Január 23. szombat

Ezen a napon Sant Rajinder Singh a boldogtalanság mélyben rejlő okairól beszélt, valamint arról, hogyan érhetjük el az örök boldogságot.

Sorra vette a különféle stádiumokat, amelyeken az életünk során végighaladunk: a gyermekkort, a kamaszkort, az ifjúkort, a felnőtt időszakot és az öregedés éveit. Minden szakaszban folyamatosan összehasonlítjuk az életünket a körülöttünk élőkével. Az a jellemző, hogy mások helyzetét könnyebbnek, boldogabbnak, kényelmesebbnek tartjuk, miközben úgy érezzük, hogy bennünket állandóan nehézségek vesznek körül. Szívesen cserélnénk másokkal.

A boldogtalanság és a szenvedés oka, hogy a figyelmünk a külső világon, az illúziók színterén van. A valóság azonban a fizikai érzékeinkkel nem tapasztalható meg. Itt minden folyamatos változásban van, beleértve ebbe az öröm, a felhőtlen boldogság napjait is. Idővel ezek is leröppennek. Ha soha el nem múló üdvösségre, békességre vágyunk, fókuszáljuk a figyelmünket befelé! A meditációban a testi tudatosság fölé emelkedve juthatunk el az isteni szeretet, tudatosság, üdvösség határtalan, örökkévaló Óceánjába.

Ezzel kapcsolatban a Mester Sant Darshan Singh verssorait idézte:

Szívem állandó
nyughatatlanságának neve szeretet.
E végtelen vágyakozás életem szimbóluma.

A Mester kiemelte, hogy ennek az útnak a lényege a szüntelen vágyakozásunk Isten után, ami a szív állandó izgalmában nyilvánul meg. A szeretet a hajtóerőnk, amely a Mester figyelmétől lobban lángra bennünk. Miután a meditációban összekapcsolódunk Isten Fényével és Hangjával, uralkodó vágyunk lesz Isten megtalálása. Ez ad szárnyakat a lelkünknek az örök boldogság Forrása felé vezető spirituális utazásán.

Január 30. szombat

Élni és élni hagyni

A mostani emberi születésünk végső célja a lelkünk egyesülése Istennel. Ennek a folyamatnak két fő összetevője: a meditáció és az etikus élet. Ha igazságban, alázatban, szeretetben, együttérző módon, másokat önzetlenül szolgálva töltjük a napjainkat, akkor nemcsak a környezetünkkel élünk harmóniában, hanem a békés elménk a meditációt is egyre gyümölcsözőbbé teszi.

Az egónk viszont könnyen félrevezet bennünket. Ha úgy vélekedünk, hogy másoknál jobbak vagyunk, különb módon tesszük a dolgainkat, ez hátráltatja a benső fejlődésünket. Ha feltételezzük, hogy a megértésünk a dolgok állását és az embertársaink viselkedését illetően hibátlan, akkor a korlátozott látóképességünk alapján sok hibát fogunk találni másokban. Gyakran úgy próbálunk segíteni, hogy rájuk erőltetjük a gondolatainkat, a megoldási javaslatainkat, amivel egyik félen sem segítünk. Ugyanis, ha erőszakosak az akcióink, ezzel megbánthatjuk a másik embert, nyugtalanságot, békétlenséget okozva. Ilyen állapotban a meditációnk sem lehet hatékony.

Az ítélkezésünk alapja az, amit látunk, hallunk, ami azonban csupán egy része a teljes igazságnak. Legyünk együttérzők, és nézzük meg a dolgok állását a másik személy szemszögéből is. „Járjunk egy mérföldet az ő cipőjében!” – így hangzik egy bölcs mondás. Ráadásul vannak dolgok, amelyek meghaladják a megértésünket, bármilyen intelligensnek érezzük is magunkat. Még a saját múltbeli karmáinkat sem ismerjük, másokéról már nem is beszélve.

A spirituális Mester tanácsa az, hogy kritizálás, önbíráskodás helyett szeretettel, megértéssel kezeljük az embertársainkat. Kövessük az „Élni és élni hagyni!” alapelvet. A tolakodó bizonyítási kényszerrel csak zűrzavart keltünk magunk körül. Mindig a saját létezésünk célját tartsuk a szemünk előtt! Fejezzük be a többiek adok-kapok módon kezelését! Ugyanis nem az a küldetésünk, hogy megváltoztassuk őket, vagy elvárjuk, hogy azt tegyék, amit mi helyesnek vélünk.

Ha szeretetteljesek, békések vagyunk, ez automatikusan megnyugtató hatással van a környezetünkre. Éljünk etikus módon, uralkodjunk az egónkon! Meditáljunk napi rendszerességgel!

Értelme, jelentősége van annak, hogy a lovak a versenyen szemellenzővel futnak. Mi is a magunk jobbá formálásán tartsuk a figyelmünket! Ne vesztegessük el az értékes időt, amelyet Istentől erre a célra kaptunk ebben az életünkben! A benső utazás során egyre nagyobb békességet és boldogságot fogunk átélni. Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy önmagunkon tartjuk a figyelmünket, és a meditációban azt befelé összpontosítjuk.

Január 31. vasárnap

Mindig mosolyogjunk!

A Mester a szeretet és kedvesség fontosságáról beszélt, amely segít abban, hogy több öröm és boldogság legyen a világon. Ennek az egyik gyakorlati módja az, hogy mindig mosoly van az arcunkon. A nehézségek, a problémák ott vannak mindannyiunk életében, de a mosoly segít abban, hogy azokat derűsebb benső állapotban kezeljük, és így a környezetünk légkörére is pozitívan hatunk.

Az orvosi területen végzett kutatások eredménye szerint a mosollyal hormonok szabadulnak fel a testünkben, amelyek jó közérzetet biztosítanak, segítenek a belső feszültségek feloldásában, a betegségek megelőzésében.

Sant Kirpal Singh gyakran biztatta így a hallgatóságát: „Go jolly!” „Haladjatok vidáman előre!” Ez azt jelenti, hogy minden élethelyzetben megőrizzük a benső egyensúlyunkat. Ha a dolgok nem az elképzeléseink szerint alakulnak, fogadjuk el, hogy a kihívások mindig részei az életünknek! Ám ne engedjük, hogy azok vagy a kudarcaink lehangoljanak, a földre terítsenek bennünket! Mosollyal, derűs hozzáállással kezdjünk hozzá a megoldások kereséséhez, a problémák megszüntetéséhez!

Ezt az emberi születést azért kaptuk, hogy megtaláljuk az Istenhez visszavezető utat. Mialatt kifizetjük az összes karma adósságunkat – amivel kikerülünk a lélekvándorlás kerekéből – kezeljük a legjobb módon a nehézségeinket! Ebben egyedülálló szerepet kap a meditáció, amelyben megtapasztalhatjuk a benső örömöt, boldogságot.

Február 6. szombat

Param Sant Kirpal Singh születésnapjának az évfordulója

A mai online satsangon a nagy Mester születésének 127. évfordulójára emlékeztünk (1894-1974). Az Ő élete és a tanítása mindannyiunk számára példa arra, hogyan érhetjük el az emberi létezés célját.

A program kezdetén Mata Rita Ji Guru Arjan Dev egy himnuszát adta elő, amely fohász az Úr oltalmáért, vezetéséért és a megbocsátó szeretetéért. Maharaj Ji példákat idézett a Szeretett Mester gyermek- és ifjúkorából, amelyek az egész teremtés iránti együttérző, gondoskodó szeretetről és az egység, az összetartozás felismerésének a fontosságáról szóltak.

Az Indiában sok éven át ismételten összehívott Vallások Világközössége Konferenciák fő célja a különféle hitek, felekezetek közötti párbeszéd elindítása, és a közös alapjuk felismerésének a fontossága volt.

1974 februárjában Sant Kirpal Singh Delhiben hívta össze az első Emberi Egység Konferenciát, amelyen az egész világból hívők, ateisták, különféle humanitárius csoportok képviselői, politikusok és gazdasági vezetők is részt vettek. Vallástól, kultúrától, nemzeti hovatartozástól függetlenül ennek a találkozónak a célja az volt, hogy ismerjük fel a világban és a lélek szintjén a közös platformot – az emberi egység és béke megteremtése érdekében.

A Mester kiemelte, hogy Sant Kirpal Singh hatalmas spirituális munkássága nagy elismerésben részesült azzal, hogy az ENSZ 2010-ben a február 1-7. közötti időszakot „A Világvallások közti Harmónia Hete” elnevezéssel az emberi egység megteremtésének a szolgálatába állította. Ekkor az ENSZ a különféle vallások, hagyományok követői közti harmóniát ünnepli, a hangsúlyt a közös jellemzőkre, a hitek azonos végcéljára, vagyis az önfelismerésre és az Istennel egyesülésre helyezve.

Sant Kirpal Singh azt kívánta, hogy váljunk jó emberekké. Gyakran kiemelte: „Ezt elérve már készen állunk arra, hogy tökéletessé formálódjunk.” A mottója ez volt: „Légy jó! Tégy jót! Válj eggyé!” Építsük bele az etikai értékeket az életünkbe! Éljünk igazságban, erőszakmentesen, kedvesen, szeretetteljesen, együttérző módon! Tegyük harmonikussá a kapcsolatunkat a környezetünkkel! Szolgáljunk önzetlenül! A megértésünk szintje olyan legyen, amelyből helyes gondolatok születnek. A szavaink nyújtsanak örömöt, boldogságot másoknak! Váljunk jó emberekké, akik így is cselekednek! Ekkor állunk készen az egyesülésre Istennel. Ennek előfeltétele a tiszta élet.

Az önfelismerés azt jelenti, hogy tudjuk: az igazi valónk nem a testünk, az intellektusunk, az érzelmeink. A földi küldetésünk végső célja a lelkünk belemerülése Istenbe. Ennek megértése után a gyakorlatba ültetés eszköze a meditáció, a csendben ülés.

Guru Arjan Dev bevezetőben elhangzott himnuszát elemezve Maharaj Ji az igazi tanítvány azon vágyáról beszélt, hogy mindig az Úr oltalma és irányítása alatt szeretne élni. A figyelmét állandóan Őneki kívánja adni, hogy a világ csábító dolgai ne zavarhassák meg a bensőbe koncentrálásában. A lehető legrövidebb idő alatt haza akar térni Istenhez.

A gondolatainkra, a szavainkra és a tetteinkre ügyelve váljunk istenivé, mert így találhatunk rá Istenre! – emelte ki a Mester. Keressük Isten kegyét és oltalmát, mert csak az Ő segítségével szelhetjük át biztonságban az élet viharos óceánját! Egyedül Isten kegyéből emelkedhetünk az illúziók világa fölé, és juthatunk be a spirituális régiók valóságába.

A Mesterünk figyelme nyitja meg a bensőnkbe vezető kaput. A meditáció módszere segítségével kapcsolódhatunk össze az Isteni Fény- és Hangáradattal, és a lelkünk visszaszállhat az örök Otthonába. Így kerülhetünk ki a lélekvándorlás kerekéből.

A satsang e szavakkal zárult: „A nagy Mester születésnapjáról megemlékezve ültessük gyakorlatba a tanítását! Meditáljunk! Kapcsolódjunk össze az Istenerővel a bensőnkben!”