Február 27.
Satsang és meditáció

Ezen az estén a Mester a pozitív misztikáról beszélt. Isten minden élő formában jelen van, és a teremtés összes részecskéjében ott vibrál az Ő Fénye. Mivel túl kicsinek, jelentéktelennek tartják magunkat, akik nagyon távol vannak Istentől, sokan közülünk úgy érzik, hogy elérhetetlenek a Teremtő számára, vagy úgy vélik, hogy teljes lehetetlenség rátalálni Istenre.

A Sant Mat tanítása szerint megtapasztalhatjuk Istent, mialatt eleget teszünk a világi kötelezettségeinknek is. Arra van szükségünk, hogy állandóan tartsuk Őrajta a figyelmünket, és a napunknak legalább 10%-át szenteljük a spirituális gyakorlatainkra. Kövessük a tanácsot: „Kezünk a munkánál, de a szívünk a Szeretett Lénynél.”

Az életünket szerető együttérzés és kedvesség töltse be, ami békéssé, nyugodttá teszi az elménket! Ha így ülünk le meditálni, könnyen tudunk befelé koncentrálni. Mindannyian rálelhetünk Istenre, hiszen Ő bennünk lakozik.

Február 28.
Kérdés-felelet

„Hogyan söpörhetjük el a benső sötétséget a meditációban?” A kérdésre válaszolva Maharaj Ji rámutatott: a Fény és a Hang megtapasztalása érdekében először is töltse be az életünket a szeretet, az önzetlen szolgálat, az együttérzés, a tisztaság és az alázat! Váljon szokásunkká a napi meditáció! Ismételjük a simrant a nap folyamán is, amikor nem végzünk mentális tevékenységet, mert így könnyebben vissza tudjuk vonni a figyelmünket a világból, amikor nekifogunk a meditációnak! Az önelemző napló segítségével szabaduljunk meg a hibáinktól, így az erősségeinkre tudunk hangolódni! Ha minden tekintetben követjük a Mesterünk útmutatásait, akkor biztosak lehetünk abban, hogy amikor készen állunk, fel fog tárulni előttünk a benső mindenség.

Március 1.
Satsang és meditáció

A meditáció előtt a Mester a szeva jótéteményeiről beszélt. Azt mondta, hogy nagy áldás, ha erre valaki lehetőséget kap. Éljünk a felkínált alkalmakkal! Nem számít, hogy milyen környezetbe születünk bele, hogy alakulnak a felnevelkedésünk körülményei. A lényeg a meditáció és az önzetlen szolgálat, mert ezek hatalmas segítséget nyújtanak az Istennel és az embertársainkkal való egység felismeréséhez. Az Istenhez vezető út: a szeretetben cselekvésé.

Március 2.
Satsang és meditáció

A közös meditáció előtt a téma ez volt: „Ne ítélkezzünk!” Ha felismerjük a saját gyengeségeinket, akkor ráébredünk: Milyen alapon bírálhatnánk másokat? Tegyünk szemellenzőt a szemünkre, és tartsuk a figyelmünket a célunkon, azon, hogy még ebben az életünkben sikerüljön egyesülnünk Istennel!

Később Maharaj Ji és Mata Rita Ji találkozott a Delhi Darshan Akadémia 12. évfolyamos diákjaival és a tanáraikkal a Kirpal Bagh emelvény mögötti nagytermében. Március 9-én kerül sor az egységes indiai követelmények szerinti záróvizsgáikra (Central Board Secondary Education/CBSE), amelyek eredményei a további tanulmányaikra és szakmai terveikre is erős befolyással vannak. A Mester az áldásával a legjobb eredményeket kívánta a diákoknak.

Kiemelte: A vizsgák azt mutatják meg, hogy milyen minőségű munkát végeztünk az év folyamán. Fontos, hogy nyugodtak és összefogottak legyünk, mialatt a teszteket készítjük. Ha az egész év folyamán rendszeresen elvégeztük a feladatainkat, akkor az utolsó lépéseknél nincs ok a szorongásra, az izgalomra. Majd arról beszélt, hogyan készült fel Ő a vizsgáira, és a tapasztalatai alapján azt javasolta, hogy az új fogalmakat és a velük kapcsolatos magyarázatok lényegét írjuk le, mert így könnyebb megérteni és megjegyezni azokat. Ha egy-egy fontos témához hozzáolvasunk, az is segít a lényeges információk megőrzésében. Így a vizsgák tesztkérdéseire könnyebben fogunk tudni válaszolni.

Kérte, hogy a jó tanulási módszerek alkalmazása mellett ne feledkezzenek meg a rendszeres meditációról, amely segíti a spirituális fejlődésüket, és hozzájárul a koncentráló képességük erősödéséhez is. Arra bíztatta a diákokat, hogy folytassák a tanulmányaikat az érdeklődési körüknek, a képességeiknek megfelelő egyetemen.

Március 5.
Vasárnapi satsang

Ezen a satsangon a téma az Úr iránti rendíthetetlen bizalom fontossága volt. Akkor tudunk előrehaladni a bensőben, ha kifejlődik bennünk a bizalom, és Isten megtalálására szenteljük az életünket. Majd Maharaj Ji nagy részletességgel ecsetelte, hogy a legtöbbünk az egész életét a fizikai létünk körülményeinek megtervezésével és a tervek kivitelezésével tölti. Így például nagy körültekintéssel tervezgetünk vagy válogatunk az ajánlatok között, mielőtt hozzáfognánk egy ház vagy lakás megépítéséhez, megvásárlásához, abban a reményben, hogy az több generáció számára nyújt majd otthont.

Miközben erre rengeteg energiát fordítunk, megfeledkezünk arról, hogy a testünk is egy ház, amely szintén nem az örök lakhelyünk. Ideiglenes, ki tudja hány évig tartózkodik benne a lelkünk. Ha a figyelmünk megmarad a létezésünknek ezen a múlékony oldalán, ha a földi létünk végtelenül értékes időtartamát világi tevékenységekbe merülten töltjük el, akkor nem élünk a lehetőséggel, hogy visszatérhetnénk az örök Otthonunkba.

Majd egy történetet mesélt el egy nagy fán és a környezetében élő állatokról, amelyek tavasszal elindultak a világba, majd télen itt találkoztak, és elmesélték a világban szerzett tapasztalataikat. A sas nagy egóval elmondta, hogy fentről uralja a világot, a veréb a családi élete örömeiről számolt be, a páva arról, mekkora sikere volt a táncának a különféle állatkertekben, a kacsa pedig azt ecsetelte nagy részletességgel, mennyire szórakoztató volt az élete egy tóban, mialatt a parton szórakozó emberek sokféle ennivalót dobáltak a vízbe.

A csakor madár viszont mindig megőrizte a figyelmét a Holdon. A Mester azt kérte, hogy olyanok legyünk, mint ez a misztikus madár: teljes odaadással, hűségesen tartsuk a figyelmünket az Úron! Ha így teszünk, ezzel megóvjuk magunkat a külső világ számtalan csábító, egót növelő, vágyakat keltő, eltérítő hatásától.

Március 9.
Satsang és meditáció

Ezen az együttléten az önfelismerés és az Istennel való találkozás fontosságán volt a hangsúly. Maharaj Ji minden alkalommal kihangsúlyozta: a célunk az egyesülés Istennel, függetlenül attól, hogy mi történik az életünkben.

Minden gondolatunk, szavunk és tettünk vibrációt kelt a bennünket körülvevő légkörben, így hatással van mindazokra is, akikkel kapcsolatba kerülünk. Minden megnyilvánulásunknak következménye van. Ha még a legnehezebb helyzetben is pozitív módon kommunikálunk, akkor annak a szituációnak mindenképp jó végkifejlete lesz. Mi azonban legtöbbször túl gyorsan reagálunk, vagy az akadályokat a sors karmánk terhére írjuk, és semmiféle erőfeszítést nem teszünk a körülmények megváltoztatása érdekében.

Az életünk csak 75%-ban előre elrendelt. Van 25% szabad akaratunk, amellyel a legjobb választ adva egy helyzetre, törekedhetünk annak megfelelő irányba fordítására. Bárhogy alakuljanak is a dolgok a külső életünkben, egy pillanatra se felejtsük el, hogy Isten felé kívánunk haladni! Így a napi szintű döntéseinkkel, tetteinkkel felgyorsíthatjuk a benső fejlődésünket! Kerüljünk el minden olyan megnyilvánulást, amely ezt megnehezítené, ezért folyamatosan tartsuk ellenőrzés alatt magunkat!

Március 14-15.
Uttar Pradesh, Kanpur

A Delhitől 500 km-re délkeletre lévő ipari városba negyedszer látogatott el a Mester. 1991-ben, 1996-ban, és utoljára 14 évvel ezelőtt, 2003-ban járt itt. Kanpur polgármestere üdvözlő szavait, és a helyi gyermek satsang köszöntő énekét követően Maharaj Ji az első satsangon az emberi születés céljáról, és arról beszélt, hogyan érhetjük azt el.

Nem a testünk, az elménk, az intellektusunk az igazi valónk, noha a legtöbben ezekkel és a nevükkel, a szakmájukkal, a hivatásukkal azonosulnak. Lelkek vagyunk, Isten részei. Ez az Erő élteti, működteti a testünket, az elménket. Ha a figyelmünk megmarad az érzékeink szintjén, és az egész életünket a testünkről való gondoskodás tölti ki, akkor nem valósulhat meg a cél, amiért Isten végtelen kegyéből emberi születést kaptunk. Töltse be a szívünket, a lelkünket uralkodó szenvedélyként az Úr megismerésének a vágya! Így meg fogunk tisztulni a szennyeződésektől, amelyek az elménk felügyelet nélküli működése miatt rakódnak a lelkünkre. Ha az egyedüli vágyunk Isten megismerése, akkor rendületlenül ezen a célon tartjuk a figyelmünket. Ha megtisztul a lelkünk, akkor képessé válik arra, hogy újra belemerüljön a Lélekfelettibe.

Az Istenhez való visszatérés fő akadálya az elménk. Ez tartja a lélekvándorlás kerekéhez kötözött állapotban a lelkünket. A gondolatok és a vágyak keltése az a mechanizmus, amelynek segítségével az elménk a világba merült állapotban tart bennünket, távol Istentől. Az elme vasmarkából harccal nem tudunk kiszabadulni. Szeretettel tegyük a barátunkká: türelemmel alakítsuk ki az Istenre emlékezés szokását! Az elménk nagyon kedveli a szokásokat, így idővel és türelemmel társunkká tehetjük a spirituális utazásunkon. Amikor azután megtapasztaljuk a benső világok szeretetét és szépségét, az elménk gyorsan elveszti a külső csábítások iránti vonzódását. Egyre csendesebbé válik, megkönnyítve a benső előrehaladásunkat.

A kulcs: a szeretet Isten iránt. Ez formál át bennünket, ez emeli ki a lelkünket a testünk börtönéből. Amikor belemerülünk az Isteni Fény- és Hangáradatba, ez a hajtóerő, amely visszajuttat bennünket a szeretet Óceánjába.

A következő esti satsangon Sant Rajinder Singh tovább részletezte, hogy milyen életvezetéssel válhat valóra az emberi születésünk célja. Emberi ésszel felfoghatatlan kegyből kaptuk meg ezt a formát, Isten templomát. Az elválasztottság eonjai után lehetőségünk van az Istennel való egyesülésre. Az összes kincs ellenére, amelyekkel e küldetés beteljesítése érdekében megáldattunk, magával ragad bennünket a világi élet, noha a földi időnk behatárolt. A dolgok szüntelen elemzésével, okoskodással, kritizálással, aggódással, a múlt miatti sajnálkozással, a jövőtől való félelemben telik az életünk. Ha valamilyen kihívással szembesülünk, elcsüggedünk, panaszkodunk, sőt Isten kegyét és szeretetét is megkérdőjelezzük. Ahelyett, hogy olyan dolgoknak, tevékenységeknek adnánk a figyelmünket, amelyek nem válnak javunkra, legyünk hálásak mindazért, amivel az Úr megáldott bennünket, és szenteljük az időnket az Ő megismerésére!

Mivel egyre tudatosabbá szeretnénk válni, tartsuk magunkat távol mindattól, ami lehúz bennünket! Ahogy spirituálisan fejlődünk, teljesen új szemlélettel fogadjuk az életünk történéseit, és egyre többet tapasztalunk meg Isten szeretetéből, gondoskodásából, védelméből, amely szüntelenül körülölel bennünket. Mivel tudjuk, hogy az életünk fonala az Úr kezében van, elkezdünk az Ő édes akarata szerint élni. Tovatűnik belőlünk a múltunk miatti sajnálkozás, horgonyt vetünk az isteni szeretetben, és félelem nélkül telnek a napjaink. Az Isten iránt érzett hála az életünk szerves része lesz, és tudjuk, bármi történik is az életünkben, az a legnagyobb javunkat szolgálja.

A benső fejlődésünknek köszönhetően lélekként éljük át magunkat, és a másokkal való egység tudatában csak a jót látjuk meg bennük. Lehet, hogy az élet ingája időnként megragadt valamilyen szomorú helyzetnél, de nem érezzük ennek fullánkját, mert fürdünk a benső boldogságban és szeretetben. Ha Isten szeretetére és kegyére emlékezve élünk, akkor beteljesül a földi létünk küldetése, el fogjuk érni az örök üdvösség állapotát.

A satsangot követő rövid szünet után került sor a szent beavatásra. Majd Maharaj Ji találkozott a Gonda, Lucknow, Kanpur és Delhi térségéből érkezett fiatal felnőttekkel, akik nagyon sokat segítettek a kanpuri program megszervezésében.

Március 19.
Vasárnapi satsang

A Mester elmagyarázta a teremtés történetét, és azt: a lélek azért kapta az emberi születést, hogy vissza tudjon térni a Forrásába. A spiritualitás célja ennek a folyamatnak a hatékonnyá tétele. Majd két városról mesélt, amelyeket egy hegy választott, szakított el egymástól. A történetben a hegy az elmét szimbolizálta. A csúszós, meredek, éles és veszélyes kanyarokkal teli hegyi utak, földomlások pedig a földi világ problémáit, a vágyakat, a csábításokat jelképezték.

Az elménk mindent megtesz, hogy a világban tartsa a figyelmünket, és feltartóztasson bennünket. Így, bár a spirituális tavasz fénye beragyogja a lelkünket azzal, hogy emberi formát ölthetett, még mindig fogva tartja az Istentől való elszakítottság zord tele.

Megkaptuk a lehetőséget, hogy élvezzük az Istennel való egyesülés békéjét, üdvösségét. Ám a külső világ örömei és élvezetei oly hatalmas erővel hatnak az elménkre és az érzékeinkre, hogy nem ismerjük fel az anyagi világ dolgainak mulandó természetét. Mindazok, akik az illúzió foglyai maradnak, végül csalódottak, kiábrándultak lesznek. Az elme által okozott nehézségek és az ingatagság lényegi oka az ego, amely a másság, a különbözőség, a dualitás érzését táplálja bennünk, mialatt a spiritualitás az Istennel és az egész teremtéssel való egység felé irányítja a figyelmünket. Ennek elérése érdekében Isten szeretetében fel kell oldanunk az egónkat.

Ebben az segít bennünket a legjobban, ha ennek a célnak megfelelően használjuk fel a szabad akaratunkat. Az egész nap folyamán éljünk Isten emlékezetében! Rendszeresen szenteljünk időt a meditációra és az önelemző naplónk vezetésére! Végezzünk önzetlen szolgálatot! Minél több időt töltünk karma nélküli, vagyis nehkarma állapotban, az annál közelebb juttatja a lelkünket Istenhez. Ezek a tevékenységek segítenek az Isten szeretetére való fogékonyságunk kifejlődésében is, és így egyre hosszabb ideig maradunk spirituálisan töltött, energikus állapotban. Idővel, ahogy e tevékenységek a szokásunkká válnak, az elménk elkezdi elveszíteni a vonzódását a világi dolgokhoz, és egyre több időt töltünk a Szeretett Lénnyel való élő kapcsolatunkban. A Mester kegyéből az elme fátylai fokozatosan lekerülnek a lelkünkről, amely így készen áll arra, hogy a bensőbe szárnyaljon. A spiritualitás egyszerű – emelte ki a Mester. Mi tesszük bonyolulttá.

Március 20.
Satsang és meditáció

A Mester ezen az estén arról beszélt, hogy erőfeszítések nélkül nem tudunk előrehaladni az Isten felé vezető úton. Az isteni szeretet jelenti az alapot, amely a tanítvány és a Mestere között szövődik. E szent köteléken belül a kegy és az erőfeszítés sajátos, egymást erősítő kapcsolata a tanítványt folyamatosan újabb, a korábbinál is nagyobb erőkifejtésre teszi képessé, és szakadatlanul egyre magasabb szintre emelkedik.

Fel kell készülnünk az elménk mesterkedéseire, trükkjeire, amelyekkel igyekszik visszatartani bennünket, és akadályokat állít az utunkba. „Miért kellene bármiféle erőfeszítést tenni, amikor úgyis mindannyian az Úr kezében vagyunk, aki mindent tud és mindenható.” Ne hallgassunk rá, ne halogassuk a spirituális feladatainkat! Naponta, rendszeresen és pontosan végezzük el azokat! Ezt egyedül mi tehetjük meg magunkért. Azért kaptuk a szabad akaratot, hogy mi döntsünk. Az őszinte törekvéseink, amelyekkel pontosan követjük a nagy Mesterek útmutatásait, gyümölcsözőek lesznek.

Március 23.
Satsang és meditáció

A Sant Mat útja nem valami légvárakat, ábrándvilágot építő negatív szemléletű filozófia, amelynek követői elhagyják az otthonukat, a szeretteiket és a társadalmi kötelezettségeiket, hogy rátaláljanak Istenre. Ez a pozitív misztika ösvénye: a tanítvány ellátja a világi feladatait, gondoskodik a megélhetéséről, és közben folyamatosan fejlődik spirituálisan.

A „Kezünk a munkánál, a szívünk a Szeretett Lénynél” mondás azt is jelenti, hogy a világi tevékenységeket is Istennek felajánlva végezzük el. A Mester kérése az, hogy a nap folyamán minél többször ismételjük a simrant. Isten mindenütt jelenvaló, és a simrannal a házi munkák és egyéb tevékenységek folytatása közben is Őneki adjuk a figyelmünket. Ezzel az állandó emlékezéssel megfelelő módon készülünk fel a meditációra.

Március 26.
Vasárnapi satsang

Hatalmas tömeg özönlött a Kirpal Baghba, hogy részt vegyenek az utolsó vasárnapi satsangon, mielőtt a Mester elutazik Chicago térségébe.

A Mester Sant Darshan Singh egy versét idézve a földet egy sűrű dzsungelhez hasonlította, amelyben eltévedtünk, és tovább nehezíti a helyzetünket, hogy azok, akik azt bizonygatják, hogy majd kivezetnek onnan, maguk is „alszanak”, vagyis magatehetetlenek. Az elme, az anyag és az illúzió hálójában vergődünk. Csak az menthet meg bennünket, aki a lélek szintjén már felébredt. Az elme a soha véget nem érő vágyak keltésével igyekszik távol tartani bennünket Istentől. Ez önző, egoista földi létezéshez vezet, amelyben a kapzsiság és a ragaszkodás áldozatai leszünk. Az Úr akarata szerinti élettel való megelégedés helyett az elménk arra ösztönöz bennünket, hogy az anyag világából minél több dolgot halmozzunk fel – bár mindezt magunk mögött hagyjuk, amikor lelépünk az élet színpadáról.

Szükségünk van a megfelelő navigációra, amely biztonsággal vezet végig bennünket ezen a létezésünkön. A földi GPS (Global Positioning System) soha nem működik teljesen hibamentesen. Ezzel szemben a spirituális világok GPS-e (God Positioning System) biztosan elvezet bennünket a harmadik szembe, ahol átadhatjuk magunkat a Mesterünk sugárzó formájának, a Fény- és Hangáradatnak.

Március 29.
Búcsú darshan

A szeretet ösvényén nincs magával ragadóbb állapot a tanítvány-lélek számára, mint amikor a Mestere fizikai jelenlétében lehet. A szeretet történetének azonban vannak olyan fejezetei is, amelyek a fizikai elválasztottságról szólnak, ami nagy kihívás, ugyanakkor a tanítvány spirituális fejlődésének szerves része.

Sant Rajinder Singh két hónapot töltött Indiában, amely alatt emberek tízezrei részesülhettek a kegyében Mumbaiban, Chennaiban, Nangloiban, Kanpurban és természetesen Delhiben a Darshan Dhamban és a Kirpal Baghban. Ő ezen a búcsútalálkozón is azt kérte, hogy a gyorsabb benső fejlődésünk érdekében szenteljünk egyre több időt a meditációra, a simran ismétlésére. „Nem leszek túl sokáig távol, hamarosan újra visszatérek” – mondta a Mester.