December 5. Szombat

A spirituális Mester a mai satsangon a pozitív gondolkodásmód fontosságáról beszélt. A gondolataink nagy erejűek, ezért megszabják az életünk folyásának az irányát. A vibrációjuk nem csupán ránk, hanem a környezetünkre és a velünk találkozókra is hatással van.

Egy Rossetti nevű festőművész életének egy kis epizódja arról szólt, hogy a nem túl tehetségesnek talált idős látogatója alkotásairól kívánt úgy véleményt mondani, hogy ne hazudjon, de lehetőleg ne bántsa meg őt. Kiderült, hogyha a vendége fiatal korában kapott volna megerősítést, pozitív visszajelzéseket, talán az egész élete, a festői pályája is másként alakult volna.

A Mester kiemelte: a megbecsülő, a méltányló szavak nyugodt és örömteli légkört teremtenek, a hibakereső megnyilvánulások viszont lehangoltságot, rossz közérzetet, nyugtalanságot okoznak. A „pozitív misztika” fogalmát Sant Darshan Singh vezette be, amely fontos segítő tényező a spirituális úton. A lényege az, hogy Isten megtalálása érdekében nem kell elhagynunk a családunkat, feledve a világi életünkkel járó kötelezettségeinket, csupán helyes megértésre van szükségünk a földi küldetésünket illetően, mert ebből jó gondolatok, szavak és tettek születnek.

Mit szükséges helyes megvilágításban látnunk? Azt, hogy nem a testünk az igazi valónk, hanem a lelkünk, amely Isten része, tudatos teljesség, telített Isten Fényével és szeretetével. Ahogy a szemünkkel és a fülünkkel felfogjuk a külső világ jeleit, a lelkünk ugyanígy képes a bensőnkben megtapasztalni Isten Fényét és Hangját. Ha fogva tartanak bennünket a külső tevékenységeink, akkor megmaradunk az illúziók világában, és nem ébredünk rá a mostani földi létünk küldetésére. Isten Fényének megpillantása juttat el bennünket a helyes megértés állapotába.

Sant Darshan Singh szavaival: Ha láng lobban a serlegben,
fénysugár villan elő.
Ha a pillantásom a Pohárnokét éri,
azonnal hajnalodik.

A verssorokkal a költő-szent arra a csodára világít rá, amelyben a spirituális Mester kegyéből részesülhetünk: megadja a kapcsolatot Isten Fényével, amely elsöpri belőlünk az illúziók világának a sötétségét, és ráébreszt bennünket a lelkünkre. A darshannal szemtől szemig, szívtől szívig jön létre a kapcsolat, és ez segít abban, hogy a figyelmünket meg tudjuk őrizni a lelkünk székhelyén, a két szemöldök között és mögött. A gyümölcsöző meditációhoz a mi részünkről benső nyitottságra, fogékonyságra van szükség.

December 6. Vasárnap

Ez a hónap az adás, a megosztás időszaka a világi életünkben. Ha adunk, akkor kapunk, ami azt is jelenti, hogyha odaadjuk magunkat Istennek, akkor bőven fognak ránk áradni az áldásai. A nehézségeink idején a gyengeségünk elismeréseként kezdünk imádkozni. Isten válasza a másoktól kapott segítség formájában érkezik el hozzánk. Ha mi könnyítünk ilyen módon mások helyzetén, a mi nyitott szívünkön át – Isten szíve és keze működik.

Az élet viharai közepette azonban gyakran úgy érezzük, hogy Isten nem hallgatta meg az imáinkat, nem oldotta meg a problémánkat. A Mester rámutatott: mi vagyunk azok, akik nem értjük meg, hogyan és mikor érkezik meg a megmentés, esetenként váratlanul és csodának tűnő módon. Erre a saját életéből mesélt el egy esetet: egy lehetetlennek tűnő helyzetben érkezett segítség az egyik közeli barátjától, amikor kifogyott a benzin az autójából.

Isten úgy teremtette meg az emberi lényt, hogy szabad akaratot adott neki a döntési lehetőségek közötti választásokra. A spirituális fejlődésünk érdekében fontos, hogy jól használjuk fel a szabad akaratunkat, nemcsak a magunk, hanem a körülöttünk élők javát is szem előtt tartva. A végső adakozó Isten. Legyünk az Ő kegyének és bőkezűségének az eszközei, adásra kész végpontjai!

A szabad akaratból cselekedve akkor tudunk igazán adni, ha felismerjük az embertársainkkal való összetartozásunkat. Ez a meditáció gyakorlása során válik egyértelművé számunkra, amikor megtapasztaljuk az igazi valónkat, a lelkünket, Isten Fényét és Hangját a bensőnkben. Ekkor ugyanis megértjük, hogy egyazon Istenerő kapcsol valamennyiünket Istenhez és egymáshoz.

December 12. Szombat

A mai satsang a vágyaink uralásának a fontosságáról szólt – ha előre szeretnénk jutni a spirituális ösvényen. Mivel az emberi születés ritka és értékes ajándékával együtt minden szükséges feltétellel rendelkezünk az önfelismeréshez és Isten megtalálásához, fontos, hogy azok a tevékenységek kapjanak előjogot az életünkben, amelyek Isten felé visznek minket.

Ezzel szemben testnek és elmének tekintve magunkat, leginkább olyan dolgok kötik le a figyelmünket és az időnket, amelyeket a testünk szépítésére, erősítésére, az intellektusunk finomra hangolására és a kapcsolataink építésére fordítunk. A vágyaink fő iránya: nagyobb vagyon, több értékes tárgy, magasabb pozíció megszerzése, számunkra hasznos kapcsolatok ápolása. Idővel azonban rá kell ébrednünk a tényre, hogy mindezek az anyagi javak és a kapcsolatok ideiglenesek, az elmúlás, a megsemmisülés alávetettjei, ezért nem nyújthatnak tartós boldogságot. Ha bizonyos vágyaink teljesülnek is, ezek legfeljebb apró dísztárgyaknak tekinthetők a lényünk mélyében rejtező gyémántokhoz képest.

Annak érdekében, hogy ezekhez a kincseinkhez hozzájuthassunk, Buddha intelmével összhangban: „Váljunk vágynélkülivé!” A benső kincsei akkor lesznek hozzáférhetők számunkra, ha a meditációban a figyelmünket tartósan befelé koncentráljuk. Ekkor képessé válunk a benső utazásra, amelynél minden lépésünknél szeretetre és Fényre lelünk.

Az Isteni Pohárnok egyetlen pillantása
átalakulást eredményezett:
a tavernába lépve az idős aszkéták pezsgően fiatalossá formálódtak.

Sant Darshan Singh ezekben a verssorokban a tökéletes Mester pillantásainak, a figyelmének az erejét tárja elénk: megnyitja a benső szemünket, összekapcsol Isten Fényével és Hangjával, megszüntetve ezzel az Istentől való elszigeteltségünket. A lelkünk felébred, visszanyeri fiatalos erejét, amikor ráhangolódik a Shabdra. Ekkor a külső szépség és birtoklás utáni vágyainkat automatikusan elsöpri az az öröm és boldogság, amely együttjár a lelkünk és Isten gyönyörűségének a felismerésével.

December 13. Vasárnap

A mai satsang az optimizmus, a dolgok alakulását derűsen szemlélés fontosságáról szólt. Ez a mindennapi és a spirituális életünk folytatását egyaránt megkönnyíti. A Mester a bizakodó, az életvidám és a pesszimista, az elkerülhetetlen rosszra koncentráló szemléletmód közti különbséget a repülőgép és az ejtőernyő feltalálásával példázta. Az első az emberi lény csodálatos alkotó-, teremtőképességét, az utóbbi a vele együtt felmerülő problémákat jelképezi.

Rajtunk múlik, hogy a remények, a lehetőségekre nyitottság, vagy az aggodalmak, a kétségek, a negativitás útját választjuk-e. Vajon a dolgok ragyogó vagy sötét oldala kap hangsúlyt a látásmódunkban? Ez az egyes helyzetekben alapvetően befolyásolja a döntéseinket. A Mester azt kérte, hogy gyakoroljuk az életben az „Igen, képes vagyok rá!” szavakat.

Isten minden optimizmus forrása, és mivel mi az Ő részei vagyunk, a lelkünk jellemzői megegyeznek az Ő tulajdonságaival. Ha hiszünk abban, hogy Isten megtapasztalható önmagunkban, akkor lépéseket fogunk tenni ebben az irányban. A pesszimista esetleg már az első lépés megtétele előtt meghátrál, mert úgy érzi, hogy Isten számára megközelíthetetlen, tőle elképzelhetetlen távolságra van. A rendíthetetlen bizalom az, amely minden utat megnyit, és az összes szükséges eszközt hozzáférhetővé teszi számunkra.

Még ebben az életünkben elérhetjük Istent. Ha nekivágunk a spirituális utazásnak, a Mester nemcsak az összes szükséges segítséget, hanem a védelmet is megadja a bensőnkben utunkba kerülő eltérítő erőkkel szemben. Fontos annak a felismerése, hogy a világi vágyaink könnyen kelepcébe csalhatnak bennünket, ha itt keressük a soha el nem múló boldogságot. Mivel itt minden átmeneti jellegű, mulandó, a földi életünk által kínált lehetőségeket inkább fordítsuk az isteniség kincseinek megtalálására, amelyek örökkévalók! Ezt ilyen szemlélettel tegyük: „Igen, képes vagyok rá!”