Szeptember 29. Látogatás Indore-ba – 1. nap
Satsang és Spirituális Qawwalis
Dusshera Maidan
Madhya Pradesh, Indore

Sant Rajinder Singh a felesége, Mata Rita Ji társaságában szeptember 29-30-án hatodik alkalommal látogatott Indore-ba. Előzőleg 1992-ben, 1994-ben, 1997-ben és 2000-ben, és utoljára 2003-ban került erre sor.

Indore, Madhya Pradesh indiai állam korábbi székhelye, 900 km-re délre van Delhitől. A város ennek az államnak továbbra is kiemelkedő fontosságú kereskedelmi, pénzügyi, kommunikációs, művészeti, kutatási, technológiai és oktatási központja maradt.

500 éve jött létre, és a maratha katonai dinasztia nagy „filozófus királynője”, Ahilya Bai Holkar alapította. A királynőt az emberek a bölcsesség, a jóság és sok más erény nemes példaképének tekintették. Ő egy kis faluból a festői környezetben virágzó és szép várost hozott létre, amely a mogul és az angol uralom alatt is továbbfejlődött.

A Mestert a megérkezésekor az indore-i gyermek satsang dallal üdvözölte. Majd Mata Rita Ji adott elő egy himnuszt. A Mester arról beszélt, hogy a szent Ige, a Naam hozta létre az egész teremtést. E világba emberként megszületésünk egyetlen célja: ismerjük fel az igazi valónkat, a lelkünket, és találjuk meg az utat vissza, Istenhez. E küldetésünket csak úgy válthatjuk valóra, ha megtanuljuk, hogyan „tisztítsuk meg a szívünk legbenső kamráját.” Ezt az etikai értékeknek az életünkbe ültetésével érhetjük el. Ha erőszakmentesen, igazságban, együttérzőn, szeretetben, alázatban, tisztaságban, másokat önzetlenül szolgálva élünk, akkor alkalmassá válunk az isteniség befogadására. Ezt az alapot megteremtve, összekapcsolódva az Isteni Fény- és Hangáradattal, fel tudjuk ismerni az igazi természetünket és Istent.

Az elhangzott shabd sorait idézve Maharaj Ji rámutatott, hogy a külső életünk tele van nehézségekkel, de tudnunk szükséges, hogy Atyánk azt adja nekünk, ami a legjobb a lelkünk számára. Ha megízleljük önmagunkban az isteni Nektárt, akkor betölt bennünket a mámorító boldogság, és többé nem érezzük e mulandó világ fullánkjainak csípését, a problémák súlyát.

Ha valaki megkapja az összeköttetést az Istenerővel, ez a legnagyobb áldások egyike, amelyben egy emberi lény részesülhet, mert csak így válunk képessé az örök Otthonunkba való hazatérésre. Ez az Adományozó kegye. Ez a Tőle kapott ajándék az illúziók világából az Adományozó valóságába vezet minket.

A satsangot spirituális qawwalis program követte, amely újabb lehetőség volt arra, hogy a sangat órákig fürödjön a Mester darshanjaiban.

Szeptember 29. Látogatás Indore-ba – 2. nap
Satsang és beavatás

A satsang kezdetén Sant Ravidas egy himnusza hangzott el. Ő volt a Mestere Mira Bai-nak a hercegnő-szentnek. A verssorok az emberi butaság mélységeit tárták fel: megáldattunk az Istenhez való visszatérés különleges lehetőségével, de ezt a végtelenül értékes időt anyagi javak felhalmozására, világi élvezetek hajszolására, és a fizikai test szükségleteinek kielégítésére fordítjuk, nem ismerve fel, hogy mindez egy napon semmivé lesz. Az igazi valónk, a lelkünk örök, halhatatlan. Mit teszünk érte most, amikor esélyünk van a végső megszabadulásra? – kérdezte a Mester.

A szentek szüntelenül arra emlékeztetnek bennünket, hogy ez a maja világa. Mi azonban annyira azonosulunk vele, teljesen magunkra öltve a színeit, hogy ezt tekintjük az egyedüli valóságnak. Pedig ez a fenntartó erő, Kál vég nélküli játékainak a színtere. Csak akkor van reményünk a megszabadulásra, ha szeretet ébred bennünk a Teremtő iránt, amely egyre csak fokozódik. Ugyanis egyedül ennek a szeretetnek az ereje képes kivinni a lelkünket a lélekvándorlás kerekéből.

Isten, az Ő végtelenül hatalmas Ereje bennünk rejtezik. Rajtunk múlik, hogy a külvilágnak vagy a Teremtőerőnek adjuk-e a figyelmünket. Csak akkor mondhatjuk el, hogy megfelelő módon élünk, ha az isteni ösvényen lépkedünk előre. A beavatással megszületik a közvetlen összeköttetés a lelkünk és az Isteni Fény- és Hangáradat között, amellyel a meditációban visszautazhatunk a Forrásunkba.

Az előadást beavatás követte, majd a Mester ellátogatott a helyi Kirpal Ashramba, ahol felavatta az új meditációs termet.

Október 4. Vasárnapi satsang
Darshan Dham

Az előző vasárnapi satsangon, szeptember 27-én hangzott el annak a gázelnek az első verspárja, amelyet a Mester a következő hetekben tovább elemzett. Az így hangzott:

Szerénységben öltöztek, oly alázattal, mint a por,
de az Ő küszöbüknél találkoztam a kor legnagyobbjaival.

Most ez a két verssor került sorra:

A szívemben ott parázslik a titok – bárcsak felfedhetném valakinek!
Arra a rokonlélekre várok, aki ezt biztosan megőrizné magában.

A tanítvány és a Mestere között szövődő magasztos szeretet a titkok titka. Nem tartozik a világra. Ez az ellenállhatatlan szerető vonzalom a Szeretett Lény szívéből árad ki először, és a tanítvány szíve viszonozza ezt. Maharaj Ji a Csipkerózsika meséjének példájával élve kiemelte: az élő Mester a mi hercegünk, aki a spirituális sugárzásával, a darshanjaival, isteni bölcsességével ráébreszti a szunnyadó lelkünket az emberi létezés végső valóságára.

Az igazi szeretők szüntelenül vágynak a Satguru társaságára, a darshanjaira, mert tudják, hogy mily hatalmas segítséghez, hajtóerőhöz jut a lelkük, amely így a bensőbe tud emelkedni. Ez természetesen függ a fogékonyságunktól, a szeretet szintjétől is. Az igazi szerető örökké vágyódik a Mestere pillantására, mint a méh a mézre. Az igazi ok, amiért a Mesterek eljönnek a földre: csak így tudják csökkenteni a karma terheinket, fokozni a spirituális szomjúságunkat, és visszaterelni a spirituális nyájat az örök Otthonunkba, Sach Khandba.

A satsangot a gyermektábor kulturális programja követte. Egész Indiából, 92 satsang központból 2500 gyerek vett részt a háromnapos spirituális táborozáson. A műsor hatalmas sikert aratott. A Mester kiemelte, hogy mind a bemutatott spirituális jelenetek, mind a gyerekek éneke, tánca, a koreográfia, a díszlet – az eddigi legszínvonalasabb volt.

Október 6. Kérdés-felelet
Kirpal Bagh

Kérdés: Tudva, hogy az életünk 75%-ban előre elrendelt, imádkozhatunk-e az Úr segítségéért?

Mester: Amikor megérkezünk ebbe a világba, magunkkal hozzuk a pralabda vagy sors karmánkat. A teremtés három alsó szintjét a karma törvénye működteti. Csak úgy szabadulhatunk ki a lélekvándorlás kerekéből, és egyesülhet a lelkünk Istennel, ha az összes karma terhünk lemosódik rólunk.

A sors karmát elkerülhetetlenül át kell élnünk ebben az életben, ami fent és lent helyzeteket jelent. Legyünk tudatában annak, hogy a megpróbáltatások nem Isten csapásai, büntetései, hanem mi magunk teremtettük meg az elmúlt életeinkben azokat a helyzeteket, amelyek karmikus visszahatásai most megjelennek! Annak most nem vagyunk tudatában, ami a korábbi emberi életeinkben végbement, de fontos, hogy a viszontagságok ne billentsenek ki bennünket a benső egyensúlyunkból!

Ha valaki tehetetlennek, magára hagyottnak érzi magát a nehéz helyzetekben, a legtermészetesebb, hogy erőért, támaszért Istenhez fohászkodik, hogy nyugodtan, békésen tudjon átmenni ezeken az időszakokon.

Az a gondolat viszont megnyugtathat, örömtelivé tehet bennünket, hogy hatalmas terhek kerülnek le a lelkünkről, amely így egyre tisztábbá válik, és a bensőbe képes emelkedni. Éljünk az „Édes a Te akaratod!” elv szerint. A kegy örökké ránk árad, hiszen a beavatással az élő Mester oltalmazó szárnyai alá kerültünk. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, vagyis éljünk a Mester útmutatásai szerint, tartsuk a figyelmünket Istenen! Így a nehezebb életszakaszokat is sokkal könnyebben vészeljük át.

Október 8. Satsang és beavatás
Haryana, Gurgaon
Leisure Valley

Ez a Delhi központjától 32 km-re elhelyezkedő város az Indira Gandhi Nemzetközi Repülőtér közelében van. A történelemből úgy ismert, mint Guru Gram – a Guru falva. India egyik vezető pénzügyi és kereskedelmi központja, Az egy főre eső jövedelem nagysága tekintetében Chandigarh és Mumbai indiai városok után sorrendben a harmadik helyet foglalja el.

Maharaj Jit és Mata Rita Jit a mintegy 30 ezres hallgatóság nevében a gyermek satsang köszöntötte: „Megérkezett a Satguru, hogy megáldjon minket az odaadás ajándékával.” Majd a helyi koordinátor bemutatta a Mestert és a Misszió működését. Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő, amelyet azután a Mester a satsangon részletesen elemzett.

Az emberiség soha véget nem érő kutatásáról beszélt, amelynek célja a boldogság megtalálása. Az élet lényegét, értelmét tekintve a látásmódunk korlátozott, emiatt ebben a tünékeny világban keressük a tartós örömöt, boldogságot. Azt azonban csupán a bensőnkben találhatjuk meg, ha megtapasztaljuk Isten szeretetét. Isten a mi oltalmazónk és jótevőnk. Ha megbízunk Őbenne, ha elfogadjuk, hogy bármi is történik velünk, az Isten akarata, az Ő felügyelete alatt következik be, a javunkat szolgálja, akkor megelégedetten fogunk élni, és mindent elérünk, amit ez az élet kínál nekünk. A bizalmunk attól válik erőssé, hogy átéljük Isten feltétel nélküli szeretetét.

Ha elindulunk befelé, akkor egyre szorosabbá válik az Istennel való kapcsolatunk, és felismerjük az emberi létezés igazi értelmét.

Az Úr a megalkotója ennek az isteni színjátéknak, és Ő mindentudó, mindenütt, minden élő formában jelenvaló. Ahogy erőssé válik az isteni akaratba vetett bizalmunk, félelemnélkülivé válunk, többé nem aggodalmaskodunk. Ugyanakkor a korábbiaknál sokkal jobban ügyelünk arra, hogy körültekintően, figyelmesen, szeretetteljesen, mások igényeire odafigyelve éljünk.

A satsangot beavatás követte, majd a Mester meglátogatta a Gurgaon régi negyedében lévő ashramot. Utána az újabb városrészben felavatta a 800 m2 területű új ashramot, és annak udvarán egy fát ültetett el.

Október 11. Vasárnapi satsang
Darshan Dham

Ezen a satsangon a Mester Sant Darshan Singh gázeljének a harmadik stanzáját elemezte, amely részletesen lefesti a Mester satsangjának a környezetét, a légkörét. Az ilyen összejöveteleket az útkeresők, a tanítványok vallása, hite, szociális háttere, iskolázottsága tekintetében, és még sok más szempontból is sokszínűség jellemzi. A felszíni különbségek elvesztik a jelentőségüket, ha azt vizsgáljuk, mi hozza össze az útkeresőket a Mester lábához. Ennek egyetlen igazi célja: Isten szeretetének a megtapasztalása. Egy megvilágosodott lény isteni társaságában megváltozik a látásmódunk, a figyelmünk Isten felé fordul, és a Mester spirituális kisugárzásában tisztul a lelkünk.

Ha valamit meg akarunk tanulni, szakemberhez fordulunk. Aki a lélek tudományának a mélyére szeretne hatolni, ezt akkor tudja valóra váltani, ha eljut az adott kor élő, tökéletes Mesterének a lótuszlábához. Ha a Mester kegyéből részesülünk a szent beavatás ajándékában, a meditációban tapasztalatot szerezhetünk arról, hogy az egyetlen Fény gyermekei vagyunk.

Az Úr kertjének különböző virágai vagyunk,
Kik a Fény egyazon völgyébe gyűltek össze.

Mi, kik a Földön élünk, az emberiséghez egyként tartozunk.
Csak egyetlen Isten létezik, és a gyermekei mi vagyunk.

A Mester irányításával a tanítvány – kitartó erőfeszítéssel és fegyelemmel – folyamatosan képes fejlődni a spirituális úton. Ő a mi jóságos vezetőnk, az egyetlen igazi Barátunk, aki megszabadít bennünket a lélekvándorlás kerekéhez kötözöttség állapotából, és egyesíti az igazi valónkat Istennel.

Befejezésként Darshan Mester, a költő-szent verssorai hangzottak el, amely így festi le a satsang, az isteni taverna áldásait:

Ki az eksztázist árasztó Pohárnok, aki ma közöttünk járt?
Az Ige Elixírjét korsóról korsóra töltötte,
és mindenki kívánsága szerint olthatta szomját.

Október 12. Satsang
Kirpal Bagh

Ezen az estén a Mester az önzetlen szolgálatról beszélt, amely a meditáció és az etikus élet mellett a spirituális út harmadik alapköve.

Egy történettel illusztrálta Isten teremtése önzetlen szolgálatának a fontosságát. Egy pap, aki hétről hétre szentbeszédeket tartott, biztos volt abban, hogy Szent Péter örömmel nyitja meg előtte a mennyország kapuját. Nagy meglepetésére nem nyert bebocsátást, miközben egy kisfiút, aki enni adott egy éhes, didergő madárkának, örömmel fogadták ott. Nem elég beszélni, tenni kell…

Ha önzetlenül segítünk másokon, akkor, annak nem kisebb az értéke, mintha ugyanennyi időt szentelnénk a meditációra. Ha viszont valaki jutalom, elismerés, viszonzás reményében teszi ezt, az olyan, mint egy üzleti tranzakció – mutatott rá a Mester.

Akkor végezzük helyesen a szevánkat, ha közben Istenen tartjuk a figyelmünket. Ezekben az időszakokban neh karma, vagyis karma nélküli állapotban vagyunk, ami segít a terheink csökkentésében. A szeva gyümölcse édes, mert könnyebben tudunk koncentrálni a meditációban.

„Az önzetlen szolgálat a szeretet fájának a legédesebb gyümölcse.”
Sant Rajinder Singh

Október 13. Aurangabad – Satsang és beavatás
Maharashtra, Sindhi Colony

Az India központi részében elhelyezkedő városban vannak az Ajanta és az Ellora barlangok, amelyek az UNESCO világörökségéhez tartoznak. A Waghora folyó kanyarulata fölötti sziklákba vájták az Ajanta barlangtemplomokat, amelyek a három ősi vallást: a hindut, a buddhistát és a dzsaint mutatják be a freskóikon és a szobraikon keresztül.

A 31 barlangot sok ezer emberi kéz alkotta véső és kalapács segítségével a vulkanikus bazaltsziklából. Két időszakban készültek: a régebbiek i.e. 2. századból valók, az újabbak pedig a 4-6. század körül jöttek létre.

Az Ellora barlangrendszer 34 barlangból áll. Az 5-10. század között vájták őket. Az Ellora környéki sziklába vájt templomok a szobrászat remekművei. Komplett katedrálisokat faragtak ki a kőből, kívül-belül, padlótól a mennyezetig, ámulatba ejtő szépségben.

A Mester másodszor látogatott el Aurangabadba. Az első látogatása 2002-ben volt. A helyi gyermek satsang köszöntő éneke után Mata Rita Ji adott elő egy himnuszt, amely arról szólt, hogy a figyelmünk jelenleg teljesen szétszóródik a világban, és ahhoz, hogy megtapasztaljuk önmagunkban Isten jelenlétét, azt az érzékek szintjéről a tizedik kapuba, a lelkünk székhelyére szükséges emelnünk.

Az ego a gyökere, az oka a dualitásnak, a másoktól különbözés érzésének, az elszigetelődésnek. A szeretet útja viszont keskeny, ketten nem férnek el rajta, ezért eggyé kell válnunk Istennel. Ő és a lelkünk között a Satguru az összekötő kapocs. Csak az Ő kegyéből és vezetésével jöhet létre az egyesülés. Az élő Mester túltekint a gyengeségeinken, a nyájába fogad bennünket, és lépésről lépésre előre haladva, visszajuttat bennünket az Úr ölébe.

A Mester aurangabadi programja zárásaként sok lelket ajándékozott meg a benső titkaiba való beavatással.

Október 14. Dhulia – Satsang és beavatás
Maharashtra, Vidyaverdhini Sabha

Szerdán Sant Rajinder Singh az Aurangabadtól 140 km-re északra fekvő Dhuliába repült. A Mester most először járt ebben a városban. A nagy Mesterek közül Sant Kirpal Singh 1967-ben látogatott el ide.

A szokásos üdvözlések és a bevezető shabd után Maharaj Ji rámutatott: mivel az kap elsőbbséget az életünkben, amit fontosnak tekintünk, ideje, hogy ráébredjünk az emberi születés különleges jelentőségére. Fordítsuk ezt az isteni ajándékot a legnagyobb javunkra, ugyanis csupán ebben a formában élve ismerhetjük meg Istent! Ha valóban megértjük és a magunkévá tesszük ezt az igazságot, akkor a spiritualitás minden egyebet meg fog előzni az életünkben. Így kifejlődik bennünk a helyes megértés, amelyből jó gondolatok, szavak és tettek fognak születni. Ha ezek segítségével megőrizzük a figyelmünket Istenen, akkor gyorsan haladunk Őfelé.

Ha felvállaljuk a spirituális utazást, elsőként annak kell tisztázódnia bennünk, hogy nem a testünk az igazi valónk, amelynek táplálása, gondozása és szépítése áll az emberek életének a központjában. Ebből következik annak megértése, hogy a lelkünknek erőre, megtisztulásra, táplálékra van szüksége, hiszen időtlen idők óta az isteni Forrásától elszakítottan senyved. Mindehhez egyedül Isten szeretetének a megtapasztalásából juthatunk hozzá. Hazur azt mondta: „Addig ne adj enni a testednek, amíg nem tápláltad a lelkedet!” Ezzel arra ösztönzött, hogy lehetőleg ezzel kezdjük a napot, és soha ne maradjon ki a napirendünkből a meditáció.

Amikor a Mester fizikai jelenlétében lehetünk, annyi szeretetben részesülünk, hogy a lelkünk megújul, megtelik életerővel, és boldogan szárnyal befelé. Ha a tanítvány nem feledkezik meg a simran ismétléséről a nap folyamán, vagyis megmarad az Istenre való édes emlékezés állapotában, ez átsegíti a nehézségeken, és az elméje kevésbé tudja magával ragadni a figyelmét a világba.

A satsangot Dhuliában is beavatás követte.

Október 15. Ashram avatás
Padegaon

A Mester visszatért Aurangabadba, majd egy új Kirpal Ashramot avatott Padegaon városában. Az ashramban varróközpont, meditációs terem és könyvtár kezdte meg a működését.

Október 18. Vasárnapi satsang
Kirpal Bagh

Bevezetőjében Maharaj Ji felidézte a sangatnak a Darshan-gázel mondanivalóját, amelynek sorait a vidéki programjai előtti hetekben elemezte.

A lelkünk utazása évmilliókkal ezelőtt kezdődött el. Az emberi életek során a jó és a rossz gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel a rövidebb és hosszabb távú következményeket teremtettük meg. Az öröm, a boldogság mozzanatai mindig sokkal rövidebbnek tűnnek, a nehézségek viszont sokszoros erejűnek. Amikor a Mesterszent beavat bennünket a benső titkaiba, megnyitja a benső szemünket és fülünket. Az erre az életre magunkkal hozott karma terheinken kívül minden egyébtől, vagyis a szamcsita vagy tárház karmától megszabadít minket. Csak így válhat képessé a lelkünk az Istenhez való hazatérésre.

Kabir Sahib verssorait idézve a Mester kiemelte: az isteni küldetéssel a világba érkezett tökéletes Mester feltárja előttünk a bensőnk rejtett kincseit, így a millió életek óta tartó utazásunk végre véget érhet. Az Ő oltalmában, segítségével, vezetésével és a saját kitartó erőfeszítéseink gyümölcseként a lelkünk újra egyesülhet Istennel.

Október 19. Látogatás Bulandshahrba
Uttar Pradesh

A Mester hétfőn a Delhitől 25 km-re lévő Bulandshahrban tartott satsangot. 11 éve, 2004-ben ugyanezen a napon járt itt.

Arról beszélt, hogyan éljük az életünket az elménknek és az érzékeinknek kiszolgáltatott állapotban, ami miatt a spiritualitást is úgy közelítjük meg, mint a világi törekvéseinket. A kultúránknak, a vallásunknak, a neveltetésünknek megfelelően, az istentiszteleti helyeken követjük a hitünk rítusait, rituáléit, gyakran sok fáradsággal, megerőltetéssel járó zarándokutakat teszünk, és sokan nagylelkűen adnak jótékony célra adományokat. Tanulmányozzuk a szentírásokat, és jártassá válunk abban, ami úgy ismert, mint a hitek exoterikus, külső oldala.

Ám mindez nem elegendő, ha vissza kívánunk térni Istenhez, aki a testünk és az érzékeink szintjén nem ismerhető meg. Ehhez a fizikai testtudatunk fölé kell emelkednünk.

Az elménk, amely a testünkben együtt él a lelkünkkel, szüntelenül arra törekszik, hogy a figyelmünket megtartsa a külső világban. Egyetlen célja, hogy a lélekvándorlás kerekéhez kötözött állapotban maradjunk. Egyetlen módon lehetünk úrrá ezen a helyzeten: a simran ismétlésével lecsendesítjük az elménket, a figyelmünk, a lelkünk külső kifejeződése belemerül a Naamba, Isten Fényébe és a Hangáradatba. Így fokozatosan egyre több tapasztalatot szerzünk ennek a világnak az illuzórikus természetéről és Isten szeretetéről, amely magához vonz bennünket.

Fontos, hogy fordítsuk a legnagyobb javunkra a földön rendelkezésünkre álló időnket, éljünk tisztán, meditáljunk, járjunk satsangra, szolgáljunk önzetlenül, mert így sikeresen el tudjuk hárítani az elménk, az intellektusunk által a spirituális fejlődésünk útjába emelt akadályokat.

A beavatást követően a Mester felkereste a helyi ashramot. Örömmel állapította meg, hogy az elmúlt évtized alatt itt is nagyra nőtt a sangat. Majd egy nagy, díszes kártyára ezt írta: „Azt kívánom, hogy Bulandshahrban mindenki szeretetben, örömben és békességben éljen!”

Október 22. Dussehra napja

Dussehra a nagy indiai fesztiválok egyike. A szó szanszkrit eredetű: a Dasha-Hara szóösszetételben a Dasha jelentése nap, a hara szó pedig vereséget jelent. Vagyis: „a vereség napja”, „a rossz sors eltávolítása”, ezzel utalva Ráma királynak a tízfejű démon-király, Ravaná feletti győzelmére, aki elrabolta a feleségét, Szitát, és Sri Lankára, a királyságába vitte.

A másik nagy indiai fesztivál, amely öt napig tart, ebben az évben november 11-én kezdődik: Diwali, a fény ünnepe. E két nagy eseménynek közös a történelmi gyökere (Ráma király története ennek az összefoglalónak a végén olvasható).

Sant Rajinder Singh a satsangon Kirpal Mester sokat idézett mondására hivatkozott: „Nem könnyű igaz emberré válnunk, de ha egyszer ezt elérjük, már könnyű Istent megtalálnunk.” Az igaz emberré váláshoz nélkülözhetetlen az élő Mester segítsége, aki a lélek tudományának a szakértője.

Október 26. Hétfő hajnali búcsú darshan program

Éjjel fél egykor mosolyogva jelent meg a Mester a Kirpal Baghban, hogy egy időre búcsút vegyen az indiai sangattól. Nagyon lassan haladva bejárta a pandal teljes területét, hogy minden egyes spirituális gyermeke részesülhessen a darshanjaiban.

Majd azt tanácsolta, hogy a gyors spirituális fejlődés érdekében senki se feledkezzen meg a rendszeresen napi meditációjáról, a satsangokon való részvételről, és éljenek a szeva összes lehetőségével. Mindenkinek boldog Diwalit, Karva Chauth ünnepet (ez olyan fesztivál, amelyen a feleségek egész nap böjtölnek, hogy a férjük hosszú életű legyen), karácsonyt és Újévet kívánt.

A Mester visszatért Chicagóba, ahol november 7-én kezdődik a programja. November 14-30. között pedig Dél-Amerikában, Braziliában, Argentinában és Chilében tart spirituális programokat.

Ráma király története

Az alábbi történet a nagy hindu eposzból, a Rámajánából való

Ajódhjá dicső királyának, Dasarathnak csodálatos kisfia született, akinek szépsége bámulattal töltötte el az embereket. A gyermek neve Ráma lett. Páratlan tettei miatt hírneve örökre fennmaradt.

Dzsanaka királynak volt egy leánya, a szépséges Szítá. Kezéért számtalan herceg versengett, de a kérők Síva roppant íját meg sem tudták mozdítani. Ráma azonban könnyedén felemelte az íjat, megfeszítette, és a hatalmas íj nagyot reccsenve kettétört. Így az ő felesége lett Szitá.

Dasarath király életét hajdan, egy csatában egyik felesége, Kaikéji mentette meg. A király ekkor ígéretet tett neki, hogy teljesíti két kívánságát, bármi legyen is az. Kaikéji ravasz szolgálója, Manhará buzdítására a királyné azt kérte, hogy ne Kausalja fia, Ráma, hanem az ő gyermeke, Bhárata kerüljön a trónra, Rámát pedig 14 évre száműzzék a rengetegbe.

A király szíve majd meghasadt, amikor felesége kérését meghallotta, de az ígéretét be kellett tartania.

Ráma önként az erdőbe ment, hogy remeteként éljen. Dasarath király nemsokára belehalt a szomorúságába. Rámát felesége, a hűséges Szítá, és öccse, Laksman is elkísérte a számkivetésbe. Az erdő árnyékos fái között laktak, egyszerű ruhákban jártak.

Egy nap Máricha, a gonosz varázsló aranyszínű őz formáját vette fel, és a szépséges Szítá előtt termett.

– Óh, kedves Ráma, hozd ide nekem azt a csodálatos őzet! – kérlelte Szítá Ráma királyfit. Ő ekkor üldözőbe vette az elbűvölő őzet. Szítá és Laksman hosszú ideig várt Rámára, de ő csak nem tért haza. Szítá aggódva így szólt:

– Kedves Laksman! Kérlek, indulj Ráma keresésére, és mielőbb térjetek vissza!

Ekkor repült keresztül az égen pompás hintóján Rávana, a tízfejű démon-király. Amint megpillantotta az egyedül maradt Szítát, nyomban felkapta, és magával vitte Sri Lankára, az aranyból készült palotájába.

A hindu mitológia szerint Rávana egyszer, amikor még fiatal volt, letelepedett egy hegycsúcsra, és olyan mozdulatlanná vált, hogy megállította a szeleket, amik a bolygókat mozgatták, és életben tartották az univerzumot. Az istenek könyörögtek neki, hogy mozduljon el a helyéről, de Rávana addig nem mozdult, amíg az istenek meg nem ígérték, hogy megvédelmezik őt az istenektől és a démonoktól, és fel nem hatalmazzák a teremtés leghatalmasabb erejével. Büszkeségében azonban elfeledkezett arról, hogy védelmet kérjen az emberekkel és a majmokkal szemben. Az istenek teljesítették a kérését, így hát Rávana felkelt a helyéről, és a bolygók végre megmozdulhattak, az univerzum újra lélegezni kezdett.

Amikor Ráma és Laksman hazatért, csodálkozva tapasztalta, hogy Szítának nyoma veszett. Miközben széltében-hosszában átkutatták az erdőt, hogy rátaláljanak, találkoztak Hanumánnal, a majomkirály miniszterével, a majomsereg főparancsnokával, aki megígérte Rámának, hogy számíthat a majmok népének segítségére.

Mivel Hanumán, a szélisten fia volt, könnyedén tudott repülni bárhova. Nagyot ugorva most keresztülszökellt a tengeren, és nyomban Sri Lanká szigetén, Rávana félelmetes birodalmában termett.

Szítá bánatosan ült Rávana palotájának kertjében. Hanumán a fák ágain ugrálva észrevétlenül a közelébe lopakodott, és megmutatta neki Ráma gyűrűjét, amelynek a párját a királynő viselte. Szítá, amint megpillantotta Hanumán kezében a gyűrűt, azonnal tudta, hogy megmentőjét nem küldhette más, mint a hős Ráma.

Rávana démonkatonái észrevették Hanumánt. Mivel azonban nem ismerték a derék majom erejét, így ostobán körbefogták, és meggyújtották a farkát, hogy jól megkínozzák.

Hanumán azonban könnyen elmenekült, és égő farkával lángba borította Sri Lanká városát.

A majomkatonák ezalatt hatalmas kőhidat építettek az óceánon át, hogy elérjék a démon palotáját. A bátor sereg átkelt az óceánon.

Rávana királyságát elérve a hős majmok mindenkit legyőztek. A gonosz démon aggódva látta, hogy összeomlik a ragyogó városa. Szemei lángoltak dühében, és nyilai záporként hullottak a majomharcosokra.

Ekkor Ráma felemelte a félelmetes íját, és nyila a démon szívébe fúródott.

Ráma ezután kiszabadította a rémült Szítát. Egy virágrepülőbe szálltak, és végre elindulhattak rég nem látott otthonuk, Ajódhjá felé.

Véget ért a száműzetésük, és Ráma királyfi végre elfoglalhatta a trónját. Ettől fogva újra öröm és boldogság köszöntött Ajódhjá népére.

Diwali, a fény ünnepe (szó szerinti jelentése: „lámpások sora”) a legnagyobb indiai fesztiválok egyike. Gyökerében közvetlenül a fenti történethez kapcsolódik: Ráma király visszatér a száműzetésből, hogy elfoglalja a trónját, és örömmámorban fürdő népe az egész hatalmas utat, amelyen hazavárták, lámpásokkal fénybe borították. "