Március 1.
Vasárnapi satsang
India, Delhi
Kirpal Bagh

Ezen a vasárnap esti satsangon Sant Rajinder Singh arról beszélt, hogyan vezeti az életét egy igazi tanítvány.

Sant Darshan Singh verseit elemezve elsőként az akadályokat részletezte, amelyekkel a tanítványok az Istenhez visszavezető úton szembesülnek. Csupán emberi formába beleszületve adottak az önfelismerés és az Istennel való találkozás feltételei. Az elménk azzal tart távol bennünket e cél elérésétől, hogy a figyelmünket a külvilágba irányítja, és az ott folyó tevékenységekkel, szórakozásokkal köti le. Emiatt az értékes földi lét ideje az érzékek szintjén pazarlódik el, és ebben az esetben az illető úgy hagyja el ezt a fizikai színteret, hogy nem ismeri meg az igazi valóját, a lelkét és Istent.

Ráadásul az egónk azt hiteti el velünk, hogy jobbak vagyunk másoknál. Az elme trükkjeinek és az egónak a csapdájába esve az önzés, a versengés, a személyes érdekek megvalósítására törekvés a jellemző. A dualitás, a másoktól különbözés szemlélete akadályozza meg a teremtés lényegi egységének a felismerését. Az ego elszigetel bennünket Istentől és egymástól, emiatt nagy akadály a spirituális fejlődés útjában. A szeretet ösvénye ugyanis keskeny, ketten nem férnek el rajta. Eggyé szükséges válnunk a Szeretett Lénnyel, ha előre kívánunk haladni rajta.

Az elkötelezett tanítvány, felismerve az elme hajlamait, természetét, mindig olyasmikkel foglalja le magát, amik az Istenre való édes emlékezés állapotában tartják. A spirituális Mester tanácsa az, hogy amikor nincsenek mentális elfoglaltságaink, gondolatban ismételjük Isten szent neveit, a simrant. Ez egyrészt segít a koborló gondolatok megfékezésében, másrészt megszokjuk, hogy a figyelmünket megőrizzük a lelkünk székhelyén, a két szemöldök között és mögött. Ez a meditáció során megkönnyíti a koncentrációt, a kapcsolat létrejöttét a Fény- és Hangáradattal, amellyel azután utazhatunk a szeretettel, a szépséggel, a Fénnyel teli spirituális régiókban, míg végül a lelkünk belemerül Istenbe.

Az odaadó tanítvány úgy érzi, hogy nincs más dolga, mint az igazi Barát, Isten szeretetében létezés. Felismerve a mostani élete minden pillanatának a különleges értékét, igyekszik azt a legnagyobb javára fordítani, olyan tevékenységeket folytatva, amelyek egyre közelebb juttatják a végső céljához. Amikor a meditációban átéli az Istenerő, a Fény jelenlétét, megérti, hogy az mindenki másban is ott van. Ez az Erő élteti, működteti az egész teremtést. Ez a felismerés segíti az egótól, a duális látásmódtól való megszabadulásában. Mindenkit sajátjaként, őhozzá tartozóként fogad el. Uralkodó szenvedélye a Teremtőerővel való egység elérése. Az egyetemes összetartozás tudatában szeretettel és együttérzéssel telten igyekszik segítő kezet nyújtani az embertársainak.

Az igazi tanítvány egy további jellemzője az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalma. Az „Édes a Te akaratod!” alapelvet követve úgy fogadja el a vele történő dolgokat, mint amelyek a legnagyobb javát szolgálják. Annak tudatában él, hogy a színfalak mögött Isten kezében van mindannyiunk életének a fonala. Ő a cselekvő. Mivel az emberi megértés szintje nagyon behatárolt, az odaadó tanítvány azt kéri Istentől, amit Ő jónak tart. Mivel az elméje teljesen Istenre hangolódott állapotban van, állandó boldogságban telik az élete.

Az a tanítvány, aki teljes bizalommal Isten kezében tudja a sorsát, hatalmas szeretetet érez Őiránta. Nincs más vágya, mint Isten megtalálása a bensőben. Ez nagy hajtóerővel áldja meg a spirituális úton való előrehaladásához. A satsang befejezéseként Maharaj Ji újra kiemelte: csak akkor érhetjük el a földi létezésünk végső célját, az Istennel való egyesülést, ha a gondolataink, a szavaink és a tetteink Őfelé vezetnek bennünket. Az előadást követően a Mester az áldásaiban részesítette a sangatot.

Március 4.
Esti satsang és meditáció

Ezen az estén Sant Rajinder Singh angol nyelven tartotta a satsangot, amelyen arról beszélt, hogyan lehetünk úrrá a hibákon, amelyek hátráltatják a spirituális úton való előrehaladásunkat.

Elmagyarázta, hogy miként jelenik meg az életünkben a valótlanság, a kapzsiság, a ragaszkodás és az ego. Az hamisság, ha még magunk elől is igyekszünk elrejteni, letagadni az igazságot, és színlelünk, bizonyos fajta álarcot hordunk. Ez kétszínűség, csalás, képmutatás. Amikor elhatalmasodik rajtunk a kapzsiság, akkor minél többet igyekszünk felhalmozni e világ javaiból, és elkezdünk ragaszkodni a szerzeményeinkhez.

Megfeledkezünk arról, hogy az anyagi világ dolgaiból semmit sem viszünk innen magunkkal, és az emberi születéssel kapott értékes időnket – amelyet az Istenre fókuszálásra kaptunk – ezekbe a tevékenységekbe merülten tékozoljuk el. Az Istentől messze sodró hibák, bűnök lényegi oka az egónk, amely a dualitás szemléletét ülteti belénk. A másság érzetét kelti bennünk, akik a többiek felett állnak. Az önteltségünket, a hiúságunkat erősítő dolgokat teszünk, lekezelően azt éreztetve másokkal, hogy különbek vagyunk náluk.

A spirituális úton a legnagyobb kárt okozó dolog a negativitás – emelte ki Maharaj Ji. Ez arról próbál meggyőzni bennünket, hogy túl jelentéktelenek, semmit érők vagyunk, akik nem érhetik el Istent. Ez elveszi a kedvünket a spirituális gyakorlatok folytatásától, abban a tévhitben, hogy ezek a mi esetünkben nem működőképesek. Ebben az elcsüggedt állapotban könnyen feladjuk a célért folytatott munkát.

Hogyan képes ez a negatív látásmód foglyul ejteni bennünket? Ennek kiváltó oka az, hogy a figyelmünk, a lelkünk külső kifejeződése az érzékeinken keresztül szétszóródik a külvilágban. Ha ennek színeire festődünk, akkor az elménk nagyon könnyen meg tud téveszteni bennünket. A hibák, bűnök elkövetésétől azzal tudjuk megvédeni magunkat, hogy a figyelmünket befelé fordítva összekapcsolódunk az Istenerővel. Ahogy a meditációban a lelkünk átitatódik Isten szeretetével, az Ő erényeinek a lakhelyévé válunk. Ráébredünk a tényre, hogy nem a testünk az igazi valónk, amely egy napon semmivé lesz.

Halhatatlan lelkek vagyunk, Isten részei. Felismerve a létezésünk valóságát, és felfedezve az isteniség benső kincseit, megszabadulunk a kapzsiságtól, a világi javakhoz való kötődéseinktől. Ha a lelkünk szintjén, az Istenerőbe merülten megtapasztaljuk az egyetemes egységünket, azonosságunkat, eltűnik belőlünk a dualitás szemlélete és az egónk.

Maharaj Ji arra ösztönözte a hallgatóságát: Ne adjunk teret a negativitásnak, éljünk pozitív szemlélettel! A nehéz, a kihívást jelentő körülmények között is dolgozzunk lelkesen, elkötelezetten a spirituális célunk valóra váltásáért! Mindazok, akik pozitív módon, Istenbe vetett bizalommal és szenvedélyesen teszik ezt, oly hatalmas erőhöz jutnak, amellyel még ebben az életben el fogják érni az Istennel való egységet.

Március 7.
Esti satsang és meditáció

Sant Rajinder Singh Ji Maharaj a satsangon a spirituális célunk felé siettető, sürgető tényezőkről beszélt.

Először is arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy emberként megszületve ez most a mi időnk, a különleges lehetőségünk Isten megismerésére. Ez az időtartam nagyon értékes és behatárolt. Ám ahelyett, hogy minden momentumban lépéseket tennénk Őfelé, hajlamosak vagyunk arra, hogy a lélegzeteinket a külső világ vonzásának engedve pazaroljuk el.

Mégha meg is értjük, hogy az igazi célunk Isten felismerése, és az eszközök ismerete, amelyekkel ezt valóra válthatjuk, a legfontosabb kötelességeinket félretéve elsőbbséget kapnak az életünkben a világi teendőink. Az éltető erőnket adó lelkünk helyett a testünk és az elménk gondozására fókuszálunk. Így az Istentől kapott legnagyobb tőkénket – az időnket – anélkül éljük fel, hogy elérnénk a célunkat. Így elveszítjük a ritka lehetőségünket, a lelkünk kiszabadítását a lélekvándorlás kerekéből.

Az idő múlása ellen semmit sem tehetünk, ezért törekedjünk arra, hogy az életünk hátralévő részét fordítsuk a legnagyobb javunkra! Azzal kapcsolatban, hogy ezt miként tehetjük meg megfontolt, értelmes módon, Maharaj Ji arra emlékeztette a hallgatóságát, mit tanácsolt Hazur Baba Sawan Singh Ji Maharaj a tanítványainak: „Addig ne adj enni a testednek, amíg nem kapott táplálékot a lelked!” Vagyis a napi tevékenységeink közül a meditációé legyen az első hely, hogy így lépéseket tudjunk tenni a végső célunk felé.

Nekifogva a meditációnak, csendesítsük le az elménket és a testünket, fordítsuk a figyelmünket a külső világból befelé, hogy a lelkünk összekapcsolódhasson Isten Fényével és Hangjával. Az Istenerővel való napi kapcsolattal tudjuk felkészíteni magunkat arra, hogy egyre hatalmasabb szeretetben, Fényben és üdvösségben utazva a bensőben, végül belemerüljünk Istenbe.

Március 8.
Vasárnapi satsang

A vasárnapi satsangon Sant Rajinder Singh a tanítvány és a Mester, a lélek és Isten kapcsolatáról beszélt.

Az érzékeink szintjén élve hajlamosak vagyunk arra, hogy a létezésünket a mostani életünkkel azonosítsuk. Emiatt az Istennel való kapcsolatunk is erre a szintre korlátozódik. Csupán akkor gondolunk Istenre, ha fizikai jellegű igények merülnek fel bennünk, és a testi, a mentális, az érzelmi életünk, a kényelmünk, a földi boldogságunk érdekében kérünk Őtőle ajándékokat. Ez a mi külső viszonyunk az Úrral.

A spirituális Mester küldetése az, hogy az Istennel való benső összetartozás megteremtésének útját mutassa meg az Őt felkeresőknek. Ám még ilyen helyzetben is leginkább világi áldásokat kérünk Őtőle. Így viszont nem élvezhetjük a maga teljes bőségében Isten nagylelkűségét. Nem juthatunk hozzá az Ő spirituális kincseihez a bensőnkben.

Az Istennel való igazi kapcsolat megteremtése és megtapasztalása érdekében befelé szükséges fordulnunk, mert csak ily módon ismerhetjük fel a lelkünket és az Istennel való egységünket – ami az emberi születésünk célja. Induljunk el a létezés felszínéről a benső mélységekbe! Hangolódjunk rá a Teremtőerőre! Ennek eszköze a meditáció, amelynél a figyelmünket a lelkünk székhelyére, az egyszembe, a spirituális szemünkbe koncentráljuk.

A spirituális utazást a Fény- és Hangáradattal tudjuk megtenni, míg végül újra belemerülünk a Forrásunkba. A satsangokon való részvétel során tisztázódhat bennünk a meditáció, a benső kapcsolat megteremtésének a fontossága. Ekkor elkezdünk vágyódni a spirituális felemelkedés után. Ha nekivágunk a benső utazásnak, a spirituális Mester lesz az útitársunk. Egyedül Ő képes a lelkünk és Isten között megteremteni szemtől szemig, szívtől szívig és lélektől lélekig az igazi, az örök összetartozást.

Ahogy mind jobban ráhangolódunk az Istenerőre a bensőnkben, fürödni fogunk az isteni szeretetben. Ennek köszönhetően állandóan meg tudjuk őrizni a figyelmünket Istenen. Ahogy egyre közelebb kerülünk a boldogság és az üdvösség isteni kútfőjéhez, a világ csábításai és a problémái többé már nem képesek hatni ránk. A Mesterünk megtanítja nekünk, hogyan vezessük az életünket, miként tartsuk állandóan szem előtt a földi létezésünk igazi célját. Csak a valóság benső átélése révén válhat rendíthetetlenné a bizalmunk Istenben, ami a gyors spirituális fejlődés elengedhetetlen feltétele.

A satsang zárásaként Maharaj Ji kiemelte a rendszeres napi meditáció fontosságát, hogy személyes tapasztalatokat szerezhessünk az Istennel való igazi kapcsolatunkról, és elérhessük az Ővele való egyesülést.

Március 9.
Esti satsang és meditáció

Sant Rajinder Singh a satsangon arról beszélt, hogyan hat a spirituális fejlődésünk a napi életünk vezetésére.

A gondolataink, a szavaink és a tetteink mély befolyással vannak ránk és a körülöttünk élőkre. Ezért legyünk nagyon körültekintők a napi életünk folytatását illetően! Az összes megnyilvánulásunk legyen pozitív! Így ugyanis vidámak és bizakodók tudunk maradni, és képesek leszünk arra, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk magunkból másoknak, bármit is teszünk. A derűs, pozitív életvezetés nyugalommal és békességgel áld meg bennünket. Minél nagyobb a benső egyensúlyunk, annál jobban tudunk koncentrálni a meditációnkban, és így gyorsabban fejlődünk az Istenfelismerés útján. Ezzel ellentétben a negativitás, a nyugtalanság, az aggódás, az elégedetlenség és a kétkedés rossz hatással van a meditációnkra is, hátráltatja a spirituális előrehaladásunkat.

Az önzetlen szolgálat egy példa a pozitív tevékenységekre, amelyet beleépíthetünk az életünkbe. Amikor így szolgáljuk az embertársainkat, a szívünk megtelik az adás örömével. Ekkor az elménk nyugodt, a figyelmünk Istenre összpontosított, ami segít abban, hogy közelebb kerülhessünk Őhozzá. Maharaj Ji a satsang zárásaként emlékeztette a hallgatóságát a pozitív magatartás elsajátításának a fontosságára, és kérte, hogy teremtsünk olyan körülményeket magunk körül, amelyek elősegítik a spirituális fejlődésünket. Az együttlét közös meditációval zárult.

Március 10.
Keddi satsang és meditáció

Sant Rajinder Singh a Kirpal Baghban tartott satsangját a Holi ünnepére, a hindu tavaszköszöntőre, a színek fesztiváljára alapozta.

Ebből az alkalomból köszöntve a hallgatóságát, Maharaj Ji kifejtette, hogy a Holi a szeretet napja, amelyen az a szokás, hogy az ünneplők festékporral szórják, és színezett vízzel locsolják egymást. A Holikáról szóló népszerű legendát idézte fel, amely nyomán a Holi ünnepe az igazságnak a gonoszság feletti győzelmét jelképezi. A Holi valódi megünneplését és a spirituális jelentésének a valóra váltását az jelenti, ha igaz, tiszta módon élünk, állandóan megőrizve a figyelmünket Istenen. Ily módon ugyanis felgyorsítjuk a benső fejlődésünket, amelynek a célja az Istennel való újraegyesülés. A 16. században élt misztikus költőnő, Mira Bai verseiből idézve a spirituális Mester elmagyarázta, hogy a szentek miként ünneplik meg a Holit. Az emberi élet rövid és nagyon értékes, ha az időtartamát az eonokhoz hasonlítjuk, amelyek azóta teltek el, amióta elszakadtunk Istentől; és azt teszi rendkívül értékessé, hogy ez most a mi különleges lehetőségünk a lelkünk felismerésére és a találkozásra Istennel. Ezért ezt a napot az Úrra koncentrálva ünnepeljük meg! A külső világ helyett fordítsuk a figyelmünket befelé, fókuszáljuk azt a lelkünk székhelyére, ahol kapcsolatba kerülhetünk az egész teremtésben ott vibráló Istenerővel.

Amikor ráhangolódunk Isten Fényére és Hangjára, az megtisztítja az elménket, így az a segítőtársunk lesz a lelkünk spirituális utazásán. A bensőben elérhetjük az igazságot, a tisztaságot és a tökéletes békesség állapotát. Isten színeire festődünk. Ekkor a lelkünk fürdik a mámorító Nektárban, amely táplálja, és megelégedetté, boldoggá teszi, hiszen így bensőséges kapcsolatba kerül az Úrral. Ilyen Holit játsszunk mi is! Ez az igazi Holi – ahogy Mira Bai is bemutatja – ami azt jelenti, hogy a lélek az Úr színeiben pompázik. Az az üdvösség, eksztázis, ami ilyenkor megtapasztalható, mindörökre megmarad.

A spirituális Mester a szép előadást egy fohásszal zárta, azt kívánva, hogy mindannyiunknak sikerüljön magunkra öltenünk az isteni szeretet színeit azzal, hogy összekapcsolódunk Isten Fényével és Hangjával, beteljesítve az emberi születés célját, az önfelismerést és Isten megtalálását.

Március 11.
Esti satsang és meditáció: élő adás

Ezen az estén Sant Rajinder Singh satsangját élő adásként sugározták az egész világba.

Arról az igazi gazdagságról beszélt, amelyhez egyedül emberként megszületve juthatunk hozzá. Mivel az érzékek szintjén telik az életünk, azzal töltjük az időnket, hogy anyagi javakat igyekszünk felhalmozni, hogy jól megalapozhassuk a helyünket ebben a világban, úgy vélekedve, hogy a több pénz nagyobb boldogsággal ajándékoz meg bennünket. Maharaj Ji elmagyarázta, hogy nem azok a szó igazi értelmében a leggazdagabbak, akik rengeteg vagyontárggyal körülvéve, fényűzésben élnek, hanem azok, akik megelégednek azzal, amijük van, hálásak érte, sőt adakoznak is belőle.

Mindazok, akik hálatelt szívvel és Isten édes akaratát elfogadva élnek, hatalmas örömöt éreznek annak tudatában, hogy Isten úgy vezeti az életüket, ahogy jónak tartja. A másokkal osztozás további megelégedettség forrása, mert amikor adunk, ez azonnal boldoggá tesz bennünket. Ezzel az életvitellel kövezzük ki az isteni kincsek feltárásához vezető benső utunkat. Maharaj Ji elmagyarázta, hogy az emberi születés a létezés koronája, ugyanis csak ebben a formában részesülhetünk az egész teremtés legnagyobb ajándékában: képessé válhatunk az igazi természetünk, a lelkünk és Isten felismerésére. Így a lelkünk ki tud szabadulni az életek és a halálok kerekéből, és újra belemerülhet a Forrásába. Ha a spirituális szemünkbe koncentráljuk a figyelmünket, össze tudunk kapcsolódni az Istenerővel, minden béke, öröm és üdvösség kútfőjével. Ha egyszer megtapasztaljuk a benső örömöt, az élet viszontagságai többé nem zavarnak meg bennünket. Tökéletes békességet és megelégedettséget élünk át. Meditáljunk rendszeresen, hogy rátalálhassunk az isteniség kincseire önmagunkban! – kérte a Mester. Majd közös meditáció következett.

Március 12.
Csütörtöki satsang és meditáció: élő adás

Sant Rajinder Singh a hála és az alázat fontosságáról beszélt az Istenhez visszavezető utazásunkon.

A földi létünk célja a lelkünk megismerése és Isten megtalálása. Mialatt telnek a mindennapjaink, könnyen eluralkodik rajtunk az egónk. Úgy vélekedünk, hogy az elért eredményeinket egyedül a saját erőfeszítéseinknek köszönhetjük.

Mindazt a segítséget és támogatást, amelyet a környezetünkben élőktől kapunk, természetesnek vesszük, megfeledkezve arról, hogy ezek valójában Isten ajándékai. Az Úr keze az életünk minden pillanatában őrködik felettünk, ám az egónk vak az Ő kegyére. A dualitás szemléletében élve elhatároljuk magunkat másoktól és Istentől, ám így képtelenség az Ő felismerése.

Ha viszont hálásak vagyunk mindenért, amiben Isten részesít bennünket, Ő az erőfeszítéseinkért cserébe, nagy örömmel egyre több keggyel áld meg bennünket, ami felgyorsítja a benső fejlődésünket. Sant Darshan Singh Ji Maharaj egy versét idézve Maharaj Ji annak fontosságát emelte ki: Legyünk hálásak a mostani emberi létünkért!

Eonok óta keringett a lelkünk az életek és a halálok kerekében, esély nélkül a belőle való kimenekülésre. Most viszont Isten kegyéből megkaptuk erre a lehetőséget, és visszatérhetünk az igazi Otthonunkba. A spirituális Mesterünk segítségével, irányításával válunk képessé a spirituális utazás megtételére, amely azzal veszi a kezdetét, hogy a meditációban a lelkünk székhelyére koncentráljuk a figyelmünket.

Ha ráhangolódunk az Isteni Fény- és Hangáradatra, akkor vissza tudunk utazni a Forrásunkba. Eközben felismerjük az egyetemes azonosságunkat, összetartozásunkat a lelkünk szintjén, és hátrahagyjuk az egónkat. Ismerjük fel a mostani életünk különleges fontosságát, éljünk Isten édes akarata szerint, meditáljunk napi rendszerességgel! Így még ebben az életünkben teljes bizonyossággal el fogjuk érni a végső célunkat – emelte ki Maharaj Ji.

Március 14.
Szombati satsang és meditáció: élő adás

Ezen az estén Sant Rajinder Singh a jelen pillanatban élés fontosságáról beszélt, azt tanácsolva, hogy a spirituális célunk gyors elérése érdekében fordítsuk azt a legnagyobb előnyünkre.

Isten megismerésére kaptuk a mostani földi életünket, ami különleges isteni kegy. Az Úr áldása az is, ha vágyunk az Ő megismerésére, és a figyelmünket megőrizzük Őrajta. Legyünk hálásak az isteni ajándékokért! Ugyanis egyébként az érzékek szintjén telik el az életünk, miközben teljesen a világ színeire festődünk.

Megfeledkezünk arról, hogy mily ritka ajándék az emberi születés, és az erőfeszítéseink csupán az anyagi kényelmünk biztosítására irányulnak. Abban a hitben tesszük mindezt, hogy a testi egészség, az anyagi függetlenség, a jómód és bizonyos kapcsolatok révén majd sikerül elérnünk az annyira áhított boldogságot. Ha ezek az elvárásaink valamilyen okból nem teljesülnek, úgy érezzük, Isten megfeledkezett rólunk. Ha a világ csábításainak engedve, a különféle külső tevékenységekbe merülten telik el az előre elrendelt időnk ezen a földön, akkor úgy távozunk el belőle, hogy nem sikerült valóra váltanunk az igazi küldetésünket.

Maharaj Ji kiemelte, hogy csupán az tehet valóban gazdaggá és megelégedetté bennünket, ha Istené lesz az első hely az életünkben. Tegyünk hálatelt szívvel gyakorlati lépéseket azért, hogy megtapasztalhassuk az Istenhez való közeledésünket! Isten minden szeretet, kegy és együttérzés forrása. Ő minden pillanatban gondoskodik rólunk. Bármi történik az életünkben – a múltban, a jelenben és a jövőben – az Isten akarata szerint következik be, és a legnagyobb javunkat szolgálja.

A mi dolgunk az, hogy nem foglalkozva a múlttal és a jövővel, Istenre fókuszált figyelemmel éljünk a jelen pillanatban! Ez ugyanis Isten ajándéka. Teremtsük meg az állandó benső kapcsolatunkat az Istenerővel: meditációban ülve gyakoroljuk a befelé összpontosítást! Ennek segítségével tisztul meg az igazi valónk az elme, az anyag és az illúzió fátylaitól. Ezt elérve a lelkünk képessé válik a benső régiókba szárnyalásra, és végül egyesülni fog Istennel. Az élő adás közös meditációval zárult.

Március 15.
Vasárnapi satsang: élő adás

A mai satsangon Sant Rajinder Singh arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy emberi formában megszületve a lelkünk különleges esélyt kapott az álomállapotából való felébredésre, és arra, hogy megtalálja az igazi Otthonába visszavezető utat.

Isten ezzel a magasztos céllal küldött bennünket ide, és a mi dolgunk az, hogy tegyük meg a beteljesítéséhez szükséges lépéseket. A szentek és a spirituális Mesterek küldetése minden korban az ebben való segítés.

Maharaj Ji Kabir Sahib verseiből idézve festette le az Istentől elválasztódott lelkek állapotát: az életek és a halálok kerekének a foglyává válva, az öntudatra ébredés esélye nélkül időtlen idők óta vándorolnak az egyik létformából egy másikba. A mostani életünk a mi arany lehetőségünk a Forrásunkba való visszatérésre. Eljött a mi időnk, amikor az Istentől való elszakítottságunk, a lelkünk sötét éjszakája véget érhet. Emberként rendelkezünk az összes szükséges képességgel a Fény benső megtapasztalására, az igazi valónk és Isten felismerésére. Választ kaphatunk arra, hogy mi az élet értelme, és a meditáció segítségével megismerhetjük mindazt önmagunkban, ami túl van a testi érzékeinkkel felfoghatón. Ezt a célt szolgálja a benső szemünk – amely bejárat a fizikain túli régiókba.

A spirituális gyakorlatok végzésével tanuljuk meg az érzékáramok összevonását ebbe a kapuba. Ha a lelkünk összekapcsolódik az egész teremtést betöltő Isteni Fény- és Hangáradattal, a Mesterünk segítségével és vezetésével megkezdhetjük a spirituális utazásunkat. A napi rendszerességgel végzett meditáció révén ráébredünk az igazi természetünkre, a lelkünkre, amely fokozatosan megszabadul az elme, az anyag és az illúzió rárakódott szennyrétegeitől. Ezután a lelkünk szabadon szárnyalva a bensőben, visszatérhet Isten ölébe. Ne tékozoljuk el az értékes időnket a világ által felkínált csábításokba veszve, hanem minden pillanatot fordítsunk a legnagyobb javunkra, arra, hogy a lelkünk újra egy lehessen Istennel! – kérte Maharaj Ji.

Isten gyermekeiként az emberi születéssel kapott jogunk az Ő megismerése. A mi feladatunk a kitartó erőfeszítések megtétele annak érdekében, hogy megtapasztalhassuk önmagunkban a Fényt. Akik spirituálisan felébrednek, hozzájuthatnak az isteniség kincseihez a bensőjükben. Azok viszont, akiknek a napjai az élet felszínén telnek, és az Ajándékozó helyett csak az Ő ajándékait keresik a külvilágban, a lelkük szintjén megmaradnak a sötétségben.

Annak érdekében, hogy elkerülhessük az örök Otthonunk felé vezető úton a csapdákat, mindazt, ami a figyelmünket elterelheti a célunktól, gondosan ügyeljünk arra, miként töltjük az életünk összes pillanatát! Mondjuk a simrant, vagyis mentálisan ismételjük Isten neveit! Ugyanis „ahogyan gondolkodunk, ahol a figyelmünk, olyanná válunk.” Ne veszítsük szem elől a célunkat azzal, hogy megpróbálunk eleget tenni a soha véget nem érő világi feladatoknak, kihívásoknak. Minden, amire szükségünk van, a bensőnkben várakozik ránk.

Befejezésül még azt emelte ki a Mester, hogy nem elég a szentek szavainak a megértése, hanem ültessük bele a tanításukat az életünkbe, hogy mielőbb célba érhessünk! A satsang közös meditációval zárult.

Március 16.
Hétfői satsang és meditáció: élő adás

Ezen az estén Sant Rajinder Singh az egész teremtés lényegi egységéről, és arról beszélt, miként ismerhetjük fel ezt a meditációban.

A dualitás állapotát úgy mutatta be, hogy ekkor az érzékek szintjén élve a figyelmünk a külső különbségeinken van, és falakat emelünk magunk köré. Ezek nemzetiségi, faji, nyelvi, szociális jellegűek lehetnek, a képzettség szintjéből vagy egyéb külső eltérésekből adódnak. Ilyen esetekben ezekkel kategorizáljuk az embereket. Ezzel azonban elkülönítjük magunkat másoktól és Istentől, mert a kettősség szemléletével élve nem ismerhetjük meg a valóságot.

Mindannyian Isten egyetlen családjának vagyunk a gyermekei, akiket tekintsünk hozzánk tartozóknak! Ez csak akkor lehetséges, ha szeretet van bennünk mindenki iránt. A feltételek nélküli szeretetre akkor válunk képessé, amikor azt a meditációban megtapasztaljuk önmagunkban. Ekkor a figyelmünket – a lelkünk külső kifejeződését – befelé, a lelkünk székhelyére koncentráljuk, ahol összekapcsolódunk Isten Fényével és Hangjával.

Az Istenerővel összehangolódva fürödhetünk Isten szeretetének végtelen Óceánjában. Az Ő szeretetével telítődve az kiárad belőlünk mindazokra, akikkel kapcsolatba kerülünk. A szeretet az egyetlen portéka, amelyből annál többünk lesz, minél többet adunk belőle másoknak. Isten szeretetének mámora, amelyet a bensőnkben megtapasztalunk, a dualitás, a másoktól elkülönülés összes falát eltűnteti. Ugyanis felismerjük, hogy mindannyiunkat ugyanaz az Istenerő élteti.

Ha eljutunk a megértésnek erre a szintjére, akkor Sant Darshan Singh időtlen verssorainak a szellemében élve sajátunkként ölelünk át minden embert, és a szeretet zápora hullik, bármerre is járunk. Ez Isten szeretetének a visszatükröződése, amelyet a bensőnkben élünk át. Az élő adás meditációval zárult.