Október 25. szombat
Chicago
Diwali ünnepe

A nagy indiai fesztivál, Diwali alkalmából Sant Rajinder Singh a következőket mondta: „India nagy eposza a Rámájana. Ennek nemcsak történelmi, epikus vonatkozásai vannak, mert nagyon mély a mondanivalója. Az elme működésének tíz olyan jellemzőjéről is szól, amelyek uralásával érhető el a nirvána állapota. Az öt nagy hiba, kám (a bujaság), krodh (a harag), lobh (a kapzsiság), moh (a ragaszkodás) és ahankár (az ego) mellett még ott van a féltékenység is, és megjelennek más negatív tulajdonságok is. A spirituális fejlődéshez ezek legyőzése ad nagy lendületet.

A Rámájana az érdekes történeten túl mély spirituális üzenetet hordoz. Diwali ünnepén a földi utakon gyújtott fények az igazi Otthonunkba vezető, fényben fürdő benső ösvényt is jelképezik. Ráma király tizennégy éves száműzetésből tér haza – ez a lelkünk Istenhez való visszatérésére is vonatkozik. Az őserdőben élés nem könnyű, különösen egy király, egy herceg vagy hercegnő számára, mert hozzászoktak a nagy kényelemhez a királyságukban. Lélekként mi mind Isten gyermekei vagyunk, és az Ő palotájából szálltunk alá, ahol egyek voltunk Ővele. Az e világban élés egyáltalán nem könnyű, sőt nagyon is nehéz számunkra, hiszen ki vagyunk téve az élet viharainak.

Amikor a lelkünk, amely egyik létformából egy másikba vándorolt, lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen Istenhez – ez az igazi Diwali. Hiszen az Otthonába fog visszajutni, ahol egyesülhet Istennel. Ez a Diwali valódi értelme, jelentősége. A mindannyiunkat egyébként körülvevő spirituális sötétség számunkra eloszlik, ha a lámpás, vagyis a lelkünk fénye fellobbant bennünk.”

Október 26. vasárnap
Chicago

A Mester a satsangon azt sürgette, hogy most tegyünk a lelkünkért. Egy fiatalt nagyon sok dolog foglal le a külső életben. Ahogy azonban múlik az idő és korosodunk, eljutunk arra a felismerésre, hogy a korábban nagyon fontosnak tűnő dolgok többé már nem azok számunkra. Valójában az Úrral való kapcsolatunk megteremtődéséhez képest minden egyéb mellékes, lényegtelen. Ha ezt felismerjük, akkor elkezdünk több időt fordítani a spirituális gyakorlatainkra.

A lényeg az, hogy spirituálisan legyünk fittek, nagyon jó állapotúak. Ahogy a fizikai testnek szüksége van megfelelő táplálékra, testmozgásra és jó környezetre, hogy egészséges maradjon, ugyanígy a léleknek is vannak igényei. A tápláléka az Isteni Fénnyel és Hanggal való kapcsolata. Az ehhez szükséges gyakorlat a csendben ülés, a mozdulatlanság, vagyis pontosan az ellenkezője annak, mint ami a testnek jó. Hiszen a fizikai testnek az válik javára, minél többet mozgunk. A spirituális oldalunk esetében minél nyugodtabb a testünk, az annál jobb. Ezért nehéz a kettőt kombinálni.

November 8. szombat
Bécs

A Mester, mialatt Chicagóból Indiába utazott, megállt egy estére Bécsben, hogy találkozzon az európai sangattal. A mintegy 1800 résztvevőből több mint 500 volt a magyar satsangi. A Mester a bevezető szavait követően személyesen is találkozott a jelenlévőkkel.

Többek között a következőket mondta: „Minden nap nagyon sok ajándékot kapunk az Úrtól. Naponta étel kerül az asztalunkra. Mily sok ember él a világon, akinek nem jut betevő falat! Általában egészségesek vagyunk. Viszont nagyon sokan szenvednek a kórházakban, küszködnek légzési, vérkeringési és sok egyéb probléma miatt! Van családunk, amely szeret és támogat bennünket. Oly sok széthullott család létezik a világon! Mindezeket az ajándékokat úgy tekintjük, mint ami jár nekünk. Ha viszont valami olyanra vágyunk, amit végül nem sikerül megszereznünk, teljesen elcsüggedünk.

Miért adja meg nekünk Isten mindazt, ami abban segít bennünket, hogy könnyen haladjunk végig az életen? Azért, mert olyan, mint a jó édesapa, aki nagyon szeret bennünket. Azt kívánja, hogy boldogan éljünk. Azt adja meg nekünk, ami a legjobb számunkra. Ő az Adományozó, aki ezért cserébe semmit sem vár el tőlünk.

Rajtunk múlik az Ő szeretetének a megismerése. Ezt a külső szinten nem tudjuk a maga teljességében átélni. Az Úr szeretete ugyanis nem fizikai, hanem spirituális jellegű. Ezért helyeződik ezen az úton kiemelt hangsúly a meditációra, amely e szeretet megtapasztalásának az eszköze.”

November 10. hétfő
Hajnali megérkezés Delhibe
Kirpal Bagh

A Mester utoljára júliusban volt hosszabb ideig Indiában. Most hatalmas tömeg várakozott a Mester érkezésére. Virágokkal és lufikkal díszítették fel az egész Baghot, középen egy hatalmas felirattal: „CONGRATULATIONS.” Így fejezte ki a sangat az örömét azért, mert szeptember 20-án megszületett Aryana Noor Duggal-Stephens, a Mester unokája.

A Mester az előadása bevezetéseként röviden összefoglalta a világ más részeiben tett utazásai, többek között a hosszabb ausztráliai és új-zélandi programja tapasztalatait. Kiemelte, hogy világszerte nagymértékben növekszik a spiritualitás iránti érdeklődés.

Ezután arról beszélt, hogy már évmilliók teltek el azóta, hogy a lelkünk elhagyta az Otthonát, ezért rendkívül értékes ez az emberi születésünk. Azzal, hogy eljutottunk a tökéletes Mester lábához és megkaptuk a beavatást a benső titkaiba, különleges lehetőséget kaptunk arra, hogy mindörökre véget vessünk a „jövés-menésünknek.” A hazatéréshez abszolút nélkülözhetetlen feltétel a rendszeres meditáció. Az öröm, a boldogság, amelyet a külső világban keresünk, bennünk található meg, és a meditáció révén érhetjük el. Ha megtanulunk „meghalni az életben”, és belemerülünk az isteni Áradatba, akkor az Isten utáni vágyódásunk egyre csak fokozódik. Annak érdekében, hogy a külvilág eltérítő hatásait minimálisra csökkenthessük, kövessük Sant Kirpal Singh tanácsát, és éljünk egyszerűen. Így ugyanis kordában tudjuk tartani az elménk által keltett vágyakat. A program meditációval és darshannal zárult.

November 11. kedd
Spirituális zenés est

Az elmúlt 24 év alatt az indiai sangat megszokta, hogy Maharaj Ji születésnapját szeptemberben spirituális zenés esttel ünneplik meg. Mivel ez alkalommal ez elmaradt, mert a Mester Chicagóban tartózkodott, ezért ezen az estén került sor a qawalli programra, amely a szufi hagyományokban gyökerező, magával ragadó zenei élmény.

Hatalmas taps köszöntötte a Mestert és Rita Jit, amikor beléptek a „Kirpal-kertbe”, amellyé a Kirpal Baghot varázsolták erre az éjszakára. A harmónium, tabla, dhol és más ütőhangszerek segítségével az énekesek fokozatosan gyorsítják a zene tempóját, egészen különleges hangulatot teremtve. Ez alkalommal a nyolctagú együttes Pandzsábból érkezett. A dalok központi témája az Isteni Pohárnok küldetése volt. Az egyik dal szerint: „Az Isteni Pohárnok darshanja tízmilliónyi zarándokúttal ér fel.”

A Mester vidámsága, öröme, a darshanjai és az, hogy a szöveget rögtönözve együtt énekelt az együttessel, egyre izzóbbá tette a légkört. Az emberek sokszor felpattantak a helyükről, hogy tapssal, tánccal fejezzék ki a túláradó boldogságukat. Végül a Mester mikrofont kért, és ezúttal pandzsábi nyelven beszélt arról, hogy ha szeretetben együtt vagyunk – mint ez alkalommal is –, attól magával ragadóak a programjaink, mert ilyenkor az Istenre, a nagy Mesterekre való édes emlékezés tölt be bennünket.

„Amikor két vagy több satsangi együtt van, a Mestererő betölti a légkört. Itt, a sokezer szerető lélek jelenlétében hatványozottan árad szét a Mesterek kegye. Sant Kirpal Singh és Sant Darshan Singh spirituális illata most is betölti a Kirpal Baghot” – mondta a Mester.

Ha eljutunk egy tökéletes Mester lábához, akkor a Jótevőnk ezután mindig a gondunkat fogja viselni. A „sárkányaink” egyre magasabbra fognak szállni, és nem fognak belesüllyedni az illúzió mocsarába. Az élet viszontagságai elkerülhetetlenek, de ha a helyes irányban tartjuk a figyelmünket, könnyen túljutunk rajtuk.

November 12. szerda és 13. csütörtök

A Mester szokásos heti programja során szerdán darshant ad, csütörtökön pedig hindi nyelven (angol fordítással) egy korábban elhangzott előadást mutatnak be a Kirpal Baghban, amelyet közös meditáció követ. Ebből a Mester hozza vissza a megjelenteket. A darshan mellett időnként még egy rövidebb satsangot is tart.

November 14. péntek

Ez a satsang egy gyönyörű shabaddal kezdődött, amely a spirituális Mester határtalan kegyéről szólt. Ezt követően Sant Rajinder Singh a satsang igazi jelentőségéről beszélt. Közömbös, hogy milyen nyelven folyik a satsang. A lényeg az, hogy fogékonyak legyünk a Mestererőre, amely folyamatosan felénk árad. Azt kérte, hogy naponta találjunk időt a spirituális gyakorlatainkra, mert akkor egyre többet tapasztalunk meg a bennünk lévő és ránk váró édességből, örömből, boldogságból. Ez azután kisöpör belőlünk minden fájdalmat, szomorúságot.

Sant Kirpal Singh szavait idézte, aki mindenkit egyszerű életvezetésre ösztönzött. Így ellenőrzés alatt tudjuk tartani az elménket, amely egyébként állandóan új vágyak valóra váltására ösztökélne bennünket, és elejét vehetjük annak is, hogy egyre jobban hozzákötődjünk az anyagi szerzeményekhez. A vágyak, a kapzsiság, a ragaszkodás és a harag – ha valamihez nem sikerül hozzájutnunk, amit nagyon szeretnénk megszerezni – hajtóereje az egónk. Ez a legnagyobb akadály az igazi valónk felismerésének az útján.

November 15. szombat

A Mester ezen az esti satsangon az elménk mesterkedéseiről beszélt, amelyekkel meg akarja akadályozni az életünk valódi céljának a beteljesítését. Ám az egónk uralása nélkül nem vagyunk képesek megérteni az Istenfelismerés feladatának az egyszerűségét. Úgy vélekedünk: minél több önkínzást vállalunk, annál közelebb kerülünk a célhoz. Valójában nincs szükségünk nehéz fizikai pózokra, önsanyargatásra, zarándokutak megtételére. Vonjuk ellenőrzésünk alá az önös énünket, és legyen hála a szívünkben mindazért, amivel Isten ebben az életünkben megáld bennünket! Az emberek ugyanis általában úgy vélekednek, hogyha elérnek valamit az életben, azt egyedül a saját erőfeszítéseiknek köszönhetik.

Ezután a Mester egy juhászról mesélt, akit a királya a palotájába vitt, sok szolgálatra megtanított, és gazdagon megjutalmazott. A környezetében élők egyre féltékenyebbek lettek rá, és keresték a módját, hogy lejárassák a király előtt. Amikor úgy tűnt, hogy végre valami nagy dolgot tudnak felhozni ellene, kiderült, hogy a titkos szobájában a régi, kopottas ruháit tartotta. Azért járt oda, hogy a múltjára emlékezve hálát adjon Istennek az ajándékaiért.

A Mester arra kérte a hallgatóságát: tartsuk ellenőrzés alatt az egónkat, és éljünk az Úr sokféle kegyére emlékezés jegyében. A hála és az alázat a kulcsa a békés életnek, a jó meditációnak.

November 16. vasárnap

A vasárnapi satsangon Maharaj Ji Sant Darshan Singh egyik gázeljét kezdte el elemezni, amely a Guru vezetéséről és oltalmáról szól. Ez nélkülözhetetlen, ha előre szeretnénk jutni a spirituális ösvényen.

A napi életünk igényei, törekvései szabják meg, hogy mi köti le a figyelmünket. Hajlamosak vagyunk a létezésünk spirituális oldalának semmibe vételére. Az Úr kegye az, ha valakit elvezet egy spirituális Mester lábához, aki segít az élet végső céljának a beteljesítésében.

A szentek azért érkeznek közénk, hogy átvezessék az életünk csónakját az élet és a halál tengerén. Ilyen vagy olyan vallásba, hitbe születnek bele, de a küldetésük az egész emberiség, sőt az egész teremtés szolgálata. Ha eljutunk egy tökéletes Mester küszöbéhez, erősítsük meg a bizalmunkat Őbenne, ne rohangáljunk „oltártól-oltárig!” Váljunk meg az anyagi jellegű vágyaktól, és arra összpontosítsunk, amire a spirituális szabaddá válásunkhoz szükségünk van! Isten szeretőjeként tisztítsuk meg a lelkünket minden szennytől, a tolvajoktól, és váljunk jobb, igaz emberré!

November 17. hétfő

Ezen az estén a szeva fontossága volt a téma. Az önzetlenül végzett munka segít az elménk nyugalmának a megteremtésében – ez rendkívül fontos a spirituális fejlődéshez. Ennek az alapját az etikai értékek kialakításával teremtjük meg. Az egyik ilyen erény az önzetlen szolgálat, amely azt jelenti, hogy bármiféle elismerés elvárása nélkül segítünk másokon. Olykor azért nem kívánunk ebben részt vállalni, mert a jó tettünk esetleg észrevétlen marad. Ha viszont mások elismerik, dicsérik a munkánkat, ez sok esetben az egónkat erősíti. Úgy érezzük, sőt hangot is adunk annak, hogy a szevánk nélkül a többiek nem boldogulnának.

Az igazi szeva végzésénél nem tudja a jobb kéz, hogy mit tesz a bal. Ha lehetőségünk van mások szolgálatára, legyünk érte hálásak Istennek! Ő látja, hogy mit teszünk, és a jutalmak meg fognak érkezni.

A szentek azért jönnek el a világba, hogy önzetlenül szolgálják az emberiséget. Segítenek, akár tudunk róla, akár nem. Ha együttérzőn, önzetlenül szolgáljuk az embertársainkat, ez felgyorsítja a spirituális fejlődésünket.

A program során a Mester a következő történettel illusztrálta a szevával kapcsolatos gondolatait. Egy faluban élt egy gazdag ember, aki mindenkin segített. Volt ott egy szegény ember is, aki szintén gondoskodott másokról. Egy napon azután a gazdag ember meghalt. Az emberek nagyon furcsállták, hogy a szegény szomszédjának a viselkedése teljesen megváltozott, és ezután mindenkit durván elutasított, aki segítséget kért tőle. Kiderült, hogy addig is csak pénzért nyújtott támogatást – amit ezért a gazdag embertől kapott.

November 18. kedd

A kérdés-felelet programon az egyik kérdés egy gyermek örökbefogadásával kapcsolatban hangzott el. A Mester vidám válasza az volt, hogy ez nem teher a vállon, hanem édes kincs a szívnek. A gyermeknevelés feladat – csoda.

Arra a kérdésre, hogy adhatunk-e az útról szóló könyveket nem satsangiaknak, a Mester azt válaszolta: „A könyvek, DVD-k, ajándéktárgyak adása az új érdeklődőknek nagyon jó, mert Istenre, a Mesterre emlékeztetik őket.”

„Miért járjunk satsangra? Milyen módon viselkedjünk a satsangon?” A Mester válasza: „Gondoljuk át, és döntsük el, miért járunk satsangra! Ne a társas kapcsolatok kedvéért, vagy azért, hogy valami világi célunk eléréséhez kérjük a Mester áldását! Semmi se álljon közénk és a Mestererő közé! Soha nem tér vissza az az értékes idő, amelyet Istenre koncentrálva tölthetünk. A satsang célja a spirituális tanítás megértése, a darshan és a meditáció.”

„Mit tegyek, ha az elmém meditáció közben is állandóan lefoglal?” A Mester válasza: „A napi rendszeresség nagyon sokat segít az elménk lecsendesítésében. Emellett fontos, hogy napközben ismételjük a simrant, mert így helyes irányban tartjuk a figyelmünket, és hamarabb csendesedik le az elménk, amikor nekifogunk a meditációnak.”

November 19. szerda

A szerdai darshan programon a Mester először azokat üdvözölte, akik Delhi 350 satsang központjából érkeztek a szokásos évi találkozóra. Majd mindenki más is sorra került.

November 20. csütörtök

A Mester előadása a fájdalom és az öröm múlékony természetéről szólt. Ezek mindannyiunk életében váltakozva vannak jelen, de ha megbízunk Istenben, akkor megtanuljuk, hogy a mondás szellemében éljünk: „Egyszer ez is véget ér.” Ez a szemléletmód segít abban, hogy kiegyensúlyozottan teljenek a napjaink, emlékeztetve bennünket arra, hogy legyünk hálásak, mert amikor nehéz időszakokon megyünk keresztül, az segít a karmikus terheink csökkenésében.

Egy pillanat se fájdalmas, ha úgy tekintjük, hogy bármi történik, az a legnagyobb javunkat szolgálja. Ha az öröm és a bánat időszakai befolyásolnak bennünket, akkor nem vagyunk képesek elérni az elménk nyugodt állapotát, ami a figyelmünk befelé fordításához szükséges. Az élet megadja a lehetőséget arra, hogy megtapasztaljuk az Úr szeretetét. Erős bizalomban élve állandóan az Úron tudjuk tartani a figyelmünket, függetlenül attól, hogy mi történik az életünkben. Ekkor a korábbiaknál sokkal tisztábban látjuk, hogy valójában mennyire változók a külső körülmények, és azok többé nem hatnak ránk. Tudjuk, hogy Isten kegye minden külső nehézségen át fog segíteni bennünket.

Éljünk a jelen pillanatban, és ne engedjük, hogy a múltunk miatti sajnálkozás megzavarjon bennünket! Isten velünk van, bennünk él, és a mi dolgunk az Ő szeretete.

November 21. péntek

Az angol nyelvű satsang arról szólt, hogy mindannyian az egónk, a harag, az érzékiség, a kapzsiság és a ragaszkodás hálójában vergődünk. Mialatt a napi tevékenységeinket végezzük, ezek valamelyike könnyen eluralkodhat rajtunk. Emiatt nem tudunk szeretetben, harmóniában élni. Nem könnyű feladat az alázat gyakorlása. Sokszor nem mondunk igazat, és erőszakos módon reagálunk, ha nem az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok.

A legtöbb nehézséget az egónk okozza. Ennél sokkal könnyebb kezelni az összes többi tényezőt, jellemzőt, amelyek távol tartanak bennünket Istentől. Úgy tűnik, hogy az ego a legnagyobb, az utolsó akadály. Az elmének ugyanis van egy mechanizmusa arra az esetre is, ha megtanuljuk kezelni a haragot, az érzékiséget, a kapzsiságot és a ragaszkodást. Az ego még ekkor is megmarad. Emiatt az ego kezelése nagyon nehéz.

Az elménk azt az érzést kelti bennünk, hogy másoknál jobbak vagyunk, sőt erről beszélünk is másoknak, vagyis nemcsak egoisták, de egotisták is vagyunk. Ezzel másoktól és Istentől is elszigeteljük magunkat. Egy szent találó mondása szerint: „Ahol Isten, ott nincs ego, ahol az ego, ott nincs Isten.” Nagyon fontos, hogy az életünknek ezt az oldalát kiemelt figyelemmel kezeljük, mert egóval telten nem tudunk spirituálisan előrelépni.

Egy emberi lény valódi szükségletei behatároltak. Azt kellene felismernünk, hogy mik ezek. Nyilván szükségünk van ruhára, ennivalóra és jó külső életkörülményekre. Az összes többi felszíni, lényegtelen dolog. Mégis, bármit teremtünk meg magunknak, úgy érezzük, hogy szükségünk van rá. Ezért hangsúlyozta ki Sant Kirpal Singh az egyszerűség fontosságát.

Mivel a halál a fizikai létezés része, mind elmegyünk innen. Szívbetegség, a légzés leállása, baleset, rák miatt vagy bármilyen más okból egyszer véget ér a földi élet. Egy napon a test működésképtelenné válik. Vajon elvégeztük a munkánkat? Teljesült a cél, amiért ide megszülettünk? Legyőztük a kapzsiságot, a ragaszkodást, az érzékiséget, az egót, vagyis azokat a tényezőket, amelyek távol tartottak bennünket Istentől? Elértük az önfelismerést és az egyesülést Istennel? Ha nem, akkor, bármit tettünk is a földi életünk során, az haszontalan. Ugyanis minden evilágit hátrahagyunk, ezekből semmit sem viszünk magunkkal.

A mi dolgunk tehát az, hogy mérjük fel a helyzetünket! Ha megfelelő lépéseket teszünk a spirituális fejlődésünk érdekében, az nagyon jó. Ha nem, akkor határozzuk meg, milyen úton-módon haladhatunk a végső célunk felé! Bőven elég spirituális anyag áll rendelkezésre ennek a döntésünknek a meghozatalához, amelyeket a Sant Mat nagy Mesterei hagytak ránk. Módunkban áll a földi létezésünk olyanná formálása, aminek köszönhetően sikerülni fog célba jutnunk.

November 22. szombat

Maharaj Ji a satsangon arról beszélt, hogy befelé szükséges emelnünk a figyelmünket, hogy megtanuljuk a bensőben utazást, amely az igazi Otthonunkba vezet. A fő akadály az elménk, amely állandóan eltéríti ettől a figyelmünket. A kapzsiság az egyik eszköze. Többet akarunk megszerezni, mint amire valóban szükségünk van, és így egyre több időt fordítunk olyan tevékenységekre, amelyek távol tartanak bennünket a spirituális gyakorlatok végzésétől.

A következő történet megmutatja, milyen dolgokba sodorhatja bele az embereket a kapzsiság, ha ehhez ráadásul vetélkedés társul. Két kereskedő versengett egymással. Igyekeztek minél több profitra szert tenni, elcsábítani a másik vevőkörét. Isten megbízásából egy angyal szállt le, hogy véget vessen a rivalizálásnak, hogy végre béke legyen köztük. Odament az egyikükhöz, és azt mondta neki: „Bármit kívánhatsz, megkapod. De tudnod kell, hogy a másik kereskedő abban a pillanatban ennek a kétszeresét fogja megkapni.”

A kereskedő megpróbálta rávenni az angyalt, hogy ne működjön a kétszeresség törvénye, ne jusson a másiknak több, de az angyal hajthatatlan maradt. A kereskedő először házat, sok pénzt kért az angyaltól. Amikor megértette, hogy a másik kétszer ilyen jól fog járni, akkor elkezdett rossz dolgokat kérni magának, mint például azt, hogy legyen kevesebb esze. Majd kitalálta, hogy legyen fél szemére vak, mert akkor a másik mindkettőre az lesz.

Az angyal döbbenten tért vissza Istenhez. Azt mondta, hogy egyáltalán nem érti az embereket. Inkább ártanak maguknak, hogy a másiknak még rosszabb legyen.

November 23. vasárnap

A magával ragadó szépségű előadás Sant Darshan Singh gázeljére épült, amelynek elemzését a Mester az előző vasárnap kezdte el. Az emberiség boldogság utáni végnélküli kereséséről beszélt. A világi élvezetek és csábítások magukhoz vonzzák a figyelmünket. Arra törekszünk, hogy az anyagi világban individuális sikereket érjünk el, nem ismerve fel, hogy az ilyen teljesítmények nem hozhatják el az örökké tartó boldogságot, amelyet így próbálunk megtalálni.

A szentek azért jönnek el, hogy segítsenek a fizikai világ illuzórikus természetének és az igazi valónk, a lelkünk felismerésében. Rámutatnak, hogy a fizikai szemünk és fülünk segítségével csak itt tudunk tapasztalatokat szerezni. A tudatosság és az anyag világa sohasem válik eggyé. Ha megmaradunk az anyag hálójában, soha nem fogunk rálelni a boldogságra és a békességre, amelyre oly nagyon vágyódunk. Ennek forrása ugyanis az igazi valónk és Isten szeretetének a megtapasztalása. A lélek benső utazásán nélkülözhetetlen a spirituális Mester segítsége. Ő katalizátorként segíti a lelkünk egyesülését Istennel.

November 24. hétfő

Az esti program bevezetéseként Kabir Sahibtól hangzott el egy shabad. Ez arról szólt, hogy az alázat nélkülözhetetlen a spirituális úton. A Mester kiemelte, hogy az életünk minden pillanatában karmát okozunk. Ahogy ma élünk, ahogy ma viselkedünk, ez határozza meg a jövőbeli körülményeinket. Lehet, hogy azonnal megjelennek a jó vagy rossz tetteink következményei, lehet, hogy csak sok élettel később, de egyszer mindenképp szembe kell néznünk velük. Ha csak magunkért élünk, akkor nagyra nő az egónk, és egyre több lesz a stressz, a zűrzavar az életünkben. Az ego minden betegség lényegi oka.

Beszéljünk másokkal szeretettel, és keressük az alkalmakat, amikor segíthetünk másoknak! Az alázat meghozza az elménk nyugalmát, és így sokkal könnyebbé válik a befelé koncentrálás – tanácsolta a Mester.

November 25. kedd

Az első kérdés így hangzott: „Milyen tényezők erősítik a spirituális fejlődésünket?” A Mester kiemelte: „Nagyon fontos, hogy tiszták, pozitívak legyenek a gondolataink. Maradjunk meg a jó, a békés, a szeretetteljes és a spirituális érdeklődésű emberek társaságában! Minden új nap kezdetén a meditáció legyen a legelső feladatunk! A nap folyamán ne feledkezzünk meg a simran ismétléséről!”

„Hogyan születhet egy gyermek békés környezetbe?” A Mester válasza: „Már az anyaméhben is béke vegye körül, és a házastársak gondoskodjanak arról, hogy a megszületése után is csak szerető figyelmet és békességet tapasztaljon!”

„Mit tegyünk, ha valaki kritizál bennünket?” Mester: „Gondosan vizsgáljuk meg, van-e valami igazság az elhangzottakban. Ha igen, akkor igyekezzünk megváltozni! Ha a kritika mozgatórugója az ego, és az illető mások fölébe helyezi, mindenkinél okosabbnak tartja magát, ráadásul, amit mond, nem is igaz, akkor ne váljunk haragossá! Bocsássuk meg és felejtsük el a történteket!”

„Miért nem emlékezünk az elmúlt életeinkre?” Mester: „Ez Isten akarata, mivel ez nekünk a legjobb. Nem zavarja meg a mostani földi életünket.”

November 28. péntek

A satsang bevezetéseként Bulleh Shah himnuszát énekelték el, amely az Úr kegyéről szólt. Az egyetemes törvénynek megfelelően a jelenlegi életünk a múltban véghezvitt tetteinken alapul, és minden emberi születésünk alatt megteremtjük a karmikus örökségünket, ami benne tartja a lelkünket a lélekvándorlás kerekében. Ám egy másik törvény is létezik – az isteni kegyelem törvénye.

A Mester egy érdekes történettel illusztrálta ennek működését: Szent Péter szíve megesett egy szegény emberen, aki nem élt tisztán, többször is csalt az élete során. Megengedte neki, hogy a menny kapuján belül várakozzon az Úr döntésére. Ő azonban ehelyett elkezdte felfedezni a mennyet. Így jutott el Isten trónusához, ahonnan minden meglátott, ami a világban történik. Azonnal megbüntetett valakit, aki lopott. Amikor az Úr felfedezte, hogy mi történt, annyit mondott: „Ha nem működne az irgalom, a kegyelem törvénye, senki sem juthatna be a mennyekbe.”

Isten kegye a menedék a vándor lélek számára, amely végül képessé válik arra, hogy kimeneküljön az életek és a halálok kerekéből, felismerje Istent, és egyesüljön Ővele. A napló hatékony eszköz arra, hogy felismerjük a hibáinkat, fokozatosan megszabaduljunk tőlük, és jobbá formálódjunk, így csökkentve a karma terheinket.

November 29. szombat

A satsang kezdetén Sant Kirpal Singh gázelje hangzott el, amely Hazurt dicsőítette. A Mester a vers kapcsán a tökéletes Mesternek a lélek spirituális utazása során játszott szerepéről szólt. Majd a spirituális fejlődés egyik nagy akadályáról, a kapzsiságról beszélt. Az, hogy egyre több mindenhez szeretnénk hozzájutni az anyagi világban, elkerülhetetlenül messze sodor bennünket Istentől, és miatta még további csapdákba is beleeshetünk (mint ragaszkodás, harag, erőszak).

A Mester ezeket a gondolatokat egy történettel is szemléltette, amely két vetélkedő farmerről szólt. Mindketten több földre vágytak, és egy versenyben állapodtak meg, amelyben az egyikük megszerezte a másik földjét. A vesztes elment fát vágni az erdőbe, hogy ezután annak eladásából éljen meg. Egy madárka gazdagon megjutalmazta, amiért elállt a fák kivágásától. Amikor a régi telekszomszédja hírét vette a meggazdagodása történetének, ugyanazt végigcsinálta, amit ő, de egy fontos intelmet a mohósága miatt teljesen figyelmen kívül hagyott: nem hagyta abba napkelte előtt a gyémántok gyűjtését, mert egyre többet akart – így minden kincs megsemmisült.

November 30. vasárnap

A Mester folytatta Sant Darshan Singh gázeljének az előző vasárnap elkezdett elemzését. Az újabb verssorok a spirituális Mester szerepéről szóltak. Amikor az Ő irányításával a figyelmünk a meditációban ráhangolódik az Isteni Fényre és Hangra, képessé válunk a spirituális világok Fényének és szeretetének a megismerésére. Ha az anyag világában próbálunk rátalálni az állandóságra, a tiszta tudatosságra, ami a lelkünk, ez soha nem fog sikerülni. Újra meg újra csalódni fogunk. Semmi e világon nem nyújthat örökké tartó boldogságot. Ezt egyedül a teljes tudatossággal való egyesülés hozhatja el. Ha felismerjük ezt az igazságot, akkor a figyelmünket el fogjuk fordítani mindazoktól az irányoktól, amelyek elszigetelnek bennünket Istentől.

Befejezésül a Mester arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy különlegesen szerencsések vagyunk, mert a hétmilliárd emberből csak nagyon kevesen kapták meg a szent beavatást egy tökéletes élő Mestertől, így megkezdhetik az utazásukat az igazi Otthonukba. Rendszeres meditációval fordítsuk a legnagyobb javunkra a spirituális tőkénket, amellyel megáldottak bennünket!

December 1. hétfő

A szentek célja az, hogy fellobbantsák bennünk az Isten utáni vágyódás tüzét. Ezen az úton a legelső lépés az, hogy szeretetben, harmóniában, békében élünk – előítéletek és harag nélkül. Ha ugyanis másoknál különbnek tartjuk magunkat, akkor megjelenik a dualitás, az egoizmus az életünkben. Ekkor úgy élünk, hogy azt figyeljük, mi a rossz mások viselkedésében, tetteiben. Inkább adjunk pozitív megerősítést másoknak. Ne reagáljunk azonnal! Hagyjunk magunknak időt a dolgok átgondolására, és a nyugodt válaszadásra!

Ha tökéletessé fejlesztjük a nyugalmunk megőrzésének módszerét, akkor harmonikus, békés lesz a kapcsolatunk az egész környezetünkkel.

December 2. kedd

„Mi az ego uralásának a legjobb módja?” Mester: Meditációval és a simrannal. Ahol az ego, ott a másoktól különbözőség érzése. Erősítsük magunkban a türelmet, az alázatot, a szeretetet, ha előre szeretnénk jutni a spirituális úton! Így jó, igaz emberekké válunk.

„Adj tanácsot a helyes életvitelhez!” Mester: Ha az éjszakát alvással, a nappalt pedig a fizikai testünkről való gondoskodással töltjük, akkor az emberi születés egy pennyt sem ér. Ha tüskéket ültetünk a talajba, nem várhatunk illatos virágokat. Általában csak a jó időkben emlékezünk Istenre. Aki soha nem feledkezik meg róla, az a nehezebb napokat is könnyen átvészeli. Ha megszabadulunk a vágyaktól, akkor az életünk aggodalmak nélkülivé válik.

December 5. péntek

A program kezdetén egy himnusz hangzott el a szentírásokból:

Ó, Szeretett Lény! A fejem a küszöbödre helyezem,
mert nincs más igazi menedékhely számomra.
Aki a Guru küszöbéhez érkezik,
hozzájut az isteni kincsekhez.

Amikor megkapjuk a beavatást a felbecsülhetetlen értékű spirituális tőkével együtt, akkor a Mestererő szent ígéretet tesz a tanítvány-léleknek, hogy mellette marad mindaddig, amíg a lelke bele nem merül a Lélekfelettibe. A beavatáskor egy hűséges társat kapunk, aki a célunkba kísér bennünket.

A földi világban ritka a bajban is kitartó barát. Egy ilyen történetet mesélt el a Mester két barátról, akik már húsz éve elváltak egymástól, de amikor az egyikük bajba került, a másik túszként a börtönt is hajlandó volt vállalni érte, amíg az elrendezi egy másik országban rekedt családja megélhetését. A királyt, aki ebben az ügyben ítélkezett, annyira megrendítette ez, hogy hajlandó volt elengedni a büntetést, ha harmadik barátként maguk közé fogadják.

December 6. szombat

A fizikai érzékeinktől vezetve a fizikai világot tekintjük az egyedül létező valóságnak, és ebben az esetben kísérletet sem teszünk a benső régiók magasabb szintű tudatosságának a megismerésére. Küszködünk, hogy itt minél teljesebb kényelmet teremtsünk magunknak, és közben egyre csalódottabbá válunk, ha az összes erőfeszítésünk még több stresszt, zűrzavart okoz az életünkben. Ennek oka az, hogy a törekvéseink gyakran járnak növekvő feszültséggel, elégedetlenséggel, majd emiatt megjelenik a harag, a kapzsiság, a ragaszkodás is. Így egyre jobban belebonyolódunk a világi ügyeinkbe.

Az igazi boldogság abból származik, ha Isten szeretetében élünk, és egyre közelebb jutunk Őhozzá.

December 7. vasárnap

Tulsi Sahib, Kabir Sahib és Sant Darshan Singh verseiből idézve a Mester az emberiségnek az Isten utáni szüntelen kereséséről beszélt. Az emberi formát azért kaptuk, hogy találkozhassunk Istennel. A legtöbben csak a fizikai világban próbálkoznak ezzel, ám Ő csak a spirituális szinteken tapasztalható meg. Ez az illúziók világa, és a valóság teljesen más, mint amit itt látunk.

Úgy élünk a világban, mint azok, akiknek hályog borítja a szemét. A Mester a sebész, aki eltávolítja ezt, és így feltárul előttünk a valóság a bensőnkben. Amikor megnyitja a benső szemünket, képessé válunk isten eredeti megnyilvánulási formáinak a megpillantására.

December 8. hétfő - Beavatás volt a Kirpal Baghban

December 9. kedd

„Hogyan alakíthatjuk ki az önzetlen szolgálatra való képességet magunkban?” A Mester válasza: „Az a jellemző, hogy a saját helyzetünk, dolgaink jobbá tételére törekszünk, eközben nem törődünk mások igényeivel. Először is azt ismerjük fel, hogy nagyon sok lehetőség kínálkozik ezen a világon mások szolgálatára! Másodszor: Legyünk hálásak Istennek mindazért, amink van! Ha így élünk, akkor a szívünk kitágul, és a személyes igényeinkről a figyelmünk a kevésbé szerencsések felé fordul.

„Hogyan kezeljük a stresszt és a zűrzavaros helyzeteinket?” A Mester válasza: Sant Kirpal Singh ajánlott egy jól bevált módszert: „Egy időben csak egy fiókot húzzunk ki!” Vagyis mindig csak egy teendőre koncentráljunk, és azt jól végezzük e! Tartsuk ellenőrzés alatt magunkat, azt, ahogyan a feszült helyzetekre reagálunk! A simran és a meditáció segít, hogy még nyomás alatt is nyugodtan és hatékonyan tudjunk cselekedni.

December 12. péntek

Ahol nincs benső szépség, ott az igazi szeretet soha nem virágozhat ki.
Látott valaki csalogányt, aki falra festett virágok látványától fakadt dalra?

Amikor a szívünk igaz, akkor mindenkit hozzánk tartozónak tekintünk. Ha az egész világ elsajátítaná ezt a képességet, nem lenne több viszály a földön – mondta a Mester.

Amikor jó idők járnak ránk, sok barátunk van. A nehézségek idején azonban csak az a kevés igazi barát tart ki mellettünk. A szentek azok, akik mellettünk maradnak ebben a világban, és ezen túl is.

Nincs más Barátom, csak a Szeretett Lény.
Nincs egyéb dolgom az Ő szeretetén kívül.
SDS

December 13. szombat

A Mester annak fontosságát emelte ki, hogy ne vegye el a bátorságunkat, ne csüggesszen el bennünket, ha nem jól alakul az életünk, ha kihívásokkal szembesülünk. Ezek a múltbeli tetteink következményei. Mivel ezekről semmit sem tudunk, nehéz megbékélnünk a helyzetünkkel, megérteni a körülményeinket.

Bízzunk meg Istenben! Az Ő kegyével nagy szerencsétlenségek tűszúrássá enyhülhetnek. Őrizzük meg Őrajta a figyelmünket, hiszen Ő az összes öröm és boldogság egyedüli forrása.

December 14. vasárnap

A satsang témája az volt, hogy jelenleg a lelkünk erejét az öt érzékünkön keresztül elherdáljuk. Bár Isten részei vagyunk, de ha megmarad a figyelmünk az illúziók világában, akkor nem tudjuk elérni az újraegyesülést Ővele. Az emberi testbe születve mindent megkaptunk, ami ennek a magasztos célnak az eléréséhez szükséges. Csak meg kell tanulnunk a figyelmünk megőrzését a bensőben.

Amikor menedékre lelünk egy tökéletes Mester lábánál, akkor Ő az isteni szeretet fonalával az Úrhoz köt bennünket. A beavatáskor a Mestererő ragyogó formája helyet foglal a harmadik szemünkben, és a Pásztorunk lesz a spirituális régiókon átvezető utazásunkon. Végül az Úr ölébe helyez bennünket. Ahogy növekszik bennünk az odaadás az Úr iránt, felismerjük az Ő örökké oltalmazó kezét, és azt, bármi is történik velünk, az a legnagyobb javunkat szolgálja.

Az Istenre való édes emlékezés segít abban, hogy keresztülvágjuk magunkat a világi zűrzavarokon, amelyek blokkolnák a spirituális fejlődésünket.

December 15. hétfő

A Mesterek azt kérik tőlünk, hogy éljünk etikusan, és legyünk kiválók mind a világi, mind a spirituális életben. Az egónk miatt azonban ahelyett, hogy együttműködnénk másokkal, így érve el a kiválóságot, inkább a versengést választjuk. Másoknál különbnek szeretnénk mutatkozni. Ám ez nem az egység, hanem a megosztottság útja. Kabir azt mondja, hogy „Ahol az ego, ott nincs Isten.”

Tanuljunk meg másokkal együtt, egységben dolgozni! Ha nem gondolunk arra, hogyan tehetnénk túl másokon, akkor az elménk megnyugszik, és így jobbá fog válni a meditációnk is.

December 16. kedd

„Hogyan segítsük az új útkeresőket?” Mester válasza: „A könyvek és a DVD-k segítik a tanítás elméletének a jobb megértését. Hívjuk meg őket a satsangokra is, hiszen azok spirituális erővel töltött légköre mindenképp a javukat szolgálja. De a legfontosabb az, hogy mi magunk éljük a tanítást, mert az etikus életvezetésünkkel és a nyugodt, békés magatartásunkkal, amely a meditációnk gyümölcse, válunk az utunk hiteles képviselőivé.”

„Hogyan alakítsuk ki a napi meditáció szokását?” A Mester válasza: „Naponta fogat mosunk és fürdünk, és ez a szokásunk azért alakult ki egy bizonyos idő alatt, mert a személyes higiénia szempontját fontosnak tartjuk. Ha megértjük, mennyire nagy szükségünk van a napi meditációra a spirituális fejlődésünk érdekében, akkor elkezdünk naponta időt szánni rá, míg szokásunkká nem válik. Állítsunk fel egy olyan új rendszert, amelyben minden egyes napon ugyanabban az időben és ugyanazon a helyen meditálunk! Ettől 21 napig ne térjünk el! Utána fogadjuk meg, hogy további 6-8 hónapon át megtartjuk ezt a napirendet! Ez a szokásossá vált tevékenységünk nagyon megerősíti a benső fókuszt, és meghozza a spirituális tapasztalatokat.”

December 18. csütörtök

A Mester ezen a napon vett búcsút az indiai sangattól. A darshan program közben a Mester mikrofont kért, és azzal az ígérettel búcsúzott, hogy hamarosan visszatér. Kérte, hogy addig mindenki rendszeresen meditáljon, vegyen részt a heti satsangokon, pontosan vezesse a naplót. Áldását küldte mindenkinek, fizikai, mentális, érzelmi és spirituális jólétet kívánva.