Március 13. szombat

A mai satsangon a Mester az etikus életvezetés fontosságáról, és a meditáció lelket megerősítő szerepéről beszélt, amely segít, hogy közelebb kerüljünk Istenhez.

Mindannyian a jelenleginél jobb életre vágyunk, és keressük a módját, hogy ezt meg is tudjuk valósítani az életünk pénzügyi, fizikai, mentális és érzelmi területén. Egyre több pénzhez szeretnénk jutni, hogy az összes vágyunkat megvalósíthassuk. A fizikai fittségen kívül jobb kapcsolatokra is törekszünk. Az elménk és az érzékeink szintjén élve, testnek tartva magunkat, úgy gondoljuk, hogy minden, amire szükségünk van, elérhető, megszerezhető a fizikai világban.

A szentek ismételten arra emlékeztetnek bennünket, hogy a testünk, az elménk és a szívünk csak a halál pillanatáig működőképes. A lelkünk élteti ezeket a részeinket, egy „gépezetet”, amely valamennyi ideig a lélek bérelt lakhelye. Az emberi lény végső célja a lelke és az Istennel való kapcsolata felfedezése és megerősítése. Ha azonban úgy telik el az életünk, hogy teljesen betöltik a külvilági tevékenységek, és nem ébredünk a lelkünk tudatára, akkor továbbra is Istentől elválasztott marad az igazi valónk, amelyet vastagon befednek az elme, az anyag és az illúzió fátylai.

Ha nem ébredünk rá a világ illuzórikus természetére, akkor a lelkünk továbbra is szenvedni fog a harag, a kapzsiság, az érzékiség, a ragaszkodás és az ego által okozott fájdalmaktól. Ha a dolgaink nem az elképzeléseink szerint alakulnak, könnyen haragra gerjedünk. A folyton megjelenő új vágyak a kapzsiság melegágyai. Majd ragaszkodunk a szerzeményeinkhez, nem akarjuk elveszíteni azokat. Az egónk hiteti el velünk, hogy jobbak, intelligensebbek, mindenképp mások, különbek vagyunk, mint a többi ember, akik a környezetünkben élnek.

A nagy Mesterek ismételten elmagyarázzák, hogy a jobb élet kulcsa az, ha táplálékhoz jut, és megerősödik a lelkünk. Ehhez először is az etikus életvezetéssel teremtsünk szilárd alapot! Éljünk erőszakmentesen, alázatosan, tisztán, szeretetteljesen, becsületesen, másokat önzetlenül szolgálva!

Maharaj Ji emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy „minden bennünk van, semmi nincs kívül.” Fordítsuk a legnagyobb javunkra mindazokat a képességeinket, amelyeket az emberi születéssel megkaptunk!

Ha Isten Fényére és Hangjára meditálunk, a lelkünk táplálékhoz jut, és fokozatosan lekerülnek róla a szennyrétegek, amelyeket az elménkkel, az érzékeink működtetésével hordtunk rá. A meditáció révén egy újfajta, pozitív látásmódhoz jutunk: a nehézségek el fognak tűnni az életünkből, és a bensőnkben átélhetjük a soha el nem múló örömöt, boldogságot.

Március 20. szombat

Ez a nyugati féltekén a tavasz első napja, amelyen Sant Rajinder Singh arról beszélt, hogy befelé fókuszálva megtapasztalhatjuk a spirituális kikeletet.

Maharaj Ji a természet gazdagságát tárta a hallgatósága elé, kiemelve annak két oldalát, megnyilvánulási módját. A föld támogatja, táplálja, fenntartja a sok milliónyi teremtmény – az emberek, az állatok, a madarak, a rovarok, a fák és a többi növény életét. Mindemellett földrengések rázhatják meg a földet, hirtelen vulkánkitörések kipusztítják az életet a hatókörükben. A tavak, a folyók, az óceánok vize számtalan életformát táplál, ugyanakkor egy felhőszakadás vagy árvíz nyomán rengeteg kár keletkezhet. A tűz fényt és hőt biztosít, ellenben, ha fékezhetetlen, rettenetes pusztítást hagy maga után a természetben, az emberi környezetben és életben is. A levegő teszi képessé minden életforma számára a túlélést, a tornádók, a hurrikánok viszont veszélyt jelentenek mindenre és mindenkire, akik az útjukba kerülnek.

Majd a Mester a tavasszal új életre ébredő természet szépségét mutatta be. Ennek is van egy másik oldala, de ezt nem a rombolás, a pusztítás jellemzi, mert a lélek ébredéséről van szó, arról, amikor az útkereső felismeri az igazi természetét, és nekifog a spirituális utazásnak, hogy elérhesse a Forrását. Ezt az állapotot gyakran hasonlítják a tavaszi ébredéshez, a szirombontáshoz, a kivirágzáshoz.

Amikor tudatossá válunk a lelkünkre, mint az igazi természetünkre, és megértjük, hogy mi az életünk küldetése, elkezdünk vágyódni Isten után.

Egy igazi tanítvány csak két állapotot ismer – elszakítottság és egység. Mindkét esetben a figyelmünk irányáé a felelősség, és mi döntünk arról, hogy azt mire koncentráljuk. Az első állapotban a lélek senyved, szomjúhozik. Amikor viszont a meditációban kapcsolatba kerül az Isteni Fény- és Hangáradattal, táplálékhoz jut, megerősödik. Ahhoz, hogy utazni tudjon a bensőben, segítségre és vezetésre van szüksége, amit a spirituális Mesterétől kap meg. Ő az, aki megnyitja a benső szemet, és összekapcsolja a lelket az Istenerővel.

Maharaj Ji arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy minden, amit keresünk, bennünk van. Kívül a maja, az illúziók, a dualitás világában hiába keresünk. Csak a bensőnkben élhetjük át a soha el nem múló boldogságot. E cél valóra váltása rendszeres önelemzéssel, etikus életvezetéssel és meditációval kezdődik. Csak így haladhatunk gyorsan Isten felé.

Március 21. vasárnap
A lélek megszépítése

A tavasz a remény, a boldogság, az öröm ideje, hiszen véget értek a hideg, barátságtalan, sivár téli napok. A fű kizöldül, a fák, a növények, a virágok új életre kelnek. Sant Darshan Singh azt mondta az egyik versében, hogy a természet felkészült a Szeretett Lény fogadására.

Az évszakok váltakozása arra emlékeztet bennünket, hogy a lélek is keresztülmegy ugyanazokon az állapotokon, amelyek a külső világban az egyes szezonokat jellemzi. Amikor elválasztódott Istentől, az úgy ismert, mint a lélek sötét éjszakája, a fájdalom, a teljes fényhiány ideje. Azután Isten kegyéből megkaphatjuk az emberi születés ajándékát – a lehetőséget az önvalónk felismerésére, a spirituális napfényben fürdőzésre, a visszatérésre Istenhez. Ez tehát a tavasz ideje a lélek számára.

Rajtunk múlik a választás, hogy felkészítjük-e a lelkünket az Istenhez való visszatérésre, vagy egyre több mindent akarunk megismerni a fizikai világból, és olyan tevékenységekbe merülünk bele, amelyek segítségével anyagi javakat igyekszünk felhalmozni, és emellett a kapcsolataink ápolása foglalja le az összes időnket és a figyelmünket.

Mit jelent a lélek megszépítése? – tette fel a kérdést a Mester. Akkor lesz ilyen az igazi valónk, ha megtapasztaljuk a szeretetet, az erőszakmentességet, az egységet, az alázatot, az együttérzést és az önzetlen szolgálatot. Arra van szükségünk, hogy rendszeres önvizsgálattal megtisztítsuk a lelkünket a rárakódott szennyeződésektől. Így azt fogjuk tapasztalni, hogy az életünk összes területén sikerül megtennünk azokat a lépéseket, amelyek egyre közelebb juttatnak bennünket Istenhez.

Március 27. szombat
Nyerjük meg az élet játszmáját meditációval!

Az enyhébb idő beköszöntével sok ember életében fontos szerephez jut a sport. Különféle mérkőzéseket játszanak, és a csapatok bajnoki versenyeken mérik össze az erejüket. Vannak köztük egyéni sportok, mint a tenisz vagy csapatjátékok is, mint a futball, a kosárlabdázás.

Van egy különleges verseny, amely nem néhány hétig, hónapig tart, hanem a teljes életünk a színtere. Ez a játszma a lelkünk és az elménk között folyik. A lélek szeretne célba jutni, az elme pedig igyekszik ezt megakadályozni.

A lelkünk törekvése az, hogy felismerje önmagát, és Istent, majd egyesüljön Ővele. Ezt az elménk a gondolatok küldésével, a figyelmünk elterelésével kívánja megakadályozni. A zavaró gondolatok a múltunkhoz, a jövőhöz is kapcsolódhatnak. Emellett sokféle dolog miatt nyugtalankodunk. Az aggodalom keltésével – sok egyéb eszköz bevetése mellett – az elménk a célunk elérésétől akar visszatartani.

A lelkünk tudatos, Isten része, telített az Ő Fényével és szeretetével. Táplálékra, gondozásra volna szüksége. Ám az elménk arra használja az erejét, hogy az igazi valónk ne ismerhesse fel önmagát.

Nézzük meg, mi történik akkor, amikor meditálni akarunk, hogy megismerhessük Istent, a valóságot! Mit tesz az elménk, amikor leülünk meditálni?

Az elme nagyon leleményes, és olyan kihívásokkal bombázza a lelkünket, amelyeknek az végül nem áll ellen. Így bár meditálni akartunk, könnyen úgy múlik el a nap, hogy nem koncentráltunk az igazi valónkra. Önzetlenül szeretnénk segíteni az embertársainkon, hiszen egylényegűek vagyunk, másokat hozzánk tartozónak érzünk. Az elménk azonban meggyőz bennünket arról, hogy nagyon elfoglaltak vagyunk mással, az illető nem is igazán szorul segítségre, vagy valami egyéb kifogást talál. Az ilyen gondolatokkal nemcsak a segítő kéz nyújtását, hanem az erre való lehetőség felismerését is igyekszik megakadályozni.

Az elménk az elterelő gondolatokkal, aggodalom keltésével, fellelkesítve vagy letörve tart a markában bennünket. Nem akarja, hogy a lelkünk célba jusson. A világ dolgainak az élvezetére ösztönöz. Igyekszik lehúzni, a földi világhoz kötni bennünket.

A szentek viszont azt kívánják, hogy nyissuk tágra a korlátozott látókörünket. Ismerjük fel, hogy a fizikain túl is van élet! Benső tapasztalatszerzésre buzdítanak minket, ami azután mindig velünk marad. Tekintsük az emberi testet egy laboratóriumnak! Itt olyan tapasztalatokat szerezhetünk a lelkünkről, amelyekhez a külvilágiak nem is hasonlíthatók. A fizikai érzékeinken keresztül árad kifelé a figyelmünk. Így jutunk benyomásokhoz a fizikai színtérről, amely anyagi összetételű. A szentek a maja világának nevezik.

Fókuszáljuk a figyelmünket befelé! Így felfedezhetjük azokat a régiókat, amelyek Fénnyel töltenek be bennünket, békét nyújtanak. Itt ismerhetjük fel az igazságot. Ezek a régiók távol tartanak minket az erőszaktól, a féltékenységtől. Harmóniába fogunk kerülni az isteniséggel. Arra van szükségünk, hogy megtanuljuk az utazást a spirituális szinteken. A meditáció az a módszer, amellyel a figyelmünket a külső világból befelé tudjuk koncentrálni.

Minél tovább időzünk a bensőben, annál több csodában részesülünk. Fényben és szeretetben utazunk a földi világból a mennyekbe, a spirituális birodalmakba. Megtapasztaljuk a lélek-mivoltunkat, majd pedig az egységet Istennel. Így teljesül a cél, amiért emberként e világba érkeztünk.

Március 28. vasárnap

Bevezetésként a Mester a Holi ünnepe alkalmából köszöntötte a hallgatóságát. Ez olyan fesztivál, amelyet Keleten, főleg Indiában ünnepelnek meg. Az emberek színes vízzel locsolják le egymást. E vidám játék közel hozza az emberek szívét egymáshoz, és ez a játék egyben a tavasz, a megújulás jelképe. Fontos, hogy megértsük, mi ennek az ünnepnek az igazi értelme – emelte ki a Mester

A tavasz csak néhány napig tart.
Ó, elme! Itatódj át az isteniség színeivel!
Kereplők és ütőhangszerek nélkül,
maguktól zengenek a melódiák.
Szimfóniák nélkül
minden pórusunk eufórikus állapotban énekel.
Az alázat és megelégedés sáfrányszínű
szalagjával díszítve
áradjon a szereteted mindenkire!

Mira Bai

A lelkünk eonok óta él a Forrásától elszakított állapotban, vándorol a teremtésben, és vágyódik a hazatérés után. Az emberi születéssel megkaptuk a lehetőséget, hogy kikerülhetünk a karma kerekéből. Bár hosszúnak tűnhet az emberi élet, de rendkívül rövid, ha a lelkünk vándorlásának hatalmas időtávlatához viszonyítjuk.

Rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehetőséggel, Isten szeretetének a színét magunkra öltve a meditációban. Az isteni melódiák, a Szimfóniák Szimfóniája ott zeng az egész teremtésben. Ha ezt megtapasztaljuk a bensőnkben, akkor az isteni szeretet színeit ölti magára a lelkünk – ez az igazi Holi.

Éljünk tisztán, etikusan, mert így az életünk nyugodt, feszültségektől mentes lesz! A meditációban a külvilág mulandó örömeiről a figyelmünk Isten soha el nem múló szeretetére irányul át. Amikor a lélek elkezd utazni a bensőben, lekerülnek róla az elme, az anyag, az illúzió takarói, és fokozatosan előtűnik az eredeti ragyogása, és a lényegi jellemzői: a szeretet, a Fény és a tudatosság.

A Holi fesztivál tehát arra emlékeztessen bennünket, hogy a még rendelkezésünkre álló idő alatt igyekezzünk Isten szeretetének a színeibe öltözni! Ugyanis a szeretetben élés, annak szétárasztása az egyetlen módja annak, hogy túljussunk az elme által emelt akadályokon, és beteljesüljön a földi létünk küldetése.

Április 4. vasárnap
Az isteni teremtés tökéletessége

A tavaszi megújulás, újjászületés volt a témája a mai satsangnak. Ahogy eltűnik a sötét, hideg tél, ez arra emlékeztet bennünket, hogy eljött a remény ideje. Bármilyen nehéz volt eddig az életünk, ez jobbá fordulhat.

Mialatt interakcióban vagyunk az embertársainkkal, általánosan jellemző módon másokat akarunk megváltoztatni a saját igényeink és elképzeléseink szerint. Ennek azután sokféle nehézség és zűrzavar lesz a következménye, ami akadályt jelent a spirituális fejlődésünkben.

Annak érdekében, hogy mindenkit sajátunkként öleljünk át, Isten szemével szükséges látnunk másokat. A Mester példaként a naplementét említette meg, amelynek varázslatos színeit mindig megbámuljuk, és eszünkbe sem jutna, hogy valamit változtassunk rajta. Isten teremtésében nekünk semmit sem kell kijavítanunk, helyreigazítanunk, mert az úgy tökéletes, ahogy van.

Ugyanezt az elvet kellene követnünk az embertársainkkal kapcsolatban is, ami akkor fog valóra válni, ha megváltozik a látásmódunk: ha felismerjük Isten szüntelen jelenvalóságát mindenben és mindenkiben. Valójában valamilyen okból minden úgy jó, ahogy van, ahogy valami bekövetkezik.

Ha felismerjük Isten jelenlétét, akkor többé nem mások hibáin lesz a figyelmünk, sőt, mindenkit Isten kiterjedésének fogunk látni. A spirituális fejlődésünk érdekében magunkat szükséges jobbá formálnunk. Ennek eszköze az önelemzés és a meditáció.

Április 10. szombat
Az emberi élet felbecsülhetetlen kincsei

Maharaj Ji a mai satsangon annak fontosságáról beszélt, hogy ismerjük fel, miért kaptuk meg ezt az életet, és hogyan teljesíthetjük be a földi küldetésünket.

Sokan nem találják meg a helyes irányt, emiatt sok időt és energiát fektetnek be olyan tevékenységekbe, amelyek nem segítenek a végső cél megvalósításában. Ez az életünk felbecsülhetetlen kincsünk. Arra van szükségünk, hogy ne csak a világi eredmények eléréséért tegyünk erőfeszítéseket, hanem ismerjük fel a lelkünket, és találjuk meg az utat, vissza Istenhez. Ennek érdekében ne a világ, hanem Isten színeit öltsük magunkra! Vagyis váljunk fogékonnyá Isten szeretetére, éljünk etikusan, erőszakmentesen, igazságban, alázatban, önzetlenségben!

A benső mindenség matematikája különbözik a külső világétól, amelyben egy meg egy az kettő. A bensőben egy meg egyből egy lesz. Amíg az egónk uralja az életünket, addig Istentől elválasztottnak érezzük magunkat. A dualitás világának a szemléletével élve viszont nem térhetünk vissza Istenhez. Arra van tehát szükségünk, hogy Isten jellemzőit ültessük bele a mindennapi életünkbe.

Isten benne él minden élő formában, ám amíg az embereket, az állatokat, a madarakat, a rovarokat csak a külső megjelenési formájukban szemléljük, addig a különbözőségen van a figyelmünk. A fizikai érzékszerveink alkalmatlanok annak az egységnek és azonosságnak a felismerésére, ami a lelkünk tapasztalata, mialatt a Fény- és Hangáradattal utazik a bensőben. Ott ugyanis felismerjük az egyetemes összetartozást és az azonosságot – az éltető Istenerő jelenlétét minden élő formában.

Április 11. vasárnap
Kulcsok a sikeres benső utazáshoz

A Mester a satsang bevezetéseként arról beszélt, hogy a NASA mérföldkőhöz érkezett a külső világtér felkutatásában, ugyanis február 18-án a Persevarence nevű rover, marsjáró valódi kitartással mintegy hét hónap alatt tette meg a Marsig a 300 millió mérföldes utat, hogy az élet nyomai utáni kutatásokat végezzen a bolygó felszínén. Sok éves megfeszített munka gyümölcse ez a technológiai siker.

Ez olyan értelemben jó hír a spirituális úton utazók számára, hogy kellő kitartással, állhatatossággal a benső világtér is kikutatható. Több segítő tényező is rendelkezésünkre áll, de mindenekelőtt tudnunk szükséges, hogy mi a célunk. Ez a lelkünk és Isten megismerése.

Az utazás megkezdésekor olyan ismeretekre, tudásra szükséges építenünk, amelyek napjainkban már közismertek, mindenki számára hozzáférhetők. Ez a szentek, a spirituális Mesterek tanítása, akik minden korban eljönnek közénk, és megosztják velünk a személyes tapasztalataikat Istenről. Ők a megfelelő módszert is átadják nekünk: az elménk és a testünk csendjében fókuszáljuk a figyelmünket, a lelkünk erejét a bensőnkbe!

A fizikain túli világok felfedezéséhez nélkülözhetetlen az uralkodó szenvedély, Isten megismerésének a vágya és az Őiránta érzett olthatatlan szeretet. Továbbá szükségünk van egy, a benső mindenséget tökéletesen ismerő vezetőre, a spirituális Mesterre, aki a beavatáskor megnyitja a bensőbe vezető kaput, az egyszemet, és a figyelmével, a simrannal felhajtóerőt ad a lelkünknek.

Az utazás sikerességének előfeltétele a kitartásunk, ami azt jelenti, hogy függetlenül a kudarcoktól, az esetleges csalódásoktól, állandóan dolgozunk a technikánk javításán, vagyis napról napra meditálunk, míg az tökéletessé nem válik.

Mindannyiunk születési előjoga Isten megismerése. A lényegi kérdés az, hogy minek adjuk a figyelmünket. Ha a spirituális világokra koncentrálunk, egyre több ismerethez jutunk a benső mindenségről, és rendületlenül fogunk haladni a szeretet és a Fény útján előre, Isten felé.