk utazni tud a benső régiókban, és az ott megtapasztalt szeretet, öröm segítségével minden külső akadályon is túl tudunk jutni. Ekkor ugyanis rendíthetetlenné válik a bizalmunk Istenben, aki minden élethelyzetünkben a legjobbat adja nekünk.

Július 10. szombat
Őrizzük meg a nyugalmunkat! Éljünk békésen!

A kommunikációink során gyakran különféle vélemények fogalmazódnak meg, amelyek vitákká, veszekedésekké fajulhatnak. Ez minden érintettre negatívan hat. Nyugtalanságot, feszültséget, haragot válthat ki. Ilyen esetekben a felek meg vannak győződve arról, hogy az ő látásmódjuk a helyes, és nagyon nehéznek találják, hogy erről a vitapartnert meggyőzzék.

Az ilyen stresszes helyzetekben könnyebb másokat okolni az összes nehézségünkért. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a hibákat az embertársainkban keressük, és egyedül tőlük várjuk el a viselkedésük megváltoztatását.

Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk az életünket, kiderül, hogy mi magunk vagyunk a fájdalmaink, a nehézségeink okozói. A harag és a csalódottság belőlünk fakad, és tör a felszínre, amikor az interakcióink nem az általunk elvárt módon alakulnak. Ezzel azonban leginkább magunknak ártunk.

Mi a megoldás? Fejlesszük ki magunkban a helyes megértés képességét, és fókuszáljunk a saját megnyilvánulásainkra, gyengeségeinkre! Értsük meg, hogy nincs két olyan ember a földön, aki teljesen azonos módon gondolkodna, beszélne, viselkedne! Hiszen mindannyian eltérő körülmények közé születtünk meg, és más háttérrel rendelkezünk. A körülményektől függően még az is lehet, hogy valamilyen nézőpontból minden vélemény helyes.

A Mester azt tanácsolja, hogy a helyes megértés szellemében, a kommunikációink során is alkalmazzuk az „Élni, és élni hagyni!” elvet! Figyeljünk inkább a saját gyengeségeinkre, és igyekezzünk jobbá formálódni! Rá fogunk jönni, hogy a problémák gyökere az volt, hogy magunkat, a saját nézeteinket hibátlannak képzeltük.

Az igazi tanítvány a fizikai léttel járó kihívásokkal, erőpróbákkal szembekerülve is megtartja a figyelmét Istenen, és a nézetek ütközése során is megőrzi a nyugalmát. Nem befolyásolják a külső körülmények. Az a mi választásunk, hogy feszültségek között, vagy békességben élünk-e.

Július 11. vasárnap
Tapasztaljuk meg Isten jelenlétét az életünkben!

Ha magunkat jelentéktelennek, semmiségnek tekintjük Isten hatalmas teremtésében, hogyan tudnánk megteremteni a kapcsolatot Ővele?

A szentek és misztikusok arra emlékeztetnek bennünket, hogy a Teremtőnk bennünk él, és mindannyian képesek vagyunk arra, hogy ráleljünk. Ehhez nem kell elhagynunk az otthonunkat, a mindennapi életünk színtereit. Forduljunk befelé, és keressük meg a közvetlen kapcsolatot Isten két eredeti megnyilvánulásával, a Fénnyel és a Hanggal!

Napjaink életére az jellemző, hogy mindent azonnal akarunk. Ha azt reméljük, hogy Istent kitartó erőfeszítések nélkül is elérhetjük, akkor tapasztalni fogjuk, hogy ez nem így működik.

Mire van szükség? Mit kell tennünk? Legyen bennünk őszinte vágy Isten megismerésére! Kitartó igyekezetre, rendületlen fáradozásra van szükség a spirituális területen. Fontos, hogy napi rendszerességgel szenteljünk időt a spirituális gyakorlatainkra!

Első lépésként váljon szokásunkká a testünk és az elménk csendjében ülés! Napközben is mondjuk a simrant, mert így hamarabb lesz koncentrált a figyelmünk a meditációban! Ebben nagy segítségünkre van az is, ha etikusan, tisztán élünk, és ellenőrzés alatt tartjuk az egónkat, a gondolatainkat!

Július 17. szombat
Tisztánlátás a meditáció segítségévél

Az emberi természetre az jellemző, hogy a világról, annak működéséről az idősebbektől kapott információk, a saját korábbi tapasztalatok, és a megértésünk szintje alapján alkotunk véleményt. Az egónk gyakran kelti bennünk azt az érzést, hogy különbözünk másoktól, jobbak vagyunk az embertársainknál. A megtapasztalt külső különbségek hatással vannak az interakcióinkra, és gyakran úgy érezzük, hogy nekünk van igazunk. Ha ilyen szemlélettel élünk, sok stresszel, feszültséggel kell számolnunk.

Ha nyugodt, békés életre vágyunk, fejlesszük ki magunkban a tisztánlátás képességét! Mi szükséges ehhez? Ismerjük meg magunkat, a kapcsolatunkat Istennel, és értsük meg, miért küldtek bennünket ebbe a világba. Majd döntsünk arról is, hogyan fogunk ezután élni!

Lelkek vagyunk, a mindentudás Óceánjának a cseppjei. Erre a felismerésre a meditációban juthatunk el. Amikor a lelkünk összekapcsolódik Isten Fényével és Hangjával, fokozatosan lekerülnek a lelkünkről az elme, az anyag és az illúzió fátylai, amelyek a tisztánlátás akadályai.

A helyes megértés jó gondolatokhoz, szavakhoz és tettekhez vezet. Együttérző, igaz, alázatos és önzetlen módon fogunk élni. Osztozni fogunk mások fájdalmában, és a dualitás világából az egység, az egyetemes összetartozás felfedezése felé haladunk.

Amikor a meditációban megtapasztaljuk Isten jelenlétét, egyre erősödik a meggyőződésünk, hogy bármi történik a világban és a mi életünkben, az mind Isten akarata szerint megy végbe.

Július 18. vasárnap
Fedezzük fel az isteniség kincseit a bensőnkben!

Sok időt és rengeteg energiát fektetünk az anyagi javak felhalmozásába, amelyek idővel elvesztik a varázsukat, és új dolgok után futunk. A korábban annyira áhított tárgyak a padlásra vagy a pincébe kerülnek, helyet adva az új szerzeményeknek. Emberi lényként oly sok mindent elértünk, amik végül mégsem szolgálták a legnagyobb javunkat. E kincseink közül a legnagyobb maga az emberi születésünk, mert lehetőséget kaptunk Isten felismerésére.

Rendelkezünk a vivék, a helyes és a helytelen megkülönböztetésének a képességével, és ráébredhetünk az igazi valónkra, a lelkünkre. Ehhez meg kell tanulnunk a testi tudatosság fölé emelkedés módszerét, a meditációt. Így képessé válunk az élet titkainak és az isteniség kincseinek a felfedezésére. Mindezekhez nem juthatunk hozzá az elmebeli képességeink fejlesztésével. Sant Darshan Singh tanácsa így hangzik:

Mondd az intellektusod sötétjének,
keresse a szeretet mámorát!
Ezen mámor nem egyéb,
mint ragyogó, tiszta Fényesség.

A Teremtőnk ereje bennünk van, és ez a mi legértékesebb kincsünk. Ne hagyjuk, hogy ezek rejtettek és elfeledettek maradjanak! – kérte a Mester. Találjunk időt a csendben ülésre, hogy átélhessük Isten jelenlétét a mindennapjainkban!

Július 24. szombat
Uraljuk az egónkat, hogy megtapasztalhassuk Istent!

A Mester a satsang bevezetéseként emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy július 27-én lesz Hazur Baba Sawan Singh (1858-1948) születésének 163. évfordulója. Az Ő jövendölése szerint a nyugati világban is hamarosan felvirrad a spiritualitás Napja. Ez azóta be is következett.

Az emberi lény hajlamos arra, hogy az örömöt, a soha el nem múló boldogságot a külső világban keresse. Ha azután megjelennek a nehézségek, a kihívások az életben, felmerül bennünk a kérdés, hogy mi az emberi lét értelme. Az, aki komoly kutatásba kezd, előbb-utóbb eljut oda, hogy szeretné megismerni, megtalálni Istent.

Az igazi valónkat és a Teremtőt az elménk, az egónk fala választja el tőlünk a bensőnkben. A dualitás érzete okozza a feszültségeket az életünkben, és tart távol bennünket a benső csendtől, amelyben megismerhetjük a Teremtőnket. A sikeresség érdekében uralnunk kell az egónkat, ami megoldhatatlan feladatnak tűnhet. Segítségre van szükségünk, amit a spirituális Mesterünktől kapunk meg.

A satsangokon feltárja előttünk az igazságot: nem a testünk, hanem a lelkünk az igazi valónk, amelyet mindannyian képesek vagyunk megismerni önmagunkban. Elmagyarázza, hogyan szükséges vezetnünk az életünket, hogy az békés, nyugodt legyen. A szeretet, az alázat, az együttérzés, a tisztaság, a becsületesség és az önzetlenség segítségével szilárd alapot tudunk teremteni a spirituális utazásunkhoz. Megtanítja a meditáció módszerét, és a beavatáskor összekapcsolja a lelkünket az Istenerővel.

Ez az az Erő, amely képes elsöpörni az Istenhez vezető utunkból az egót, mint akadályt. Isten szeretetében fürödve, lépésről-lépésre haladva, el fogjuk érni a végső célunkat.

Július 25. vasárnap
Mesterek napja

A satsang bevezetéseként Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő, amely arról szólt, hogy Isten a mi oltalmazónk, örök társunk, jótevőnk.

Ezután Sant Rajinder Singh arról beszélt, hogy a Mesterek napja 1981-ben Sant Darshan Singh kezdeményezésére jött létre. Amerikába látogatásakor azt tapasztalta, hogy májusban megünneplik az anyák napját, júniusban az apák napját. A Mesterek napja célja, hogy Mesterünk előtt is kifejezzük a tiszteletünket. Ő az, aki a spirituális célunkba elvezet bennünket. Ő a jelzőtűz előttünk, utat mutat számunkra az illúziók földjének sötétségében. Az Ő irányításával és áldásával még ebben az életben elérhetjük az örök boldogságot.

Szerte a világon ez olyan nap, amelyen azonos céllal közösen ünnepelnek az eltérő utakat követő emberek. Lehet, hogy különféle ösvényeken haladunk Isten felé, vagy az azonos ösvényen belüli pályaívek különböznek egymástól, ám mindannyian a Forrásunkhoz igyekszünk vissza.

A Mesterek napján az egységet ünnepeljük – függetlenül attól, milyen ösvényen és hogyan érjük el a célt – és megemlékezünk a szentekről, misztikusokról, prófétákról és a különféle vallások alapítóiról, akik mind azért jöttek a világba, hogy Istenre irányítsák az emberek figyelmét.

Ezen ünnepi alkalommal Hazur Baba Sawan Singh születésének az évfordulójáról is megemlékezünk, aki a misztika és a vallások összehasonlító tudományának tudósa is volt. Naponta több mint 18 órát dolgozott, és még 90 évesen is fürge léptű volt, energiától duzzadt. „A lustaság táplálja a negatív gondolkodást, így minden bűn szülőanyja” – szokta mondani, figyelmeztetve tanítványait, hogy mindig foglalják le magukat jó és hasznos munkával. Semmi olyat nem követelt meg tőlük, amit maga ne tett volna meg.

Amikor ezen a napon a saját Mesterünkre gondolunk, akkor a figyelmünk Istenen van, hiszen az Ő küldetése az, hogy a lelkünket újraegyesítse Istennel. Elfelejtettük, hogy kik vagyunk valójában. Teljesen az illúziók világára összpontosítunk, mert ezt valósnak hisszük. A tökéletes szent, a Mester mindig arra kér bennünket: szabaduljunk meg az anyag, az elme, az illúzió fátylaitól, hogy megtapasztalhassuk a lelkünket, az igazságot.

A Szeretett Mester, Sant Kirpal Singh gyakran mondta: „Nehezebb valódi értelemben vett emberré válnunk, mint Istenre rátalálnunk.” Ha megtanuljuk, hogyan éljünk a magasztosabb természetünk szerint, biztosan megláthatjuk az Urat.