Február 4.
Megérkezés a Kirpal Baghba

Hajnalban érkezett meg a Mester és Rita Ji Indiába. Egyenesen a Kirpal Baghba mentek. Az egész Bagh rózsaszín lufi díszbe öltözött. Ugyanis ez alkalommal a lányuk, Dr. Rimjhim Duggal Stephens és az unokájuk, Aryana Noor is velük érkezett. Egy háromemeletes tortát hoztak az emelvényre, az indiai sangat örömének kifejezésére, hogy most végre láthatták a kisbabát.

A Mester először is mindenkinek boldog új esztendőt kívánt. Az év mottójára utalva – „Lássuk meg a láthatatlant 2015-ben!” – elmagyarázta, hogy a világ csábításainak engedve állandóan a külső érzékeink szintjén élünk. Most viszont elhatározhatjuk, hogy ebben az évben meglátjuk és meghalljuk azt is, ami meghaladja a fizikai képességeink határait. „Hiszem, ha látom” – ha összekapcsolódunk az isteni Áradattal önmagunkban, akkor valóra tudjuk váltani a célt, amiért e világba küldtek bennünket.

A Mester ezután kiemelte: az időnk ezen a földön minden múló nappal csökken arra, hogy a legnagyobb javunkra fordítsuk az emberi születés ajándékát, ezért formáljuk át az életünket Sant Kirpal Singh egész életére szóló alapelve szerint: „Isten az első, és minden más csak Őutána!” Kitartóan ismételjük a simrant, mert így meg tudunk maradni Isten édes emlékezetében. Vezessük az önelemzést segítő naplót, hogy a hibáinktól megszabadulva, folyamatosan haladhassunk a végső célunk felé!

Emberi jellemző, hogy fiatal korunkban későbbre halogatjuk a spirituális tennivalóinkat, abban a reményben, hogy akkor több időnk lesz rá. Ám az élet természete olyan, hogy a kötelezettségeink folyamatosan szaporodnak. Ha töretlen a hitünk, a bizalmunk, hogy rólunk mindig gondoskodnak, akkor sokkal boldogabban, aggodalmak nélkül tudunk élni. A bizalom forrása az Isten iránti szeretet és odaadás, az isteniség támogatásának a személyes megtapasztalása a spirituális utazásunk során.

Február 5-7. A 28. Nemzetközi Emberi Egység Konferencia (IHUC) Darshan Singh Ji Dham, Burari

Február 5-én volt a konferencia nyitóülése. Minden évben megemlékezünk Sant Kirpal Singh (1894-1974) születésnapjáról, amely február 6-ra esik. Ebben az évben először fordult elő, hogy ezeket az ünnepi eseményeket a Darshan Dhamban rendezték meg, mivel az érdeklődők hatalmas tömege itt kényelmesebben elfért. Ugyanitt kapott helyet a hályogműtétre előkészítő tábor is, ahol orvosok és más egészségügyi dolgozók önkéntes munkával végezték el a vizsgálatokat, amelyek alapján kiválogatták azokat, akiknek műtétre van szüksége.

Az ünnepi program délután a „Simran – az út a tartós boldogsághoz” című szemináriummal kezdődött. Sant Rajinder Singh nyitotta meg az ünnepi együttlétet. Arról beszélt, hogy az emberiség a fizikai létezés ideje alatt szüntelenül keresi az elmúlhatatlan boldogságot, de ismételten rá kell ébrednünk arra, hogy e folyton változó világban nem lelhetjük meg az örökké megmaradót. Ez csak a bensőben fedezhető fel, ahol a miénk lehet az Úr szeretete.

E tapasztalat csak úgy szerezhető meg, ha megtanuljuk, hogyan tegyük szabaddá magunkat a külvilág minden figyelmünket magának követelő tevékenységeitől, szórakozásaitól, és elindulunk a bensőbe, hogy felfedezzük a spirituális régiókat, ahol örök boldogság, üdvösség vár ránk. A benső világok szeretete és a szépsége a testünk és az elménk csendjében fedezhető fel. A simran, Isten neveinek az ismétlése segít, hogy a figyelmünket az egyszembe tudjuk összpontosítani, amely a bejárat a benső világokba.

A konferencia történelmi előzményeiről azt mondta a Mester, hogy 1974-ben Sant Kirpal Singh szervezte meg az első Emberi Egység Konferenciát. Azt indítványozta, hogy ez a nagy nemzetközi találkozó ne csak a vallási vezetőké legyen, hanem az egész emberiség nevében rendezzék meg. Ennek a konferenciának lett a jelszava: „Légy jó! Tégy jót! Válj eggyé!” A Mester elmagyarázta: ha megtanuljuk, hogyan legyünk jók az etikai értékeknek az életünkbe ültetésével, és ha így jól tesszük a dolgainkat, akkor megtisztul a lelkünk, és egyre több tapasztalatot fogunk szerezni a meditációban Isten Fényéről.

A Mester nyitóbeszédét követően a meghívott vallási vezetőkön kívül néhány külföldi küldött szólt hozzá a szeminárium témájához.

Február 6.

Sant Rajinder Singh a spirituális Mestere születésének évfordulója alkalmából arról beszélt, hogy Sant Kirpal Singh kora ifjúságától kezdve intenzíven vágyott Isten megtalálására, ezért eldöntötte, hogy ez lesz a legfontosabb cél az életében. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, akik ugyanabból a Forrásból származunk, és a sajátos egyéni utunkon végighaladva ugyanabba a végső célba fogunk megérkezni – az Úr Lakhelyére.

A Mester kiemelte, hogy a szentek az egész emberiség iránti szeretettel és együttérzéssel telítetten azért érkeznek a világba, hogy hazatereljék az elveszett bárányokat, a lelkeket Istenhez. Segítenek abban, hogy átéljük az Úr szeretetét, amely Őfelé vonz bennünket. Ezt a szerepet töltötte be Sant Kirpal Singh nagyon sok szerencsés lélek életében, akik az Ő lábához megérkeztek. E nagy Mester születésnapjáról akkor emlékezünk meg Őhozzá méltó módon, ha a tanítását beleültetjük a mindennapi életünkbe.

A Mester bevezető szavait követően vallási vezetők és tanítványok osztották meg a hallgatósággal a gondolataikat az egyetemes szeretetről, az emberi egységről, az etikai értékekről. Magával ragadó személyes emlékeket idéztek fel, amelyeket Kirpal Mester jelenlétében élhettek át, és amelyek mind az Ő végtelen szeretetét, türelmét, alázatát példázták.

Ezután felolvasták a konferencia hivatalos nyilatkozatát:
Minden küldött egyetért abban, hogy Sant Kirpal Singh időtlen üzenete a minta, az útmutatás a meditációval, az etikus életvezetéssel és önzetlen szolgálattal elérhető maradandó békéhez és boldogsághoz. Csak a spirituális szeretet átélésével válhatunk képessé a béke elérésére, az etikus életvitelre és mások önzetlen szolgálatára. Ha Isten Fényére és Hangjára meditálunk, és összekapcsolódunk a lelkünk erejével, akkor szeretet, türelem és együttérzés fejlődik ki bennünk minden teremtmény iránt. Az élet összes megnyilvánulási formáját Isten nagy családja tagjának fogjuk tekinteni. Ha mindannyian az egyetemes szeretet és összetartozás tudatában élünk, ha ez sugárzódik ki belőlünk, akkor valósággá válik a tartós béke a földön.

Befejezésül Sant Rajinder Singh rámutatott: az elménk békéje azon múlik, hogy milyen életet folytatunk. A földi létünk célja nem az, hogy minél nagyobb vagyont halmozzunk fel a fizikai világban, hanem az, hogy éljünk az egyedülálló lehetőségünkkel, ismerjük fel a létezésünk valóságát, igazságát, és találjuk meg az utat vissza, Istenhez. Csak akkor élünk valóban megfelelően, ha e cél felé haladunk. Ezért erőfeszítéseket szükséges tennünk.

Február 7.

Sok ezren részesültek a szent beavatás ajándékában a Darshan Dhamban.

Február 8.
Vasárnapi satsang a Darshan Dhamban

A szentek azért érkeznek a világba, hogy elmondják nekünk: rátalálhatunk Istenre, ha Őrá összpontosítunk – a Mester e szavakkal vezette be a satsangot. Mi azonban csak arra figyelünk, ami a fizikai érzékeinkkel felfogható, emiatt képtelenek vagyunk az Úrra fókuszálni. Ezért az Isten ajándéka, ha felmerül a szívünkben a kérdés: „Hogyan és hol találhatunk rá a Teremtőnkre?” Az Ő kegye az, ha elkezdjük keresni a spirituális Mestert, aki az illúziók világának sötétségéből fel tud emelni bennünket a magasztos spirituális régiók Fényébe, és egyesíteni tudja a lelkünket a Lélekfelettivel.

A Guru fizikai jelenlétében letisztul a lelkünkről az anyag, az illúzió és az elme sok fátyla. Az isteni sugárzás a Mester szeméből árad ránk, és így juthatunk hozzá a spiritualitás kétharmadához. Az egyharmad a satsangon hallott tanítás befogadásával lehet a miénk. Ha a figyelmünket a spirituális Mesterre összpontosítjuk, az Őbelőle kiáradó Erő úgy söpri el a jelenlegi létezésünk sötétségét, mint a felkelő Nap sugarai a koromsötét éjszakát.

Sant Darshan Singh egyik gázeljéből idézve azt emelte ki Maharaj Ji, hogy a tökéletes Mester kegyének pillantása a szenvedésekkel, fájdalmakkal teli fizikai világból a spirituális régiók örök boldogságába képes emelni a lelkünket, és megszabadítja azt az eonok alatt rárakódott karmikus terhektől.

A kegy egyetlen pillantásától feltárulhat előttünk az igazság. Ezért az élő Mester jelenlétében tartózkodás különleges fontosságú, ha fejlődni akarunk az úton. Legyen erős a bizalmunk az Úrban és a Mestererőben! Bármi történik is az életünkben, az a legnagyobb javunkat szolgálja. Ezért akkor is maradjon rendületlen a bizalmunk, ha nehéz időszakot élünk át! Annak ellenére, hogy az elménk igyekszik aggodalmat, nyugtalanságot ültetni belénk, fontos tudnunk, hogy mindig az Úr oltalmazó kezében vagyunk. Tartsuk helyes irányban a figyelmünket, ne engedjünk teret a lehúzó, negatív gondolatoknak! Egy igazi tanítvány képes alárendelni magát az Úr édes akaratának, és felismeri, megtapasztalja az Úr és a Mestererő védelmét.

A satsang meditációval zárult, majd a Mester darshanban részesítette a sangatot.

Február 9. Prashad osztás a szevadároknak a Darshan Dhamban

Ezen a napon a Mester a darshanjaiban és prashadban részesítette a 28. Nemzetközi Emberi Egység Konferencia során szevát végzőket. Mindenki meglepetésére ez alkalommal a hátsó bejárat felől érkezett a satsang térségébe, és a leghátsó soroktól haladt előre. Majdnem négy órán keresztül járta a hosszú sorokat, hogy a szeretete pillantásaiban részesítse a szevadárokat, akik egész Indiából érkeztek, hogy önzetlen szolgálatot végezzenek a konferencia ideje alatt.

Majd mikrofont kért a Mester, és a sorok között sétálva megköszönte, hogy a valódi önzetlenség szellemében időt szenteltek arra, és rengeteg őszinte erőfeszítést tettek azért, hogy simán folyjon le az ünnepi programsorozat. A Mester elismeréssel szólt a sok ezer szevadár munkájáról, akik szeretettel gondoskodtak a hatalmas tömeg ellátásáról, szállításáról, elhelyezéséről. Megköszönte azoknak a szevadároknak a munkáját is, akik a kezdeti időktől kezdve áldozatos építési munkát végeznek a Darshan Dhamban, így az ma már alkalmas arra, hogy bizonyos programokat havi rendszerességgel ott rendezzenek meg.

Február 10.
Kirpal Bagh
Kérdés-felelet

Február 10-től a Kirpal Baghban folytatódtak a programok. Minden szerdán darshan és minden csütörtökön videó satsang volt. A meditációból ilyenkor a Mester hozta vissza a sangatot.

Ezen az estén az első kérdés az volt „Hogyan tarthatjuk ellenőrzés alatt az elménket?” Mester kiemelte: az egyik spirituális alaptétel az, hogy csak akkor tudunk összekapcsolódni az isteniséggel a bensőben, ha a külvilág csábításainál erősebb bennünk Isten megismerésének a vágya. Ezen a világon semmi sem hasonlítható a határtalan örömhöz, amelyet a meditációban tapasztalhatunk meg. Az elménk, amely megpróbál eltéríteni bennünket a spirituális ösvényről, esetleg félelmet gerjeszt bennünk, mert ez az egyik eszköze arra, hogy zaklatott állapotban tartson, amelyben nem tudunk elindulni befelé. Ám, ha beavatott bennünket egy élő, tökéletes Mester, akkor a simran gyakorlásával – amely állandó emlékezést jelent az Úrra – meg tudjuk őrizni a figyelmünket Istenen. Ismerjük fel, hogy Ő mindig velünk van, és az oltalmazó kezében vagyunk.

A meditáció során egyre inkább felismerjük Isten jelenlétét önmagunkban, így megerősödik a bizalmunk Őbenne. Azt is megértjük, hogy ha eljutunk az élő Mester lábához, valóban semmi okunk nincs a félelemre.

Egy újabb kérdésre válaszolva Maharaj Ji kihangsúlyozta, hogy ha megfelelő módon meditálunk, akkor nemcsak nem okozunk új karmát, hanem segít abban, hogy a napi karmánk elégjen. A simran ismétlése, a satsangra járás és a szeva – ezek olyan tevékenységek, amelyek végzése során szintén neh karma, vagyis karma nélküli állapotban lehetünk. Így folyamatosan csökkennek a karma terheink, ami megkönnyíti a kikerülésünket a lélekvándorlás kerekéből.

A következő kérdés így hangzott: „Hogyan tudunk együttérzőn élni a versengésekkel teli világban?” A Mester válasza: Az egónk ösztökél bennünket, hogy különbnek mutatkozzunk másoknál. Ez a versengés hajtóereje. Közben sok karmát gyártunk, ha megsértünk, megbántunk másokat. Tegyük meg a tőlünk telhető legtöbbet és legjobbat, de ne kössük magunkat ennek eredményeihez, amelyek Isten kezében vannak! Lássuk el a kötelességeinket, ne sértsük meg mások érzéseit, függetlenül attól, hogy ők hogyan kezelnek bennünket! Ha negatívan reagálunk a kihívásokra, az a környezetünkben és bennünk is nyugtalanságot kelt, ami megnehezíti a befelé koncentrálást.

Február 13.

A satsangon arról beszélt a Mester, hogy könnyen tudjuk a figyelmünket egyik tárgyról, történésről egy másikra fordítani. Ha valaki elveszti a látását, nagyon hamar kifinomul a hallása, hogy segítse az illetőt a közlekedésben, a szükséges teendői ellátásában. Ezután egy történetet mesélt el két barátról, akik közül az egyik a nagy forgalmú városban, a másik egy farmon élt. Ez utóbbi egy alkalommal felkereste a barátját. Mialatt a város utcáin sétáltak, alig hallották egymás hangját a nagy zajban. Egyszercsak a farmer megszólalt: „Valahol a közelben egy tücsök van.” A városi barátja elnevette magát. „Ugyan már! Ebben az őrült zajban hogy hallhatnád meg egy tücsök ciripelését?” Közben egy borkos-fás terület mellett haladtak el. A falusi barát benyúlt az ágak közé, és kiemelte a tücsköt. A hallása annyira kiélesedett bizonyos hangokra, hogy ki tudta szűrni a hangzavarból az általa jól ismert hangokat.

Ámuldozó barátja megjegyezte, hogy bezzeg a városban élő emberek füle már nem ilyen. „Attól függ, hogy milyen hangról van szó” – mondott ellent nevetve a barátja. „Figyelj!” Leejtett egy-két fémpénzt a földre. Abban a pillanatban megálltak a közelében lévő emberek, és elkezdték keresni a pénzt. Az általuk jól ismert hangokat a fülük kiszűrte a hangzavarból.

A benső látásunkat és hallásunkat a meditáció rendszeres gyakorlásával fejleszthetjük – emelte ki befejezésül a Mester.

Február 14. Valentin nap

A satsang Paltu Sahib, a 18. századi szent egy himnuszával kezdődött, amely a világ állapotát mutatja be: mindent betölt a csalás, az ámítás, és nagyon ritka az igazi odaadás. A szentek példát mutatnak erre, de igen kevesen haladnak a lábnyomukban.

A Mester a Valentin nap kapcsán a bevezetőjében arról beszélt, hogy a szentek e világban csak adnak, adnak és adnak. A szeretet csak szolgálatot és önfeláldozást ismer. Majd Sant Darshan Singh ismert mondását idézte: „A szeretet csak elkezdődik, de véget sohasem ér.” A világban sokféle szerető kapcsolat szövődik, de ezek időben korlátozottak, és egyszer mindenképp véget érnek, mert ideiglenesek, és az adok-kapok elvére épülnek. Csak Isten és a Satguru szeretete időtlen. A Satgurunak semmire sincs szüksége tőlünk, és az Ő egyetlen célja az, hogy a vándorló lelket hazavezesse Istenhez. Megáld bennünket a Naam ajándékával, leveszi a lelkünkről a szamcsita karma terhét, és áldozatokat hoz, hogy elérhessük az önfelismerést, és egyesülhessen a lelkünk Istennel.

Annak érdekében, hogy személyes tapasztalatot szerezhessünk Isten végnélküli és örökké növekvő szeretetéről, tanuljuk meg a testünk és az elménk lecsendesítését, és meditáljunk rendszeresen – kérte.

Február 15. Vasárnapi satsang

Maharaj Ji egy kérdéssel kezdte a satsangot: „Kik a spirituális Mesterek?” Válaszként Sant Darshan Singh verssorait idézte, amely szerint a szentek elhagyják a Szeretett Lény lakhelyét, hogy magukra öltve az emberi köntöst, feleljenek az idők kihívásaira. Ők egyek maradnak az Úrral, miközben teljesítik a küldetésüket, felébresztik és hazavezetik az eltévedt, dermedt álomba merült lelkeket.

Túlcsordul belőlük az isteni szeretet. Nem korlátozza őket semmiféle vallási, kulturális, területi vagy szociális határ, és szüntelenül arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten nagy családjának vagyunk a tagjai. Mindannyian közvetlenül tartozunk az Úrhoz. Bár a lélek és a Lélekfeletti egyaránt benne lakozik az emberi testben, de nincs közöttük kapcsolat mindaddig, amíg Isten megbízottai, küldöttei katalizátorként létre nem hozzák a szent összeköttetést, majd pedig az egységet.

Az igazságnak ezek a Mesterei magukkal hozzák a spirituális kincseket, hogy szétosszák közöttünk. Ezek a kincsek soha nem fogynak el. A szentek világosan látják, hogy az anyagi javak, a hírnév, az összes világi szerzemény mulandó. Az ő céljuk mindennél sokkal magasztosabb – meg akarják ajándékozni a lelkeket Isten szeretetével, amely felgyújtja bennük az Isten utáni szenvedélyes vágyódás lángját.

Mindazok, akik eljutnak egy tökéletes Mester lábához, akik részesülnek a szent beavatás ajándékában, végül mindenképp kikerülnek a lélekvándorlás kerekéből. Ezért ne habozzunk, fogadjuk el ezeknek az együttérző lelkeknek a segítségét! Ők arra áldozzák az életüket, hogy a vezetésükkel és az oltalmukban be tudjuk teljesíteni az önfelismerés célját, és egyesülhessen a lelkünk Istennel.

Legyünk rendíthetetlenül optimisták, soha ne váljunk reményvesztetté, ne veszítsük el a bátorságunkat! Legyünk állandóan tudatában annak, hogy a Mestererő szüntelenül vigyáz ránk, gondoskodik rólunk! Vegyük észre, mennyi jó dolog történik az életünkben, keressük a nyugalmat, a békességet adó dolgokat, tevékenységeket! A Satguru vezetésével rá fogunk találni az örök Fényre, szeretetre és üdvösségre, amelyre vágyódunk.

Február 16.

A satsang kezdetén a 16. századi szent, Mira Bai egy himnusza hangzott el, amelyben azért imádkozik a Szeretett Lényhez, hogy vezesse át az élet viharos óceánján a túlsó partra, ahol belemerülhet Istenbe.

Maharaj Ji annak fontosságát emelte ki, hogy a mindennapok összes helyzetében, mindig őrizzük meg a figyelmünket Istenen. Sokszor, annak ellenére, hogy tudjuk, mit kellene tennünk, mégsem ebben az irányban tesszük a lépéseinket. Ennek a világnak oly sok ügye vonja el, köti le a figyelmünket, amelyeket annyira fontosnak érzünk, hogy végül nem marad időnk, energiánk a spirituális gyakorlatainkra. Jól meg akarjuk alapozni az életünket ezen a földön, és tudni akarjuk, hogy mi történik körülöttünk és szerte a világban.

Mivel az érzékek szintjén élünk, azt hisszük, hogy ez a valóság. Ez pedig könnyen és észrevétlenül elterel bennünket a spirituális útról. Azok a dolgok, amelyektől azt reméltük, hogy boldogságot hoznak az életünkbe, rabszolgává tesznek, és egyre több időnket rabolják el.

A szentek kérése az: ha a célunk Isten megtalálása, akkor tartsuk az emlékezetünkben, hogy mi a mi igazi teendőnk a földi vándorutunk alatt. Ha rátalálunk Istenre, minden a helyére fog kerülni az életünkben. Ha megerősödik az isteni kapcsolatunk, akkora öröm, boldogság tölt be bennünket, hogy emellett minden evilági dolog jelentősége elhalványul.

Február 17. Kérdés-felelet

A kedd esti első kérdés a jellemző emberi látásmódra vonatkozott. Maharaj Ji azt mondta, hogy bár az élet teli van lent és fent helyzetekkel, a szép, a boldog időket természetesnek tekintjük, miközben nem vagyunk hajlandók megérteni, elfogadni a nehézségek kiváltó okait. A szentek kiemelik, hogy az életünk háromnegyed részben előre elrendelt. Akár jó, akár rossz dolgok következnek be – ez mind Isten akarata szerint történik. Amikor elveszítjük a bátorságunkat, elcsüggedünk, a szentek –akik a remény prófétái – azt sürgetik, hogy bízzunk meg Istenben, és meg fogjuk találni a nehéz helyzetekből kivezető utat. A viszontagságokat fogadjuk úgy, hogy az átélésükkel sok karmikus teher lekerülhet rólunk! Ezzel utat nyitnak a kedvezőbb történések, a boldog idők felé.

„Mit mondjunk, mi fogalmazódjon meg az étkezés előtti imánkban?” A Mester válasza az volt, hogy köszönjük meg, hogy van mit ennünk. Embermilliók éheznek, akiknek nincs meg a napi betevő falatjuk. Hozzátette: fontos, hogy az egész napunk a hála jegyében teljen. Reggel felébredtünk, így további lehetőséget kaptunk a jobbá formálódásra, arra, hogy a meditációban erősítsük a kapcsolatunkat Istennel, hogy önzetlenül szolgáljunk másokat.

A következő kérdező a világban hozzáférhető információk áradatával kapcsolatban azt kérdezte, hogy miként kezeljük ezeket, és ki a valóban bölcs ember. Maharaj Ji azt válaszolta, hogy kétféle ismeret, tudás létezik: a világi vagy exoterikus és a benső, ezoterikus vagy spirituális ismeretek. Minél inkább belemerülünk a világra vonatkozó ismeretek gyűjtésébe, annál inkább lekötik a figyelmünket. A bensőre vonatkozó ismeretek a helyes megértés által lecsendesítik az elménket, és így a meditációban egyre közelebb kerülhetünk Istenhez. A spirituálisan bölcs felismeri, hogy az igazi valónk a lelkünk, amely Isten része, és a földi létezésünk egyedüli célja az Úrral való egyesülés elérése.

Február 20.

Ezen a satsangon a Mester az etikus élet fontosságáról beszélt. Az spiritualitás a szeretet és az igazság útja, mert így élve válunk képessé az igazi természetünk, a lelkünk felismerésére, és az isteni egység elérésére. Amikor elindulunk a bensőbe vezető ösvényen, változatlanul ott vannak az életünkben a különféle világi tennivalók, amelyek eltérítik a figyelmünket a célunktól. Az úgynevezett tolvajok, a harag, a kapzsiság, a ragaszkodás, az érzékiség és az ego szinte észrevétlenül lop meg bennünket: a legértékesebb portékánkat, a lélegzeteinket rabolják el, beszennyezik a lelkünket, egyre nehezebbé téve a célunk felé haladásunkat. Sok fortélya van az elménknek.

Először is a szemfényvesztést kell felismernünk, amelyben élünk, majd pedig lépéseket kell tennünk ennek kezelésére. A legelső lépés az etikai értékek beleépítése a napi életünkbe. Majd az anyag, az elme és az illúzió sötétségéből, amely a külső világban körülvesz bennünket, induljunk el a Fény földjére! Ahogy egy repülőgép a sötét felhők fölé emelkedve ragyogó napfénybe kerül, mi is élvezhetjük a benső régiók Fényét, szeretetét, üdvösségét, ha megtisztítjuk a lelkünket, és a figyelmünket a meditációban befelé fordítjuk.

Bennünk ott van a spiritualitás szökőkútja, és attól függően kortyolhatunk belőle, hogy mennyire tiszta a kelyhünk.

Február 21. „A Szeretett Lény lakhelye” című könyv ünnepélyes bemutatója – Új-Delhi, Könyv Világkiállítás

Február 21-én mutatták be Sant Rajinder Singh legújabb könyvét. A Spiritualitás Tudománya/Sawan Kirpal Ruhani Mission fontos résztvevőként rendszeresen könyveket, DVD-ket mutat be ezen a hatalmas kiállításon angol, hindi és más indiai nyelvjárásokban. A fiatal felnőttek egész nap interaktív foglalkozásokat tartottak a gyermeksátorban, és az önzetlenségről és szeretetről szóló történeteket meséltek a gyerekeknek.

A nap kiemelkedő eseménye A Szeretett Lény lakhelye című új könyv bemutatása volt a Hamsadhwani Theater-ben, vagyis egy szabadtéri auditóriumban. A program szufi zenei programmal kezdődött, majd Sant Rajinder Singh spirituális és irodalmi munkásságáról mutattak be egy videót. Az új könyv bemutatása kapcsán elhangzott, hogy a Mester sok hagyományból származó történetekkel, tudományos példákkal könnyíti meg a spiritualitás megértését.

A program iránt hatalmas volt az érdeklődés. Sant Rajinder Singh a benső Fényre és Hangra meditáció egyszerű módszerének az elsajátítását ajánlotta arra, hogy sikerüljön megszabadulnunk a napi élettel járó stressztől, és annak sokféle negatív következményétől. Ennek a módszernek a megtanulásával utazhatunk a benső régiókban, ahol békességben és boldogságban fürödhetünk, élvezhetjük a Mennyei Muzsikát, mialatt a Szeretett Lény lakhelye felé utazunk.

Minden emberi törekvésünk, igyekezetünk hajtóereje a boldogság megtalálásának a vágya. Amikor a végére jutunk az összes erőfeszítésünknek, amelyekkel hiába próbáltuk megtalálni az el nem múló örömöt, boldogságot, elkezdjük keresni az életünk igazi értelmét. Vajon ez a fizikai test és élet az egyedül létező? A szentírásokhoz fordulunk, hogy választ kapjunk a létezésünkkel kapcsolatos alapkérdéseinkre. A szentírások azt mondják, hogy az igazi valónk a lelkünk, amely örökkévaló, és képes arra, hogy a fizikain túli világokba emelkedjen, ahol a szépség, a szeretet, a Fény csodái várnak rá. Isten megtalálása nem a szentek és misztikusok kiváltsága. Ha a figyelmünket a meditációban a lelkünk székhelyére, az egyszembe koncentráljuk, nekivághatunk a spirituális felfedezőutunknak a bensőnkben.

A Szeretett Lény lakhelye című könyv választ ad az ilyen kérdésekre: „Hol van Isten?”, „Hogyan találhatunk Őrá?”, „Mi Isten lakhelye?” Ha a figyelmünk összekapcsolódik az Istenerővel a bensőnkben, a külső világ fizikai, érzelmi vagy mentális nehézségei többé nem hatnak ránk, mert megmaradunk a benső béke és öröm állapotában. A meditáció sokféle fizikai jótéteménye mellett a világi sötétségből az örök Fénybe, a földi élettel járó fájdalmakból, szomorúságból az örök boldogságba vezet.

Dr. Harsh Vardhan, a tudomány és technológia minisztere, a delhi parlament tagja hivatalosan is bemutatta a Mester új könyvét.

Február 22. Vasárnapi satsang

A satsang a Sant Mat tanításának egyik alappillére. Olyan hely, ahol a spiritualitás alapelveit ismerhetjük meg. Megtanuljuk a harmónia felismerését mindenben, ami létezik. Ezt az egységet az Istenerővel egyre szorosabbá váló kapcsolatunkban fedezzük fel. Ha meditálunk, akkor nemcsak mentális szinten értjük meg az elméletet, hanem Isten Fényének és Hangjának megtapasztalásával átéljük az egységet, az összetartozást.

Ahogy az éjjeli lepkét vonzza a fény, és félelem nélkül veti bele magát, ha megőrizzük a figyelmünket Istenen, végül egybeolvadunk Ővele. Az a fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk az úton. Ennek érdekében naponta legalább két és fél órát meditáljunk, és vezessük az önelemzést segítő naplót! – emelte ki a Mester.

Február 23.

A satsang a 16. századi szufi szent, Hussain Shah megzenésített költeményével kezdődött. Az igazi tanítvány állapotáról szólt, aki szüntelenül azért imádkozik, hogy együtt lehessen a Szeretett Lénnyel.

A Mester ezután arról beszélt, hogy a szentek szavai és az ő életük a minta számunkra, ahogy nekünk is élnünk szükséges, ha rá akarunk találni Istenre. Hatalmas bőségben árad ránk a kegyük, és minden szükséges segítséget megkapunk tőlük, mialatt a spirituális utat járjuk. Egyre több szeretetben, boldogságban részesülünk, és folyamatosan növekszik a tudatosságunk.

A fejlődésünk útjában az egyik legnagyobb akadály az egónk, amely elhiteti velünk, hogy különbözünk másoktól, különbek vagyunk náluk. Sant Kirpal Singh időtlen üzenete: „Légy jó! Tégy jót! Válj eggyé!”A szentek megértetik velünk az emberi létezés realitását, és megmutatják az igazi Otthonunkba vezető utat. Ha az életünket erőszakmentesség, szeretet, alázat, igazságosság, együttérzés és mások önzetlen szolgálata jellemzi, ha rendszeresen a lehető legtöbb időt töltjük meditációban, akkor még ebben az életben visszatérhetünk az örök Otthonunkba.

Február 24. Kérdés-felelet

„Jó-e, ha a meditációban törekszünk arra, hogy meglássuk a Mester sugárzó formáját?” Maharaj Ji kihangsúlyozta: ne tegyünk erőfeszítéseket ennek érdekében. Előzetes elvárások, elképzelések és erőlködés nélkül meditáljunk! Üljünk szeretetben, tudva és elfogadva azt, hogy azt kapjuk, amit Isten adni akar nekünk. Legyünk fogékonyak és tiszták! – ezzel gyorsíthatjuk fel a spirituális fejlődésünket.

„Csak néhány percig vagyok képes koncentrálni a meditációban? Mit tegyek?” A Mester elmagyarázta, hogy az elme nagyon erős. Erőszakkal nem tudjuk megállítani. Tegyük barátunkká, és használjuk fel a segítségét a spirituális utazásunkon. A kulcs: a simran ismétlése. Így egyre koncentráltabbak leszünk, ennek gyümölcseként növekszik a vágyunk Isten megismerésére, egyre több benső tapasztalatunk lesz, és a benső édesség megízlelése lecsendesíti az elmét.

„Meg tudjuk-e állítani a simrannal a negatív erőt?” A Mester azt válaszolta, hogy igen, mivel amikor a simrant teljes figyelemmel ismételjük, a mindenség leghatalmasabb erejével kapcsolódunk össze, amely Istenből árad ki. Majd arról beszélt, hogy az elme olyan, mint egy ezerfejű kobra. Az Ő gyermekkorában gyakori látványosság volt az utcákon, hogy egy kosárban tartott kígyót a mutatványos onnan a fuvola hangjával csalta ki. A zene hangja elbűvölte a kígyót, és egyre magasabbra emelte a fejét. Ehhez hasonlóan bűvöli el a benső Muzsika az elménket.

A közös meditáció után Maharaj Ji mikrofont kért, hogy azokhoz a szevadárokhoz szóljon, akik Észak-India különböző részeiből egy tréningen vettek részt a Kirpal Baghban. Az ő munkájuk a pandal rendjének fenntartása. A Mester azt mondta, hogy egyre több szevadárra van szükség a Misszióban. A szevát szeretettel végezzük, miközben a teljes figyelmünket Istennek adjuk! Az a mi nagyon jó karmánk, ha lehetőséget kapunk szeva végzésére a sangatban. Ha vita, harag, erőszak, elvárás kapcsolódik az önkéntes munkánkhoz, az megsemmisíti azt a sok jótéteményt, amihez egyébként a szeva gyümölcseként hozzájuthatnánk.

Február 26-27. Dehradun

Első nap

Sant Rajinder Singh február 26-27-én Uttarakhand állam fővárosába Dehradunba látogatott. Sant Kirpal Singh választotta Dehradunt Manav Kendra (az emberi nem központja) megalapításának a helyszínéül. Ezt a központot az igaz emberré válás elősegítésére, mások és az anyaföld szolgálatára szentelte. 1970-ben volt a felavatása. Sant Rajinder Singh hatodszor látogatott el ide.

Egy gyönyörűen feldíszített sátrat emeltek a terület közepén, ahol sok ezren elfértek. Az esti satsang egy himnusszal kezdődött, amelyet azután a Mester az előadása témájául választott.

Ismerjük fel, hogy Isten nagyon kegyes hozzánk! Állandóan gondoskodik rólunk, vezet bennünket, bár a segítsége nem mindig azon a módon érkezik meg hozzánk, ahogy azt elvártuk. Bízzunk meg Őbenne, és ne aggódjunk! Legyünk olyanok, mint egy gyermek, aki gondtalanul él, mert tudja, hogy a szerető szülei kezében biztonságban van! Mi is élhetünk ugyanígy, tudva, hogy tökéletes biztonságban vagyunk az Úr kezében.

Második nap

A következő estén Sant Rajinder Singh a külső világ illuzórikus természetéről beszélt. Ha megmaradunk a fizikai érzékeink szintjén, nem válthatjuk valóra az életünk végső célját. Legyen uralkodó szenvedélyünk Isten megtalálása, tudva, hogy nem ez a föld a mi igazi otthonunk. A szentek azért jönnek el közénk, hogy emlékeztessenek bennünket az igazi természetünkre és a valódi küldetésünkre.

Ne a külső világban, hanem a bensőnkben keressük Istent. Ennek módja az, hogy megtanuljuk a figyelmünk visszavonását az egyszembe. Ha lankadatlan lelkesedéssel és szeretettel keressük Istent, teljes bizonyossággal el fogjuk érni Őt.

A dehraduni program beavatással zárult. "