A Mester angliai látogatása 2017. 09. 1-6.
2017-09-01
Szeptember 1. – 1. nap
Symphony Hall
Birmingham
Ezen a napon érkezett Sant Rajinder Singh és Mata Rita Ji Birmingham-be. A Mester a legutóbbi látogatása alkalmával, 2011 októberében avatta fel itt az SOS Meditációs Központját. Nemcsak Európából érkeztek sokan ide, hanem Észak-Amerikából, sőt még Ausztráliából is. A háromnapos program helyszíne a Symphony Hall volt, amelyet II. Erzsébet királynő 1991 júniusában avatott fel.
A szép bevezető „A benső Szimfóniák Mestere” címmel hangzott el. Miután a Mester helyet foglalt az emelvényen, Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő, amely arról szólt, hogy Isten neveinek az ismétlése elhozhatja az örök boldogságot.
A Mester kiemelte, hogy elsősorban az új érdeklődőkhöz szól. A meditáció, a bensőben előrehaladás tesz képessé bennünket arra, hogy békében tudjunk élni a nyugtalansággal, zűrzavarral teli fizikai világban. Az emberi élet célja nem az anyagi javak, hanem a spirituális kincsek felhalmozása. Az önfelismerés és az Istennel való egyesülés nemes célja a meditáció révén válhat valóra, amelynél a figyelmünket visszavonjuk a külső világból, és belemerítjük a csodálatos benső régiókba. Ezután a külső világban elérhető tudás és benső bölcsesség közötti különbségről beszélt. Ez utóbbi a benső utazás során szerzett személyes tapasztalatok gyümölcse.
Az előadás zárásaként a Mester elmagyarázta a Jyoti meditáció módszerét, majd közös meditáció következett.
Maharaj Ji az este folyamán még birminghami magas beosztású tisztségviselőkkel, majd a spirituális közösség fiatal felnőtt csoportjával találkozott.
Szeptember 2. – 2. nap
Symphony Hall
Birmingham
A program kezdetén a Mestert Anna Underwood, a helyi polgármester köszöntötte, aki a város gazdag történelmének egy fontos időszakáról, az utolsó néhány évtizedről adott nagyon szemléletes leírást. Öt egyetemük van, amely a világ minden tájáról rengeteg tehetséges fiatalt vonz magához. A 7. században kis falucska volt itt, ma pedig több mint egymillió lakosa van ennek az ipari városnak, amely Londonon kívül a legtöbb vállalkozásnak ad otthont. Az üdvözlés befejezéseként megköszönte a Mesternek, hogy elhozta a városukba a szeretet, a béke és az egység üzenetét.
Ezután Mata Rita Ji adott elő egy himnuszt. A Mester a polgármesternő szavaiból a város kulturális, nyelvi, vallási sokszínűségét emelte ki, és azt, mennyire fontos, hogy megtaláljuk az egységet a különbözőségben. Így ugyanis a város minden polgára egy nagy család tagjának érezheti magát.
Mialatt a fizikai érzékeink szintjén élünk ebben a világban, a figyelmünk a külső különbségeken van, bár a gén-vizsgálatok eredményei szerint az emberi lények genetikailag majdnem teljesen azonosak. Annak érdekében, hogy ezt személyesen megtapasztalhassuk, túl kell emelkednünk a fizikai, a mentális és az érzelmi tudatosságunk szintjén. Csak spirituálisan tudatosan vagyunk képesek felismerni a létezésünk valóságát, azt, hogy a valódi lényegünk a lelkünk, amely Isten része. Ez az Erő éltet bennünket a testünkben.
Erre a szintre kizárólag a meditáció segítségével juthatunk el, amelynél a figyelmünk irányát kintről, a külső világból a benső mindenség felé fordítjuk. Isten lelkes, szenvedélyes keresése mindenképp meghozza a gyümölcseit – emelte ki Maharaj Ji.
Jelenleg az elménk a fizikai érzékszerveink irányítása alatt áll. Emiatt a lelkünket vastag rétegekben fedik be az anyag, az illúzió fátylai. Ezek tartják távol a Forrásától. Ha a meditáció segítségével híd épül a lelkünk és a Teremtőnk közé, ha megtapasztaljuk az isteniséggel való kapcsolatunkat, akkor a körülöttünk élőkkel is hidak fognak összekötni bennünket, mivel a benső tapasztalataink a lényegi egységünket és összetartozásunkat bizonyítják. Ekkor úgy fogunk élni, ahogy kell.
Az előadást beavatás követte, amelyen több magyar testvérünk is részesült Isten e hatalmas ajándékában.
Szeptember 3. – 3. nap
Birmingham
Kora délután a Mester a felesége, a fia, Dr. Kunwarjit Singh Duggal és a menye, Dr. Shweta Duggal társaságában felkereste a helyi meditációs központot, amely az ország középső részén a Mesterek missziójának otthonául szolgál. Sok, satsangiaknak szóló és kifelé irányuló programot szerveznek. A központ a város centruma közelében, egy nagy forgalmú térségben helyezkedik el. A vöröstéglás homlokzatú épület előcsarnokából nyílik a könyvtár, és beljebb helyezkedik el a mintegy száz fő befogadására alkalmas meditációs terem. Van még egy étkezési részleg és gyerekszoba is.
A Mester először bejárta az épületet, szemrevételezve a 2011-es avatás óta bekövetkezett fejlesztéseket, majd köszöntötte a birminghami sangat tagjait. Azt kérte, hogy a lehető leggyakrabban jöjjenek itt össze a különféle spirituális rendezvényekre, amelyeken a szinergia törvényének a működése mindenkinek nagy hajtóerőt ad a spirituális fejlődéséhez. A Mester végül személyesen is találkozott a helyi sangat tagjaival.
A birminghami program közös vacsorával zárult, amelyen az Indiából jól ismert qawwali típusú muzsika – szufi gázelek, hálaadó énekek – szolgáltatta a zenei hátteret. Befejezésül a Mester elénekelte Sant Darshan Singh egyik gázeljét.
Szeptember 4. – 4. nap
Grand Sapphire Banquet Hall
Croydon, Greater London
A program Dél-Londonban folytatódott. A Mester érkezését az előadás helyszínére dholaks (indiai dobok) hangja jelezte. Az előcsarnokban a sangat tagjai dallal köszöntötték a Mestert, majd tortavágásra került sor annak örömére, hogy hat év után újra vendégül láthatták Londonban.
Mata Rita Ji éneke arról szólt, hogy mekkora áldás az, ha valakinek van egy spirituális Mestere. A satsang kezdetén Maharaj Ji szemléletes képet festett a mai, stresszel teli életvitelünkről. Rengeteg küszködéssel jár a családi és munkahelyi feladataink ellátása, ami miatt fizikai, mentális és érzelmi szinten is rengeteg az idegeskedés, a feszültség, a zaklatottság az életünkben. Nem ismerjük fel, hogy mindezek mögött óriási spirituális nyugtalanság húzódik meg. Mi ennek az oka? Eonok óta a Forrásunktól elszigetelt állapotban létezünk. A lelkünk az életek és a halálok kerekének a fogságában kering, és nem képes visszajutni az Otthonába.
Csak úgy tudjuk sikeresen kezelni az életünkben megjelenő stresszt, ha legelőször azt spirituális szinten kezeljük. Ismerjük fel, hogy kik vagyunk valójában! Ennek eszköze a meditáció, amelynek a segítségével a fizikai testtudat fölé tudunk emelkedni, és megtapasztalhatjuk magunkat lélekként. Ha erről a magasztos nézőpontról tekintünk az életünkre, már sikeresen tudunk szembenézni a fizikai, érzelmi és mentális kihívásokkal. Ezek többé már nem zavarnak bennünket, mert tudjuk, hogy egy korlátozott élettartamot kaptunk, és az a legjobb számunkra, ha ezalatt megőrizzük a figyelmünket a legfontosabb dolgon: a lelkünk megerősítésén és táplálásán.
Amikor tudatossá válunk a lelkünkre, akkor annak tulajdonságai válnak uralkodóvá az életünkben. A szeretet lesz az életünk alapja, és arra törekszünk, hogy önzetlenül segítsük az embertársainkat, abban a reményben, hogy így örömöt és boldogságot vihetünk a körülöttünk élők mindennapjaiba.
Az együttlét közös meditációval zárult.
Szeptember 5. – 5. nap
Grand Sapphire Banquet Hall
Croydon, Greater London
A Mester előadása előtt Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő, amely az igazi útkeresőről szólt. Úgy vágyik az Istennel való egyesülésre, ahogy az esőmadár szomjazza az esőcseppeket. Egyetlen vágya az, hogy végre találkozhasson azzal, aki újra egyesíti a lelkét az Úrral.
Ez a bevezető tökéletes összhangban volt a Mester szavaival, aki a szeretet és a szépség benső régióiról, és arról beszélt, hogyan szerezhetünk erről tapasztalatokat. Ezt a kutató munkát ahhoz hasonlította, ahogy a gyermek felfedezi az őt körülvevő világot. Szabadon, boldogan tanul, és a környezetének mindig egy új részét ismeri meg. Ez az egész egy izgalmas játék számára. Felnőttként is ezt tesszük, amikor a felderítő munkánkkal mindig kijjebb toljuk a fizikai világgal kapcsolatos ismeretek határát.
Ám a mi univerzumunkkal egyidejűleg, azon túl nagyon sok más szint is létezik. Képesek vagyunk arra, hogy azokat is felfedezzük – ha spirituális utazást teszünk a bensőnkben. Ez emberi születéssel kapott jogunk. A szépség és a szeretet, amelyet ott megtapasztalunk, egyre csak fokozódik, míg végül a lelkünk belemerül Istenbe.
Az akadályt az jelenti előttünk, hogy mialatt az emberi testben él a lelkünk, vastagon befedik a maja, az elme, az illúzió fátylai. Ezeket egyenként el kell távolítanunk ahhoz, hogy a lelkünk az eredeti fényében ragyoghasson. A fizikaiból az isteniségbe való utazás során fokozatosan megtisztul az igazi valónk.
Az egész folyamat azzal kezdődik, hogy a testünk és az elménk csendjében ülünk, meditálunk, és a figyelmünket befelé koncentráljuk. Az isteni szeretet lényünk minden pórusát átitatja. Ahogy ez a szeretet kisugárzódik belőlünk, nemcsak a családunkra, a közvetlen környezetünkre, hanem egyre táguló hullámokban az egész világra pozitív hatással lesz. Befejezésül a Mester újra kiemelte, hogy az örök boldogság nem található meg ebben a mulandó világban. Az a bensőnkben vár ránk.
Az előadást beavatás követte.
Szeptember 6. – 6. nap, záró program
Croydon, Greater London
Az angliai látogatás kezdetén Sant Rajinder Singh megígérte, hogy a szeretet fogja uralni végig a hat napot. Így is történt. Az Ő szeretete és Fénye mindent és mindenkit átölelt, bármerre is járt.
Ezt az estét a nemzetközi sangattal való családias együttlétre szentelték. Az egyik oldalon, a falon lévő háttérfüggönyt sok száz fehér rózsával borították be, és előtte ült egy emelvényen a Mester és a felesége – így mindenki jól láthatta őket a hatalmas teremben.
A Mester a köszöntőjében arról beszélt, hogy sokaknak nagy kihívást jelent a Chicagóba vagy Delhibe utazás, így ez az európai program a szomszédos országokban élő satsangiak és útkeresők számára lehetőséget nyújtott, hogy megérezzék, megtapasztalják e nagy családi együttlét összes jótéteményét. Megköszönte a birminghami és londoni program szervezőinek a munkáját.
Ezután tortavágás következett, először Sant Darshan Singh, majd a Mesterünk közelgő születésnapja alkalmából. Elhangzott a klasszikus hindi születésnapi köszöntő: „May you live a thousand years” (Azt kívánjuk, hogy legalább ezer évig élj!) Egy nagy születésnapi üdvözlőlapot is átnyújtottak a Mesternek.
A közös vacsorát a londoni satsangiak zenei műsora követte. Végül Maharaj Ji is énekelt, Sant Darshan Singh egyik gázeljét adta elő. Mielőtt búcsút intett, arra kérte a program résztvevőit, hogy vigyék haza a fizikai otthonukba az Úr szeretetét. A Mester szeptember 8-án érkezik Delhibe.