Július 11. Szombati satsang

A satsangon a Mester az emberiségnek az igazság és az örök boldogság megtalálása utáni szüntelen kereséséről beszélt. Reggeltől estig úgy töltjük az időnket, hogy a külső világ dolgai kapnak elsőbbséget az életünkben, attól függően, hogy éppen mire irányulnak a fizikai érzékeink. A környezetünkben és a kapcsolatinkban keressük a segítséget az örömteli és a megelégedett állapot eléréséhez. Ám, amikor az elkerülhetetlen nehézségek megjelennek, egyedül találjuk magunkat, nincs kire támaszkodnunk a bajban. Kénytelenek vagyunk felismerni, hogy a saját erőnkre hagyatkozva nem találunk rá a maradandó boldogságra. Ekkor segítségért Istenhez fohászkodunk:

Nem ismertem a virágok mosolyát, sem a csillagok fényességét, az öröm nem létezett sehol, míg nem találkoztam veled, ó, Szeretett Lény!

Sant Darshan Singh gyönyörű verssorai arról szólnak, hogy a külső világ szépségei, a viruló kertek és az éjszakai égről a fényüket ránk villantó csillagok látványa nagyon jó érzéseket kelt bennünk, de az igazi öröm és az üdvösség csak Istenre rátalálva lehet a miénk. Hiszen e világon minden ideiglenes, tovatűnő, így nem nyújthat olyasmit, ami elmúlhatatlan. Ezért keressük Istent, az Örökkévalót!

Ő állandóan figyel, és minden lépésünknél irányít bennünket. Az Ő akaratából vagyunk itt, és minden ezzel összhangban következik be az életünkben. Az intellektusunk behatárolt képességeivel nem ismerhetjük fel az életünk történéseinek az okait, de ha meditálunk, nekivághatunk a spirituális utazásnak, ahol rálelhetünk a válaszokra, az igazságra. Amikor átéljük Isten Fényét és Hangját, a lelkünk fürdik az örömben és a boldogságban, amely már örökre a miénk. A lelkünk kiszabadul a lélekvándorlás kerekéből, és végül egyesül Istennel, a Forrással, ahonnan ered.

Július 12. Vasárnap és a 13. nemzetközi meditáció

A Mester a megrögzött szokásainkról és az átformálódás fontosságáról beszélt a satsangon. Az emberi természetre az jellemző, hogy bizonyos automatikussá vált viselkedésmintákat követünk az életünk során. Erre nagy hatással, befolyással vannak a környezetünk, a környezetünkből szerzett érzéki benyomásaink, a fizikai testünk sokféle igénye és az elménk.

Némely szokásunk zűrzavart kelt, és fájdalmat okoz a körülöttünk élőknek. Arra van szükségünk, hogy megszabaduljunk az egészségtelen szokásainktól.

Ezen az úton az első lépés a jelenlegi állapotunk helyes megítélése, annak megértése, hogy mit és miért csinálunk. A fizikai szint az illúziók régiója. Amit itt felfogunk, az sok tükröződésnyire van a valóságtól. Mivel itt keressük a boldogságot, elkerülhetetlen a csalódásunk. Az illúziók világának cselfogásaként másoktól különbözőnek, jobbnak tartjuk magunkat. Ez az oka a dualitásnak, a diszharmóniának. Sok esetben érzéketlenek, elfogultak vagyunk mások elgondolásaival, kívánságaival szemben, mert minden tekintetben különbnek tartjuk magunkat náluk. Ha nem fogadják el a mi javaslatainkat, haragra gerjedünk, és még azok szívét is összetörjük vagy megsértjük, akik közel állnak hozzánk.

Második lépésként a figyelmünket a helyes területre szükséges koncentrálnunk. Valójában lelkek, Isten részei vagyunk, és Őnála van az igazi lakhelyünk. A kettőség téves látásmódjától csak akkor szabadulhatunk meg, ha felismerjük az igazi természetünket, és egyesülünk Istennel. Ezért olyan tevékenységekre szenteljük magunkat, amelyek táplálják, megerősítik a lelkünket, és megszabadítják a fizikai régió bilincseitől!

Ebben az anyagi formában a valóság felismerésének az összes feltételével rendelkezünk; így spirituális szemmel is, amellyel felfedezhetjük a benső régiókat. Ha a meditációban belépünk ide, akkor megtapasztalhatjuk Isten Fényét és szeretetét, amelynek hatására az átformálódásunk magától bekövetkezik.

Felismerjük, hogy mindannyian Isten gyermekei, a teljes tudatosság Óceánjának a cseppjei vagyunk. Ha fürdünk a benső üdvösségben, a külső környezetünk zűrzavarai többé nem hatnak ránk. Az isteni szeretet arra ösztönöz bennünket, hogy önzetlenül, kedvesen, alázattal együttérző módon, szeretettel telten éljünk együtt az embertársainkkal. Fogékonnyá válunk mások igényeire, odafigyeljünk arra, amit mondanak, ahelyett, hogy csak mi tartanánk szóval őket. Ennek a viselkedésmódnak köszönhetően tűnnek el a nehézségek és az egyenetlenségek az életünkből.

Ahelyett, hogy a saját vágyaink beteljesítését hajszolnánk, a megosztás és a gondoskodás szellemében élünk. Így jutunk egyre közelebb „Az egyszerű élet és magasztos gondolkodás” állapothoz. Az elme negatív jellemzőit magunk mögött hagyva a Teremtő tulajdonságai ültetődnek belénk. Szeretet lesz bennünk Isten és az egész teremtése iránt, és felismerjük a világi vagyontárgyak felhalmozásának értelmetlenségét, hiszen tudjuk, hogy innen semmit sem vihetünk magunkkal a fizikain túli világba.

A spirituális Mester azzal zárta a satsangot, hogy mindannyian képesek vagyunk a személyes átformálódásra, még akkor is, ha bizonyos szokások mélyen belénk rögződtek. Ehhez helyes látásmódra, pontosan kiválasztott célra és a változás igényére van szükség. A helyes megértésből születnek a jó gondolatok, szavak és tettek. Ha Isten elérése lesz az uralkodó szenvedélyünk, akkor ez a figyelmünket állandóan és erősen a célunkon tartja. A változás a meditáció gyümölcse lesz, amely során felismerhetjük a lelkünket, és egyesülhetünk Istennel.

Július 18. Szombati satsang

A mai satsangon arról beszélt a Mester, hogy milyenek a jelenlegi emberi állapotok, és miként teljesülhet be a földi létezésünk végső célja. Mivel a fizikai érzékek szintjén, a külső világból szerzett, korlátozott ismeretekre építve vezetjük az életünket, ezt tekintjük az egyedül létező valóságnak. Ehhez alkalmazkodva, ennek határmezsgyéjén belül telnek a napjaink. Az örömöt és az örök boldogságot is ebben a mulandó világban keressük, nem ismerve fel a bennünk rejtező isteni kincseket.

A fizikai létezés azonban nem olyan, amilyennek a behatárolt intellektuális ismereteink alapján véljük, amelyek ráadásul egyáltalán nem segítenek a valóság felismerésében. A szentek és misztikusok azért érkeznek közénk, hogy ráébresszenek bennünket a tényre: nem a testünk az igazi valónk, hanem az erő az, amely ezt a fizikai formát élettel tölti meg. Lelkek, Isten részei, tudatos teljességek, a szeretet cseppjei vagyunk.

Az Istentől elválasztódott lelkünk számára az emberi születés a különleges lehetőség az Őhozzá való visszatérésre. Ennek valóra váltása érdekében utazást kell tennünk a spirituális régiókban, amelyek a fizikai világgal egyidejűleg léteznek. Irányítsuk a figyelmünket az egyszembe – a bensőbe vezető kapura! A meditációban ülve felfedezhetjük a spirituális világokat, miközben ráébredünk az igazi természetünkre, és fürdünk a szeretetben, a Fényben. Megismerjük az isteniség kincseit, és ezzel egy teljesen új világ tárul fel előttünk.

A spirituális fejlődés érdekében építsük bele az etikai értékeket az életünkbe: az erőszakmentességet, az igazságosságot, az alázatot, a szeretetet, az együttérzést, a békességet és az önzetlen szolgálatot! Ha megszabadulunk a haragtól, a kapzsiságtól, a ragaszkodástól, az érzékiségtől és az egótól, akkor elkezdünk az egység és az egyetemes összetartozás tudatában élni.

Július 19. Vasárnap és a 14. nemzetközi meditáció

A váltakozó évszakok természetéről szólva magyarázta el a Mester a lélek évszakait. Amikor a lélek még az isteni Otthonában létezett, az volt számára a NYÁR, tele örömmel és üdvösséggel, hiszen egy volt Istennel.

Amikor elvált Őtőle, akkor egyszeri kirándulásra indult az anyag régióiba. Ez az eltávozás az ŐSZ eljövetelét hozta el az igazi valónknak. Magához csalogatta mindaz a csoda, látványosság, amelyeket az alsóbb régiókban megismert. Eközben a karma törvényének a hatálya alá került. A születések és halálok körfolyamatának rabja lett. Mialatt az egyik létformából egy másikba került, a karma terhei miatt képtelen volt kiszabadulni az élet hálójából. Vándorútja során ez a zimankós, sötét TÉL ideje.

Amikor azután Isten kegyéből egy lélek elnyeri az emberi születés áldását, ezzel köszönt be a létezésében a TAVASZ, amikor kiszabadulhat a fogságából. A Forrásától eonok óta elválasztódott lelkünk kiszáradt, szomjazik. Ám most megadatott számára a hatalmas lehetőség arra, hogy Isten Fényében és Hangjában elmerülten megerősödjön, és visszatérjen Istenhez. Ekkor érkezik el a lélek számára az örök NYÁR ideje.

Ennek a hazafelé vezető útnak a megtételét nagyon megnehezíti, hogy emberi testben élve ezzel, az elménkkel és a külvilággal azonosulunk, megfeledkezve arról, hogy kik vagyunk valójában. Mivel ez a szint az illúziók világa, ha ezt tekintjük a valóságnak, itt a lelkünk nem képes erőre kapni. Ismerjük fel az igazi valónkat és azt, hogy annak mire van szüksége! Csak így nyílhat meg a lelkünk előtt a végcél felé vezető ösvény. A spirituális Mester megtanítja nekünk a meditáció módszerét, és a vezetőnk lesz a spirituális utazásunkon.

Az isteni szeretet életadó természetét a Mester Sant Darshan Singh verssoraival illusztrálta, amely egyfajta fohász Istenhez:

A szív kertje kiszáradt, és a légtér maga is italra vágy; Oltsd szomját a földnek, a korsót, korsóra töltsed, ó, Pohárnok!

A költő azt kéri, hogy Isten szeretete töltse be mindannyiunk szívet, hogy ráébredhessünk erre önmagunkban és az egész környezetünkben. Egyedül a lélek csendjében megtapasztalható szeretet az, amely képes az egész világot megszabadítani a szenvedésektől.

Minél több szeretetet adunk másoknak, annál több lesz bennünk. Mivel a testünk és az elménk egészsége a lelkünk állapotától függ, ha ezt rendszeresen tápláljuk Isten Erejével a meditációban, ez a külső életünkben is pozitív változást fog eredményezni. Még az életünk fájdalmas eseményeit is arra való emlékezéssel tudjuk fogadni, hogy a bensőnkben ott van minden boldogság kútfője, amely mindenki számára elérhető, ha Isten csatornájára hangolódunk.